Budapesti Hírlap, 1925. június(45. évfolyam, 123–143. szám)

1925-06-10 / 128. szám

6 Budapesti Hírlap 1925 junius 10. (128. sa.)' nr Újra élénkülőben van a futurista propaganda. Róma, május. Marinetti jelszava már másfél évtizedes és tartalmával még mindig nincsen tisztában a világ. De nincsenek tisztában a futuristák maguk sem, hriszen ahányan vannak, annyiféleképpen értelmezik mesterük tanítását, aki nem győzi az eretnekeket kiközösíteni borzas gyülekezetéből. E pártütők közül a legújabb olasz irodalomnak néhány figyelemreméltó egyénisége került ki, míg a milánói boszorkánykonyhán újra meg újra csak programokat, elméleteket és védő- meg vádlóiratokat főznek. A „manifesztum“ az egyetlen műfaj, amelyet méltónak tartanak magukhoz, az elveik terjesztése körül kifejtett bősz buzgalom az egyetlen „komolyság“, amelynek jogosságát nem tagadják. Így tréfálja meg őket a valóság, az élet, melyről azt tanítják, hogy játékkal kell kifogni rajta. A művészet is játék legyen, ne az élet értelmének és komolyságának ábrázolója, hanem ezeknek kiküszöbölésére, helyettesítésére való. Az élet és művészet egymástól való elidegenítése, egy gyökerűségének megszüntetése, a valóságtudat szándékos feloszlatása a művészi fantáziában a futurista esztétika alaptétele. Amilyen elképesztően új és megfoghatatlan volt ez az elv gyakorlati alkalmazásában, olyan természetszerűen következett mint művészi hitvallás a századforduló egyoldalú esztétikai kultúrájából és éppen Olaszországban, ahol Pascoli és D’Annunzio költészete a l art pour Tart elvét meghaladó mértékben rendelte alá az életet a művészet öncélúságának. Ennek az iránynak ad absurdum erőszakolásából született meg a futurizmus gondolata. Már elődjei számára is bűnös arkánum volt a művészet, életfeledtető, valóságtagadó, már Pascoli is gyöngéd játékot űzött szíve rezzenésével, D'Annunzio éhes érzékei mámorilásával, a futurizmus azonban tovább ment: teljességgel fölébe akar kerekedni e siralomvölgyi létnek, kicsúfolni komolyan vételét, ami elférfiatlanítja az embert (a német nép ezért inferiorisabb náció Marinetti szerint a latin fajoknál), zajba, kacajba fojtani fájdalmát (ezért követeli mulatók és koncerttermek felállítását a temetőben és kívánja duhaj farsangi zenével kísérni a halottasmeneteket) és a művészi stílust így életstílussá fejlesztve, a földi rög kötelékeiből kioldani az embert és vakmerő, nevető félistenné tenni. Mozgás, gyorsaság, erő, dinamizmus az ebből következő jelszavai s igy — bár egy tőről szakadt az esztéticizmussal, egyúttal reakció is annak kényes idegizgalmakkal bíbelődő passzivitásával szemben. Programjába e ponton kapcsolódik bele — többek között — az imperialista gondolat is. Tettben lángoló nemzedék kell, a futurista játékban megőrizett csontú, acélos idegü, uralkodásra képes, amely meghódítja a földet, tengereket, levegőt s majdan a csillagos eget is és játékszerévé tegye a mindenséget. Legyen elfeledve végre az ősi Róma untalan dicsőített nagysága s vele minden, ami megkötő hagyomány, múlt és tekintély s ragyogja túl százszoros fénnyel Itália dicsősége. A szabadság szent nevét is előzze meg a futurista számára Itália neve. Igy fújta a harci kürtöt a tripoliszi háború idején Marinetti és így lett része később abban a győzelemben, amelyet az újraéledt olasz nemzeti szellem a faszista zászlók alatt a bolosevizmus eszméin vett. Neve azóta elvesztette aktualitását s mozgalmáról az irodalomtörténet már-már megfogalmazta marasztaló ítéletét, az élő irodalom pedig részben D'Annunzio közmétellyé lett zengő szenzualizmusa felé kanyarodott vissza tőle, részben a fantasztikum útvesztőibe tévedt, vagy kietlen logikai spekulációkkal helyettesíti a lelkekből kiszikkadt poézist. Ám Marinetti ebbe nem nyugszik bele s egy idő óta mind sűrűbben jelenik meg újra a futurizmus régi tűzhelyei mellett fölszitani a hamvadó parázst. Rómába körülbelül egy héttel ezelőtt érkezett s tiszteletére propaganda lakomák és előadások, színházi esték, meg képkiállítások egymást fogják érni. Hogy kikből kerülnek ki rajongói, e rendezések cselekvő tagjai és lelkes közönsége, tegnap láttam egy új futurista csillag képkiállításával kapcsolatban tartott vitaestén, melynek mulatságos műsora a Szintetikus Színház néhány kísérletkép bemutatott jelenetében nyújtotta a futurista műélvezet netovábbját. Sápadt képű, rossz ruhás, tüzes szavú ifjú legények a római tábor harcosai. Alig huszán haladtuk meg a zsúfolt nézőtéren a harminc esztendőt, de ezeknek tétova tekintetén, illedelmes,sőt óvatos tartózkodásán meg is látszott, hogy nem nagyon otthonosak e groteszk, olcsó fantasztikummal kápráztató környezetben. Történelmi talajon állunk, a császári Róma idejében egy nyilvános fürdő frigidáriumának márvány csarnokai pompáztak a földalatti helyiségben. Most lila és zöld zsákvászon borítja az oszlopcsarnokokat és futurista képrejtvények virítanak a falakon. Zöld vászondrapéria öblös ráncai közül, papírsárkányok torkából világítanak ki a mennyezet lámpái. Alacsony dobogó mögött arabsziin architektúrával befestött kék papírral zárja be a termet. Ez előtt áll az előadó, akinek a művészi képzelet szabadságáról szóló értekezését csöndes részvétlenséggel hallgatja a közönség. Mintha a csönd mögött lappangó várakozás feszülne, mintha nem is azért jöttek volna, hogy itt tudomásul vegyék, hogy a görög mesterektől kezdve az impresszionizmusig, minden művészett többé-kevésbbé a természetet kívánta utánozni s az antik felfogás bálványozása következtében végzetesen elcsenevészedett a művészi fantázia. A futurizmusnak kellett eljönnie, hogy az emberi lélek végre a metafizikum iránti szükségletének kielégítését merje keresni a művészetben. Hogy milyen megváltó és termékeny a futurizmus gondolata, amelyhez a régiek közül csak az idősebb Pieter Breughel és néhány kisebb mester járt közel, a sok belőle sarjadt művészi irány, mint a kubizmus, articizmus stb. igazolja. Eddig juthatott el csak a szegény futurista érte,kező. Hangos tiltakozás harsant föl a nézőtéren, amely ime nem hiába volt türelmetlen: Marinetti szólalt meg és egy pillanat múlva a dobogóra perdülve félórás , fékevesztett hő- és szóáradatban fejtette ki előbb felháborodását az előadó tájékozatlanságán, aki a legnyersebbrealizmusban feneklő kubizmust a futurista eszme szülöttének merte nevezni, majd a Breughel névvel kapcsolatban az olasz „korlátoltságon“, mely minden idegen nevet hódolatilal megtömjénez, míg saját nagyságait nem becsüli. A futurizmus nem nemzetközi gondolat, sőt mint Dante, Macchiavelli, Rossini Marinetti is az olasz faji lélek revelációja. A pozdorjává zúzott felolvasó hiába próbált mentegetődzni, Marinetti dörgő prédikációja és a föl-fölniváltó helyeslés és taps lármájában pici hangja csak akkor vált újra hallhatóvá, amikor a vezér vállára kanyarítva köpenyét, megvetéssel elhagyta a termet. Az elragadtatott méltatás, ■ melylyel munkája második részében a kiállító művész érdemeit zengte, már csak a lelkek lecsillapítását szolgálta, a színi látványosságok tökéletesebb élvezetére. Jó is ,volt nyugalommal vérteződni, mert a futurista színház „szintézisei“ elszánt idegeket követelnek. Hozzávető beszámolóval nem is lehet lényegüket fölfejteni, szórólszóra kell ideiktatnom szövegüket és a fényszóró működését, mely megértésükhöz a színész alakításánál is fontosabb. Négy „kísérlet“ pergett le előttem tíz perc alatt olyan száguldó iramban, mint ahogy itt leírni próbálok kettőt közülük mutatóba. Első szintézis. Fehér fény a színpadon, benne egy fájdalomtól vonagló ember. Az orvost szólongatja hangos jajveszékeléssel. Egyre türelmetlenebb lesz, végre dühöngeni kezd. Bíborszínben cikkáznak átkozódó szavai az orvos felé, aki szürke gomolyban biceg a színre. Maga a beteg? — kérdi az ordítozó embertől. Aki így tud kiabálni, annak nem kell orvos. Lila kacagás. Nem a testem beteg, ostoba ember, a lelkem szenvedő, — válaszolja a másik — azt gyógyítsa meg. Az orvos pamlagra fekteti, melléje telepszik, szívére teszi a fülét. Számoljon — rikolt rá. A szín elsötétedik, a páciens számlálni kezd. Tízig-tizenötig. A függöny egy pillanatra összecsapódik, megnyíltakor barna színbe van mártva a beteg s az orvos. Még mindig számlál. Egy millió körül tart. A barna szín egyre sötétebb lesz, a beteg hangja már alig hallható. Valahol egymillószáztíz körül lehanyatlik a feje a pamlagról. Vaksötétség egy pillanatig a színpadon, aztán összeperdül a függöny. Második szintézis. Fülsiketítő égiháború zaja. Mennydörgés, sziszegő, sikoltó, bömbölő vihar. Villámok siklanak, vakító fény és éji sötétség bukfenceznek a dobogón. Lobogó hajú, zilált ruhás őrjöngő ember hörög egy asztal mellett. A vészes szín- és hangjáték talán hánykolódó lelkiismerete gyötrelmeit jelzi. Végre megembereli magát, az asztalra csap és tarkaszakadtából kiáltani kezd. Annál jobb, ám legyen, rajta csak, na, na, annál jobb (a tomboló viharra érti), annál jobb, (hosszan elnyújtva, kéjesen) annál jobb lesz majd felhörpinteni ezt a friss tojást, amelyet éppen az előbb tojt a szomszédasszony lyukja! (Kabátjából fehér tyúktojást emel az ajkához, alakját diadalmas rózsaszín önti el. Függöny.) A diadal rózsaszínje inkább engem illetett volna, aki még további két szintézis rohamait is vitézül álltam és az ifjú hallgatóság emberi ellen rivalgása közben, a szemekben villogó ijesztő gyönyörűség láttára is ép elmével kerültem ki a szabad levegőre, az utcára, villamos zörej és sültgesztenye szaga közé, a koldus szegény, hitvány valóságba ebből a költészetből, amelynek elméletét mintha még emberi elme módolta volna ki, de gyakorlati „kísérleteivel“ már a bolondok háza kapuját döngeti. .Várady Imre. . „Anglia nem garantálhat több-kvésbé bizonytalan európai határokat.“ — Hamilton angol tábornok a garanciapaktumról és a lefegyverzésről. — Franciaország és középeurópai vazallusai egyoldalú fegyverkezésének véget kell vetni. — Magyar militarista veszedelemről csak a rossz lelkiismeret beszél. — Mit akar a brit hadviseltek szövetsége? — London, jan. 9. Sir Ian Hamilton tábornok,, a Dardanella-expedíció egykori főparancsnoka és a British Legion of Ex-Servicemen, azaz a volt katonák brit légiójának egyik bevezetője, a Magyar Távirati Iroda londoni tudósítója előtt az időszerű európai lefegyverzési és biztossági kérdésekről a következőképpen nyilatkozott: — A garancia-paktum, amely jelenleg diplomáciai tanácskozások tárgya, főleg két komponenstől függ. Egyrészt Franciaország arra törekszik, hogy Angliától megkapja a garanciák legnagyobb mértékét, másrészt Angliában erős az igyekezet, hogy az angol garancia lehetőleg arra a minimumra szorítkozzék, amely az angol birodalom biztosságára feltétlenül szükséges. Mindegyik angol kormánynak számolnia kell egy rendkívül hatalmas faktorral, a volt katonák brit légiójával. E légió tagjai a világ legbékésebb emberei. Annyira békeszeretők, hogy egészen eltérően az úgynevezett pacifistáktól nemcsak, hogy nem akarnak háborút, de egyenesen készek arra, hogy szuronyt szegezzenek azok ellen, akik Angliát háborúba akarják keverni. Elléggé értelmesek, hogy tudják, hogy az ilyesmi főleg különböző nemzetközi titkos szerződések és hasonló „papírrongyok“ aláírásával történik. Tudják, ha Anglia annak idején nem írja alá a belga garanciapaktumot, ma a brit légió igen sok tagja nem lenne kénytelen bénán és csonkán életét tengetni. Ennek felismerése az angol nép igen széles rétegében vert gyökeret és oly hatalmas befolyással van Anglia egész közvéleményére, hogy nincs angol kormány, amely figyelmenkívül hagyhatná. Ez az egészen természetes oka annak, hogy egyetlen angol kormány sem garantálhatja azokat a többékevésbé bizonytalan európai határokat és nem írhat alá olyan politikai váltót, amelyeket valamikor véren kellene beváltani. Az általános európai helyzetet az jellemzi, hogy Franciaország és szövetségesei abszolút katonai túlsúlyok következtében kezükben tartják az ostort a kontinensen (They have the whip hand of the Continent) és beláthatatlan, miért mondanának le önként erről az óriási előnyükről. Ami Európa tényleges és alapos lefegyverzésének lehetőségét illeti, a macskáról és az egerekről szóló mesére kell emlékeztetni. Az egerek elvben elhatározták, hogy csengetyűt kötnek a macska nyakára és ezzel elhárítják a veszedelmet. A baj csak az, hogy ezt a határozatot mind a mai napig nem vitték keresztül, mert eddig nem akadt egér, amely erre vállalkozik. Ugyanígy vagyunk Franciaország és középeurópai vazalussai lefegyverzésével Abban mindenki egyetért, hogy ennek az egyoldali fegyverkezésnek egyszer már véget kell vetni. Egyelőre csak az nincs eldöntve, ki szerelje le ezeket a felfegyverkezett államokat. A tudósító itt közbevetette, hogy mindamellett bizonyos oldalon állítólagos magyar militarista veszedelemről beszélnék és megkérdezte Hamilton tábornokot, miben leli ez magyarázatát? — A rossz lelkiismeretben, — válaszolta Hamilton tábornok élénken. — Az igazi leszerelés útja nem az egyoldalú fegyverkezésen és a titkos katonai szövetségeken keresztül vezet. Az igazi és egyedül hatásos leszerelés a szívek és lelkek demobilizálása. E demobilizáció eszközei a jóság, a bizalom, a nemeslelkűség, a rokonérzés. Igen keveset lehet hallani ezeknek a leszerelő eszközöknek alkalmazásáról, amelyek pedig alapul szolgálhatnának az igazi és vitathatatlan biztosságnak. Egyoldalú fegyverkezés ellenben sohasem vezethet bizalomra és ennek következtében az illető országoknak nem adhatja meg a legcsekélyebb biztosságérzetet sem. A brit légió döntő lépést akar tenni a lelkek e demobilizációjának útján. Nemzetközi szervezetünk az úgynevezett Fidac (Féderation Interalliée des Anciens Combattans) forma szerint az antant-államok hadviseltjeinek szövetsége. Fő törekvésünk azonban az, hogy a volt háborús ellenfelek hasonló szervezeteinek békejobbot nyújtsunk és ezzel elérjük valamennyi volt hadviselt nemzetközi testvériesülését. Ha ezt valóban el tudjuk érni, hatalmasabbak és befolyásosabak leszünk, mint a Nemzetek Szövetsége, mert mi az Egyesült Államokat is tagjaink közé számítjuk. A nem kevés kezdeti nehézségek ellenére is mozgalmunk jelentősen előrehaladt és reméljük, hogy belátható időn belül célt érünk. Másrészt azonban azt látom, hogy a leszerelési probléma a gyakorlati politika terén nem jut közelebb a megoldáshoz. Ezért duplán kívánatos, hogy más oldalról is történjék valami ezen a téren. Briand és Chamberlain megegyezése. — A paktum tartalma. — Mikor köteles Anglia fegyveres segítséget nyújtani Franciaországnak ? — London, jan. 9. A londoni lapok részletesen foglalkoznak azzal a megegyezéssel, amely Briand és Chamberlain közt Genfben létrejött a biztossági paktum dolgában. A Daily Graphic vezércikkében azt írja, hogy a francia külügyminisztérium a jelentést oly módon tette közzé, hogy a közvélemény megdöbbent és aggodalommal van eltelve. Ezeket az aggodalmakat a Havas-közlemény csak megerősítette Ha ez a szöveg helyes, oly szövetségről van szó, amely Nagybritan-niát arra kötelezi, hogy minden hadierejét Franciaország védelmének rendelkezésére bocsássa, ha Franciaországot a Rajna tulllalárói megtámadják. A Dais Graphic ugyancsak hangoztatja, hogy Chamberlain a paktumról tett három nyilvános nyilatkozatában kiemelte, mégpedig teljes joggal, a kölcsönösség alapelvét. A párisi jelentés szerint azonban a paktum egyoldalú és olyan természetű szerződés lesz, amilyenre Angliánaképp oly kevés hajlandósága van, mint Amerikának. A Daily Chronicle azt írja, hogy igen óvatosnak kell lenni ezzel a paktummal szemben. Ha Chamberlain abban a helyzetben volna, hogy saját hajlamainak szabad folyást engedhetne, akkor Nagybritanniát nagyobb mértékben kötelezné el, amint az a közvélemény helyeslésével találkozhatik. Az elkülönítési politikát követő Daily Express azt mondja, hogy Nagybritannia kontinentális hatalomnak vallotta magát. Még inkább meglepő az a határozat, hogy Németországnak el kell fogadnia a tervezetet, mielőtt felvétetnék a Nemzetek Szövetségébe. Paris, jún. 9. (Havas.) A Briand és Chamberlain között a biztonsági paktum kérdésében kötött megállapodásról a Petit Parisien azt írja, hogy ha Németország elmulasztja ezt a két alkalmat, amikor a béke művéhez csatlakozhatik, akkor szándékai felől nem lesz ebbé semmi kétség. Franciaország és Anglia számára akkor nem marad más hátra, mint hogy a béke biztosságát egy új formulában kereste. A lap hangoztatja a paktum kimagasló jelentőségét és azt mondja, hogy most Németország szilárd elhatározásáról van szó, a Rajnán és a Scheldén való saját biztosságának megőrzése tekintetében és örömének ad kifejezést, hogy Anglia hozzájárult ahhoz, hogy a döntőbíráskodási szerződéseket a határkérdésekre és a békeszerződések egyéb határozatányaira nem lehet alkalmazni. A Temps hangsúlyozza, hogy a franciaangol megegyezés alapján Németország keleti határa érintetlen marad. Magától értetődő, hogy a bírósági fórumok döntései a békeszerződés határozatait nem módosíthatják. A jövendő paktum sorsa most Németország kezében van. Genf, jan. 9. A //fluas-iroda genfi tudósítója azzal a tegnapi közleménnyel kapcsolatban, hogy a garanciális paktumra nézve létrejött a francia-angol megegyezés, közli a szöveg illető mondatának pontos szavait: A francia és az angol kormány teljes" egyetértésben kijelentik, hogy a biztossági