Budapesti Hírlap, 1927. augusztus (47. évfolyam, 173–196. szám)
1927-08-02 / 173. szám
Budapest, 1927. Előfizetési árak. Egy hónapra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen. Egyes szám ára 16 fillér. Ma külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Egyes szám ára vasárnap és hétköznap 16 fillér. XLVII. évfolyam, 173. szám. Kedd, augusztus 2. Budapesti Hírlap Megjelenik kéttő kivételével mindennap. Főszerkesztő: Csafihay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: VIII. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: VIII., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 360-43, J. 300-53, J. 300-63, J. 323-84. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. Sztrájkok. Budapest, aug. 1. Nap-nap után egyebet sem olvashatunk mostanában, mint hogy itt ebben a mesterségben, ott abban a gyárban, amott nagy építkezésnél vagy bányában kiütött a sztrájk. Rendszeres, szinte a föld alatt megszervezett, sok iparágat átfogó hadműveletnek látszik az egész. Csak ezért az egyetlenért beszélünk róla, mert egyébként azt mondhatjuk, csak a vak nem látja, hogy az életviszonyok megnehezültek s maga az államhatalom folytat most támadó hadjáratot a drágaság ellen és igy minden ember arra törekszik, hogy a standardját valahogyan megjavítsa. De nem a munka tömeges megszüntetése, nem a hatalom, a tömegerő gúnyos fitogtatása, a munkaeszközök letétele ennek a módja, nem a sztrájk, hanem a megelőző, hatósági közbenléttel történő egyezkedés, döntőbíróság. Bécs forradalmi borzalmai, a tömegek megmozdulása, a vörös gyeplő, mely a maga rombolásra nevelt vad csikóit beeresztette a kultúra virágoskertjeibe, a sztrájk, mely ott vérfürdők beharangozója volt, az úgynevezett munkásmozgalmakkal szemben az egész művelt emberiséget fokozottabb vigyázatra inti most. Nem a „sötét reakció“ emberei, hanem a munkásmozgalmak legenyhébb elbírálói, a konciliáns angolok hoztak csak nemrég egy világbirodalom tüntető tapsai mellett törvényt a szakszervezeti terror, a meg nem engedhető sztrájkok ellen. Nem kell ismételni, hogy a gigászi arányú bányászsztrájkok Angliát váltólázként kínozták évek óta s a birodalom életét meg is ölték volna, ha az utolsó órában nem áll fegyverbe Anglia hatalmas, de addig ki nem használt középosztálya s a sztrájkoló munkásság önként felfüggesztett munkaereje helyébe a magáét helyettesítve, betöltötte a műhelyeket, a munkapadokat a maga hirtelen behívott népfelkelő csapataival. Az angol munkásság s a mögötte meghúzódó sátáni orosz ekként elvesztette ott a csatát, az úgynevezett józan közvélemény a sarkára állt s legyőzte a molochot. Az angol ipar csataterein vesztes Moszkva véres fővel hagyta ott ezeket a csatatereket s uj célkitűzésként Kínára és Európa szárazföldjére vetette magát. Ezredek megtagadják az engedelmességet Franciaországban. Bolusevik hadseregek harcoltak Kínában. Vörös forradalom tört ki Bécsben s Ausztriát a végső pusztulástól, a teljes proletárdiktatúrától csak egy-két tiroli ezred, a hegyek tisztafejű fiai mentették meg. Moszkva itt, Moszkva ott s közben nálunk sztrájkok törnek ki. Kezdődött pedig a hecc nemrég azzal a hírrel, hogy aratásra el lehetünk készülve munkásmozgalmakra. Hála belügyi kormányzatunk éberségének s vidéki népünk józanságának, az aratás zavartalanul folyt le. Már a kora tavasszal rebesgették azonban, hogy mihelyt a termelő munka nagyobb mértékben meg fog indulni, jönnek majd a sztrájkok, így is történt. Az építkezés váratlanul fellendült, ahova néz az ember, nagy bérházak és kis családi házak épülnek, szorgos kezek országszerte negyven ipar keretében mohón dolgoznak sok évi kiéhezés után s akkor, amikor minden embernek boldognak kellene lennie, hogy végre valahára kereshet, megélhet, lecsap a társadalomellenes gondolat, a durva ököl s a béremeléseket terrorral, sztrájkkal akarja kikényszeríteni. Tegnapelőtt egy nagy gyárunk kiadta a munkakönyvét négyezerötszáz sztrájkoló munkásának. A védekezés tehát teljes erővel megindult. Nem lehet azonban a közgazdaságnak, milliók megélhetésének legnagyobb kérdését, a munkajogot a futball-lapda sorsára hagyni, amibe innen is, onnan is belerúgnak, miközben a durva játékosok keze, lába törik, sőt egyik-másik agyrázkódással bukik el. Nem lehet a gyárakra az egyik oldalon, a szakszervezetekre a másik oldalon reáhagyni a köznyugalom őrzését, nem lehet a társadalom nyugalmát, a jogrend épségét alkotmányos biztosítékok nélkül hagyni. Törvénnyel a lehető legsürgősebben szabályozni kell magát a sztrájkot, mert hiszen lehetetlen elgondolni, hogy revolver vagy sörétes vadászfegyver tartásához nehezen megszerezhető engedély kelljen, szorgos hatósági nyilvántartás s a fegyverkereskedésben egyetlen sörétes patront se lehessen kiszolgáltatni hatósági engedély nélkül — és ugyanakkor roppant tömegek minden korlát és fék nélkül operálhassanak minden szíre-szóra, ha tetszik, józan ok nélkül, puszta felbujtásra a legszélsőbb, társadalomölő, közgazdaságölő fegyverrel, a sztrájkkal. Európa komoly órákon ment keresztül. Nincs oka túlságosan hinni a munkásságban. Feladata s feladatunk tehát kettős; az egyik, kiépíteni a munkai szabadságot, megvédeni a munkást a szakszervezeti terror ellen, ahogy nemiég megvédte az osztrák legfelsőbb bíróság, a másik, szabályozni a béremelés döntő fórumait és pedig úgy, hogy a munkaadó s a munkás egy-aránt meg legyen elégedve a fórum hozzáférhetetlenségével és elvileg s gyakorlatilag kizárni a meg nem engedett sztrájkot. Ha Anglia megtette, mi is megtehetjük. De tűrni nem lehet, hogy amikor tízévi munkátlanság után végre megindult a magángazdasági élet egyensúlyának helyreállítását célzó munka, akkor a termelő munka mézeshetenben már szabadon garázdálkodhassék az anyós, a szakszervezet. Törvényt kérünk a munkajogról, a sztrájkról, a szakszervezetekről. Nem a munka s a munkás ellen, hanem róla, érdekeiről, arról, hogy a bombát vetők ellen végre felállítsa a polgári társadalom a maga elhárító ütegeit. S. K. Macskák. Irta Császár Imre — Még nem fáradt? — Nem. — No, már nemsokára pihenhet... Vigyázzon! A cica elkapja a gombolyagot! Halk sikoly. Ijedt és kacagó egyszerre. A kis botocska feljebb lendül e közben és a gombolyag meghimbálózik a levegőben. — Ha lehet, most maradjon így egy pillanatig ... Csak egy pillanatig ... Gondoljon arra, amit legjobban szeret a világon... — A Janira, — hangzott. — Nem bánom, legyen Jani, az Istenadta! A műteremben kellemes, langyos volt a levegő. A márciusi gyönyörű déli világosság beáradt a hatalmas ablakokon és a körvonalak roppant élesen rajzolódtak bele a levegőbe. A férfi egészen belefelejtkezett munkájába. Kis fapipája megfordult foga közt, fejjel lefelé és a kiégett pernye szitálva hullott fehér kabátjára. Ezt a mozdulatot, ezt az incselkedő, vidám és mégis oly kegyetlen apró rezzenést akarta ellesni, mely most a nő arcán ült. A szemei ragyogtak és a szája széle valami kaján, kéjes gyönyörűségben torzult el kissé. A nő. Az őslény. A báj és vad szeszély. Együtt és egyszerre. Ez az. Néhány percig mélységes csend. A pillanat, melyet a festő ígért, kissé hosszúra nyúlt. De most nem szabad abbahagynia. A vonal és szín a kezében. Érzi munkáját. Most. Az emelvényen, melyet süppedő, puha szmirna-szőnyeg borított, egy mezítelen nő hever félkönyökre támaszkodva. Másik kezében, apró botocskára erősített zsinegszálon, gombolyagot lóbál. Előtte és közvetet-lenül a gombolyag alatt, macska fekszik hanyatt. Gyönyörű, selyemszőrű fekete cica. Játszanak. A macska első lábacskáival a gombolyagot igyekszik elérni, mely apró lendüléssel siklik tova a vágyó, kinyújtott körmü talpacskák elől. A nőt ez hallatlanul mulattatja. Gyönyörű fogsora kivillog a szép ívelésű, húsos ajkak közül. A tekintetében incselkedő láng lobog és a kecses kéz idegesen, de könnyedén tartja a botocskát. A macska hátsó lábai kapaszkodó mozdulattal segítenek az elsőknek. Farkincája, melyet kinyújtott, idegesen kunkorodik. A macska nem él. Gyönyörű kitömött példány. Ügyes gépezet van a testben elhelyezve. Ezzel formálható a mozgás tetszés szerint. A nő másik csodapéldánya ugyan a fajnak. A hajlékony test bájos mozdulattal, mindenről megfeledkezve és csak a játék izgalmában élve, megmutatja, mennyire a cél elérésére és csak annak áldozza magát. Még a lábak ujjai is megremegnek az izgalomtól. Csupa ideges dac a fejtartás és a csípő gömbölyű vonala megvillan az éles világításban. Az elszabadult hajfürtök, mint a Meduza-fej kígyói, szinte sziszegnek az izgalomtól. Nem adom! Nem adom a gombolyagot. Erős akarok lenni, hiszen sohá úgy sem bírom az ellenálást... A képzelet csodaképeket rajzol a mosolygó és mégis ijedt arcra, sőt még a nyelvecske is előmerészkedik odújából a lázas odaadástól. Ott él a nő, az elképzelés világában ... — Megvan, hangzik diadalmasan a kis pipaszár mellől. Köszönöm... pihenjünk ... A festőtáblát leteszi kezéből és a kis pipát egy asztalra hajítja. A nő ezalatt felugrott és karcsú testét könnyű zöld slyemkimonóba bujtatva, apró zöld papucsokba dugja lábát. Boldogan mosolyogva fürkészi közbe-közbe a festő arcát, aki nagyon elégedett. Egy nápolyi dalocskát dúdolva, zsebredugott kézzel áll a kép előtt. Nem is tudja a nő létezését, aki lassan megkerülve a gyönyörködő művészt, háta mögé óvakodott. Tele elbizakodott kíváncsisággal. Az első tekintetre nyitva marad a szája és egész teste önérzetesen meg-meg remeg. Csendben vannak. — Ha ezt a Jani látná... — hangzik csaknem suttogva. Ijedtség és kérkedés is keverednek a hangban. . . Mennyire szeretné, ha így mutogathatná magát és mégis szorongás fojtogatja erre a gondolatra. A festő lassan visszafordult a halk hangra. Sokáig némán figyelte a nő arcvonásait. Aztán a képet nézte. — Csodálatos. Ugyanaz és mégis más. Mert hiányzik a kifejezés. Az a bizonyos idegrezdülés, mely beszédessé teszi a vonalakat. A pompás kifejezés! Vájjon az a Jani, vagy micsoda, fog-e tudni ebben gyönyörködni? Kötve hiszem. A szerelmes vak és a legszebbet látja meg legkevésbé... Az a Jani is ilyenfajta. A nő nem értette és ezért nyugtalanul pislogott. Végre is egy mosollyal válaszolt. Ebben aztán volt hála, elismerés és nyugtalan kíváncsiság. — Most megiszunk egy csésze teát é£ elszívhat egy cigarettát is. Aztán majd meglátjuk, lesz-e még szükségem magára, ma? ... A festő megnyomta a csengetyű gombját, mely a kéznél levő asztalhoz volt erősítve. Nem telt el két perc, mialatt a férfi megmosta kezét, a nő pedig kissé lehangoltan helyezkedett el megszokott helyén a nagy asztal mellett, melyen mindenféle vázlatok és rajzok hevertek, máris hozták a nagy tálcát. Az inas szó nélkül letette terhét az asztalra. A tálca meg volt rakva ennivalóval. Hideg sültek, sütemények. Sőt egy üveg vörösbor is volt rajta, a teasibriken kívül. A festő ilyenkor ebédelt is. Egy pár jóizű falat. Aztán könnyebben megy a munka folytatása. — Remélem, kis Bea, nem kínáltatja magát? — kérdezte a férfi, a törülközőt elhajítva. Gombolyagba gyűrte és messze dobta valami sarokba. Odaült a nő mellé.* — Lásson hozzá és ne kínáltassa magát. Néhány percig némán falatoztak. Titok-ban egymást vizsgálgatták evés közben. De mily különböző volt az érdeklődés oka. A férfi bámulta a kellemet és finom modort ebben a kis nőben, akit alig ismert. Ez a veleszületett báj. Kibújik, miét a vi-rágszirom. Modellnek ajánlkozott és neki szüksége volt rá. Ez az egész. De a nő lényében volt valami talányos. Most is. Érzi, hogy lopva fürkésző tekinteteket vet rá. Valamit akar, az bizonyos. Nem meri előhozni? A nő pedig azon tűnődött, hogy már talán nem is tart sokáig ez a kedves élet itt a műteremben. A kép elkészül és ő mehet. Ez nagyon bántotta, pedig megértette, hogy nem lehet másként. — Mondja kis Bea, — vágta ketté a feszült csendet a férfi. — Honnan ismeri maga Zarándit? — Ismerem? Csak egyszer láttam. Amikor kérni jártam nála, valami mellékkereset után. De Jani jól ismeri Zarándit. — És tulajdonképpen ki az a Jani? — A vőlegényem. Már három éve. És ki tudja még meddig... Szomorú mosollyal folytatta . .. Szegény. Nagyon megbetegedett most ősszel. A klinikán feküdt sokáig. A tüdeje van megtámadva. Ő nyomdász és a sok munka megártott neki. Tavaly A vörös Bécs megtisztítása. Budapest, aug. 1. Azt az elbizakodott vakmerőséget, amellyel a bécsi kommunisták a július 15—16-iki zavargásokat erejük kipróbálására és a polgári lakosság megfélemlítésére megrendezték, tetézték azzal a még nagyobb elbizakodottsággal, hogy ennek a próbaforradalomnak megfékezése után Bécs város közgyűlésében olyan határozat meghozatalát tudták keresztülvinni, amely szerint az osztrák fővárosban kétezer főnyi községi védőőrséget (Gemeindeschutzwache) szerveznek meg és fegyvereznek föl. Legújabb hír szerint most a nagykövetek tanácsa az osztrák kormányhoz intézett erélyes jegyzékben követteli ennek a védőőrségnek azonnal való feloszlatását. A nagykövetek tanácsának ez a fel lépése, amely a Bécsben működő szövetségközi katonai ellenőrző bizottság előterjesztésére történt, s bizonyára nagy megnyugtatására fog szolgálni az egész bécsi polgári társadalomnak, amely a saját vagyonának és életének biztonságát a legkomolyabban fenyergelve látta a túlnyomó részben kommunistákból és velük egyetértő szocialistákból alakított védőőrség által. Ez a védőőrség a legszélsőségesebb