Budapesti Hírlap, 1927. szeptember (47. évfolyam, 197–221. szám)

1927-09-01 / 197. szám

T927 szeptember T. T197. sz.)' Budapesti Ruhái* békeszerződésben, hogy kijelöli azt a két semleges személyt, akik közül Románia számára ezek után mi választunk bírót. Ha a Népszövetség ezt a kötel­ességét m­egszegi, felborul a választott bíróság in­tézménye, de felborul vele a békeszerző­dés is. Az egész világ érzi, hogy nagy napok előtt állunk. Most kell megmutatnia a Nép­­szövetségnek, hogy maga is betartja a bé­keszerződéseket. Ha maga ez a világfórum, a békeszerző­dések legfőbb ellenőre, megtagadja köteles­ségei teljesítését, igazán nem marad más hátra, mint hogy mindenki úgy segítsen magán, ahogy tud. zenetelt. 1,Szentes érinthetetlen határok Magyarország népe, trianoni határain túl is, mindig a legnagyobb figyelemmel olvas és hall mindent, ami a nagy francia nemzet vezérpolitikusai ajkáról hangzik el. Akár barátságos, akár ellenséges szellemű legyen a francia nyilatkozat, így vagyunk Briand urnak azzal a beszédével is, amit az interparlamentáris unió tagjainak adott bucsulakomáján mondott el. Briand úr, Franciaország mai külügymi­nisztere, a békeszerződésekkel megállapí­tott határokat szenteknek, érinthetetlenek­nek nyilvánította. Ezt mondta a népek esz­meformálódásának kívánatos, propagálandó alapelvéül. A népek tiszteljék e határokat a revízióra irányuló minden kísérlet mel­lőzésével,­­ minden mellékgond­olat nél­kül. A jogrenden felépülő békekoncepció a szerződésekbe vetett bizalomból meríti erejét A mostani francia kormánynak tehát a békediktátumos határok szentsége és érint­­hetetlensége a hivatalos álláspontja. Vagyis már nem az, ami a békediktáló kormányé volt. Hiszen ez a kormány még azt iktatta az úgynevezett szerződéseikbe, hogy­ az igaz­ságtalanságok kiigazításának­ igenis helye van. Sőt Millerand úr ezt még külön le­vélben is szíves volt hangsúlyozni. Nagy sajnálkozással kell a francia hiva­talos álláspontnak ezt a változását tudo­másul vennünk. Főleg nekünk magyarok­nak, akik tiszteljük a szerződéseket, de csakis a szerződésekben és a francia mi­niszterelnök levelében megalapozott mel­lékgondolatokkal, a revízió lehetőségének kilátásba helyezése folytán. Elismerjük azonban, hogy Briand úrnak bajos volt mást mondania. Hiszen az interparlamen­táris unió tárgyalásain annyira elsorvadtak a sarjadzó békegondolatok, annyira érvé­nyesültek az ellenségeskedő tendenciák, hogy Briand úr, a háborús vezérhatalom hivatalos képviselője is a hatásuk alá ke­rült. Ha másként beszél, úgy tűnt volna föl, mint a szövetségeseit a csatatéren el­hagyó vezér. Megnyugtató azonban ránk nézve az, hogy Briand ur a békének igazi barátjául nyilvánította magát, akit a béke szolgála­taiban még politikai és morális vádak le­hetősége sem riaszt vissza. Ha ez így van, akkor Briand ur hamar rá fog jönni, hogy a merev, egymásnak törő álláspontok nem használhatnak a békés fejlődésnek úgy, mint az engedékenység alapján létrejött megegyezések. És ha ma nem, holnap ta­lán belátja Briand úr is, hogy a jogrend­nek nagy ártalmára vannak az olyan bé­keszerződések, amelyek módot adnak arra, hogy egyes kormányok túltegyék magukat a jogrenden és a volt ellenséges nemzet­hez tartozó emberek vagyonát elkobozzák s párthivek gazdagítására fordítsák. Vagyis úgy járjanak el, mint az orosz bolyse­­visták. Azután az is szükséges lenne a békeszer­ződések tiszteletéhez, hogy valóságos szer­ződések legyenek. De hiszen csak a diktá­­tumos részüket és csak a legyőzöttek tel­jesítik. A kisebbségi szerződéseket, ame­lyeknél inkább érvényesült a szerződő fe­leik szabad akarata, a kis­antant kormá­nyai semmiképpen sem hajtják végre, sőt évek óta rendszeresen megszegik. Ezt nem­­cak az elnyomott, gyötrött, kifosztott ki­ sebbségek látjátt már és érzik, de az egész nemzetközi nyilvánosság is. Hogy bízzék valaki az ilyen szerződésekben? Ilyen megterheléssel nagyon bajos lesz az interparlamentáris unió tagjainak sike­resen végezni azt az apostoli munkát, amit Briand úr rájuk óhajtott bízni. 1927 aug. 30. (Aláírás.) Bryce lord és Magyarország. „A trianoni békeszerződés nem állhat meg!“ írta Balogh József. A Budapesti Hírlap nemrégiben részlete­sen számbavette azokat a magyarbarát ide­geneket, akik az elmúlt évek során a tria­noni szerződés tarthatatlanságát hirdették és revízióját sürgették. Rothermere lord ez elődeinek sorában díszes helyet kap Vis­­count James Bryce is, akinek felsőházi fel­szólalásait a Budapesti Hírlap most újólag ismertette; ezek alkalmasak voltak rá, hogy a legnehezebb időkben hazánk integritási kérdéseire irányítsák az angol értelmiség figyelmét. Mikor Bryce harmadízben tilta­kozott a lordok házában, személyével és magyarbarátságának történetével e hasá­bokon részletesebben foglalkoztunk. Bryce lord öt év előtt, 1922. áprilisában, életének 84. esztendejében elhunyt. Élet­rajzát és válogatott levelezését — felesége megbízásából — most adta ki H. A. L. Fisher, az oxfordi New College igazgatója. Ezzel a két testes kötettel, amely egy nagy angol tudós és politikus és egy nemes úr szép életének tükörképét adja, egyben a múlt század angol közéletét is új oldalról világítja meg, — más alkalommal kell részletesebben foglalkoznunk. Őt be kell érnünk azzal, hogy néhány olyan monda­tot ragadjunk ki Bryce levelezéséből, ame­lyek Magyarországot különösképp érdek­lik s tanúsítják, hogy Rothermere revíziós mozgalma mélyen bent gyökerezik az an­gol politikai közvéleményben: nagy múltja van, tehát nagy jövője is lehet. Huszonnyolc éves korában, — életének legnagyobb könyvsikere. A római szent bi­rodalom már mögötte van, — 1866 nyarán keresi fel először hazánkat a nagy turista, aki politikai tevékenysége, nagy jogi és történeti irodalmi munkássága mellett szinte az egész világot bejárta és alapvető könyveket irt mindkét Amerikáról, sőt­ Afrikáról is. Pesten Artúr Stanley ajánla­tára felkeresi Eötvös Lóránt bárót sváb­hegyi nyaralójában; a magyar társaság szépsége és udvariassága elragadja. A ha­jóút Bécsből Pestre csupa mező élvezet, a vasutazás Erdély felé már semmiképp sem az. Egy szörnyű „vegyesvonat" rázza tíz órán át Aradig, még borzasztóbb az út onnan Nagyszebenbe, bebarangolja egész Erdélyt, sok érdekes megfigyelése van s valószínű, hogy Lady Bryce levelesládájá­ban maradt még néhány hazánkat érdeklő, kiadatlan levél. Mikor közel negyven évvel később nagy történeti munkája magyar nyelven, aka­démiánk kiadásában megjelent, Bryce lord külön előszót írt a fordítás elé s ebben a többi közt ez áll: „Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy első történeti munkámat most magyarra fordí­tották s hogy ez után ismerkedik meg vele az a nép, melynek politikai géniuszát s fenkölt nemzeti szellemét mindenha­tő lé­lekkel bámultam már gyermekkorom óta. A legélénkebb érdeklődéssel kisértem az 1848—49-i eseményeket és később az al­kotmányos küzdelmeket, amelyekben a nagyhírű Deák Ferenc állott a nemzet élén. E könyv megírása óta (1862) sok dolog történt, Európa térképe tetemesen megvál­tozott. Magyarország ismét hatalmas alkot­mányos állam lett és fontos helyet foglal el a modern nemzetek közt.­­ A magya­rok, akik a középkor kezdetén a legelsők voltak szabadságuk kivívásában a világ­monarchia követeléseivel szemben, most, hogy becsülettel nagy nemzetet alkotván, önálló tételük szilárd alapon nyugszik, szintén higgadtan és enyhén, menten min­den politikai és faji elfogultságtól, ítélhet­nek arról a Világbirodalomról, amely min­dig inkább eszme, mint valóság volt.“ 1903-ban ezt írta Balogh Árminnak: „Hálásan köszönöm, hogy munkám át­ültetésével fáradozott, s hogy a fordítást szives volt elküldeni. Mennyire sajnálom, hogy nem volt lehető nemes magyar nyel­vük tanulmányozását folytatnom, melyet egykor, sok év előtt, tanulni kezdtem ... .A bámulat, melyet a magyar nemzet és története iránt 1848—49. óta mindenkor éreztem, még nagyobb tisztességgé teszi szememben, hogy könyvem most honfitár­sai számára anyanyelvükön jelenik meg.“ Mindez érthetővé teszi, ha Fisher új könyvében most ezt olvassuk: „Magyarország és a magyarok iránt, e nagy szellemű és szabadságszerető nép iránt a személyes megbecsülés meleg ér­zését ápolta magában, amelyet csak elmé­­lyített a magyaroknak angol hadifoglyok­kal szemben tanúsított jó bánásmódja. A magyar királyság története, az alkotmá­nyos kormány felelőssége Magyarországon, amely annyi hasonlatosságot mutat saját parlamenti történetünkkel, a nagy sza­badságküzdelem Kossuth alatt, a­ki Bryce ifjúkorának egyik hőse volt, a magyarok­nak angolok iránt való szüntelen barát­sága, az a tény, hogy Tisza gróf magyar miniszterelnök 1914-ben elleneszegült a há­borúnak, mind olyan megfontolások vol­tak, amelyek Bryce felfogása szerint a magyaroknak engedékenyebb kezelése mel­lett szóltak.“ Ismeretes részleteket idéz itt Fisher Bryce parlamenti beszédeiből, majd köz­zéteszi azokat a rendkívül érdekes levele­ket, amelyeket Bryce a párisi konferencia idején írt s amelyekben a keletkező béke­­szerződéseket nyomban bírálta és elítélte. „Most senkinek sincs jó szava a párisi konferencia védelmében", — írja 1919 de­cemberében. — A háború okainak csök­kentése helyett szaporítja ez okokat, az­által, hogy új igazságtalanságokat teremt. A bécsi kongresszus legalább is hű maradt saját rossz elveihez. Az a konferencia a világosság ellen vétett.“ „Az emberek most kezdik­ belátni, — írja ugyanakkor másutt, — minő undok fonákság (hideous failure) volt a párisi konferencia. Az államok fejeinek sohasem volt ily nagy alkalmuk a világ rendbeté­telére, mint aminőt a párisi konferencia adott nekik, és sohasem éltek vissza si­ralmasabban ily alkalommal. Alig van itt valaki, akinek jó szava lenne amaz öt férfi számára, akik a párisi konferenciát kormányozták és titokban kormányozták, s rosszul esik megmondanom, hogy — bárha Wilson szándékait teljesen jóknak hiszem — ő oly rosszul intézkedett, hogy a szemrehányás oroszlánrészét neki kell viselnie." A trianoni béke előkészületeinek idő­pontjában, 1920. április 20-án, ezt írja Ja­mes Ford Rhodeshez intézett levelében: „A békekonferencia szaporítja hibái szá­mát. Most azon vannak, hogy olyan szer­ződést kössenek Magyarországgal, amely nem állhat meg és nem érdemli meg, hogy megálljon,­­ bárha az Ausztriával szem­ben elkövetett egyetlen hibájuk intő példa lehetne számukra. Barátok, akik éppen most érkeztek meg onnan, azt mondják nekem, hogy a magyarok fegyvertelenek és harcolni fognak. Számbevéve, mily szörnyűségek (monstrous) a rájok mért feltételek, nem lepődhetünk meg ezen..." Egy évvel Trianon után a következő le­velet kapta e sorok írója Bryce lordtól: „Kedves Uram, levelével és a hozzácsa­tolt Budapesti Hírlapnak megküldésével nagyon lekötelezett, noha — sajnos — nincsen módomban olvasnom gyönyörű nyelvükön, amelynek tanulását sok évvel ezelőtt megkezdtem, de sohasem tudtam folytatni. Egyike vagyok azoknak Angliá­ban, akik őszintén fájlalják azokat a ke­mény feltételeket („harsh terms"), amelye­ket a békeszerződés Magyarországra mért, de örömmel veszem tudomásul, hogy a magyar nép hazaszeretete olyan, mint mindenka volt és bízom benne, hogy az or­szág jólétét önök erőfeszítései csakhamar helyre fogják állítani.“ Nagy barátunkat történeti pillantása nem hagyta cserben: a magyar nemzet a maga erejéből talpra áll, Trianon tartha­tatlansága pedig, — amelyet angol földön ő hirdetett elsőként bátran és nyíltan, — mind nyilvánvalóbbá válik. A Rotherme re­­akció fontos hónapjaiban emlékezzünk meg kegyelettel a magyarság ez önzetlen, nemes, bölcs jóakaratáról és örökítsük meg nevét a magyar fővárosban. Anglia nagyon fogékony a hála ilyen szimbólu­mai iránt. 3 ***—»——— Legelőnyösebb őszi saison előtti árajánlatunk Átmeneti kabát.. P 75.— Őszi öltöny........ „ 72.— Sportöltöny .... „ 65.— Esőkabát............ „ 22.— Szőrme­tikádó . „ 92.—­ Lederer Testvérek­­ Ruha Áruháza nem kevesebb, mint 10 világváros, köztük Budapest is, felajánlotta falait. Muzeum-körút 2. szám Régi Nemzeti Színház épületében Magyarország sikere az építészek világkongresszusán Hága, aug. 29. (Saját tudósítónktól.) Az építészek világ­­szövetsége a világháború óta most tartja első nemzetközi kongresszusát s a világ­­szövetség párisi irodája, a Comite Perma­­nent des Congrès Internationaux des Archid­­­es a kongresszus székhelyéül Hollandiát választotta. A tizenegyedik világkongresszus első része így Hága városában, a második része pedig a holland fővárosban, Amster­damban kerül lebonyolításra. A világ min­den tájékáról jöttek össze erre az alkalomra az építészek. Megjelent Német-, Finn-, Svéd-, Spanyol-, Francia-, Görög-, Észt-, Olasz- és Lengyelország, továbbá Amerika, Uruguay, Mexico, Japán Ausztrália, Anglia, Ausztria, Norvégia, Dánia, Portugália, Románia, Bul­­gária, Cseh-Szlovákia, Svájc, Belgium és Luxemburg küldöttsége a világkongresszu­son. A magyar delegációt Virágh Andor államtitkár vezeti, a küldöttségben pedig Thoma Frigyes, Bierbauer Virgil dr., Bálint Zoltán, Francsek Imre, Pécsi László, Stei­­ner József, Alpár Ignác, Melczer Károly, Kommer József, Lavotta Jenő, Broder Sán­dor és Schodits Lajos felső­építőipar-iskolai főigazgató vesznek részt. A XI-ik világkongresszust a holland kul­tuszminiszter nyitotta meg a hágai Ridder­­zaalban. A megnyitási ünnepségen nem­csak több holland miniszter, hanem a Há­gában időző diplomáciai kar is teljes szám­ban megjelent, így a magyar követség ve­zetője, Rudnay Lajos követségi tanácsos is. A kongresszus tagjai kézhez kapták a részt­vevő országok előre kinyomtatott jelentéseit, melyek között nagy feltűnést keltett a ma­gyar csoport füzete. Ezt még Budapesten készítette el a magyar csoport. A jelentés képekkel illusztrálva nyújt részletes tájé­koztatást a magyar építészeti kar jelenlegi helyzetéről és problémáiról. Érdekes volt megfigyelni, hogy a magyar csoport képekkel illusztrált jelentése nyo­mán már a megnyitási ünnepségen messze idegen országok építészei milyen érdeklő­déssel keresték a magyar építészek képvi­selőivel a barátságot, hány kérdés hallat­szott el Magyarország és főleg Budapest fe­lől, s éppen ezért mennyire sajnálni lehet, hogy ezeket a Nyugateurópában egymást érő világkongresszusokat a magyar idegen­­forgalmi szervezet teljesen figyelmen kívül hagyta s nem követi Olaszország, Svájc, sőt Ausztria vagy Cseh-Szlovákia példáját, m­ely országok még áldozatoktól sem riad­nak vissza, csakhogy az egyes világkon­gresszusokon, az idegenforgalmi propa­ganda szempontjából e különösen fontos eseményeken képviseltessék magukat s el­érjék azt, hogy a kongresszusi tagok az illető országokról apró propagandafüzete­ket kaphassanak a hivatalos anyag melletti A XI-ik építészi világkongresszusnak ülé­sei hat napon át fognak Hollandiában tar­tani s a holland előkészitő­ bizottság nagy­szabású programról gondoskodott. Számos kirándulás élénkíti föl a szakszerű tanács­kozásokat s a hollandok igyekezni fognak vendégeiknek mindent megmutatni, ami csak Hollandiában az építészet terén — „látványosság". Elviszik a világkongresszus tagjait Rotterdamba, az új holland kikötő­­építkezésekhez, elviszik Delftbe a nagyhírű technikai főiskolába, Ijmuidenbe a nagy csa­tornamunkálatokhoz, Wieringenbe a Zui­­derzee kiszárítási akciójának­­ központjába, majd a holland kertvárosok legvirágosabb fészkébe, Hilversum városkába. A kongresz­­szus külföldi tagjait pedig ezeken az uta­kon a leghíresebb holland építészek fogják kalauzolni, köztük a híres amsterdami al­kotóval, Berlage építésszel. Rotterdam, Amsterdam, Leiden, Delft, Hága és Hilver­sum városok polgármesterei vendégül lát­ják majd a kongresszus tagjait, úgy hogy az építészek nemzetközi csoportja hat gaz­dag programú napon át sok látványosság mellett és — a hollandusok vendégszere­tete között tárgyalhatja meg majd a kon­gresszus előadói által előterjesztett szak­kérdések sorozatát. A kongresszus fontos­ságát pedig talán semmi sem bizonyítja jobban, minthogy az építészek legközelebbi világkongresszusának színhelyéül már ma

Next