Budapesti Hírlap, 1928. június(48. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-01 / 123. szám
* AM — Úgy tudom, a Barcaságból való vagy. — Igen. Apácai vagyok. — Élnek a szüleid? — Köszönöm Istennek. — Szántóvető az apád? — Az, szántóvető. Én is az akarok lenni, mint ő. Vannak testvéreid? — Paraszti sorban. Tamás öcsém Kolozsvárt tanul. Ott van alumneuma. — Papnak készül? — Nem, ő sem lesz pap. Nem való papnak. — Szókimondó, mint te? No, jól van, lesz gondom reá is. Eredj haza és likvidálj, köszönj el tőlük. Egy hónap múlva megy Hollandiába, Franekerába vagy Ultratektomba. A diák lehajolt az öreg pap elé és megcsókolta a kezét. — Köszönöm, atyám. — Igen, atyád vagyok, szegény gyermekem, de azt gondolom, mostoha atyád. Mert keserű és hosszú háborúságnak jegyeztelek el a te akaratod szerint. Adjon az Isten neked, fiam, hosszú életet, hogy a te nyugtalan lelked megtehesse a te gyarló tested segítségével a munkát, amelynek akarata álmodozásaid világát elfoglalja. — Eredj, fiam, likvidáld otthon a földi dolgokat, familiát, csendes életet, és ha van tisztes leányzó iránt való vonzódásod, azt is. — Mert úgy tetszik nékem, hogy te a nemzeted rabszolgája lettél, így hát Csere János diák összeszedte a cókmókját és visszament a parancs szerint elbúcsúzni az öreg paptól. — Kevéske dolgom vagyon nékem otthon csupán. Hamarsággal azt elvégzem én s aztán elmék. Meg is jelentette magát otthon, gólyanevelő szép Barcaság kicsiny falujában, Apácán, ott is a Rabszoroson, a Cserék utcasorán, a legkisebbik zsellérházban. Megölelte, megcsókolta az édesanyját, töpörödött zsellérasszonyt. — No, anyó! Mék Ultrajektomba. — Ultrajektomba? — Tenger mellett lévő messze országba. — 6, 6 — óbégatott a vénség, — a mi fiunk még Ultrajektomba, tenger mellett lévő messze szép országba... S parolát csapott a fiú Csere János uramnak, a vén zsellérnek a markába. — No, apó, még Ultrajektomba. És a vénség csak ingatta a fejét: — Elmén a gyerek. Elmén hát... Szaladt a vén asszony a vén pap szép leányához, Székely Nagy Klárikához nyomban a hírrel, mondván: — Ó, a mi fiunk mén Ultrajektomba, tenger mellett lévő messze szép országba. Mert hogy: Ultrajektom, mindjárt megtanulta s el sem is felejtette soha. Bezzeg nem úgy öreg Csere János. Mert neki nem volt olyan nagy esze, ő nem tudta csak úgy egy kapásból megtanulni. De a vén pap szép leánya, Székely Nagy Klárika csak elfakadt sírva. — Hát Isten veletek, apó, anyó, kis testvérim, Palkó, Mari, Pisti, Minynke. '"Mérypajtásaim ... Jó, ezektől lehetett búcsúzni. De hátra volt még az öreg pap szép leánya, Székely Nagy Klárika. A legnehezebb sor az volt, Székely Klárika, a hűtelen. Mondta neki is, nem volt mit mondania mást: — Mék Ultrajektomba. A leány csak nézett rá nagy kékvirág-szemeivel, kezet adván erőtlenül. S hogy leültek a kis kertben a padra: — Mén Ultrajektomba ... ismételte halkan, mintha csak félig volna ébren és félig halva koporsóban. — Azért jöttem, hogy ezt megmondjam. — Ó, hát azért... — És elköszönni a rónaságtól itt, a hegyektől, kertektől, rétektől — és a jó embereimtől. És hogy sokáig nem fogok visszatérni. Azért, — bár kötés közöttünk nincs, nem volt, nem is lett volna oka, miért legyen — szegény zsellérfiú vagyok én —■ eljöttem. Eljöttem megköszönni a jó szavakat, amelyeket régen nékem, tanulni vágyakozó szegény parasztfiúnak ajándékozott, a biztatást, a bátorítást. Tudom: hamarsággal férjhez men. Hallottam a jegyváltásról. Nemes, derék, tudós ifjat választott számára az Isten. Esmérem én is, jó barátom. Ma meg pap, de esperes leszen belőle, talán püspök is. Segítse benne az Isten. Éljenek boldogságban, nyugalomban itt. Könnyű s szabad szívvel megyek én s így- kell mennem, hogy szabadon engedelmeskedhessem az én lelkem Istenének ... 3 nem porhintést csinálunk tehát, hanem becsületes, komoly szociális alkotásokat s nem veszünk példát az egyik közeli utódállamtól, amely az 1922 május 14-iki hasonló törvényét az öregség, rokkantság és halál esetére szóló biztosítás tekintetében mindmáig egyszerűen nem hajtotta végre, de behajtja a nemzetközi dicséreteket. Nem kellett mindehhez nálunk hatalmi pró, császári üzenet, mint I. Vilmos császár 1881. évi üzenete, hogy alkossák meg a társadalmi biztosítási törvényeket, nem kellett hozzá forradalmi megmozdulás sem, sem pedig külföldi napiparancs, — a kormány erős szociális érzékétől indítva magából s magától termelte ki azt a nagy szociális kincset, amely a javaslatban el van raktározva. Meg is mondja nyíltan a javaslat megokolása, hogy az állam „a dekomponáló társadalmi erőkkel sikerrel csak akkor mérkőzhetik, ha megelőzi a társadalomellenes erők kifejlődését, ha elejét veszi annak, hogy a robbanásig feszült antiszociális erők szétfeszítsék az állam kereteit.“ Ez a törvény a leghatásosabb ellenszere lesz a kommunizmusnak. Olyan világfelforgató s elképesztő erővel és fortélyossággal fellépő, az emberi nem józan kilencvenkilenc percentje ellen intézett támadások mellett, amelyeket Oroszország előretolt előőrsei intéznek immár mind az öt földrész ellen, valóban nem csupán katonai, rendőri, bírói védelmi várakat kell emelni, hanem szociális védőgátakat kell emelni. Be kell bizonyítani a szélsőségekre mindig hajlamos néptömegeknek, hogy a barrikádtól s a gerilitől nincs mit várni, hogy a mai állam be tudja annyi ihletett szociális alkotással telíteni programmját, amennyi a szociális kiegyenlítettség, a nyugalom, a kenyér biztosítására szükséges. A hajlott kor nem alkalmas a kenyérkeresetre. Boldog az, kinek annyija van, hogy elmondhatja, öreg napjaim biztosítva vannak. Magyarországon nagyon kevés ilyen ember van ma. De lesz, több mint egy félmillió, akit ez a törvény kiemel a reménytelenségből s öreg napjaira kenyeret ad nekik. A nemzet egésze tapsolhat annak az emberszeretetnek, mely ebből a javaslatból kiáradva, leszerelte az ellenfeleket is s még arra is alkalmasnak kell lennie, hogy az ellenségeket is finom kapitulációra kényszerítse, hiszen programmjukat paragrafusokba öntve láthatják viszont. Fogadják el ezt a sokat szidott mai társadalmi rend kezéből. Most pedig egy különös óhaj incselkedik velünk. Mikor jön a lex Vass III., mely a középosztály agg napjait biztosítja. Budapesti Ririaf 1928 Jniűns I. ffíS. » T Osztrák interpelláció nyugatmagyarországi kommunista tüntetés miatt Mire vezetett a burgenlandi kommunistákkal szemben való célzatos tolerancia ? Hogyan akarják elidegeníteni ezt az országrészt a csonkaországtól BÉCS, máj. 31. (A Budapesti Hírlap távirata.) A nemzeti tanács mai ülésén Kroboth, Binder, Gangl és több más keresztényszocialista képviselő interpellációt terjesztettek a szövetségi kormány elé egyes nyugatmagyarországi községekben lejátszódott kommunista tüntetések ügyében. Az interpelláció szerint pünkösd hétfőjén délután a Bécsből jövő személyvonatból több nyugatmagyarországi állomáson kommunista csoportok szállottak ki, összesen körülbelül 2000-en, többnyire magyar kommunisták. Aommunista csoportok élén vörös lobogókat vittek a szovjet csillaggal. A kommunisták sehol sem kértek engedélyt a felvonulások megtartására. Az egyes falvakban hevesen tüntettek a kormány ellen, Kun Béla szabadonbocsátását követelték és éltették Kun Bélát meg a proletárdiktatúrát. A lakosságot mindenütt nagy nyugtalanság fogta el és csupán a józanabb elemek közbelépésének köszönhető, hogy a kommunista tüntetések nem vezettek véres zavargásokra. A keresztényszocialista képviselők most azt kérdezik az interpellációban a szövetségi kormánytól, van-e tudomása ezekről az eseményekről és mit szándékozik tenni, hogy a jövőben hasonló — az ország nyugalmát veszélyeztető — tüntetések ne fordulhassanak elő. A döntőbíráskodás kérdése a külügyi bizottságban El fog jönni az idő, amikor Magyarország a belpolitikai megerősödés gyümölcseit külpolitikai téren is le fogja szakíthatni — mondta a miniszterelnök A képviselőház külügyi bizottsága Pekár Gyula elnöklésével ma tartotta május havi rendes ülését, amelyen a kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök és Walko Lajos külügyminiszter jelent meg. Az ülés megnyitása után Walko Lajos külügyminiszter a külpolitikai helyzetről adott rövid összefoglaló képet. Különösen a döntőbíróság kérdésével foglalkozott és rámutatott arra a mind általánosabban érvényesülő törekvésre, hogy az államok a közöttük felmerülő vitás kérdéseket békés úton, az n. n. békéltető bizottsági, illetőleg választottbírósági intézmény igénybevételével oldják meg. A magyar kormány a legnagyobb rokonérzéssel kíséri ezt a törekvést és ami Magyarországot illeti, annak előbbrevitelében maga is részt vesz, amit bizonyítanak a már eddig Ausztriával, Svájccal és Olaszországgal kötött békéltető és választott bírósági szerződések. A magyar kormány ezidőszerint is hét állam kormányával folytat megbeszéléseket ilyen szerződések megkötése érdekében, nevezetesen az Amerikai Egyesült Államokkal, Spanyolországgal, Észtországgal, Finnországgal, Lettországgal, Lengyelországgal és Svédországgal. Ezek a tárgyalások azon az alapelven folynak, hogy mindazok a vitás kérdések, amelyeket diplomáciai úton elintézni nem lehet, békéltető bizottsági eljárás alá bocsáttassanak, ennek eredménytelensége esetén pedig, amennyiben jogi természetűek, a választott bírósági eljárás útján oldassanak meg. A döntőbírósági szerződések megkötéséhez természetesen a törvényhozás intézkedésére van szükség és így, ha a folyamatban levő tárgyalások eredményre vezetnek, a külügyi bizottságnak alkalma lesz ezekkel részletesen foglalkozni. A külügyminiszter tájékoztatása után hosszabb vita indult meg. Apponyi Albert gróf Magyarország külpolitikai helyzete javulásának jeleivel foglalkozott és hangsúlyozta, hogy nemzeti céljaink megvalósítása hatalmi és erőviszonyok alakulásától függ, amelyben igen jelentékeny, de nem egyedül döntő tényező a közvélemény állásfoglalása. Lakatos Gyula a barátsági és döntőbírósági szerződések hálózatának nem tulajdonít túlnagy jelentőséget és részben annak a jelét látja az ilyen szerződések elszaporodásában, hogy a hatalmak érzik, hogy az úgynevezett békeszerződéseknél erősebb szankciókra van szükség. Lukács György a Kellogg-féle békepatkumjavaslattal és a leszerelés kérdésével foglalkozott. Beck Lajos az európai politikai helyzet vizsgálatából azt a következtetést vonja le, hogy elsősorban gazdaságpolitikai téren kell előnyök biztosítására törekednünk. Gratz Gusztáv a népszövetségi alapokmány 19. cikkéből folyó lehetőségekkel és a lehetőségek érvényesítésének nehézségeivel foglalkozott. Szükségesnek tartaná, hogy a középeurópai kérdések tudományos feldolgozásában a magyarság is minél nagyobb mértékben vegyen részt. Bleyer Jakab rámutatott azokra a jelensé gekre, amelyek azt bizonyítják, hogy az úgynevezett utódállamokban a konszolidáció folyamata egyáltalában nem halad előre, amit előbb-utóbb az európai politika döntő tényezőinek is fel kell ismerniük. Bíró Pál a gazdaságpolitikai pesszimizmussal szemben foglal állást. Nem tulajdonít semmi gyakorlati jelentőséget azoknak a terveknek, amelyek a gazdasági nehézségek megoldását politikai kombinációk megvalósulásától várják. Végül Bethlen István gróf miniszterelnök hangsúlyozta, hogy el fog jönni az idő, amikor Magyarország a belpolitikai konszolidációs megerősödés gyümölcseit külpolitikai téren is le fogja szakíthatni, de helytelen volna, ha ezt idő előtt akarnék elérni A kormányzó beszédének nem volt semmi éle a magyar kereskedelemmel szemben Sándor Pál országgyűlési képviselő ma interpellációt jegyzett be a Házban ama beszéd tárgyában, amelyet a kormányzó a közgazdasági egyetem doktoravató ünnepén mondott. Sándor Pál ugyanis egy hírlapi közlésből, mely a beszédről megjelent, a kereskedőkre sérelmes vonatkozást olvasott ki Az interpellációval kapcsolatban Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter az alábbi nyilatkozat közlésére hatalmazta fel a Magyar Távirati Irodát: — Jelen voltam, amikor a kormányzó úr őfőméltósága a közgazdasági egyetem ünnepén beszélt és megállapíthatom, hogy szavainak egyáltalán semmi éle nem volt a magyar kereskedelemmel szemben. A kormányzó úr nem i is a jelenről beszélt, hanem buzdítás volt a jövőre nézve az, amit kijelentett. Elmondotta a kormányzó úr, hogy szoros összefüggés van a külföld bizalmának mértéke és a kereskedelem megbízhatósága között. Éppen azért az a nagy hivatása a közgazdasági egyetemnek, hogy ne csak tanítson, hanem neveljen is és hozzáértő, jellemez és megbízható kereskedőket adjon a nemzetnek. Kállay Tibort újból elnökévé választotta a Polgári Egység Klubja A Polgári Egység Klubja csütörtökön délután tartotta második évi rendes közgyűlését, melyen a tagok nagyszámban jelentek meg. Kozma Jenő elnöki megnyitójában visszaemlékezett a klub alakulásának körülményeire és kifejtette, hogy ez a tömörülés, amely a polgári egység gondolatát tűzte ki lobogójára, sokkal jobban és gyorsabban érvényesült a fővárosban, mintsem azt a megalakuláskor gondolni lehetett volna. Ma már a főváros közönsége megértette annak a szükségességét és fontosságát, hogy a jelszavas politika helyett a komoly munka politikáját kell követni. Ennek az eredménynek az elérése oroszlánrészbeni Kállay Tibor (nagy éljenzés) és a klub tisztikarának, választmányának az érdeme. Ezért erről a helyről köszönetet mondok a klub nevében Kállay Tibor elnöknek. Gerlóczy Lajos titkár olvasta fel ezután az évi jelentést, majd Bacsinszky Vladimir a múlt szerdán tartott igazgatósági és választmányi ülésről delegált tizes bizottság jelentését terjesztette elő a tisztújításra vonatkozó jelöléseikről. Ennek alapján a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel és percekig tartó viharos ováció közepette a klub elnökévé újból Kállay Tibort választotta meg. Társelnökök lettek: Kozma Jenő, Tolnay Kornél és Ugrón Gábor, alelnökök: Becsey Antal, Bódy Tivadar, Ghorin Ferenc, Dési Géza, Éber Antal, Ereich Károly, Gaál Vilmos és Szilágyi Lajos. Igazgatók: Görgey István, Scheuer Róbert, Bacsinszky Vladimir; háznagyok: Dárday Ede, Fejér Ottó, Morvay Zsigmond főispán, Battenberg Lajos, Usetty Béla. Ügyészek: Gerlóczy Endre, Medvigy Gábor; pénztáros: Holczer Sándor; ellenőrök: Bittner János és Erdei Henrik. Számvizsgálók: Benczúr Valdemár, Galambos Jenő, Ilossányi Antal és Pirkner Konrád. Az intézőbizottság tagjai: Andréka Károly, Bayer Antal, Biró Ármin, Bohn József, Bánd Dezső, Bittner János, Csécsi-Nagy Miklós, Dmich Vidtor, Hoór- Tempis Mór, Hubert Vilmos, Merky Jenő, Molnár Lajos, Németh Béla, Orova Zsigmond, Popolka Béla, Rakovszky István, Sajó János, Szalay József, Szamek Emil, Szilágyi Sándor dr., Schmidt Richard, Thury Zoltán és Zregier Géza lettek. Választottak azonkívül kétszáztagú választmányt. Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek.