Budapesti Hírlap, 1929. október(49. évfolyam, 222–248. szám)
1929-10-06 / 227. szám
NORDSTROM BLENDA ESTER írta Ifj. LEOPOLD LAJOS A régi csövek kicserélésének ideje eljött, s az csak természetes, hogy készülékének idegközpontjába a legjobbat fogja tenni. Nagyon fontos, hogy minden helyre megfelelő csövet tegyen! Telefunken ebben le a legnagyobb választékot kínálja. Csőtáblázatunk alapján azonban 2 perc alatt megtalálja azokat a csöveket melyekre szüksége van. Ez a 2 perc bőven megéri a fáradtságot mert a kiválasztott csövek a legnagyobb megelégedésére fogják szórakoztatni önt ezernéhányszáz órán keresztül. TÖBBET TELJESÍTENEK, TOVÁBB TARTANAK... 1914 júliusában csalódás érte annak a hajónak utasait, amely a Spitzbergákról utolsónak érkezett Tromsőbe. Más években népes lapp tábor várta őket Tromső faházai alatt. Cigányosan vásározó sátoralja volt, amelyből kedvtelen szél gyorsan kifújta az öröm gyertyáit. Addig azonban egymás hegyvnhátán hevertek és bolondoztak a niálsipkájú lapp gyerekek, a viháncoló kutyák és a nagyot nyújtózó zarándszarvasok. A lappok csontfaragványt, apró kolompot, torzonborz kesztyűt, hegyesorrú prémpapucsot árultak az idegeneknek s estefelé a faházak boltjaiban cérnát vettek cserébe, sót, dohányt, brazíliai kávét. De 1914 júliusában hiába jelezte őket a Tromsót megcsillagozó Baedekker. Mindössze egy szál lapp ácsorgott a kikötőben, ez is olyan félkegyelműféle. Tarka rongyaiban, görbe kis kardjával elmaradt pojácája egy régen lepergett tragédiának. Már szedi is horgonyát a hajó, de a szegény, kis sarki ember csak kitart hűségesen. Vagy kétszáz éve, hogy velük vagyok, akiktől ezek többezer éve elszakadtak. Most magam állok a kései fedélzeten, szemközt az ősfa havas ágával... Négyet-ötöt taszít magán a hágó s már nem látszik a kikötői emberke együgyű szeme, minden olajlámpás közül a legszegényebb. Hanem a szarvasok? Merre járhattak 1914 nyarán a lappok szarvasai? Hunort és Magyart ziháló testvérük vezette egykor a déli tundrákon át, amíg a hazát elérték. Hova tűntek most ezek, merre távolodtak 1914 júliusában? ★ Nordstrom Brenda Ester svéd tanítónő nem oly magamfajta turistaismeretséget kötött a lappokkal. Egy egész nyáron át megosztotta vándorlásuk havas keserveit, tanította, ápolta és megszerette őket. Most a búcsúzás bánatában még könyvet is írt róluk. Ahol velük élt, nemcsak a levegő hideg, hanem a fény is. Ott mindig délután van. Az emberek az alkony felé igyekeznek, miért ad anyuka minden reggelire és uzsonnára Ovomaktine-s tejet. A gyereknek nőni, fejlődni, gyarapodni kell, csontjainak meg kell erősödni. Ehhez jól kell táplálkozni, a gyerekek legnagyobb része azonban csak immel-ámmal, erőltetve eszik. A mindennapi rendes táplálkozás kiegészítésére kell tehát az Ovomalline, a táperőnek és vitaminoknak koncentrátuma. Egy csésze tejben 2—3 kávéskanál Ovomalline cukorral megédesítve gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes, jóízű reggelije és uzsonnája. Ezzel megszerzi magának tápértékben, erőben, egészségben azt a többletet, amelyre a mai viszonyok mellett mindenkinek szüksége van. Saját érdeke ellen vét, ha a tökéletes eredeti helyett értéktelen utánzatot használ Ara a dobos nasyafiga szerint P 6.9, P 2.50, P 1.50. Mintát és ismertetést Ingyen küld a dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár rt., Budapest. X., Keresstári út 20, de sohasem érnek célhoz. De Nordström Ester úgy ír a didergő sátrakról, mint Arany Családi Köre. A vizes rőzse lángjához a szívét adta kandallónak. ... Tavaszi, szörnyű hóviharban indulnak el a végeláthatatlan, keleti pusztákról. Kívül hál az idő, mondja ilyenkor az Alföld magyarja, jelezve, hogy beteszik az ajtót s az időt kicsukják. Hanem itt nincs se ház, sem ajtó, itt csak vihar van, semmi más. A régiek nem hiába, hogy rideg embernek nevezték a házatlan zsellért. Ordít és fütyül a hó, írja Nordström Ester, toporzékol és furulyázik, lármáz és jajgat, dörög, mint az ég, robog, mint a lavina, üvölt és nyöszörög, a világ minden rémsége bömböli együtt a hóvadon óriás hangversenyét. És veri az arcot ezer tűvel egyszerre, fehér hófelhők érkeznek gurulva és betakarják az apró emberkéket és az apró állatkákat, amelyek tehetetlenül vergődnek a dühöngő ellenfél puha csizmája alatt. Nyirkos hidegen csurog az olvadt hó mellen és háton, ráfagy a testre, ropogós jégpáncéllal veszi körül. Halálosan hideg minden. Mintha meghalt volna a föld, mintha az öröm is meghalt volna, mintha minden élő meghalt volna, mintha az egész nagy öreg világon rajtunk kívül nem volna ember és állat sem volna más, mint a mi hóban bukdácsoló szarvasaink és kutyáink... Mindegyik zarándszarvas a nyakon csomóba kötött, kurta szíjjal van az előtte menő szánhoz csatolva. Nyolc-tíz állat és a hozzájuk tartozó szánok tesznek egy szakaszt. Minden szakasz élén vezető ügyel, hogy a szarvasok egyenletesen húzzanak s le ne maradjon se ember, se állat, se szánkó. Valahogy szem elől ne tévesszük az előttünk haladó szánt, életünkkel fizethetünk, mert a lábnyomokat a következő pillanatban már befújja a hó, az üres, szürke levegő pedig nem érez izgalmat a hófúvás eltévedt vándora iránt... A farándszarvasok el-elsüppednek, amíg gazdáik rugdalásától újból ki nem vergődnek a hómező tetejére. Egyikegyik végleg is kidől. Nagy fekete szeme egy darabig forog a halálfélelemtől. Csonttá fagyott tetemét a szán még sokáig cipeli, egyszer-egyszer belé is rúgnak még, hátha felocsúdik. Sietni kell, az éhhalál fenyegetően közeleg az állatok felé, holott mindenki tudja, hogy túl a hegygerinceken, nyugat felé nagy pihenés és jó legelő várja a vándorokat. ... Amint egy Gate nevű lapp aszszonyhoz jövök, írja Nordström Ester, látom, térdepel az első szán előtt Az üvöltő viharban, a hó sipolása közben kitárja mellét és megszoptat egy pirosorrú, éhes, kis lappot. Gate szeme fáradt, de kedvesen ránmosolyog. A csöppség puha prémekbe van göngyölve, kis teste melegen neveti a hideget és a havat. ★ Még egy órát folytatják a vihari vonulást, aztán rostokolnak. Kis fekete sátor sarjadzik fel a hómezőn. Nordström Ester azon veszi észre magát, hogy boldogan elmosolyodott: az élet odabent meleg pompával várja. Forró kávé, rőzsetűz, puha prémek. A gyeplőt elől a szánhoz köti és odavonszolja magát a két öreghez, akik éppen egy elhullott szarvas mellett tanakodnak. Az öreg lapp 70 éves, ennek a kerületnek a leggazdagabb embere s olyan büszke, mint egy király, ő határozza meg, ő osztja ki az esti parancsot, mikor induljanak, mikor üssenek sátort s kijelöli a vonulás útját. Négy családból áll ez az ő fejedelemsége, férjes lányai és vejei, meg ezek gyermekei teszik a négy családot. Még könnyen és rugékonyan jár-kel, kabátja kacéran kurta, akár a legifjabb lapp Adonissé, öve ezüstpitykékkel gazdagon van kicifrázva és hullámos, ősz haja hetykén lóg ki görbén legénykedő sapkája alól. Ha lasszója fütyül, a legerősebb szarvasbika is hiába birkózik s a legfélénkebb szarvastehén is engedelmesen követi. Hát még a felesége! Ez 82 esztendős. Kistermetű, köhécsel. Az arca barnafoltos, mint a piszkos pergament, sovány ujjai madárkarmokhoz hasonlítanak. De a fonyadt arcból nevető csillogással fénylik ki a fiatal szem és a barázdás, vén homlok felett tarkán és tréfásan himbálódzik a sipka bojtja. Fekete, puha bundája leányos karcsúsággal simul az öreg asszony derekához. — Csak elfáradtál, öregem? kérdi tőle Nordström Ester. — Elfáradtam? Na, mondja nevetve, öregnek öreg vagyok, de olyan öreg nem vagyok, hogy elfáradjak. ... A piros és sárga és búzavirágszínű öltönydarabok száz színre bomlanak a tűz fényénél, amelyet a sátor mélyén megraktak. A lappoknak két porcelláncsészéjük van, az erősre főzött, forró kávét abból isszák egymásután. Ester megmelegszik, jóllakik, bebújik a puha bőrök közé és édesen, mélyen elalszik. Feje egy alvó kutya száradó nyakára boruL★ Nemcsak írni és olvasni tanítja a gyermekeket Ester, amikor a havon a sátrakat felverik, hanem csingilingi versekre is. Régi, szép, északi meséket mond a csöpp kis lappoknak és ha az egyik fiúcska bele akar éppen sülni a leckébe, akkor a többiek épp úgy súgnak neki, mint mi szoktunk a bajai gimnáziumban. Rajzolni tanulnak a gyermekek s a leánykák kézimunkát és akit a sarokba kell állítani, annak ott épp úgy potyognak a könnyei, mint Kiskunfélegyházán, vagy Budapesten. De különösen nagy az öröm játékórákon. Hűen is van ám. Ester több színes gumilabdát hozott magával s a kis lappok megtanulják a svéd labdajátékokat. Mikor a labda színesen repül, mintha szivárvány ragyogna a hó felett. Csak ha odakünn bélyegsütésre kerül a sor a demustrált szarvastinók között, akkor pillantanak ki szórakozottan az idősebbke lapp fiúk a sátor hasadékain... Hát csoda-e, hogy majd a szívük szakadt meg a kis lappoknak, amikor Nordström Ester az utolsó tanórát tartotta. Utoljára köszöntek hangosan, elnyújtva: „Jó reggelt tanító néni.“ Utoljára énekelték együtt vele a régi zsoltárokat. Minden gyermek ünneplőben jött az utolsó órára, frissen meg vannak mosva, gondosan simára fésülve és a nap fontossága nagyon komolyan ült ki arcocskáikra. Mára mind jól megtanulta leckéjét és még Nilsa is, aki egy kicsit dadog, hangosan és biztosan szaval. Ester kiosztja köztük a bizonyítványokat és kávéra , vitála búcsúzó növendékeit. A szomszé sátorban ótvaros fiúcska kínlódott, de már gyógyul, Ester keze gyógyította meg. Még egyszer átsiet hozzá, hogy a hűvös vászonra felkenje az ezüstszínű kenőcsöt. Az utolsó tanóráról a szokottnál lassabban mentek ki a gyermekek. Még a máskor legpajkosabbak is elgondolkozva, szótlanul álltak be a sorba. Amikor már mind kivonultak, a kis Nils Tommas még visszaosont és nagy, kíváncsi szemmel bekukucskált a sátorlapon, amely mögött a tanító néni most magára maradt. Amint Nils Tommas látta, hogy más nincs a szobában, félénken és ügyetlenül berohant Ester elé és így szólt: — Tanító néni, itt van az új kiskésem, ésj ezt neked adom.★ ... Ugyan hol maradtak 1914 nyarán a tromsői szarvasok? S azóta is: Hunor és Magyar déli szarvasa, mely a tundrákon át előttük járt, míg a nekik szánt hazába értek? Most a halál ugat végig a sátrakon, azokon is, amelyeket száraz dombok hátán kőből faragtak s ahol még az ősz is violával mosolyog, itt messze délen. Mégis elkapta a vihar a déli sátoralját is, amely a meleg folyók partján vert várkaput és sárfészket ezer év előtt. Süt a nap, mégse tudjuk az utat s hó nélkül is eltűnik az emberek és állatok lábnyoma. Csak éppen a labda repül itt is színesen és a palavessző tudja a leckét a táblán és itt is a kicsinyek éneke hallatszik ki a megőszült tanyahatárba. Ha itt is megpillantjátok keskeny falusi ablakon át a tanító nénit, amint mesél nekik és szavaltatja őket és a rosszakat sarokbaállítja és a sebes lábukat bekötözi és együtt énekel valamennyiökkel a tejízű reggeleken, akkor gondoljatok Nordström Blenda Esterre és a megfagyott hóra, amely úgy szúrta az arcát, mint ezer tű és hogy a hóban kandalló volt a szíve és gondoljatok a kis Nils Tommasra, aki visszaosont az utolsó óra után és a tanító néninek akarta ajándékozni a vadonatúj zsebkését. és az összes többi készülékeket, kötelezettség nélkül üzembe., bemutatja Dénes Testvére, R.-T, r'u«l*.r*esV Torék:í v» 26