Budapesti Hírlap, 1930. május (50. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-01 / 98. szám
WtA RMBIÖWIELLEKLETI Budapest, 1930 L évfolyam 98. szám Csütörtök, május 1 Budapesti Hírlap IMMiaki tgyhín ItpaagO, megyndúm K potg« 80 im. KfflflSdro u etSaMtte MtsxeoM. IFal»16s axark.utS: PUEAHYI MIXTtoS Szépirodalmi főmunkatársi HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC hintáit TBX, karOM, JaiMi-kSrút 5. Telefon* utat t Jiiul ttt-Otun j£mf 40—oaie* [^]Uml Budapast, 4. PnUtkac 55. — Éledjen Bndspsed Btal« B.-V Amiből kevesebb több volna Az állami költségvetés parlamenti vitája tudvalévően kiváltságos elbánásban részesül a házszabályokban, aminek legjobb bizonysága az, hogy egyedül ennél nem lehet eltérni a tárgytól, míg minden más vitában lehet, csupán nem szabad. A költségvetési vitába beletartozik minden, ami bármi vonatkozásba is hozható az állam életével, ám éppen a vitának ez a kiváltságos szabadsága jogosít föl arra, hogy a képviselő urak megnyilatkozásait, valamint az egész budgettárgyalást ne mennyisége, hanem minősége szerint mérjük, nő a szónokok száma, hanem a beszédek súlya, tartalma, igazsága szerint. Történelembe hanyatlott régi jóidőinkben megengedhettük magunknak, hogy babérral övezzük az obstrukciós rekorderek erejtékező homlokát, akik síppal, dobbal,ereplővel tizenhat órát is kihúztak egyfolytában, ma azonban nem gondolnánk, hogy az országnak öröme tennék az ilyen mutatványokban, erőműtani és hangdinamikai szempontból, bármily megbecsülendők volnának is egyébként azok. Mindezt nem azért mondjuk, mintha az 1930—31. évi költségvetés tegnap megindult parlamenti vitája ellen általánosságban máris kifogások merülhetnének föl. Szónoki mesterműveket nem várunk, de valójában nem is fontos, hogy ilyenek elhangozzanak. A kor szelleme a retorikai csodáknál jobban kedvez a hűvös szakszerűségnek, a tárgyismeretnek, az ország helyzete pedig elsősorban a jóhiszeműséget,, a tárgyilagos igazságra való törekvést követeli meg. Nem tartjuk főbenjáró bajnak azt sem, ha azokon a padokon, ahonnan a kormányzati tevékenység bírálatát várjuk, némiképpen el is vetik a sulykot, ha olyan vétkeket és eltévelyedéseket varrnak is a kormány nyakába, amikben ártatlan, olyan helyzetekért és eseményekért teszik felelőssé, amiknek felidézésében nem vett részt. A kormány dolga, hogy védekezzék és magyarázatot adjon, sőt néha egyenesen hasznos, ha abba a helyzetbe kerül, hogy olyan téves hiedelmekről kell nyilatkoznia, amelyek különben meggyökereznének és megmérgeznék a köztudatot. Ezt a szolgálatot teljesítette ma a Házban Bethlen István gróf miniszterelnök azzal a rövid felszólalásával, amellyel Gaál Gastonnak nagyobb terjedelmű beszédére válaszolt. Gaál Gastont felesleges volna bemutatni arról az oldaláról, hogy minden politikai ténykedésében abszolút jóhiszeműség és tárgyilagosságra való törekvés vezeti, de bemutatni talán arról az oldaláról sem kell, hogy impulzív érzékenysége gyakran megakadályozza abban, hogy ez a nemes törekvése mindenkor érvényesüljön is. Vele körülbelül úgy van az ember, hogy elgondolásaiban, megnyilatkozásaiban szívesen kísérjük el feleúton, hogy azután az út másik felén elváljunk tőle, illetve, hogy ő hagyjon az útfélen bennünket. Egy megfordított metafizikus, akinek rendszerint jók, okosak, szépek, megnyerők és hasznot ígérők az elindulásai, a konklúziói azonban, ahová rendszerint lelkességének és fanatizmusának szárnyán jut el, nem egyszer ijesztők. Ki ne tudná vele együtt, hogy sok, sőt annál is több a köztisztviselő. De ki merné vele együtt oly kérlelhetetlen hidegvérűséggel ajánlani, hogy habozás nélkül csapjunk el belőlük jó néhány ezret, ma, amikor a gazdasági életnek nincs egyetlen olyan ága, ahol elhelyezkedhetnének. Senki nem tagadja, hogy a háború utáni moralitás megromlott légkörében megragadt a korrupció és a hivatali visszaélésnek is sok, azelőtt ismeretlen, fajtája. De ki merne és ki tartaná helyesnek ezért Gaál Gastonnal osztozni azokban a végletes konzekvenciákban, amelyeket ő most már az egész tisztviselői karra levon, tekintet nélkül a jó, a megbízható, becsületes, érdemes és nélkülöző tisztviselőknek kétségtelenül és hasonlíthatatlanul nagyobb számára. Hasonlóképpen nem ellenőrizte Gaál Gaston reális valóságát gazdasági jellegű fejtegetéseinek sem és ezzel adott alkalmat a miniszterelnöknek arra, hogynéhány közkeletű tévedést eloszlasson. Mindenesetre hatásos elképzelés például az, hogy az önálló vámrendszert tisztán Fenyő Miksáék kedvéért csináltuk meg, van ebben az elképzelésben valami detektívromantika, mely a legkevésbbé várt pillanatban kiemeli a tettest a háttérből. Kevésbbé romantikus, de azért merjük mondani, hogy megkapóbb viszont Bethlen István beállítása, amely szerint, viszszanyerve állami önállóságunkat, ennek kezdeti korszakában igenis örömmel elevenítettük föl azoknak a hosszú harcoknak a reminiszcenciáit, elképzeléseit és várakozásait, amelyeket valamikor az önálló vámterületért folytattunk és amelyekben épp úgy benne volt Bethlen István, benne volt a Budapesti Hírlap, benne az ország közönsége és benne volt, nem utolsó sorban — Gaál Gaston. A bűn nem az, hogy ezeket a régi lángokat engedtük felcsapni, hanem az volna, ha mai nehézségeinket látva, nem igyekeznénk revideálni magunkat. Márpedig, hogy ez megtörténik, arra az első lépést éppen a miniszterelnök tette meg. Nem volt kevésbbé üdvös dolog rámutatni egy másik dologra, ami szintén kezd feledésbe menni, ez pedig az, hogy csakugyan Európában mi voltunk az első ország, mely a háború után a gazdasági forgalom kötöttségét megszüntette. Mi voltunk tehát az elsők, akik okos előrelátással ráléptünk arra az útra, melyet azóta a többi állam is követ és amelynek további kiépítésétől függ a földrész boldogulása és rendbeszedődése. A múlt bolygatásának, a politikai régészkedésnek sok értelme nincs, de néha hasznos, már csak azért is, hogy ne magunk semmisítsük meg a saját érdemeinket. Végül még egyet. Gaál Gastonnak eszménye a közéleti tisztaság, — de kié nem? Amit ma is követelt, a képviselői összeférhetetlenség szigorú keresztülvitele olyan kívánalom, mely mindannyiunkban él és melynek a közhangulat ma a legnagyobb mértékben kedvez. Súlyt helyezünk rá, hogy amikor gazdasági nyomorúságunk közepette mindent a kormánytól várnak és ennek folytán a kormány hatalma kiterjedtebb, még fokozottabb mértékben érvényesüljön a törvényhozás tagjának tőle való függetlensége. „Ki kell őket ragadni oly magánérdekkörökből, — mint egyik neves közjogászunk mondja, — el kell szakítani olyan összeköttetésektől, melyek reá nyomást képesek gyakorolni oly célból, hogy az állami hatalomban való részesedésüket privát hasznukra érvényesítsék, vagy csak látszatot, feltevést is nyújtsanak erre.“ Mint a miniszterelnök is kijelentette, ebben a követelésben mindnyájan egyek vagyunk, érvényesítsék azt akár a mostani összeférhetetlenségi törvény, akár új törvény alapján. Gaál Gaston igazságaihoz visszatérve, nincs azoknak más baja, minthogy kissé sokan vannak. Az óvatos mérséklet ebben, nem árt, mert éppen ez az, amiből a kevesebb gyakran több volna. A belügyminiszter a vörös hujtogatás ellen „Vörös május helyett — véres május* — A szocialisták felelőssége — Az utcán a karhatalom lesz az úr Bethlen István gróf a vámtarifa revíziójáról, a mezőgazdasági kivitelről és a képviselői összeférhetetlenségről A képviselőház mai ülésének két kiemelkedő mozzanata keltett élénk figyelmet. Az egyik Bethlen István gróf miniszterelnök felszólalása volt, amellyel Gaal Gastónnak válaszolt. Ezzel lapunk vezető cikkében foglalkozunk. A másik, érdeklődést keltő eseménye Scitovszky Béla belügyminiszter rövid beszéde volt, amelyre a szocialisták lapjának egy ma reggeli felhívása adott okot és alkalmat. A szocialisták, bár tudják, hogy a kormány semmiféle május elseji felvonulást, vagy gyülekezést nem enged meg és minden ilyen kísérletet meg fog akadályozni, mégis felhívták a munkásságot arra, hogy rendezzen „tüntető sétákat.“ A szocialisták épp oly jól tudják, mint a hatóságok, hogy már napok óta féktelen izgatás folyik, melynek az a célja, hogy zavart keltsen és esetleg tömegeket hozzon összeütközésbe a karhatalommal. Cédulákat osztogattak, amelyeken vörös májust és egyben véres májust ígérnek és hirdetnek. A szocialisták részéről nagy lelkiismeretlenségre vall, hogy ilyen körülmények között még szítják az izgalmat és tömegeket akarnak az utcára vezényelni, noha tapasztalásból is ismerik a kockázatot, amivel ez jár. Nagyon helyesen és a polgárság megnyugtatására cselekedett a belügyminiszter, amikor egyrészt kijelentette, hogy minden rendzavarást a legenergikusabban meg fog akadályozni, másrészt a szocialistákra hárította a felelősséget azért, ha felhívásuk és izgatásuk nem várt következményekkel járna. A költségvetés vitájában ma Gaal Gastonon kívül még Láng Boldizsár, Krüger Aladár, Gáspárdy Elemér, Jánossy Gábor, Gyulay Gábor és Kacsán Károly vett részt. Érdeklődést keltett Gáspárdy Elemér beszéde, aki ismét a fővárosi üzemek kérdésével foglalkozott és egyszakaszos törvényt sürgetett, melyllyel a mammutfizetéseket tartalmazó szerződéseket meg lehessen semmisíteni Az ülés végén, egy interpellációra válaszolva Mayer János földművelésügyi miniszter nyilatkozott a mezőgazdasági és földmunkások helyzetéről. Bejelentette,, hogy a tavaszi munka megkezdésével a munkanélküliség általában csökkent, egyébként a kormány többszázezer pengőt juttatott a vízi társulatoknak, hogy a munkát szintén megindíthassák. Közölte továbbá a miniszter, hogy a mezőgazdasági munkásaik öregségi és rokkantsági biztosításáról szóló törvényjavasat elkészült. Az ülés lefolyása Az ülés megnyitása után Wekerle Sandor pénzügyminiszter beterjesztette az egyes törvényhatósági joggal felruházott városok rendkívüli hasadómentességéről szóló jelentését, amelyet kiadtak a pénzügyi bizottságnak. A költségvetés általános vitájában Krüger Aladár a munkanélküliség kérdéséről szólott. A felső és alsó rétegekben talál két megoldási módozatot. A felső rétegekben munkanélküli segélyt látunk, mikor egyes Áram Gillér részvénytársaságoknál egyebek titkos alapokból részesülnek butilfalt legitim jövedelmekben. Ezek megadóztatásához senki sem mert eddig hozzányúlni, pedig a statisztika szerint itt igen nagy értékekről van szó. A háború utáni időkben, rendkívül emelkedett a bankok érdekkörébe került kereskedelmi vállalatok száma. Ez mind ugyanannyi önálló egzisztencia megszűnését jelenti. Megcsökkent vagyonnal kiterjeszkedett vállalatok működnek ma és ez lehetővé teszi azt, hogy, csak a vezérigazgatóknak, csak a vezetőknek legyen nagy jövedelmük, de nem törődnek a részvényesekkel. Helyesli a pénzügyminiszternek a kis pénzintézetek egyesítésére vonatkozó tervét. Felvetették a vita során azt a gondolatot, hogy új földbirtokreform kellene. Ezzel szemben rámutat arra, hogy még a régi enncs befejezve. Örömmel üdvözli a pénzügyminiszternek azt a tervét, hogy az eladósodott birtokosokon úgy kíván segíteni, hogy a birtok egy részét megvásárolná földbirtokpolitikai célokra. A parcellázással kapcsolatban meg kell oldani a telepítés kérdését is. Ugyanitt rendezni kellene a tanyakérdést. A tanyákat önálló községekké kell fejleszteni, azaira meg is van a mód. — Ez az ország nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy mardemélküti segélyeket osztogasson, viszont kötelessége előkeríteni a munkaalkalmakat. A költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslégs és taps có jobboldalon és a középén Gaal Gaszton beszéde Gaal Gaston szólalt fel ezután általános érdeklődéstől kísérve. Azzal kezdi beszédét, hogy a jelenlegi házszabályok miatt a költségvetést magát nem bírálja. Mert— úgymond — nem tartom magamhoz és az ügy komolyságához méltónak, hogy okfejtésem kellős közepén a házszabályok belém fojtsák a szót. Mindenekelőtt figyelmébe ajánlom a kormánynak a régi és új nyugdíjasok között való borzalmas igazságtadasság okát. Az új tisztviselői kar, amely sokkal könnyebben emelkedett a hivatali ranglétrán, előnyben van a régi nyugdíjasokkal szemben. Öreg tábornokok, akik végigszolgálták a háborút is, kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a fiatalok. Ugyanez a helyzet a civil nyugdíjasokra nézve is. (Helyeslés a Ház mindez oldalán.) — Segíteni kell a falusi lelkészek és tanítók megélhetésén is. A 25—30 hold föld jövedelméből, amelyből a parasztok sem tudnak megélni, a lelkészek, tanítók nyomorognak. Felhívja a pénzügyminiszter figyelmét arra az igazságtalanságra, amely a postai személyzettel történik. A legutóbbi státusrendezésnél bizonyos percentuális arányban állapította meg a kormány a postatisztviselők magasabb rangfokozatba való előrejutását. Azóta a létszám emelkedett, viszont a rangemelés lehetőségét és a magasabb osztályba való emelkedés lehetőségét a régi státus alapjaiói szabják meg, úgy, hogy a megállapított százalék száma tulajdonképpen a jelenlegi státust tekintve, sokkal kisebbek, mint a státusründezés alkalmával, 1925-benn volt. Meg van győződve arról, hogy ezt a kérdést több kiadás nélkül meg lehet oldani. A postatisztviselőknek az üzemi pótlékuk évente hat, hat és félmillió pengőre rúg. Ebből az üzemi pótlékból lehetne kihasítani azt az összeget, amely erre a percent felemelésre szükséges s ami mindössze százötvenezer pengőt jelent. Ezután beterjeszti határozati javaslatait, mely szerint az ezután benyújtandó költségvetésekben minden minisztérium külön-külön részletes kimutatást adjon az úgynevezett dologi kiadásokról, tehát a bel- és külföldi kiküldetések költségeiről, a hivatalos ankétdíjakról, a kiszállási költségekről, a napidíjakról, autóköltségekről, anyagbeszerzésekről, hogy a Házridk módja lagyen a dologi kiadások fölött is kritikát gyakorolni. Kéri továbbá, hogy a kormány évről-évre a költségvetésben név szerinti kimutatást adjon arra, hogy az államvasutak és a poska milyetn alakulatoknak milyen refakciólkat adnak és milyen összeget tesznek ki ezek. Utasítsa továbbá a Ház a kormányt annak kimutatására, hogy milyen alakulatokkal és milyen tárgyban van az államnak szerződése és milyen összegekre rúg az államnak ezekből származó jövedelme.A tárcánkint mutassa ki a kormány, hány úgynevezett tisztviselői jóléti intézményt tart fenn, mi ezeknek az évi költsége és honnan.