Budapesti Hírlap, 1937. december (57. évfolyam, 273-297. szám)
1937-12-01 / 273. szám
LVII. évfolyam, 273. szám 1937. Szerda, december 1. POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL IVll. KER., JÓZSEF-KURUT I. SZÁM, TELEFONSZÁM: 1—444—00. Nemzeti tőke A Délvidék szegedi gazdasági értekezletén olyan kijelentés hangzott el a hazai tőkeérdekeltségek egyik arra illetékes tényezője részéről, hogy a világháború és az elmúlt válság tanulságaképpen az egész magyar hitelszervezetnek azt a nagy célt kell maga elé tűznie, hogy minden rendelkezésre álló tőkével segítsen az ország szegény zsellérlakosságából százezreket önálló kisgazdákká felemelni. Uj és korszerű hang ez az ingótőke részéről és bizonyára megértő visszhangra talál országszerte. Uj a hang, nem azért, mintha súlyos időkben a pénzintézetek nem találták volna meg a módot arra, hogy a legteljesebb méltányosság alapján együttműködjenek a válságba került gazdatársadalommal. A gazdavédettség rendszere és a gazdaadósságok rendezése — ezt minden érdekelt elismeri — nem járhatott volna az ismert kedvező és közérdeket szolgáló eredményekkel, ha pénzintézeteink ettől az együttműködéstől elzárkóztak volna. A Szegeden elhangzott nyilatkozat azonban kifejezetten azt jelenti, hogy az ingótőke hajlandó ezt az együttműködést tovább folytatni és rendszeressé fejleszteni. Hajlandó belekapcsolódni a rsírt folyam " , levő birtokpolitikai műveletekbe. Belekapcsolódik pedig hinom-ujtással.. Éppen azoknak a kisembereknek részére, akiket a kormány földbirtokpolitikai akciója a tulajdonjog etikai szálaival akar a röghöz, fűzni. Lényegében ez a hajlandóság a régen vajúdó agrárhitel kedvező megoldását is jelenti. Vagy legalább is komoly készséget arra, hogy az ingótőkeérdekeltség a gazdatársadalommal egyetemben a méltányos megoldás módozatait keresse. Ezek a módozatok pedig olyanok, hogy azokat feltétlenül meg kell találnia annak a tényezőnek, aki komoly elhatározással és jószándékkal indul keresésükre. Az is kétségtelen, hogy a birtokpolitikai műveletekben tőketámogatással történő részvétel már egymagában is részleges megoldó a mahiára, illetve a válság miatt még mindig szünetelő agrárhitelnek. Ha a megkezdett úton jobbal adnak az együttműködési érdekeltségek, bizonyára méható az agrárhitelnek tárgyi fej .Kivül annak fölötte kívánatos m. fejezet is, amely a személyi hitelemet viseli.őre az ingótőke önkénztes jelentkeztéből azt az örvendetes következtetést kell levonnunk, hogy a birtokpolitikai műveleteknek, elsősorban pedig a telepítésnek egyik legnagyobb akadálya hárul el az útból. Elhárul a tőkehiány. Mert hiszen az vitán felülálló igazság, hogy a birtokpolitikai műveletek sokkal gyorsabban és nagyobb arányokban hajthatók végre, ha megfelelő tőke áll rendelkezésre. Éppen ezért kell örömmel tudomásul vennünk a tőkének ezt a hajlandóságát. Az kétségtelen, hogy a kormány készséggel fogja belekapcsolni a jelentkező pénzintézeteket a birtokpolitikai műveletekbe és hogy az ingótőke ilyenformán hathatósan előmozdíthassa a telepítések lebonyolítását, még arra sem lesz szükség, hogy új szerveket létesítsen. A vidéki pénzintézetek és a hitelszövetkezetek, amelyeknek vezetői a nép között élnek és részben a nép soraiból kerülnek ki, feltétlenül alkalmasak arra, hogy a jelentkező tőkét hasznos befektetésként megbízható kezekbe helyezzék el és mentesítsék a tőkeérdekeltségeket az ilyen vállalkozásokkal járó kockázattól. Azt is hallottuk a Délvidék szegedi gazdasági értekezletén, hogy az ingótőkének a nemzeti földbirtokpolitikába való bekapcsolódása el fogja némítani azokat a támadásokat, amelyek egyes szélsőséges irányzatok részéről még ma is érik. Természetesnek kell tartanunk ezeknek a támadásoknak elhalkulását, sőt megszűntét is, mert hiszen az ingótőke, amelyet eddig talán nem is minden ok nélkül illettek a nemzetközi jelzővel, a hazai birtokpolitikába való bekapcsolódásával valóban nemzetivé válik. LONDON és PÁRIZS általános megbékítésre törekszik, szabad tárgyalások útján Együttműködés az összes országokkal — Befejeződtek az angol és francia kormányférfiak tanácskozásai — Az uralkodópár villásreggelije Chautemps és Delbos tiszteletére LONDON, nov. 30. Chautemps francia miniszterelnök és Delbos külügyminiszter kedden délelőtt kevéssel 11 óra után a Downingstreet érkezett, ahol,folytatták a hétfő ...tett owgbeszéléseiket Chambe- oni*. angol mini tuxgjra.a . U líkar a fr-m , . férfiak a Buckingh.innak) ;a ■ .ol VI. György király és Erzsébet kirlyné villásreggelit adott tiszteletükre. A villásreggelire- a francia vendégeken - hivatalos volt Neville Chamberl'r miszterelnök, Eden külügyminiszt felesége, Lord Cranborne külüsz. .kár és felesége és Corbine .tagykövet. A villásreggelit a Bu ■ m-palota első emeletén lévő zeneteremben szolgálták fel. Délum fél 6 órakor (középeurópai idő) Chautemps francia miniszterelnök és Deibos külügyminiszter elállatott Londonból. A francia vendégektől Chamberlain miniszterelnök és Eden külügyminiszter búcsúzott a Victoria pályaudvaron. Az elutazás előtt Chautemps újból kijelentette, a leghatározottabban hangsúlyozni kívánja, hogy mennyire meg van elégedve mind ő, mind Delbos és a francia kormány valamennyi képviselője a londoni megbeszélésekkel és hogy milyen nagyra becsülik azt a megtiszteltetést, hogy az angol uralkodópár vendégül láttaőket. A hivatalos jelentés LONDON, nov. 30. A francia és angol miniszterek londoni megbeszéléseiről a következő hivatalos közleményt adták ki: Chautemps francia miniszterelnök és Delbos külügyminiszter megbeszélést folytatót Neville Chamberlain angol miniszterelnökel és Eden külügyminiszterrel, valamint az angol kabinet egyéb tagjával. Lord Kalifax ismertette a frecia miniszterelkel a Németországban nemrégen folytatott megbeszéléseinek eredményét. Chautemps és Delbos örömmel állapította meg, hogy Lord Halifax látogatása — amelytől magán- és nemhivatalos jellegénél fogva nem lehetett közvetlen eredményeket várni — hozzájárult a nemzetközi félreértések okainak tisztázásához és természeténél fogva alkalmas volt a légkör megjavításához. Az angol és francia miniszterek Delbos külügyminiszter küszöbönálló közép- és keleteurópai látogatásáról is beszéltek, örömmel állapították meg a két kormány közös érdekét a béke fenntartása tekintetében ezekben az országokban. Megbeszélés tárgya volt a spanyol viszály és a földközitengeri kérdés is. Megegyeztek abban, hogy minden nehézség ellenére a be nem avatkozás politikája teljes beigazolást nyert és hozzájárult a viszály kiterjesztésének megakadályozásához. Megegyeztek abban, hogy a két kormány folytatja erőfeszítéseit, amiknek az a célja, hogy ezt a politikát teljesen hatályossá tegyék. A miniszterek ezután a gyarmati kérdés megvizsgálásához láttak hozzá, beleértve annak összes vonatkozás állapításra jutottak hog nem lehet elszigeteni a kérdés egyébkén rtriginai is Ér.vö.:: ■ . milíhám. szhksz'gr. *gr. Az angol és francm rta cmi r megvizsgálták a távolkeleti kérdést amelynek súlyosságát teljes mértékben 1-1. ismerték. Közös egyetértésben kijelentet, ték, hogy készek együtműködni más hasonló helyzetben lévő hatalmakkal az erre a világrésre vonatkozó szerződésekből származó jogok és érdekek védelme, illetőleg a kötelezettségek teljesítése tekintetében. A francia és angol miniszterek ezután a kölcsönös bizalom szellemében áttekintették a nemzetközi ügyek egyéb vonatkozásait, amelyek egyformán érvelik mint’t,'ét' Arra a megzel a kérdéssel hozni és hogy nos más Támadás írta: SZÉKELY TIBOR Borús, őszi délután volt, már sötétedni kezdett. A tizenhatéves leány gyorsan igyekezett végig a naptelen örömvölgy-utcán, a Tisztviselőtelep felé. A zongoraóra után elbeszélgette az időt, késő lett és most már sietnie kellett. Különben sem szeretett alkonyat után magányosan sétálni a barátságtalan és szomorú külvárosban. Nem félt, mert nem is tudta, hogy mitől lehetne félnie. De valami nyugtalanította a homályba süllyedő, rozzant kerítések és szürke házfalak között, amelyekből érezhetően áradt a szegénység mélabúja. örömvölgy-utca — gondolta, — milyen furcsa utcaneveket találnak ki... Egy gondolatnyi völgyet sem látni sehol, örömet pedig még annál is kevesebbet. Elhagyott egy bérházat és ismét kerítés mellé ért. Hirtelen koppant valami előte, s egy kavics gurult a lábához. Felnézett az égre, bár tudta, hogy az égből nem szoktak kavicsok hullani. Ház sem volt fölötte, a kavics tehát oldalról vágódott elébe, s bizonyára nem véletlenül. Ebben a pillanatban az úttesten koppant egy kavics. Ez a lövedék az arca előtt suhant el, látta sötét pontját a levegőben. Megdöbbenve állt meg. El kellene szaladni, — gondolta, — hiszen nem tudja, hogy ki dobálja és mi ért. Talán valami elszánt csavargó... és a közelben senkitől sem várhat segítséget. El kellene szaladni... de akkor még rosszabb volna, ösztönösen érezte, hogy minél inkább fél, annál nagyobb lesz a veszedelem. Állt és ijedten nézelődött a ködbe vesző utcán. A félelméből néhány pillanat alatt kétségbeesett düh lett. Eddig még sohasem tapasztalta, hogy valaki ártani akarna neki; otthon, az iskolában, barátnők és fiúk közt mindenki csak mosolygott rá, szeretettel, hízelgően, vagy irigyen. És most kővel dobálják. A sötét és titokzatos gyűlölet, amellyel most találkozott először, szinte a hiúságát sértette meg. Most már bizonyosan tudta, hogy nem szalad el. Tudni akarta, hogy mit vétett ő annak, aki fájdalmat akar okozni neki, a mit tudna mentségére mondani a kődobáló? Újabb koppanás hallatszott, de most a kerítésen. A kavics nem repült ki az utcára, hanem megakadt egy lécben, az ellenség tehát a kerítés mögül bombázta. Odament s lábujjhegyre állva benézett az elkerített udvarba. A telek túlsó végén földszintes ház volt, közelebb két száraz akácfa s a fák körül deszkák és gerendák, halomba rakva. Apró, sötét tömeg mozgott közéük, szinte a földhöz lapulva, mint valami alattomos és rosszindulatú állatka, amely a homályos búvóhelyek közt érzi magát otthon. — Ki dobált? — kiáltott be a leány bátran. — Én! — felelte a lapuló kis tömeg fenyegetően. Akármilyen komor is volt a hang, mégis érezni lehetett, hogy gyerekszájból hangzott el. — Gyere csak ide! • A leány határozottan csalódást érzett Megkönnyebbült attól, hogy a támadás már nem látszott veszélyesnek, de izgalma és dühe kielégítetlen maradt. Egy percig sem gondolta komolyan, hogy a gyerek majd az ő felszólítására odamegy hozzá biztos fedezékéből. Nagy meglepetésére a gyerek, tétovázás, nélkül, nyugodtan, majdnem büszkén közeledett mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy a túlerő esetleg bosszút állhat a dobálásért. Talán ötéves fiú volt, borzashajú és komolyképű. A markát még mindig összecsukva tartotta. Kavicsot szorongatott benne, minden eshetőségre készen. — Te akartál megdobni engem? — Én hát! Mondtam már, hogy én! — Én miért? — Hát csak! Mert haragszom. „ ■— Énrám? . . — Hát kire? Persze, hogy a nénire! A leánynak torkán akadt a szó. Csak csendesen tudta kérdezni. — De miért? — Hát a Józsi miatt! — kiáltotta a kisfiú felháborodva. Nyílván idegesítette, hogy ilyen közudomású és magától értetődő tényt ismagyarázgatnia kell. — A Józsi miatt? Ki az a Józsi? — Hát a bátyám! Azért haragszom! Ment a Józsi szeret egy nénit, hallottam, amikor este mondta a mamának, de az a néni nem akar a felesége lenni. Mert annak a néninek szép ruhája van, a Józsinak pedig nincs. A mama mondta neki, hogy ne busulj, fiam, de azért a Józsi busul, látom rajta. El se visz a meccsre vasárnap. Az a néni bántotta a bátyámat, mert a nénik mind olyan . . . büszkék! — Büszkék? — Azok hát! Maga úgy csinál, mintha nem tudná ... De majd én elbánok velük! Elbújok és ha erre jön egy, én megdobálom! Ha erősebb leszek, meg is verem őket! Minek bántották a bátyámat! A leány elfelejtett mulatni az eseten. Olyan ijedt hangon védekezett, mintha támadója legalább is egykorú és egyenrangú lett volna vele. — Hát tehetek én erről ? Hiszen nem én