Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)
1867-10-01 / 167. szám
Ezen viszonyok közt más út és mód nem igen maradt hátra, minthogy mi, Pest város közönsége excellentiádhoz forduljunk, azon tökéletes bizalommal, melylyel a nemzeti kormány iránt viseltetünk, kérvén nagyméltóságodat, hogy bajaink kitelhető orvoslására segédkezet nyújtani kegyeskedjék. Mert bajunk sokféle és mély, eszközeink pedig, melyekkel azokon segíthetnénk, kevesek és korlátoltak. A városnak pénzügyi helyzete, röviden jellemezve, az, hogy napi szükségleteinek, a rendes közigazgatási ügykezelésnek kiadásait jövedelméből csak alig fedezheti, úgy, hogy e téren is apró deficitek mutatkoznak , de mivel ilyen módon semmiféle befektetésre nem marad tőke, semmiféle nagyobb reformot a város nem létesíthet, míg mégis létesítenie elkerülhetlen kötelessége, tehát évről évre több-kevesebb hiányt kell adósság útján, vagy cselekvő tőkéinek felmondása és ingatlanainak elárverezése által fedeznie, és mégis a halaszthatlan beruházásokat kénytelen elmulasztani, csakhogy magát a végképi eladósodástól megmentse. A közönség zúgolódik; a lapok tétlenséggel és maradisággal vádolják a városházát; korukat értő férfiak minden nap újabb és újabb terveket készítenek, melyek sokszor a legczélirányosabbak és nélkülözhetlenek, de a hatóság mindezt nézni, tűrni és elhallgatni van kárhoztatva, mert ereje fogyatkoztában nem mozdulhat, s örvendenie kell, ha a folyó közigazgatást zavartalan tovább vezetheti. Ilyen állapot nemcsak tarthatlan , de sértő egy ország fővárosának méltóságérzetére nézve. Nincs könnyebb feladat, mint számokkal bizonyítani be vallomásunkat s bizonyítani a kimért takarékosságot, melyre büszkék lehetnénk, ha teljes itlen feladatok nem szégyenitenék meg büszkeségünket. 1859 ben a város nem költött sem a törvénykezésre sem a rendőrségre, s kiadásai 1.592,141 ftra rúgtak s 70,000 ft fölösleget hagytak a házi pénztárban. 1861 -ben,már kezeink közt volt a municipalis jognak e két főága, persze anélkül, hogy az állam visszaadta volna az annakelőtte ama jognak és tehernek megfelelő jövedelmi forrásokat s mégis kiadásaink nem mentek többre mint 1.697.446 forintra, mert amit költenünk kellett ezen közigazgatási ágakra, jövedelmeink kevéssel szaporodván, azt más kiadások megszorításával hoztuk be. 1866-ban kiadásaink csak 1.577.236 frtot tettek, s ezek fedezésére is az államnak 100 000 ft segélylyel kellett járulni, pedig ez évben már a felszaporodott adósságok kamatairól is kelle gondoskodnunk, mi szintén nem történhetett más módon, mint hogy elvontuk a dotatiot a szükségestől, hogy kielégítsük a nélkülözhetlent.Mert 1859. óta 1866. végéig a község adóssága 710,203 frtról 1.410,961 frtra emelkedett, vagyis 700,757 frtnyiuj adósságot kötöttünk. Telkeinket is áruba voltunk kénytelenek bocsátani, úgy hogy a hat utolsó év folyamában 390,023 ft ára városi fekvő tőkét fogyasztottunk el. Mindössze tehát 1,090,780 ftra rúg azon nagyrészt idegen tőke, melyet kiadásainkra fordítani voltunk kényszerítve. Ezen veszteséggel szemben igaz, hogy a felépített rakpartra s a pompázó vigadóra utalhatunk ; igaz, hogy ismételhetjük, miként községileg kezeltük a rendőrséget és a törvénykezést, mely évenként vagy 300,000, a folyó évben 319,557 ftot vesz igénybe; de egyszersmind kell, hogy utaljunk kövezetlen utczáinkra, a rothadó szemétdombokra és posványokra, az öntözetlen járdákra, a porra, a vízszükségre, a roszul elhelyezett, összeszorult népiskolákra, az összeomlott és felépítetlen templomokra. És utalnunk kell arra is, hogy maga a közigazgatás is nem tökéletes, hogy börtöneinknél börtönrendszerről szólni sem lehet, hogy rendőrségünk nincs akként szervezve, mint azt ilyen nagy város igényei megkövetelik, és féllal dúlva kell elmondanunk, hogy mindez irányban nem tehetünk semmit, mert a fáradozást nem támogathatjuk anyagi pénzerővel. Szaporítsuk-e az adósságot? Teszszük, mert tenni kénytelenek vagyunk, noha a legegyszerűbb ész és az állam példája figyelmeztet, hogy ezt tennünk nem szabad. Szaporítsuk-e jövedelmeinket ? Új adókat vessünk-e a nép nyakába, vagy fölemeljük a régieket ? Teszszük ezt is, és nem tekintjük a panaszokat. A fogyasztási adók árszabályait fölebb emeltük s újraszerveztük az ellenőrzést; de mi haszna emelkednek az indirect jövedelmek , mikor a közvetlen államadók utánjáró 33,3% községi pótlék után 1866. végével 118,682 ftnyi hátralékot mutatnak fel számkönyveink ? ! íme most így állunk: Miután a költség-előirányzat első fogalmazásában 446,227 ft deficitet mutatott fel, beláttuk, hogy ezen hiányt, ha lehet, ha nem, le kell szállítanunk. A törvénykezési kiadásokat az állam megtéríteni ígérte, s e végre kegyesen utalványozott is 128,000 ftot. A deficit azonban még mindig elviselhetlenül nagy volt egy olyan budgetben, melynek reális bevételei nem számíttathattak többre mint 1,298,065 ftra. Ennek következtében kitöröltünk az előirányzatból mindent, amit csak kitörölni lehetett, semmi nagyobb mérvű kövezés vagy csatornaépítés nem vétetett munkába, s az ily kegyetlen megcsonkítás után is tapasztaltuk, hogy 101,208 ft költségre nem vagyunk képesek fedezetet felmutatni. Ha tehát a kormány rajtunk nem segít, úgy dacára annak, hogy semmit sem tettünk, mit tenni hivatásunk lett volna , ismét az adósságcsináláshoz kell fognunk. S az ilyen állapot fog-e tartható lenni? Nem hordja-e magában az elmérgesedés magvait ? Nem lesz-e az ország végre is kénytelen egyszerre nagy mértékben segíteni fővárosán, ha most, megtagadva kérésünket, nem térítené meg legalább részben azon költségeinket, melyeket éveken át kétes kötelezettségünk daczára készséggel viseltünk, vagy melyek megtérítését hiába szorgalmaztuk annyi időn át az idegen kormánynál ? Pedig nekünk nem 102.000 frt adósságot kellene csinálni az év végével, de sokkal többet. Megmagyarázzuk, miért. A boldogító királykoronázás , melyet a város szerencsés volt falai közt láthatni, uj, inkább országos, mint városi terheket hárított pénztárunkra. Előleges budgetünk meghalt s váratlan 95,000 ft uj kiadást kelle tennünk. Ezt kölcsön utján fedeztük. Legújabban a közgyűlés döntőn nyomatékos indokokból elhatározta, hogy a vízvezetéket saját kezelésre építi föl, s a tőkét kölcsön útján teremti elő. Erre nézve első ízben 600,000 ft tőkét szavazott meg, noha a mű teljes keresztülvitele valószínűleg 1,500,000 ftba fog kerülni. A jövő évi deficitet tehát be sem számítva máris 800.000 ft azon hiány , melynek fedezéséről gondoskodnunk kellene, így áll városunk ma. S jövőre? Jövőre vagy végkép le kell mondania nagyvárosi hivatásáról, mit nem tehet, vagy terhes és mindig terhesebb feltételekkel járó idegen pénzekre szoruland, mi jólétét aláássa , vagy menekülést kell, hogy találjon az országnál, melynek annyi készséggel hozott áldozatot minden alkalommal, ha ez tőle követeltetett. Mert való igaz, hogy e város nem segélyeztetek mint más fővárosok mind az ország által, de sőt maga segítette az országot. Ez helyén volt, s tennie kellett, mikor az ország csak a nemzetben élt, de államilag szervezve nem volt. A város hazafi készséggel áldozott, s ha áldozathozatalát fölemlíti, elismerést kíván nyerni, nem pedig kérkedni akar teljesített kötelességeivel. Most Pest főváros alázattal folyamodik a haza kormányához, hogy kényszerűségét tekintetbe véve, fontosságát belátva, jövő nagyságát, melyben a haza nagysága tükröződik, előre érezve, megadja neki azt, amit méltányosan addig is, míg más után a czélnak megfelelő intézkedés tétezhetik, követelhet, hogy pillanatnyi szükségesnek megfelelhessen. A magunk érdekében, és az ország érdekében szólunk és bízva reméljük, hogy kérésünket meg nem tagadja a magas kormány. Bizalmunk abban alapszik, hogy a múlt szomorú időszakban, midőn mindenki érezte Pestnek nemzeti jelentőségét, mindenki, az egész közvélemény, előre szokta volt jósolgatni, hogy mivé fog átvarázsoltatni Pest városa, ha egyszer elérkezik az idő, hogy az országnak nemzeti kormánya leend. Mi, a városi közönség, leghangosabban hirdettük ezen igét, s most tudjuk, hogy itt van a perez, midőn el kell kezdenünk megvalósítani a nagy Széchenyi álmait. Mi nagyméltóságodtól és a magas kormánytól reméljük, hogy az áttörés nehéz munkájában gyámolóink lesznek. Pest városa számít az ország elismerésére. Mikor a nemzet alkotmányos szabadsága mellett küzdött, nemcsak fiait adta oda, de vagyonát is. A magánosok kárától eltekintve, a város mint község most is kimutathatja azon 1,760,477 ftnyi megtérítetlen kárt, melyet a kár. szolgálmányok fejében szenvedett. Az üllői laktanya építése 600,000 ftjába került. Az académiának féláron eladott teleknél 78,000 ft vesztesége volt. A magyar színháznak a rakpart mentén átengedett telek értéke mintegy 160,000 ft. Az országháznak átengedett telek értéke 30,000 ft. Mostan az orvosi klinikum számára ajándékozta oda a város azon telkeket, melyeket a szegény ház mellett birt. A koronázás alkalmából hozott pénzbeli áldozatokról már megemlékeztünk. Nem múlik el tehát alkalom, nincs olyan központi hazai ügy, melynél Pest város közönsége és hatósága fel nem fogná feladatát, hogy ne teljesítené örömest azt, mit kötelességének hisz. És önző-e folyamodásunk ? Nem-e ép annyira hazai közérdek az, mit tervezünk, mint helyi érdek ? Nem szíve-e Pest Magyarországnak ? Nem képezi-e egymaga századrészét lakosságának? És országos szempontból mennyire nagyobb jelentőségű ezen, egy tömegbe gyűlt iparos népraj a vidék szétszórt földmiveleinél, ezen ipar- és kereskedésben oly hátramaradt országban? És hová akarjuk fordítani azon megtérítési előleget, melyért esedezünk ? Közigazgatásunk javítására abból csak a legkisebb rész fordíttatnék, mert ezen czéloknak rendes jövedelmeink megközelítőleg megfelelnének, ha nem léteznének olyan kiadások, melyek a pénzt beruházásokra és országos érdekekre tőlünk elvonják. Fővárosi jellemünk következtében, a városi rendőrség és törvényszék nagyrészt kivetkőznek helyi és municipális jellegükből s országos érdekűekké válnak, mi méltányossá teszi, hogy országos költségen szerveztessenek. Az utczák és utak jó karba helyezése sem tisztán helyi érdek, a rakpart sem nevezhető olyannak. És azon reformok , azon beruházások, uj művek és intézmények, miket létesíteni óhajtunk, azok is mind, vagy nagyobbrészt olyanok, hogy a városban az országnak szolgálandnak. Mielőtt ugyanis a felett határoztunk volna, melyik azon legkisebb összeg, mit az államtól, mint már a jövő 1868. évben folyóvá teendő megtérítést kérnünk kell, felsoroltuk magunk előtt legközelebb létrehozandó feladataink és terveink költségvetését. Mert tudtuk, hogy az állam sincs a pénznek bővében, s tehát felesleges , vagy nem teljesíthető követelésekkel lépni föl ildomtalan eljárásnak ítéltük. Csak a nélkülözhetlen mennyiséget kérni határozók el. Tíz évet vettünk föl általánosságban, mely idő alatt jelenleg tervett teendőinket valósítani akarjuk. Gondoltuk, tíz év múlva majd lesz előttünk tervezet elég másik tíz esztendőre. Tíz évet fölvenni a számításba pedig kellett, mert egyszerre mindent létesíteni nem lehet. Számításunk a következő volt. Nekünk kell : 1. A rendőri és törvénykezési kiadások fedezésére évenkint 300 ezer ft, ez tíz éven át tesz . . . 3.000,000 ftot 2. 168 egészen kövezetlen utczának kövezésére...................... 540,000 , 3. 21 utcza kövezetének kiegészítésére ........................................... 21,000 „ 4. Több utcza kövezetének megújítása és javítására............ 200,000 „ 5. 67 utczában hiányzó csatorna építésére................................. 402,000 „ 6. Két főcsatorna építésére a Teréz- és Ferenczvárosban. . . 180,000 „ 7. Tiz iskola, illetőleg paplak fölépitésére............................ 562,000 „ 8. Egy közvágóhíd építésére . 400,000 „ 9. Egy kényszerdologház építésére ................................................ 80,000 „ 10. Fenyítő-törvényszéki épületre börtönökkel................. 150,000 „ 11. A leégett német színház kiépittetésére........................... 400,000 „ 12. A vízvezeték teljes kiépítésére ................................................ 1.500,000 „ 13. A Dunaszabályozásra a Reitter terv szerint........... 1.160.000 „ Összesen : 8.595.000 ft. Ezenkívül kültelki utainkat fog kelleni jobb karba helyezni és macadamizálni; be kellene fásitani a közlegelőn található sok száz hold futóhomokot , melyet a szél felhő alakban hord be városunkba; boulevardokat és squareket kellene alakítanunk tágabb utczáink és tereinkből; dockso-