Budapesti Közlöny, 1868. augusztus (2. évfolyam, 176-199. szám)
1868-08-01 / 176. szám
guk teljesíteni lennének kénytelenek. (Helyeslés) lehetetlen, mert ezen az úton érhető el az, hogy a katonaság ne képezzen egy oly különálló kasztot a nemzet kebelében, mely — miként a történelem tanúsítja — míg védelmül szolgált a külmegtámadások ellenében , addig számtalanszor a belszabadságnak legnagyobb ellensége volt; lehetetlen, mert a honvédséggel czélszerű kapcsolatba hozott általános védkötelezettség mellett érhető el az, hogy aránylag legnagyobb véderő álljon fel, aránylag legkisebb költség mellett. Ezek szerint helyeslem én az általános védkötelezettséget a jelen viszonyok között; helyeslem a honvédség felállítását. Helyeslem ezen utóbbit azonkívül, mit épen most elmondani szerencsém volt, nem csak azért, mert egy kegyeletes érzés rezgi át keblemet a honvéd név hallatára; de helyeslem azért is, mert meg vagyok arról győződve, hogy ha csak a kivitelnél a bizalomra fölemelkedni nem tudó szűkkeblűség vagy épen ellenséges indulat— mit föl nem tehetek — ezt meg nem hiúsítja, ha a nemzet, mint reményem, ezen intézményt teljes erejével felkarolja, meg vagyok arról — mondom — győződve, hogy mindenkit a legközelebbi idők tapasztalása meg fog győzni arról, miszerint az egyedül törvényes királyától és törvényes kormányától függő, a haza földjén levő és házája színei alatt sorakozó honvéd lesz mind az alkotmánynak, mind a trónnak, mind az ország épségének legbiztosabb támasza és legerélyesebb megvédője. (Általános helyeslés). Midőn azonban, t. ház, ezt kinyilatkoztatom, egyúttal nyilvánítanom kell azt is, hogy én a jelen törvényjavaslatot , midőn ezen két, általam is helyesnek tartott elvet alkalmazza, sok tekintetben és sok pontjaira nézve közjogi szempontból sérelmesnek és más irányban is czéliránytalannak tartom. Sérelmesnek tartom sok pontjait közjogi tekintetben , pedig nem azon nézpontból indulok ki, mit tartottam mindig és tartok ma is helyesnek a magyar hadsereg ügyeinek elintézése tárgyában , nem ebből, mert látva, hogy az elveim és nézetem szerinti elintézésnek útjában álló, azzal ellenkező 67-iki XII. t. sz. megváltoztatásának ideje nem érkezett el, részemről is ezen most idézett törvény szempontjából tekintem ezen javaslatot. Sérelmesnek, ama törvénytől hátralépésnek tartom ezen javaslatot annyiban, amennyiben itt nem Magyarország véderejéről szándékoltatik törvény alkottatni, hanem igenis egy közös törvény alkotásáról van szó, márpedig az általam idézett 67-iki XII. t. sz. 13-ik szakasza kimondja ugyan, hogy a védrendszer egyenlő elvek alapján állapítandó meg, de arról, hogy még magára ezen tárgyra nézve is közös törvényt kell alkotni — egy szót sem szól. XT 1-dik §-ában pedig még az egyértelműleg elintézendők közöl is határozottan kiveszi az újonczkiállítás föltételeinek, a szolgálati időnek meghatározását. Ezen törvényjavaslat által pedig mindezekre nézve 10 évre kötelezőleg egy közös törvény szándékoltatik alkottatni nemcsak, de mindezek még a 10 év elteltével is közös, egyetértő törvényhozás tárgyaiul jelöltetnek ki. Sérelmes ez és hátralépés az említettem törvénytől annyiban is, amennyiben a közös hadügyminiszert, ezen ama törvényben nem is említett közeget törvényesíteni szándékozik nemcsak, de annak hatáskörét azon körön túl, mely Ő Felsége alkotmányosan gyakorlandó jogai számára jelöltetett ki ama törvényben, még messze túl terjeszti ki. Messze túlterjeszti ugyanis a közös hadügyminiszer hatáskörét azon jogkörön, midőn a XXI. §-ban arra, hogy hazánknak minő intézetei legyenek a főgymnasiumok és főreáltanodákkal egyenrangúaknak tekintendők, midőn arra, hogy mily hazánkbeli szegény tanulók legyenek az egyévi szolgálat jótéteményében részesülendők, ezen közös hadügyminiszernek határozó befolyást enged. De sérelmes és visszalépés szerintem annyiban is, amennyiben ezen törvényjavaslat a magyar hadsereget, melyet még ama XII. törvényczikk is, habár korlátoltan említ, szóval sem említi. Igaz, tehát! hogy hivatkozás van a 12-ik törvény azon gg-ra, melyek közül egyikben e kitétel: „magyar hadsereg" kimondva van; de ha meggondoljuk, hogy azon idő óta, midőn ama törvény alkottatott, a közös ügyi törvénynek az ő Felsége többi országai számára a reichsrathban elfogadott példányában a magyar hadsereg megemlítése mellőztetett; és ha meggondoljuk, hogy most már a mi saját törvényeinkben is mellőztetik, valóban bajos ebben egyebet látni hátralépésnél; bajos ebben egyebet látni, mint annyit emlegetett önállóságunk igen keserves illustratioját. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De sérelmes végre, — mert ez alkalommal többet fölemlíteni nem akarok, — abban is, hogy egy összes birodalomról szól. Én, t. hát, ismerem a kötelezettségeket, melyeket az 1867. évi 12-ik törvényezik. Ő Felsége többi országai és tartományai irányában is reánk ruházott; s nincs is szándékom e kötelezettségek ellen szólani. I de kénytelen vagyok kifejezni azon meggyőződésemet, hogy magyar törvénybe ezen kifejezést:összes birodalom* beiktatni saját hazánk állami léte ellen véghetetlen hibának, hogy ne mondjam, bűnnek tartom. (Élénk helyeslés a balon.) Más tekintetben is, mint mondom, hibásak e törvényjavaslatnak némely szakaszai. Erre nézve csak egyet említek meg: hibásnak tartom részemről a 12 évi szolgálatidőnek felosztását a közös hadsereg és honvédség közt, amennyiben az elsőben tíz, a másodikban csak két évig lesznek azok, kik besoroztatnak, kötelesek szolgálni. Nem akarom most e kérdésnek politikai oldalát fejtegetni, hanem egyszerűen államgazdászati és pénzügyi oldalához szólok pár szót. Ezen törvény szerint a besorozott I0 álló esztendeig, részint mint aktív szolgálatban lévő, részint mint tartalékos a közös hadsereg tagja;ezen törvény szerint ezen tartalékosok behívására nem hogy az országgyűlésnek, de magának a felelős magyar kormánynak is semmi befolyása nincs. Tízelló évig maradnak tehát e hazának fiai oly helyzetben, hogy saját kormányuknak tudta nélkül is, családi tűzhelyeiktől, foglalkozásaiktól bármely perezben elzavartathatnak. Nem akarok én itt sem rész, sem boszantási szándékot feltenni, de magát a helyzetet akarom szemügyre venni, a helyzetet úgy, amint az ma van. Tudjuk, hogy a magyar hadsereg legnagyobb része ma is külföldön van, és arra nézve, hogy ez ezentúl máskép lesz, e törvényben semminemű biztosítékot nem látok. Mi lesz ennek következménye . A legkisebb háborús eshetőség felmerülésekor, hosszas idő lévén szükséges — a távolság miatt — a tartalékosok behívására, a tartalékosokat be fogják rendelni, és be fogják rendelni sokszor olyankor is, midőn, ha az egész rendezés máskép lenne, ha ők közel lennének ezredeik főhelyeihez, meglehet, a behívásra sem volna szükség, mert azon idő alatt, mennyiben későbbre lehetett volna a behívást halasztani, már e háború esélyei el is múltak. Azt gondolom, nem szükséges pedig fejtegetni, hogy egyetlen egy ily behívása a tartalékoknak mily roppant kárt okoz, nem csak az egyes családoknak, hanem az egyes családok útján a rendes foglalkozás és az attóli elzavarás folytán magának az államnak is. De hasonlólag káros ez pénzügyi tekintetben is. Erre nézve nem szükséges egyébre utalnom, mint egyedül arra, hogy mennyibe fog ily módon az újonczok kiállítása, a szabadságosok hazaszállítása, a tartalékosok behívása és visszaszállítása az államnak kerülni, úgyhogy ezen módon, meg vagyok róla győződve, nem hogy kisebbíteni lehetne a hadügy által ránk rótt terheket, de igen félő, hogy azok még magasabbra fognak növeltetni. Azonban, tehát,nem óhajtok most több megjegyzést tenni, lesz erre mind az általam érintett pontokat, mind a nem érintetteket illetőleg alkalom a részletes tárgyalásnál, hol, ha és amennyiben szükségesnek találandom, módosítványaimat is megteendem. Most egyszerűen csak azt nyilvánítom, hogy tekintve az általam is helyeselt két fődolgot: az általános védkötelezettséget és a honvédség fölállítását, ezekre való, és csakis ezekre való tekintetnél fogva, nem ellenzem azt, hogy jelentőjavaslat a részletes vita alapjául elfogadtassák; természetesen az, hogy azontúl, midőn majd a ház tárgyalásán keresztülment, rá fogok-e szavazhatni vagy nem ? attól fog függeni, hogy az általam teendő vagy általam helyeselt módosítványok el fognak-e fogadtatni vagy nem? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ivánka Imre, mielőtt a tárgyhoz szólana, a tegnapi discussiókra kimondja, hogy Kossuth és Görgei fölött a történelem s nem a ház feladata ítéletet mondani. Átmenvén a tárgyra, kijelenti, hogy a jelentvjavaslatok, habár azok nem egészen kielégítők, mégis egészben nagy haladásra mutatnak a kitűzött czél felé. Szónok előtt bizonyos, hogy el fog következni az idő, midőn a hatalmasságok kölcsönös erőlködése következtében kénytelenek lesznek a nemzetek az általános felfegyverkezéshez folyamodni. Ez azonban a nagy költségek miatt nem fog soká tarthatni s be kell következni az általános népfelfegyverkezésnek, összekötve erős állandó hadkeretekkel. A szomszéd államok haderejéhez mérve Magyarországnak legalább 500.000 emberre van szüksége s ezt a jelen törvények alapján ki is lehet állítani. Ugyanis az állandó hadsereg mintegy 160.000, a tartalék 170.000, a honvédség eleinte 70, később 120—130.000, s a határőrvidék 53.000 embert számlálván, kijön a szám, mely legkevesebb arra, hogy Magyarország államiságát fentarthassa. A javaslatban azonban különböző hiányokat tapasztalván, azokat következőkben foglalja össze: legelső a törvénynek külalakja. Mi itt — úgymond nem csak Magyarországnak, hanem Austriának is hozunk törvényt, s ez törvényhozásunkban e tekintetben az első és szerintem veszélyes eset. Ily szellemben még az 1867. törvények sem voltak alkotva, s habár az 1867. XII. t. sz. 13. §. azt rendeli, hogy a honvédelem egyenlő alapelvekre fektettessék, az korántsem jelenti azt, hogy a törvények egyenlő szavakkal, tökéletes és teljes egyenlőséggel alkottassanak. Veszélyesnek tartja, hogy az ujonczállításba, a szolgálati idő megszabásához s más efféle rendelkezésekhez az egyik vagy másik állam törvényhozásai kölcsönösen beleszólhassanak, valamint helytelennek, hogy oly előzmény nyujtassék, melynek folytán egy más állam törvényhozó testülete hozzájárulásával sanctionálhassa azon törvényeket, melyeket Magyarország királyával együtt alkot. Egyenlő elvek tétele nem feltételez egyenlő törvényeket. Figyelmezteti a házat, hogy a jelen törvény elfogadása által a közös hadügyminister törvényünkbe iktattatik, az 1867-diki törvényekben pedig erről nincs szó, s a 11. §. határozottan kimondja, hogy a főhadparancsnokság Ő Felségének személyes vagy azzal megbízandó főhadvezérének teendője. Azután a közös hadügyminiszer csak a delegátív által vonható felelősségre, mit nagyon is megfontolandónak tart. Ezután szónok áttér a szolgálati időből s a honvédség felállításából származó előnyökre, melyeket ő is elismer és fejteget. Végre elfogadja a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Eötvös József báró, vallás- és közoktatásügyi miniszer : T. ház! Előttem szóló képviselő tiszt, barátom kijelenté, hogy ő a jelen kormány eljárását azért nem helyesli, mert azon irányban, melyet magának kijelölt, nem halad kellő erélylyel. Ezen törvényre alkalmazva ez általános tételt, valószínűleg e törvényre nézve is az a nézetet, barátomnak, hogy a kormánynak iránya helyes, de hogy ezen helyes irányát nem helyesen, azaz nem eléggé következetesen követi. Épen azért szükségesnek tartom előadni azon indokokat, azon okokat, melyek a kormányt e törvényjavaslatnak épen ily formában való előterjesztésére bízták. (Halljuk!) Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyike a legfontosabbaknak , miután, fájdalom, a világon csak azon nemzet biztos szabadsága felől, mely azt megvédeni bírja, a védtörvény az, mely az egész alkotmányosságnak alapját képezi, s ezenkívül kétségtelen még az is, hogy e törvényjavaslat elfogadása a nemzet vállaira nagy terheket ró. Hj esetben kötelessége a törvényhozásnak világosan kifejteni és megmutatni, hogy ezen terhek elkerülhetetlenek s hogy azoknak elvállalása a nemzet érdekében fekszik , mert bármi korlátlan legyen is a törvényhozás hatalma, a törvényhozásnak morális hatáskörén kívül fekszik, oly terheket róni a nemzetre, amelyek nem elkerülhetetlenül szükségesek. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak fő motivációja, sőt meggyőződésem szerint egyedüli motivációja tehát az, vajjon elfogadása szükséges-e arra, hogy a nemzetnek oly érdekeit biztosítsuk, melyeket veszélyeztetni semmi áron nem szabad ? Felfogásom szerint legjobb, ha ezen fontos kérdésről lehetőleg egyszerűenszólunk. (Halljuk!) Ezenjavaslat elfogadása, felfogásom szerint, négy kérdés megfejtésétől függ. Első kérdés: fekszik-e érdekünkben, hogy azon birodalom, melylyel elvárhatlan kapcsolatban állunk, a magyarosztrák birodalom, védelemképes legyen, és mint nagyhatalom állhasson meg? mert bármi mondassák is a nagyhatalmi állás kifejezése ellen, oly állam, mely a magyar-osztrák birodalom kiterjedésével és népességével bír, máskép, mint nagy- i hatalom, nem állhat fenn. (ügy van!) A második 2238