Budapesti Közlöny, 1869. június (3. évfolyam, 122-146. szám)

1869-06-03 / 124. szám

előadója olvassa ezen bizottság jelentését, mely szerint Winter Lajos Temes megye kis-becskereki képviselő igazoltatik. El­nök : Ezúttal Winter Lajos képviselő úr egyszersmind a következő osztályba, a 8-ikba soroltatik be. Következik a napirenden lévő tárgy. Mint sze­rencsém volt kijelenteni tegnap, ha szólók a figyelmeztetés után nem jelentkeznének, joguk van még a bizottság előadójának és az indítvá­nyozóknak szólani. (Balról: A bizottság előadója nyilatkozzék előre. Felkiáltások: Pulszky, ki először beszélt!) Pulszky Ferikner : (Halljuk! jobbról. Az el­nökhöz fordulva) Kit méltóztatik felszólítani? Zaj­. Simonyi Lajos báró : A 126. §. kimondja, hogy először a központi­,­vagy a külön bizottság előadója szól; egyébként a bizottság javaslata ol­vastatott fel először, és így e mellett kell szólni is először. Elmök : Bocsánat, a 126. §. nem azt mondja, hogy az előadónak kell először szólni, hanem hogy ah­hoz joga van. Pulszky Ferencz: Én nem akarok, tisztelt ház, pr­ecedenst alkotni, mert a szabál­y arról egyál­talában határozottan nem rendelkezik, kié legyen az utolsó­ szó. Én igen­­szívesen szólok most; ha valaki abban nagy előnyt lát, hogy utolsónak szóljon, nekem az mindegy. Igen szívesen szólok, csak azt kívánom világosan kimondani, hogy nem akarom, hogy ebből pr­ecedens alkottassák. Nehéz bizony, te­hát, most, miután másfél hete vitatkozunk, megint hosszú beszéddel fárasztani a nagyon is kifáradt figyelmet, azért ne is várják tőlem, hogy én mindazok hosszas czáfolgatásába bocsátkozzam, mik eddig elmondattak, s részben már meg is czáfoltattak. Volna még igen sok, mit meg lehetne czáfolni, de hallgatok azokról, mert nem hiszem, hogy a felirati vita per legyen, oly per, melyben az egyik fél állításai, ha a másik fél megjegyzés nélkül hagyta, már mintegy be­­bizonyítottaknak és elismerteknek tekintetnek. A válaszfelirati vita nem per ; a válaszfelirati vita, azt hiszem, nem csak itt, hanem minden ország­ban — mondjuk ki világosan — harcz a hatalom felett. Két párt van minden alkotmányos országban. Van oly párt, mely többségben van, a­melynek kebléből keletkezett, alkottatott a kormány, és mely addig, míg a kormány nézeteit híven tük­rözi vissza, azon kormányt szívesen, erélyesen, meggyőződésből támogatja. (Helyeslés). Van el­lenben egy ellenzék, mely más szempontból te­kinti a közügyeket, mert hisz különben — ha nem nézné más szempontból, — nem is volna el­lenzék, hanem hozzánk tartoznék,—ellenzék, mely kisebbségben van , mely kormányképesnek tartja magát, és melyben megvan ama nemes ambitio, hogy hiszi, hogy szintén kormányképes, és akarja is a nemzet ügyeit kormányozni. Van tán még egy harmadik rész is, mely igen jól látja, hogy a fenlévő körülmények közt még nem kormányképes, és mely nem is vágyik még a hatalomra. (Derültség.) Ez körülbelül az állás nemcsak itt, hanem más országokban is; a demar­­cationaire vonal így áll, s minthogy így áll, na­gyon sajnálom, hogy nem lehetek egy vélemé­­nyen régi barátom és hű bajtársam Vukovics Se­­bővel, a­ki azt mondá és szívélyesen felszólított arra, hogy hagyjunk fel a delegativval, az egyet­len kérdéssel, mely a hazában viszálkodást idéz elő, mely belőlünk két tábort alkotott, hagyjunk fel ezzel, s ekkor mindjárt meglesz az egyetértés, egy véleményben leszünk mindnyájan a reformok terén, és megjön a millennium, lesz csak egy akol és csak egy pásztor. Én nem vagyok egy nézetben vele mert meg vagyok győződve, hogy mindaddig, mig van egy oly párt, mely más szempontból tekint nemcsak egy, hanem igen sok kérdést,a­mig van egy párt, mely kormányképesnek tartja magát és akar is kormányozni, mindaddig lesznek egyes oly jel­szavak, melyekkel a többséget depopularizálni lehet, melyek segélyével a kisebbség azt reméli, hogy többségre vergődik. Ilyen jelszó került elő minden országban ; igen jól tudjuk,mily hatással volt Angliában a „No po­pery“, a franczia revolutioban a „vető“, és meg kell vallanom, hogy ha már ily jelszó választása forog kérdésben, alkalmatosabbat, jobbat válasz­tani nem lehet, mint épen e szót „delegatio“, azért, mert ez tökéletesen új és olyan institutio, mely még a nemzet életében gyökeret nem vert, melynek jövőjéről szépen és sokat lehet beszélni (zaj); melynek még nem volt ideje, hogy megmu­tassam, mennyire czélszerű, mennyire alkalmatos olyan institutio, melyet a nép még nem ért, mert nem tudja, mit jelent igazán ; m­elyet épen ezért igen sokan a quotával hoztak összeköttetésbe és a nagy adóval, holott mind­nyájan igen jól tudjuk, hogy mindezek­kel a legkisebb összeköttetésbe sincs,­­­hogy mindez egészen más alapon nyugszik. Vannak mások, kik azt hiszik, hogy a delegátio az a lát­­hatlan kéz, mely azután háborgatja sok követtár­sunk álmát; oly szó, melyhez mindenki más ideát köt. Minthogy pedig én ezen szempontból tekintem e vitát, nem felelek azon sok argumentumra, mely itt felhozatott, a delegáció és a közjogi állapot el­len , hiszen feleltünk mi sokszor a múlt évben, hiszen az olyan dolog, melyet mindenki ismer, melyre nézve mindenkinek biztos meggyőződése van. Azért e kérdést én egyenesen az időre ha­gyom. Az idő fogja megmutatni ezen intézmény czélszerűségét és gyakorlati hasznát, és az ország épen úgy fog járni néhány év alatt, mint az or­szággyűlés járt a múlt héten és most, t. i. hogy a meddő vitát tökéletesen meguntuk. Ugyanazért átmegyek egy sokkal nagyobb ellenvetésre, me­lyet e válaszfeliratot illetőleg hallottunk. A válaszfelirat — azt mondja az ellenzék ve­zérszónoka, semmi egyéb, mint viszhangja a trón­beszédnek. Ezt tökéletesen elfogadom , elfogadom pedig azért, mert constatálja, hogy a kormány a többségből eredeti, a többségből alakíttatott, és hogy a kormány tökéletesen kifejezi azon nézete­ket, melyekkel a többség bír, és addig, míg a kormány ily nézeteket képvisel, addig mindig bizton számíthat támogatásunkra. (Helyeslés a jobbon.) Rendes parlamentáris országban, hol a trónbeszéd azt fejezi ki, mit a parlamentáris kor­mány kíván, a válaszfelirat nem is lehet egyéb, mint a trónbeszédnek viszhangja. Felszólíttat­­tunk, hogy a reformok terére lépjünk ; mi kinyi­latkoztatjuk : szívesen lépünk ! Nekünk nem kell külön programmot előterjeszteni az egyes reform­­kérdésekre nézve, mert a mi programmunk ott lesz a törvényjavaslatokban, melyeket majd a kormány bead. Nekünk tehát nem szükséges, nem is akarunk nehézségeket gerjeszteni, mert hiszen a kormány javaslatai a mi akaratunk kifejezése. Ellenben nagyon természetes, hogy az ellenzék más szempontból indul ki. Mi tudjuk, hogy a felirat, melyet mi előterjesz­tettünk, fel fog menni a trónhoz és azért a mi szempontunkból elég a­mit abban mondunk. Az el­lenzék ellenben tudja, hogy kisebbségben van, mert ha nem volna, nem volna ellenzék, hanem itt ülne és az ő emberei ülnének a kormánypa­dokon,­­ és így igen jól tudja, hogy az ő fel­irata nem jut a trón elébe, hanem csak a kö­zönség elébe; tehát nagyon természetes, hogy programmot ad, és az ellen nem is lehet, semmi kifogásom, így tehát azon ellenvetés, hogy válaszfeliratunk semmi egyéb, mint viszhangja a trónbeszédnek, azt hiszem, csak azt constatálja , hogy mi Ma­gyarországban alkotmányos alapon állunk, hogy a kormány a többség nézetét fejezte ki és hogy a többség a kormányt pártolja, támogatja. (Helyes­lés.) Ez, azt hiszem, nem fog bennünket attól tar­tóztatni, hogy mi változtassunk a feliratnak akár hangján, akár lényegén. Nagyobb és nyomatékosabb a másik ellenve­tés, az tudniillik, hogy válaszfeliratunk nem elég erélyesen, nem elég határozottan szól először is a határőrvidék kérdésében; másodszor a dalmát kér­désben, harmadszor ott, a­hol a béke fenntartásá­nak kívánságát fejezi ki. A határőrvidék kérdését illetőleg igen jól tud­juk, hogy­ ezen vidéknek csak egyik része terül el a Duna mentében, legnagyobb része azonban a Száva mentében és a tengerparton terül el; e kérdés bizonyára az összes törvényhozást és Szent István koronájának jogait érdekli, hanem annyi bizonyos, hogy legközelebb érdekli horvát testvéreinket és azoknak kivánságát nekünk ki­váló figyelemmel kell kísérnünk. Ők ismerik leg­jobban azon vidéknek culturális fejlődését ; ők tudják legjobban, hogy 100, sőt némely helyeken másfél 100—200 esztendei intézmények egy toll­vonással egyszerre el nem töröltethetnek, a­nél­kül, hogy zavarok és zavargások ne történjenek. (Helyeslés a jobb oldalon). Mi pedig igen jól tud­juk, hogy senkit sem szabad boldoggá tenni aka­rata ellen, mert, ha akarata ellen akarjuk bol­dogg tenni, igen könnyen meglehet, hogy az ellen protestál (Helyeslés). Ugyanazért, — hiszen épen a baloldal mondta azt, hogy a rögtönzéseket kárhoz­tatja, — azt hiszem, ha valahol, ezen kérdésben kell tartózkodnunk a rögtönzésektől és ezen kérdésnél különösen figyelembe kell venni azt, hogy a politika az exigentiák tudománya ; már­pedig azt hiszem, hogy ha az exigentiákat figyelembe veszszük, semmikép sem fogjuk más­kép a határőrvidék viszonyait elrendezni, mint fokozatosan. Egy tollvonás, egy országgyűlési ha­tározat több bajt csinálhatna ott, mint a­mennyit képesek volnánk azután gyógyítani! (Helyeslés.) Épen ezen nézet áll Dalmátországra nézve is, ha meggondoljuk, hogy a mostani Dalmatia nem a régi Dalmatia ; hogy vannak oly részei, mint például, Kattaró , a­mely soha a régi Dalmátor­­szághoz nem tartozott, hiszen az Epirus volt; ha azt nézzük, hogy voltak egészen fügetlen részei, így Ragusa, mely köztársaság volt, a­melyre soha ki nem terjedett szent István komájának joga; mert hiszen csak fel nem fogják önök uraim hozni azt, hogy volt idő, a­midőn a ragusai független köz­társaság, a velenczei köztársaság ellenében, Nagy Lajosnak véd­karját felhívta és őt védurának, de nem souverainjének ismerte el. Ez mindig függet­lenül állott,a magyar koronához soha sem tartozott. Azt kívánják, hogy mi ezen kérdést azzal kezdjük, mondjuk ki, hogy a magyar koronának joga terjed addig, meg eddig, és eloszszuk azt az országot, a­mely most együvé tartozik és meg­szokta, hogy együvé tartozik. Ha tekintjük to­vábbá, hogy egy része Dalmátiának a határőrvi­dékhez tartozik és hogy egy másik részét négy századon át Velencze bírta volt; ha tekintjük továbbá, hogy a dalmátoknak is van joguk, mondani : nihil de nobis, sine nobis ; ha tekint­jük, hogy nekik is van alkotmányuk, van követ­jük, van alkalmuk arra, hogy kimondják a ma­guk akaratukat és kívánságukat (a baloldalhoz fordulva:) bizonyára nem fogják tőlünk azt kí­vánni, hogy egy tollvonással, egy határozattal mindjárt beavatkozzunk egy oly kérdésbe, a­mely által mindenesetre a birodalmi tanácsot, más részről Dalmátországot megsértenék, ha a­nélkül, hogy megkérdeznék egyiküket is, tudtuk nélkül intézkednénk; ne­­ fogják kívánni, hogy úgy járjunk el, vagy jogainkat oly módon akarjuk beiktatni — ha csak a feliratba is, — hogy azon gyanút ébreszszük, mintha mi foglalni akarnánk; mert ha ezt teszszük, a dalmát kérdést mindjárt az első lépésnél elfojtjuk, elérjük. Én azt hiszem hogy az ildom egy szóval sem enged többet mondanunk, mint a­mennyit a bizottság válasz­­felirata mond. Ha pedig arról van szó, hogy a béke kívánsá­gának kifejezésében gyengébben szólunk, legyen meggyőződve Debreczen városa érdemes képvi­selője, és higyje el nekünk, hiszen a hitre hivat­kozik ő is néha, higyje el nekünk, hogy pártunk oly erővel és oly tekintélylyel bír, hogy a nagy szavakat bátran nélkülözheti (Helyeslés jobbról és mozgás a balon.). Higyje el, hogy ha mi hal­kabban szólunk is, mint tán az ellenzék, a mi szavunk azért eljut mind Párisba, mind Berlinbe (helyeslés jobbról) s meglehet,hogy ott sokkal in­kább arra figyelnek, mit beszél itt, bár halkabb hangon, a többség, mintsem arra, mit mond, emel­tebb hangon, az ellenzék. (Úgy van­ jobbról. Egy hang a balközépről, majd meglátjuk!) Egyéb­iránt távol legyen tőlem, hogy én a bal közép fel­iratának akár loyalitását, akár szabadelvűségét legkevésbbé is kétségbe vonjam. Tökéletesen el­ismerem, hogy leyális és szabadelvű. Igen sok kérdésben eltérünk ugyan egymástól a r­szletek­­ben, hol a fődologban öszhangzásban vagyunk, de egyáltalában nincs és nem is lene f­ogásom az ellen, hogy az ellenzék mind a mieinkkel meg­egyező, mind eltérő nézeteit kifejthesse. Olyan azon válaszfelirat, mint egy széles, ve­szélyes sima folyam, mely végre is nem fog ben- 1708

Next