Budapesti Közlöny, 1869. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1869-09-15 / 210. szám

rendén elevennek, ki is fakadt: „Ezek alig­ha­nem majki barátok!“ Mire Sárközy: „hi­bázol Jancsi! az egyik a kettő közül, a­mint halottam, egy szép eszüpoéta“. „Poéta? ha úgy van, ugyan kérjétek meg, hogy tudna-e ha­marjában valamely mulatságos verset kompo­nálni?!“ Csokonai ezt hallván, válaszolt: miért ne­ tessék matériát adni.“ A jókedvű Viczenty „kedves barátunk kedvéért Írjon hát Csokonai uram Ovidius e verséről: Min­tat omnis amans“. A versezet elkészült s Csokonaival felolvastatták, e tréfán jót nevettünk; Terstyánszky pedig a kedve szerinti poétát három aranynyal tisztelte meg.“ Nagyon természetes, hogy mind a dolgok gyű­löletesebb színben tűntek föl, s a részakarat semmi indokot nem szemlélt, minek folytán azok tisztáztassanak, — különösen akkor, midőn Szi­lágyi Gábor vette kezébe a bosszú ostorát. Csokonai jó érzékét, kiről Toldy is írja, hogy „mindent, mit a tudomány becsest és tanulságost, a művészet szépet és mivelőt, az erkölcsi világ nagyot és nemest mutatott, azt heves szeretettel fogta föl.“ Szilágyi életmódja, melyen Gaál sze­rint megbotránkozott a deákság, meg a városi népség, egyházi s­z­ilági elöljárók, keményen sér­tette azon ember életmódja, ki ajkán az erkölcsi­­ség szavait pengette. S ha hálátlanságra ösztönző is a későbbi változás, nem csudálandó, nem meg­rovandó szerintem. Mert Csokonait nem Szilágyi kegyessége, de a törvény, a tanári kar annak folytán juttatta a tanítói székre. S ha még Szi­lágyi jó akaratát kezdetben Csokonai irányában elismerjük is, ez megszűnt és előbb, midőn a fő­zőnő igazságtalan perében ennek adá az igazat. A nagy­erdei jelenetben pedig Szilágyi vaskala­pos, Csokonai gúnyolódó eljárása következtében, midőn Szilágyi személysértőleg lépett föl Csoko­nai irányában , ennek szintén személysértő eljá­rását könnyen lehet menteni. És ezen határozott föllépés után a vád tárgyalásakor Csokonai gú­nyos megjegyzése, hogy azért énekeltette a csú­­fondáros dalt, hogy Szilágyit kiengesztelje, tud­ván, hogy az éneklésben gyönyörködik, szerin­tem nem ingatagság jele, a mint minőnek Szana tekinti, — de a finom és mégis sértő kitérése, melylyel eljárását menteni, viszont magyarázni sem akarja Csokonai, de a melyet ő igazsága érzetében el sem tagad. Épen azért Kocsi Sebes­tyén, Hunyady J. superintendens eljárása mutatja szerintem azt, hogy az ügyben Csokonainak van igaza, s legfölebb a tanári tekintély fentartása végett hozatott a csekély büntetés s Szilágyitól írott beszédben eszközlendő bocsánatkérés. Cso­konai csak e fölfogás szerint tartotta azt „lágy­nak és kedveződnek, s követte meg Szilágyit. — A HELYBELI HELVÉT HITVALLÁSUAK egyház­­tanácsa, e hó 8 án tartott ülésében a hírhedt debreczeni határozatot tárgyalván, ugyanez alkalommal iskoláját egyhangúlag községinek nyilvánitotta. — VÖRÖSMARTY MIHÁLY nővérei közül egy, Juli­ánna, Radics Miklós borzutczai kiskereskedő neje nem rég meghalt itt Pesten. A költőnek még öt testvére él — A GŐZ-SIKLÓT, úgy mondják, nov. 1-én nyitják meg. Hanem a ki szemlélgeti, hogy milyen szép csende­sen dolgozgat itt-ott egy mesterember, csupa unalom­űzésből, s hogy néha napján egy-egy ajtót megfestenek, máskor egy vasrácsozatot letesznek, — arra a gondolatra jön, hogy tán nem is az idén lesz az a nov. 1-seje. — ZRÍNYI MIKLÓS hősi halálának évfordulati ün­nepét az idén is megtartották a szigetváriak sept. 5 kén estve. Zrínyi életnagyságban rajzolt élej­festményü mellképe a városház falára kifüggesztetett, számtala lámpától környezetten — Benkő Gyula joggyakorno­k 3027­ ­ ecsetelte szónoklatában a nagy hős honszerelmét, a di- i cső önfeláldozási halálát. — Azután felhangzott a gyász­­­­zene, a utána mindjárt fáklyákkal megjelentek a polgári­­ olvasó egyleti tagok, s kört formálva a Szózatot és Hypa­nust énekelték ; középen lengett fekete zászlójuk. Más­ nap gyászm­ise után Garay Alajos tartott kitűnő szó­noklatot a nagy templomban, mely a jelenlevő közön­séget meglepi ■. Este fényes bál volt. GAZDASÁG. Bécs, sept. 1­4 év, dí. börze: 5%,-os aretaili­qnes 59.90; 5°/C-os nemzeti kölcsön 68.80; 1860 ki állam kölcsön 94.— ; bankrészvények 725.— hitelintézeti részvények 254.50; London 122.30 magyar földteherm. kötv. 78.—; temesvári föld­­teherm. kötv. 76.—; erdélyi földterm. kötv. 77.—; horvát-slavon földi kötv. 82.—; ezüst 120.25; cs. k. arany 5.88. Szeged, September 11-én 1869. Gabnaü­zletünk­­ben az irány folytonosan bágyadt, s a tulajdono­sok tartózkodása következtében a forgalom igen korlátolt. Búzában a kínálat gyenge és a forga­lom csupán a piaczra érkező mennyiségekre szo­rítkozik, e héten át körülbelől 15—20000 mérő jött eladásra. Rozs lanyha, s 5 —10 krajczárral csökkent. Árpában csekély vételkedv, szintén 5 krral olcsóbb. Kukoricza hizlalásra, még mindig jó keresletnek örvend. Uj csöves kukoricza mai hetipiaczunkra körülbelől 1000 mérő érkezett, s 42—45 krral adatott el vékája. Zab 5 krral csökkent. Mai hetipiaczunkra rendkívüli nagy mennyi­ség érkezett minden szemes életből, s kisebb nagyobb árengedés mellett jó kelendőség is volt tapasztalható. Mai jegyzeteink következők : Búza 88—89'/3 fontos 5 frt — kr., 87—89'/3 fontos 4 frt 85 kr. Rozs 78—80 fontos 2 frt 90 kr. Árpa 66—72 fon­tos 2 frt 30 kr. Kukoricza 82 -89 /3 fontos 2 frt 50 kr. Zab 44—50 fontos 1 frt 65 kr. A „Budap. Közlöny'* magántáviratai. Zágráb, sept. 14. A tartomány­gyűlés mai ülésében a bán bemutatá az egyes osz­tályok főnökeit. A 23/16 millióra menő or­szágos budget 26 tagú bizottsághoz utasít­­tatott. Berlin, sept. 14. A Humboldt-ünnepély nagyszámú néptömeg és egyletek részvé­tele mellett ma ment végbe a megállapított programm szerint. Humboldsham­ban a fő­polgármester tarta az ünnepi beszédet. Bécs, sept. 14. Az izraeliták ünnepe miatt ma este a börze zárva maradt. Lemberg, sept. 14. A ma tartott népgyü­lekezet azon határozatot fogadá el, mely általános szavazatjogot kíván ; továbbá az 1861-iki városi választási rend visszaállí­tása és a városi képviselők számának szaporítása kívántatik. Továbbá azon várakozás fejeztetik ki, hogy a függet­len választók a választási reformok be­hozataláig tartózkodni fognak a választá­soktól Dobrzanski az általános választási jogot ellenzi. A gyülekezetet kevesen lá­togatták Bérlet . , L34. szám. NEMZETI 4ijtír SZINHÁZ. szerdán, September 15 én, 1869. A JÓ FALUSIAK. Szinmli 5 felvonásban. Irta Sardou V. Fordítot­ták : Paulai Ede és Szerdahelyi Kálmán. Az in­dulót szerzette Nikolits Sándor. Rendező : Feleki Miklós. Személyek: Villepreux báró, a helység bí­rája — — — — Feleki. Morisaon, párisi polgár — — Szigeti József. Henrik, fia — — — — Paulai. Floupin, gyógyszerész — — Szerdahelyi. Grindin, kertész — — — Szigeti Imre. Tétillard, szatócs — — — Komáromy. Grand mérii, rendőrbiztos — Nagy Imre. Pipart apó, mezei biztos — Szilágyi. Cailoux, Morisaon kertésze — Gerőfi. Builsson, borbély — — — Náday. Courtecuisse, kiszolgált katona Réthy. Troussemain,) — Szalai. Loriot,­­ parasztok — Morvai. Cabassud, ) — Vass. János, a biró inasa — — Benkő. Boutillé — — — — — Várföldi. Orvos — — — — — Hubenai. Paulina, a báró neje — — Prielle Corn. Margit, Paulina húga — — Lendvainé. Mariotte, fiatal pár leány — Szigligeti Jolán. Buisson anyó, fodrászné — Patakiné. Chondin, Grindiy leánya — Niczkyné. Pipart Honoré, a mezei biztos fia — — — — — Dulka Sarolta, Maguelon,) — — Horváth Teréz. Yveline,­­ pérnök — — Tolnai Mari. Perrette,­­ — — Morvainé. Boutil­é neje — — — — Néderné. — — — — — Keresek. — — — — — Balkányi. Nép — — — — — Adams. — — — — — Karikás. — — — — - Török. Kezdete 7 órakor, vége 10 edfélkor. Lendvai, Tóth J. betegek, Vízállás. u 10 X3a0)A Navsszerint 0 Időjárás. fölött alatt mn­³:» M­­ *}L_________________ **-a 14 Pesten ....41 fell), szeles Pozsonyban 43 _ 13 Marm.-Szigeten 18 — felhős»Szathmáron . 16 — esős a Tokajban . .22 — n n Szolnokon . . .211— felhősH Szegeden . . .5­5 — esős 13 Aradon . . —— 0 5 száraznN.­Becskereken 110—— szeles 1Bezdánban . .5 3—— szárazMVerbászon . . .4 5—— m­orsóvá . . . .60 —felh. szeles 14Eszéken ....2 4— — felhős 13Sziszeken . . .1--—­0 8 száraz 1)Mitroviczon . . 410— — szeles 1)Zimonyban . . 711— száraz Légtüneti és delejes észteletek a magyar tudományos akadémiának » budai kir. főreáltanodában elhelyezett ém­­leldéjéből. Hőmérsék 24 óra alatt legmagasabb -f-— —, legalau««,­­njabb -----­Csapadék magassága párisi vonalakban 24 óra alatt 0,0. Időjárás: Reggel borult hideg, délben és este majdnem egész derült meleg. Felelős szerkesztő Salamon Ferencz. September 13. 7 óra reggel 2 óra délután 9 óra est­­e .6 Ei S’ fi £■5 Légnyomat 0°-nál párisi vonalakban . 331.98332.18331.56 4-15.00 33 1.00 /7«5mer»e'&Reaumur szerint-f-13.804-18.00 -fl«. 27 Páranyomat párisi vona­lokban » 3.61 3.12 3.71 3.46 Nedvesség! viszonylat szá­zalékokban . . . 61.3 .14.9 62.3 47.2 Felhői, derül 0,born·10 4.— 2.—2 f 2 • Szélirány, erősség­ (0—20)ÉNy.3 EK.2 EK1— Felhőhuzam , Ny. Ny. Ny.— Delejes elhajlás 9°. 52'4 10°.6­.810».0.37— Ózon (0—10), éri el 8­­nappal 1­—

Next