Budapesti Közlöny, 1905. április (39. évfolyam, 75-99. szám)

1905-04-01 / 75. szám

A kereskedelemügyi m. kir. minister a folyó évi 21.674. szám alatt kelt rendeletével megengedte, hogy az Arad vármegye területéhez tartozó Kis-Jenő községben a f. évi április hó 22. és 23-ára eső országos vásár ez évben kivételesen április hó 15. és 16-án tartassák meg. NEMHIVATALOS KÉSZ. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister az első ujszentannai takarékpénztár részvénytár­saságnak az ottani állami polgári fiúiskola ta­nulói javára tett 200 koronás alapítványért kö­szönetét nyilvánította. Pályázati hirdetés az erzsébetvárosi állami főgymnasium internát­­usában betöltendő helyekre. Az internátus czélja: Az erzsébetvárosi állami főgymnasiummal kapcsolatban 1898. évi szeptember hó 1-ével szerényebb igényeknek megfelelő benlakás nyilt meg, melynek czélja a főgymnasiumba járó tanulókat, külön mintaszerű épületben, nyerészkedéstől menten, sőt áldozatok­kal, szakavatott vezető és nevelő személyzettel, az egészségtani követelményeknek megfelelően, gon­dos felügyeletben és jóindulattal, szeretettel páro­sult nevelésben részesíteni. Ezen internátusban az 1905/1906. iskolai évre üresedésbe jött több fizetéses helyre pályázat nyittatik. Az egész díjasok egy iskolai évre 400 korona, a mérsékelt díjban részesülők pedig 300, illetőleg 200 korona tartásdíjat fizetnek. Felvételi feltételek. Azok a szülők vagy gyá­mok, kik kellő magaviseletű és előmenetelű fiai­kat az internátusba óhajtják felvétetni, egyko­ronás bélyeggel ellátott kérésüket, lakásuk pon­tos megjelölésével, az állami főgymnasium igaz­gatóságához folyó évi július 20-ig nyújtsák be. A kérelemhez melléklendő: 1. ez évi iskolai bizonyítvány; 2.­­az internátus eddigi növen­dékeinek kivételével), a tanuló testi épségét és egészségét igazoló orvosi bizonyítvány. Az egészben vagy részben díjmentes helyért fo­lyamodóknak szükséges még: 3. egy évnél nem ré­gibb, hiteles községi bizonyítvány a szülők vagyon­állapotáról, évi jövedelméről, a családtagok szá­máról és arról, hogy közülök hány van a családfentartó gondozása alatt. Nem egész díjas helyre folyamodóknak czélszerű kijelenteniök, óhajtanak-e a kívánt hely el nem nyerése esetén fiaik részére helyet biztosítani, vagy nem ? Az internátusi díj negyedévenként előre fize­tendő, még­pedig a belépéskor, november 15-én, február 1-én és április 15-én. E díjért kap a növendék a felügyeleten és nevelésen kí­vül lakást fűtéssel és világítással, mosást, időn­­kint fürdést, orvosi kezelést, reggelire kávét zsem­lével, ebédre 3 tál ételt, (vasár- és ünnepna­pon 4-et), vacsorára 1 tál ételt, délelőtt 10 és délután 4 órakor egy-egy szelet kenyeret. A tanulók többi szükségleteinek fedezése a szülőket terheli. Minden növendék az intézetbe lépéskor tar­tozik magával hozni a téli és nyári időszakra való 2—2 öltözet felső ruhát, löveget, téli ka­bátot, 2 pár czipőt, 6 inget, 3 hálóinget, 6 lábra­­valót, 4 törülközőt, 12 zsebkendőt, 6 pár haris­nyát, 2 paplanlepedőt (gomblyukakkal), 2 párna­héjat, 2 alsó lepedőt, 1 párnát, 1 paplant (gombokkal), 1 bevarrott szalmazsákot, 80 cm. szélességben és 180—190­ cm. hosszúságban (eset­leg matraczot), szappantartót, fésűt, fogkefét, ruhakefét és külön dobozban a czipőtisztításához tartozó tárgyakat. Minden fehérneműre a tanuló nevének kezdőbetűi s az igazgatótól kijelölt szám hímzendők. A fölszerelésekről két példányban kiál­lított pontos leltár készítendő, melyek közül az egyiket a felügyelő és nevelőtanár aláírásával a jelentkező megtartja, a másikat pedig átadja az előbbinek, a­ki egyszersmind kezeli az I— IV. osztálybeliek zsebpénzét s ellenőrzi a többi növendék pénzkezelését. A növendékek magaviseletéről és tanulmányi előmeneteléről a szülők vagy gyámok havonként értesíttetnek. A tanuló be nem vallott ragályos betegség, rész magaviselet, vagy állandó hanyagság miatt az intézetből eltávolítandó, de arra a negyedévre köteles a dijat megfizetni. Bővebb felvilágosítást szóban vagy írásban készséggel nyújt alulírott. Erzsébetvároson, 1905. évi márczius 8-án. A m. kir. állami főgymnasium s—3 igazgatósága. Időjárás. A m. kir. meteorologiai központi intézet jelentése 1905. márczius hó 31-én reggel 7 órakor. A szélirányok jelölése: N=Észak, E=kelet, S=dél- W=nyugat. — Felhőzet: D=egészen derült, l=több­­nyire derült, 2=részben felhős, 3=többnyire borult, #=eső, 4k=hó,­­==köd, 5J=zivatar. Hazánkban jobbára derült és — a Selmeczbánya környékén előfordult esőtől eltekintve — száraz volt az idő. A hőmérséklet emelkedett és néhány fokkal a nor­mális felett van; a maximum: Csáktornyán 21° és a minimum: Kolozsvárott —2° volt. Enyhe idő várható, az ország északi meg nyugati részén elvétve esővel esetleg zivatarral. Vízállás, 1905. márczius 31-én. Jegyek magyarázata: * = jeges viz; + =* nul fölött j — — null alatt; ? = kétséges. Felelős szerkesztő: Beksics Gusztáv. Ma reggel 7. Előző 24 órai Állomás ■§‹! j g a hőmér­szés iránya és erő 4-»0 3 . g­ a Hőmérséklet séklet maxi-mini-J a c° (I— 03 S O ”­rmuma mama 1 Akna-Szlatin»_ 68.0 4.2!s 4 142 Szatmár____ 65.4 7.4 SE2 4 — 125 V.-Namény__ 65.1 9.6S 4 _ 174 Ungvár______ 65.2 8.6 NE­­4 _ 148 Eger -------------65.2 5.2N­­ 1 _ 131 Rozsnyó ...... 64.1 5.2 NW2 _ 140 Késmárk____ 62.5 7.0S 2 2 _ ___ Árvaváralja___ 62.1 5.9 sw2 3 _ — — Selmeczbánya­. 63.5 5.6 NW1 2 8 110 3nudapesta ... O-Gyalui_____ 64.2 62.7 7.1 9.8 NE­E 2 04 16 156 7 Komárom____ 62.9 9.0 SE0 3 156 Magyar-Óvár _ 62.6 8.5S 1 3 _ 167 Sopron ______ 62.4 9.8N 3 _ 166 Herény ______ 62.3 8.88 2 _ 186 Keszthely____ 64.3 9.3S 1 0 _ 165 Pécs_____ _ 65.4 8.9 NE2 6 _ 166 Csáktornya ___ 64.1 7.7 SW0 _ 215 Eszék______ 65.7 6.0 SW .. 2 _ 174 Zágráb ______ 64.8 8.0­ 0 _ 186 Fiume ...____ 61.0 6.41 195 Crkvenica _ _ 66.1 80_ 1 _ 176 Debreczen ___ 65.0 7.4s 13 3 _ 157 Kecskemét___ 64.7 7.8 ENE1 2 _ 135 Orosháza ____ 65.8 8.8S 3 _ 161 Szeged ______ 65.7 6.2S 3 4 _ 165 Zombor ____ 66.7 6.7S 3 _ 184 Zsombolya ___ 66.5 3.3S . 1 _ 152 Arad ________ 66.7 7.3 SE2 _ 145 Temesvár ___ 66.5 3.2 NE0 _ 152 Versecz — __ 66.4 9.7S 0 _ 155 Drenkova____ 65.9 3.9. 1 1 _ 142 Nagy-Várad___ Kolozsvár....... 68.2 9.1 SE2 4 _ 153 68.0 1.6 SW1 0 _ 14­­2 M.-Vásárhely 67.7 0.8 NE­­0 _ 141 Vajda-Hunyad 67.1 6.0N . 1 — 155 Nagy-Szebe­n _ Botfalu ..._____ 68.0 2.3E 1 0 _ 140 68.8­­0.6E 2 0 _ 15­­2 Bécs ________ 61.5 9.0 SW­­4 _ 177 Prága ______ Kralé______ 58.6 12.3 SWS 4 1 157 60.0 8.0wsw4 155 Tarnopol 65.9 2.2s 1 1 — — Bregenz _____ Salzburg____ 63.7 12.0ssw3 4 2 172 63.7 11.18 4 4 __— — Klagenfurt ___ 67.0 2.6s 1 1 ___ 150 Póla ________ 68.0 6-4E :, 2 — 154 Lesína______ 66.6 10.7— 4 ___ 15 10 Serajev*_____ 66.4 3.8E 2 1 152 Folyó Vizmércte Víz­állás reggel Változás az elmúlt 24 óra alatt Hőmér­séklet áradt apadt cm. c­mr.C Inn Schärding __ 4- 125 4-9 Duna Passau______ + 355 16+ 9 » Wien-----------­+ 96 11+ 12» Pozsony ____ + 3021 4-7 » Komárom___ + 397 24 4-9 2» Budapest------­+ 348 20 4-10» Paks------------­+ 2951 + 8 » Mohács______+ 4­4 12 4-8 P Újvidék _____ -1- 4012 4-12» Tiszatorok — -1- 4026 + 8 » Zimony------­+ 4167 4-8 » Báziás______ + 38­5 4-7 » Orsová ____ + 394— — 4-9 Morva Hohenau _____ + 3082 Vág Zsolna______ + 1186 4 7­­ Szered ______ + 139 17 4-11 tívitra ficsekújvár _— — — Rába Sárvár............ + 55— 1 4-15­ Győr ______ + 328 13 4-13 Dráva Zákány ____ -1­­24— — 4-8 — Eszék ______ -1 222— _ 4-9 Mura Muraszerdahely + 110 10 4-7 Száva Zágráb _____ 4- 806 » Sziszek____ + 2555 4-10» Mitrovicza__ + 457 16 4-7 Kulpa Károlyváros­­+ 1606 4-7 Dna Novi................ + 130 15 Verb­ász Banjanika___ -1­­551 Boszna Doboj ______ 4­­55— _ Driaa Zvornlk ___ + 80 10 Tisza M.-Sziget ___+ 25 21 4-7 » Tekeháza __ + 40— _ 4-8 » Tiszaújlak _ + 302 + 10» Vásárosnamény + 49 19 4-13» Záhony ---­- 54 18 4-11» Tokaj ______ + 1322 4-8 · Szolnok-------4- 158 28 4-9 » Csongrád-------4- 164 31 4-3 » Szeged___ 4- 222 24 4-8 · Titel________ 4- 4017 4-8 Szamos Dés _ ___ 4 46 + 4 · Szatmár-------4- 804 4-10 Krassna Nagymajtény __ 4- 341 4-9 Latorcza Munkács------­+ 382 -­ 11 Laborcz Homonna — 4- 286 4-12 üng Ungvár-------— — Ondóvá-Bártfa______ 4- 38— _ 4-8 Tapoly dór ________ — 50 17+ 6 Bodron Ladmócz-------4- 264 14 4-12 Sajó Felsőzsolcza ... 4- 1501 4-2­ Hernád Hernádnémeti 4- 843 + n Berettyó Berettyóújfalu - 281 4-2 Sebes-Körös Csúcsa ______ 4- 521 4-6­­ NagyváradTM...0 1 4-8 Fekete-Körös Belényes... _ _ 4- 551 4-5 Fehér-Körös Boros-Jenő _ 4- 86 4-11 Kettős-Körös Békés ---------4- 804 4-11 Hármas-Körös Gyors,____ _ 4- 924 4-7 Maros Gyulafehérvár 4- 22 4-2­1 Arad__.____ — 1062 4­0 Makó­.............. — 12 4-11 Temes Kiskastély----4- 86— — 4-6 Béga Temesvár __ + 2 10 4-12­ Nagy becskerek 4- 462 4-18 Meghivó.* Az »Országos Honvédsegélyző Egy­let« 1905. évi április hó 28-ikán délelőtt 11 órakor a szabadelvű körben évi rendes köz­gyűlést tart, melyre az alapitó tagokat tiszte­lettel hívja meg Az Elnökség. * Az alapszabályok 5. §-a értelmében ezen másodszor egybehívott közgyűlés határozatképes. A budapesti árutőzsde hiv. árjegyzései 1905. márczius 31-én. Gabonaneműek. — Kész áru. A budapesti árú- és értéktőzsde szokásai szerint árak készpénzben 100 kilogrammonként. A minőségi súly hektoliterenként és kilogrammonként. B ■ 7­­ 73 1­7­1 75 76 1 77 78 79 80 81 8­ tiszavidéki ______ 18 8519-19 0519 2019 1019 2519 2519 5019 4019 55 fejérmegyei............ pestvidéki ............ bánsági_________ — — — — — — — — 18 80 18 8518 9519 1019-19 1519 1519 40 —­­— 18 8­0 1 18 9518 9019 0518 9519 1019 1019 2519 1019 30— — — — — — — — ---- —— 18 65,18 8018 7519­­19­­19 1519 2019 40 bácskai....... ......... szerb­­_________— ___ _____________ _ __________________18 8519-19 0519 2019 1519 40 _________ __ __ ______, __ román ................... bolgár ............................ ==== — — — Hon ______ Árpa Költi. Minőség Elsőrendű,______________ Középminőségü, ________ Takarmány, elsőrendű___ » másodrendű ... Bérfőzésre tiszavidéki...... » felsőmagyarorsz. * dunántúli _ _ Árfolya­m-tól K-ig 1475 1465 14 60 14 35 14 85 14 70 15 ~ 14 60 Zab . Tengeri _____ Minőség Árfolyam K-tól K-ig Elsőrendű.................... Középminőségű______ Magyar, új .................... Magyar, ........................ Román vagy bolgár___ Szerb.................................. Cinquantin____________ Fehér............................ Káposztarepcze ....____ Réparepcze _______ 14 60 14 40 16- 16 30 15- 14 60 16 10 16 40

Next