Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1928. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-01 / 50. szám értesítője
1928 március 1. A Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője járásbíróság 1927. Pk. 3207/2. számú végzésével dr. Vermes Dezső ügyvéd által képviselt Fischl Jakab és Fiai cég végrehajtató javára végrehajtást szenvedettek ellen 785 , 25 fillér tőke és jár erejéig elrendelt kielégítési Végrehajtás folytán alperestől le- és felülfoglalt és 2204 pengőre becsült ingóságokra a lengyeltóti kir. járásbíróság Pk. 3222/1927. számú végzésével az árverést elrendelte. Annak 785 pengő 25 fillér tőke, ennek 1927. évi augusztus hó 31-től járó 10 százalék kamata és eddig 183 pengő 50 fillérben megállapított költségek erejéig Balatonszemes községben, végrehajtást szenvedő lakásán leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 3. napjának délelőtti 11 óráját kitűzöm, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, zongorát, motorkerékpárt a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, — szükség esetén — becsáron alul is, el fogom adni. Amennyiben a lefoglalt ingóságokat mások is le- vagy felülfoglalták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, az árverés azok javára is meg lesz tartva. Lengyeltóti, 1928. évi február hó 9. napján. Komlenecz Pál, kir. kir. végrehajtó. 2821 Árverés. Pk. XI. 301470/1927. szám. Dr. Sprung János ügyvéd által képviselt özv. Majorossy Gézáné javára 778 pengő 08 fillér követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1926. évi 85784/3. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi január hó 15. napján lefoglalt és 3040 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIII. ker., Kerepesi ut 7., Tattersaalban és folytatva VI. ker., Frangepán-utca 76. szám, Reitter Ferenc-utca sarok, leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 2. napjának délelőtti fél 9 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt lovak, kocsi s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi február hó 12. napján. K. Szemző Lajos, kir. kir. végrehajtó, 2815 Árverés. Pk. XI. 321811/1927. szám. Dr. Sprung János ügyvéd által képviselt özv. Majorossy Gézáné javára 378 pengő 83 fillér követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1927. évi 56711/1. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi május hó 13-án lefoglalt és 4280 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számni végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten. VIli. ker., Tattersaal, Kerepesi-ut 7. szám, luxus lóvásártér és folyt. VI. ker., Frangepán-utca 76. szám, Reitter Ferenc-utca sarok, leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 5. napjának délelőtti fél 9 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt lovak, kocsik, szerszámok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi január hó. K. Szemző Lajos, kir. kir. végrehajtó. 2817 Árverés, Pk. X. 323035/1927. szám. A budapesti központi kir. járásbíróság 6889/8. 1927. számú, Pk. X. 323035/1927. szám alat lajstromozott végrehajtást rendelő végzése alapján dr. Weisz Jónás budapesti (V., Katona József utca 36. szám) ügyvéd által képviselt Schwitzer Lipót és Testvére javára 319 P 44 , és járulékai behajtására 1927. évi május hó 20-án bírói zár alá vett és 2060 pengőre becsült bútorokat, csillárt, festményeket és egyéb ingóságokat Budapesten, VI. kerület, Mór utca 11. házszám, I. emelet 1. ajtószám alatti lakásban 1928. évi március hó 5. napján délután 1 órakor a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, decsáron alul is, bírói árverésen el fogom adni. Ezt az árverést a Pk. X. 241447/1925. számú ügyben dr. Helvei Tivadar javára 74 P 38 f és járulékai behajtására, továbbá minden más végrehajtató, foglaltató és felülfoglaltató követelése kielégítésére is elrendelem, akinek javára a foglalás a mai napig már megtörtént. Budapest, 1928. évi február hó 8. napján. Adorján Béla, kir. kir. végrehajtó. 1911 Árverés. Pk. VIII. 347059/1926. szám. A budapesti központi kir. járásbiróság 77365/1926. számú, Pk. VIII. 347058/1926. szám alatt lajstromozott végrehajtást rendelő végzése alapján dr. Perényi Alfréd budapesti (VTL, Damjanich utca 56. szám) ügyvéd által képviselt Perényi Leó javára 440 P és járulékai behajtására 1926. évi november hó 2-án bírói zár alá vett és 1320 pengőre becsült bútorokat, csillárt, képeket, függönyöket, tükröt és egyéb ingóságokat Budapesten, VII. kerület, Klauzáltér 16. házszám, IV. emelet 23. ajtószám alatti lakásban, 1928. évi március hó 2-án, délután 3 órakor a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, becsáron alul is, birói árverésen el fogom adni. Budapest, 1928. évi február hó 10. napján. Adorján Béla, kir. kir. végrehajtó. F 1913 Árverés. Pk. XL 338076.. 338077/1927. szám. Az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a, illetve az 1908. évi XLI. t.c. 20. §-a értelmében közhírre teszem, hogy 1. dr. Barta Ferenc ügyvéd által képviselt Phönix Életbiztosító Társaság javára 52,62 dollár, 2. dr. Kálnay László u. á. k. dr. Kálnay László javára 800 P, 3. dr. Margalits Ede u. á. k. és végrehajtató javára végrehajtást szenvedő ellen 34 - 800 tőke és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1927. évi 12213/2., illetve 123728/3. 1926. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folyán végrehajtást szenvedőnél 1927. évi augusztus hó 12-én le- és felülfoglalt és 1271 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedőnek Budapesten, VIII. kerület, Baross utca 87. házszám, I. emelet 4. ajtószám alatti lakásában leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 1. napjának délutáni 2 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag le- és felülfoglalt bútorokat, varrógépet, perzsaszőnyeget, függönyt és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fogom adni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokra mások is kielégítési jogot szereztek volna, ezen árverést az 1928. évi XLI. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendelem. Budapest, 1928. évi február hó 6. napján. Szabó Gábor, kir. kir. végrehajtó. 1928 Árverés. 93/1928. vht. szám. Alulírott bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a debreceni kir. törvényszéknek Ke. 2309/94. 1926. számi végzése következtében dr. Heinrich Antal és t. ügyvédek által képviselt Bánvölgyi Szénbánya Rt. bpesti cég javára 1205 / 20 föké és jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával lefoglalt és 15.264 pengőre becsült ingóságok, úgymint: szétszedett malomberendezések, nyilvános birói árverésen eladatnak. Ezen árverésnek a berettyóújfalui kir. járásbiróság 12474/1927. Pk. számú végzése alapján 1205 P 200 tőke és járulékai erejéig Berettyóújfaluban leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 14. (tizennegyedik) napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki, amikorra a venni szándékozók oly figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy a lefoglalt ingóságok készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Felhivatnak a bérbe- és haszonbérbeadók és akik a fenti ingóságokat már előbb lefoglalták, hogy elsőbbségi igényüket a kiküldöttnél az árverés megkezdéséig tartoznak bejelenteni. Ezen árverés az összes foglaltatók javára elrendeltetik. Berettyóujfalu, 1928. évi február hó 19. napján. Nedeczky Aladár, kir. kir. végrehajtó. F 1937 Árverés. 415/1928. vht. szám. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi és budapesti központi kir. járásbíróságnak 1927. évi 16026. és 16. P. 42024. számú végzése következtében dr. Simándi E. és dr. Morvai B. ügyvédek által képviselt Ottovai Károly és Hofherr- Schrantz Gépgyár javára 41 + 11.390 , és járulékai erejéig 1928. évi január hó 16-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 13.430 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint: cséplőgarnitura, fecskendő, mentőszekrény, ponyva, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a battonyai kir. járásbiróság 1928. évi Pk. 517. számú végzése folytán 41 + 11.390 pengő tőkekövetelés, ennek végzés szerinti kamatai, ila°lo váltódíj és eddig összesen 26.22 + 560 P-ban biróilag már megállapított költségek erejéig Battonyán, a végrehajtást szenvedő raktárában leendő megtartására 1928. évi március hó 20. napjának délelőtti fél 12 órája határidőül kitüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén bocsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Battonya, 1928. évi február hó 10. napján. Morvay János, kir. kir. végrehajtó. F 1919 Árverés. 94/1928. vht. szám. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. l.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kir. törvényszék 1927. évi 16. P. 32679/3. számi végzése következében dr. Morvai Béla ügyvéd által képviselt Hofherr-Schrantz—Clayton-Shuttleworth javára 11.2000 és járulékai erejéig 1927. évi december hó 28-án foganatositott kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 9124 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint: 9 lóerős Il.-Sch.— Clayton-Shuttleworth gyártmányú benzinlokomobil és cséplőszekrény, 6 darab sertés, kocsmai asztalok, stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a magyaróvári kir. járásbiróság 1927. évi Pk. 6798. számú végzése folytán 11.200 P tőkekövetelés, ennek 1926. évi december hó 1. napjától járó 18 százalékos kamatai, Veto váltódíj és eddig összesen 620 , 26 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Oroszváron leendő megtartására 1928. évi március hó 15. napjának délelőtti 10 órája határidőül kifizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. l.-c 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsien alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Magyaróvár, 1928. évi február hó 15. napján. Mudrony Andor, kir. kir. végrehajtó. F 1918 Árverés. 218/1928. vht. szám. Alulirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. f.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a magyaróvári kir. járásbíróságnak 1927. évi 90/3. számú végzése következtében dr. Antovits László ügyvéd által képviselt Despoth László javára 288 , es járulékai erejéig 1927. évi március hó 15-én fogamlokitott kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 7242 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint: lovak, tehenek, üszők, juhok, gazdasági gépek és szekerek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a magyaróvári kir. járásbiróság 1927. évi Pk. 3991. számi végzése folytán 288 P tőkekövetelés, ennek kamatai, '/Vp váltódij és eddig összesen 784* 24 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Mosonszentjánoson leendő megtartására 1928. évi március hó 9. napjának délutáni 2 órája határidőül kifizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Magyaróvár, 1928. évi február hó 13. napján. Mudrony Andor, kir. kir. végrehajtó. 2849 Árverés. Pk. VI. 301759/1928. szám. Dr. Spanyol Dezső ügyvéd által képviselt Dénes Fülöp javára 238 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1926. évi 88568. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1928. évi január hó 11. napján le- és felülfoglalt és 4000 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél, Budapesten, V. kerület, Báthory-utca 19. szám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 2. napjának déli 12 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, zongora és egyéb ingóságokat a legtöbbet igérdnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi február hó 3. napján. Dr. Schweitzer Brúnó, kir. kir. végrehajtó. F 1940 Árverés. Pk. I. 30215/2. 1928. száza. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. kerületi kir. járásbiróság 14105/2. 1927. számú végzésével dr. Werner Fülöp ügyvéd által képviselt özv. Brüll Nándorné végrehajtató részére végrehajtást szenvedő ellen 466 pengő 96 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1050 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap, és felülfoglaltatók követelése erejéig, végrehajtást szenvedő lakásán, Budapest, I. kerület, Vár, Úri utca 29. szám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 3. napjának délelőtti 11 órájátűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, festményt és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, becsáron alul is, eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárbóli végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1928. évi február hó 6. napján. Szabó István, kir. kir. végrehajtó. F 1922 Árverés. Pk. V. 361993/1927. szám. Dr. Román Iván ügyvéd és csatlakoztatott társai javára 294 P követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1927. évi 237310. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi december hó 31. napján lefoglalt és 2290 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fenlírt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, a végrehajtást szenvedő lakásán, Budapesten, VI. kerület, Szondy utca 55. szám, IV. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 2. napjának délutáni fél 2 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi február hó 9. napján. Bisitz Mihály, kir. kir. végrehajtó. F 2834 Árverés. Pk. VI. 323324/1927. szám. f. u. dr. Szalay József ügyvéd által képviselt Martos kereskedelmi részvénytársaság javára 90 pengő 96 fillér követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir járásbiróság 1926. évi 103990/2. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi május hó 18. napján lefoglalt és 1350 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számi végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is, a végrehajtást szenvedő lakásán, Budapesten, VI. kerület, Nagymező utca 45. szám, 1. emelet 9. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 2. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, zongora és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1928. évi február hó 6. napján. Gombos Ernő, kir. kir. végrehajtó. __ ________________ " 2835 Árverés. Pk. 6411/1928. szám. Dr. Pártos Ernő szegedi ügyvéd által képviselt Winkler Testvérek kérelmére és javára 2093 pengő követelés és járulékai erejéig a szegedi kir. járásbiróság 1927. évi P. 5423/2. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtó szenvedőtől lefoglalt, 2040 pengő becsértéki ingóságokra a ceglédi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendelte Ivén, annak az 1900. évi XLI. tc. 20. §-a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is, a végrehajtást szenvedő üzletében, Cegléden, Jászberényi u. 5. szám alatt leendő megtartására határidőül 1928. évi március hó 11. napjának délelőtti fél 11 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, 1 Íróasztal, dívány, könyvállvány, 1 Spitzer-féle pénzszekrény és egyéb ingóságokat a leg- 3