Budapesti Közlöny, 1930. március (64. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

4 (i) ha bírói eljárást még nem tettek folya­matba, a nyomozást a kegyelemre hivatkozás­­sal, saját hatáskörében megszünteti és a letar­tóztatott terheltet azonnal szabadlábra helyezi ; b) ha a bírói eljárás már folyamatban volt, az ítélőbíróságnál tesz megfelelő indítványt. Szükség esetében a kir. ügyész az Országos bűnügyi Nyilvántartó Hivataltól sürgősen érte­sítést kér (3. §, második bekezdés). A letartóztatásban levő terheltek ügyének el­intézése után a kir. ügyész a jelen §-nak meg­felelően jár el azoknak a terhelteknek az ügyé­ben is, akik szabadlábon vannak. Bűncselekmények halmazain esetében a hal­mazaiban álló mindegyik bűncselekmény tekin­tet­ben külön kell megállapítani, hogy arra nézve a terhelt a magas elhatározás értelmében kegyelemben részesíik­-e vagy sem és oly cse­lekmény tekintetében, amely kegyelem alá esik, a­ jelen §. rendelkezéseinek megfelelően kell eljárni. A 10. első bekezdésének rendelkezését a kegyelmi elhatározás I., illetve III. pontja alá eső ezekben az ügyekben is megfelelően alkal­mazni kell. Az ítélőbíróság a kir. ügyész indítványa felől­­ 12. §. b) pontja és utolsóelőtti bekezdése) vég­zéssel határoz s ha úgy találja, hogy a kegyelem feltételei megvannak, a Btk. 105. §. 2. pontja alapján a bűnvádi eljárást megszünteti és az esetleg még fogva lévő terhelt­ szabadlábra helye­­zését is elrendeli. U. §. az előbbi is-ok rendelkezéseit a járásbírósági és a felsőbb bíróságok előtt elintézés alatt lévő ügyekben is megfelelően alkalmazni kell. Járás­­bírósági ügyekben a kir. ügyész tennivalóit a bű­nhaló ügyekben eljáró bíró, felsőbb bíróságok­lőtt elintézés alatt levő ügyekben pedig a kir. főügyész, illetőleg a koronaü­gyész látja el. I.­­járás a kegyelmi, elhalározás V. pontja alapján. 15. §. fia az illetékes kir. ügyész megállapítja azt, hogy valamely elítélt a kegyelmi elhatározás V . pontja alapján kivételes kegyelemre méltó- 11.1 Nl­.zitv. a szabályszerű kegyelmi tárgyalás­nál, hivatalból elrendelése iránt az igazságügy­miniszterhez tesz jelentést. II.­­ egyes rendelkezések. 10. ,l legfel­ sőbb­ elhatározásban gyakorolt kegye­­­­m­e Kaléban csak azokra terjed ki, akikre név­e a kegyelemnek az elhatározásban meg­állapított feltételei már az elhatározás kelte napján megvoltak. A .iamsen clitilt, illetőleg a terhelt (gyanú­sitoll) is kérheti annak a megállapítását,'hog' . l'y,'l,!’' e­lhatározás alapján kegyelemben részesül! A kérelem tárgyában a jelen rende­let rendel­kezései szerint kell eljárni IS. §. h­a utóbb kiderül, hogy arra az elítéltre vagy terheltre (gyanúsítottra) nézve, akiről az eljár­hatóság megállapitotta, hogy kegyelemben ré SZ(’MI,­ nincsenek meg azok a feltételek, amelye­ket a legfelsőbb elhatározás megállapít, a kegye­lem tárgyában hozott korábbi határozatot habi­l­von kivid kell helyezni és a büntetésnek vagy hátralévő részének végrehajtását el kell ren­neni, hacsak az elévülés azt nem zárja ki. 19. §. á­­liléit fileg kegyes mezét sérül kegyelmi lapé küldeni az Országos Bűnügyi Nyilvántart Hivatalnak. ^ Heti), évi február hó 22-én 6495 1919. * ■ .dalt kell rendelet (1. Igazságügyi Ko.­háiv XXVIII. évf. 133. lapjául I. fejezetének t j ,‘1‘. b­. i­ foglalt rendelkezéseket a jelen rendi 1 I •1 1 kegyelmi ügyekben is megfelelőé alkalmazni kell. Ha az elllell a kegyelmi elhatározás II. a) pomja alapján feltételes kegyelemben részesül ezt a körülményt a kegyelmi lapon szintén fel kell tüntetni. 20. §. A kegyelemben részesült egyénekről az ügy­ben elsőfokon eljárt kir. ügyész (kir. járásbíró­ság) kimutatást készít. A kimutatásban ponton­­ként külön rovatban kell feltüntetni, hogy a ke­gyelmi elhatározás I., III. és V. pontjai, illetve II. pontjának minden egyes alpontja alapján hány egyén részesült kegyelemben. A kir. főügyész összesített kimutatást készít a hatósága területén levő kir. ügyészségek és kir. járásbíróságok kimutatásaiból, amelyet az 1930. évi június hó 15. napjáig kell hozzám fel­terjeszteni. Kelt Budapesten, az 1930. évi március hó 1. napján. Dr. Zsitvay Tibor s. k. m. kir. igazságü­gyminiszter. A m. kir. honvédelmi miniszter 1921.em­. 13—1330. számú körrendelete. Az 1930. évi március hó 1-e elött kiszabott fe­gyelmi fenyítések és kisebb bírói büntetések tár­gyában adott közkegyelem kihirdetése. A Kormányzó Ur­­ Főméltósága Budapesten 1930. évi február hó 21.-én kelt magas Elha­tározásával a kormányzói hatalom átvétele 10-ik évfordulójának emlékezetére a honvéd büntető bíráskodás alá tartozó egyéneket ille­tően a következőket méltóztatott elrendelni : ..Kegyelemből elengedem : 1. az 1930. évi március hó l.-e előtt kiszabott s még egyáltalában nem, vagy nem egészen végrehajtott fegyelmi fenyítések végrehajtását ; 2. a honvéd bíróság által kizárólag vétség (illetve vétségek) miatt kimondott szabadság­­vesztés büntetések hátralevő részeit, ha ezeknek a büntetéseknek fele 1930. évi március hó 1.-ig már letelt ; 3. a honvéd bíróság által bűntett (illetve bű­n- tettek) miatt kimondott, de­ egy évet meg nem haladó szabadságvesztés büntetések hátralevő részeit, ha ezeknek a büntetéseknek 7­%-a a fent meghatározott időpontig már letelt. Nem részesíthetők azonban kegyelemben azok, akik az­ állam iránti hűség kötelmeibe ütköző bűncselekményt követtek el. E rendelkezésem végrehajtásával és ellen­őrzésével a honvédelmi minisztert bízom meg.“ E magas kegyelmi tény végre­ha­j­tásak­é­pen a következőket rendelem : A.) A magas Elhatározás 1. pontját illetően az összes parancsnokok (hatóságok, intéze­tek vezetői) saját hatáskörükben akként intéz­kedjenek, hogy az általuk kiszabott s már fo­ganatba vett fegyelmi fenyítések végrehajtása azonnali hatállyal félbeszakíttassék, illetve hogy a még foganatba nem vett fenyítések végrehajtása elmaradjon. Különösen köteles­ségévé teszem a csapattest parancsnokoknak a Honvédségi Közlönnyel el nem látott alosztály­­parancsnokaik megfelelő utasítását. f1.) A magas Elhatározás 2. és 3. pontjaiba foglalt kegyelmi lény végrehajtását — rend­kívüli sürgősség okából — tekintet nélkül a bűnvádi eljárás szerinti illetékességre, a honvéd vég ves d­a­ndárpa­rancsnokok, mint illetékes pa­rancsnokok ügyészeire bízom. E honvéd ügyészek a nekik alárendelt hon­véd fogházaktól azonnal követeljenek be a fenti magas elhatározás értelmében tekintetbe ve­hető és büntetéseiket a fogházban töltő fog­lyokról összesített kimutatást s az adatok át­vizsgálása után nyomban intézkedjenek a köz­kegyelemben részesültek szabadlábra helyezése iránt. A közkegyelemben részesített ezekről az • gy••nőkről úgy a katonai bűnvádi perrondsar- i s szerint illetékes parancsnokok, mint — az de!. '­ megfelelő záradékolása végett — az idé­­n­­e hozott honvéd törvényszék is értesítendő. A közkegyelemben részesült legénységi állo­mány­u egyének előtt az a parancsnok, aki a fenyítést kiszabta volt, illetőleg a fogház­fel­ügyelőtisztek a Kormányzó Ur­­ Főméltó­sága mint legfelsőbb Hadurunk magas ke­gyelmi elhatározásának és különösen az al­kalmit szolgáló nemzeti örömnapnak jelentő­ségét, erkölcsi, fegyelmi és történeti szempont­ból, buzdítási célzattal, megfelelően méltassák. C.) Azokra az elítéltekre nézve, kik ez alá a közkegyelem alá esnek, büntetésük végrehaj­tása azonban jelenleg félbe van szakítva, a magas elhatározás végrehajtására továbbra is a bűnügyben eljárt illetékes parancsnok ügyésze marad jogosítva és kötelezve. A honvéd fogházak tehát az ilyen szabadlábon levő egyé­nekről ezekhez az illetékes honvéd ügyészekhez küldjék meg a vonatkozó kimutatást. A fenti rendelkezés végrehajtása után a B. és C. pontok alatt megjelölt honvéd ügyészek az ebben a közkegyelemben részesült elitéltek számát — a magas elhatározás megfelelő pont­ját is idézve — ide haladéktalanul jelentsék. Budapest, 1930. évi február hó 26-án. Vitéz Gömbös Gyula s. k. m. kir. honvédelmi miniszter. 1.649 111.—1930. K. M. szám. Tervpályázati hirdetés. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter Buda­pest székesfővárosban építendő Boráros-téri közúti Horthy Miklós Dunahid általános tervei­nek elkészítésére tervpályázatot hirdet az alábbi feltételek mellett : " A tervpályázaton csak magyar honos mér­nökök, akik a Budapesti Mérnöki Kamara tag­jai, vehetnek részt. 2. A pályázat titkos, a tervek és mellékleteik jeligével látandók el s a pályázó nevét és címét, valamint kamarai tagságának igazolását tartal­mazó zárt jeligés borítékkal adandók be. 3. A készítendő tervek s egyéb mellékletek felsorolását, valamint a tervpályázatnál betar­tandó műszaki adatokat és feltételeket a pályá­zóknak rendelkezésére bocsátott ..Pályázati fel­tételek­ és azokhoz tartozó tervvázlatok tartal­mazzák. 4. A pályatervek 1930. évi május hó 15-ik napjának déli 12 órájáig a m. kir. kereskedelem­ügyi minisztérium­­segédhivatali főigazgatójához (Budapest, I., Lánchid­ utca 1—5. szám) vevény mellett nyujtandók be. 5. A ..Pályázati feltételek, és az azokhoz tartozó tervvázlatok a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium IIl. (közúti hidépitési) szakosztá­lyában (II., Hunyadi János­ ut 1. szám, II. em. 1. ajtó) a rendes hivatalos órák alatt a kamarai tagság igazolása mellett 50 (ötven) pengőért megszerezhetők, amely összeget azoknak, akik pályatervet adtak be, a döntés után a keres­kedelemügyi miniszter a kiadott nyugta ellené­ben vissza fogja téríteni. 6. A kitűzött pályadíjak a következők : I. díj: 30.000 P (Harmincezer pengő! II. .. 20.000 P (Húszezer pengő), Ill. 15.000 P (Tizenötezer pengő). Ezenkívül három terv egyenként 8.000 P-ért (Nyolcezer pengőért) meg fog vételni. Amennyiben a bíráló bizottság ennél több tervet is ajánlana megvételre, a m. kir. keres­kedelemügyi miniszter fenntartja magának a jogot, hogy a fent megállapított 8.000 P-ért (Nyolcezer pengőért) további terveket is meg­vehessen. Amennyiben a jeligés levelek felbontásánál kitűnnek, hogy a pályázó nem kamarai tag, akkor a pályadíj vagy vételi dí­j neki nem fog kiadatni, hanem a bíráló bizottság által meg­állapított sorrend szerint a következőknek. 7. A bíráló szakbizottság a kereskedelemügyi minisztérium közúti csoportja főnökének elnök­lete alatt a következőkből fog állani : a) A kereskedelemügyi minisztérium II. (köz­úti), IV. (magasépítési) és VII. (vasúti műszaki ) szakosztálya részéről egy-egy, továbbá a III. (közúti hidépitési) szakosztálya részéről 3 tag. b) A kir. József műegyetem által kiküldendő 1 (egy) tag. e) A Magyar Mérnök- és Épitész-Egylet által kiküldendő 1 (egy) tag. d) A Budapesti Mérnöki Kamara által kikül­dendő 1 (egy) tag. . Budapesti közlöny JVrnnwr­­vvZi.^.rEgnnuHU —»■ — A ■ m waganegr WBB Kmt— 1930 március 1.

Next