Budapesti Közlöny, 1942. május (76. évfolyam, 99-123. szám)

1942-05-01 / 99. szám

t fel az ápolási idő hat héten túli meghosszabbí­tásának szüksége. A kórház (klinika) javaslatát az „Ápolási idő meghosszabbítás“ elnevezésű űrlapon teszi meg és köteles javaslatát a belügy­miniszterhez az engedélyezett ápolási idő le­telte előtt felterjeszteni ; b) az igényjogosult családfő orvosi vélemény­­nyel alátámasztott kérelmére abban az esetben, ha az igényjogosult nem áll kórházi ápolás alatt, de a folyó naptári éven belül már hat héten keresztül kórházi (klinikai) ápolás alatt állott c) a központi ellenőrző főorvos, illetve a m. kir. tiszti orvos (főorvos) véleményes jelentésére abban az esetben, ha a kórház (klinika) a ren­delet 10. §-ának (7) bekezdése értelmében rend­kívüli szükség miatt „kórházi beutaló lap“ nél­kül olyan igényjogosultat vett ápolás alá, aki az illető naptári évben előzőleg már hat heti kór­házi ápolást igénybe vett és a kórház a beutaló lap kiállítását utólag kéri, ily esetben a központi ellenőrző főorvos, illetve m. kir. tiszti orvos (főorvos) csak az ápolás belügyminiszteri enge­délyezése után állíthatja ki a kórházi beutaló lapot. (13) Az ORBA a beteg által igénybevett állami kórház, közkórház, klinika közös osztá­lyára nézve megállapított ápolási díjat téríti meg, kivéve azokat a kórházakat, amelyek ked­vezményes ártérítés mellett vehetők igénybe az ORBA tagjai részéről. (14) Magángyógyintézetekben (magánkórház­ban, szanatóriumban stb.) az ORBA terhére az igényjogosult csak közvetlen életveszély esetén és csak akkor vehető ápolásba, ha a betegnek a legközelebbi kórházba szállítását a beteg álla­pota lehetővé nem tette. Amennyiben valamely magángyógyintézet életveszélyes sürgősség alap­ján az ORBA szolgáltatásaira igényjogosultat vett ápolásba, tartozik ezt a beteg kórisméjé­nek és az életveszélyre utaló tüneteknek feltün­tetésével Budapesten az ORBA központi ellen­őrző főorvosának, vidéken az illetékes m. kir. tiszti orvosnak (főorvosnak) bejelenteni. E be­jelentés alapján a központi ellenőrző főorvos, illetve az illetékes m. kir. tiszti­orvos (főorvos) állapítja meg, hogy a beteg felvétele az előbbiek szerint indokolt volt-e. Amennyiben megálla­pítja, hogy a beteg felvétele indokolt volt, a „Kórházi beutaló lap“-ot kiszolgáltatja, ha pedig a felvételt indokoltnak nem találja, közli ezt a magángyógyintézet vezetőjével és a beteg­gel, vagy a családfővel, hogy az ápolási költsé­gek az ORBA terhére fel nem számíthatók. Az ORBA terhére magángyógyintézetben ápolt beteg ápolási időtartamának ellenőrzése a köz­ponti ellenőrző főorvos, illetőleg a m. kir. tiszti­orvos (főorvos) feladatkörébe tartozik, aki meg­határozza azt is, hogy a beteg az ORBA terhére felgyógyulásáig a magángyógyintézetben ápol­­tassék-e, vagy valamely közkórházba szállíttas­sák át. Az átszállítást a központi ellenőrző fő­orvos, illetve a m. kir. tiszti orvos (főorvos) — ha azt a beteg állapota megengedi — bár­mikor elrendelheti. Az ápolási időtartam és annak meghosszabbítása tekintetében a jelen szakaszban foglalt rendelkezések általában a magángyógyintézetekben engedélyezett ápolás esetén is irányadók. (15) Magángyógyintézet igénybevétele esetén az ORBA kizárólag az igényjogosult állandó lakhelyéhez legközelebb eső közkórház, illetve klinika közös osztályára nézve megállapított ápolási díjat téríti meg. Budapesten azonban legfeljebb a székesfőváros közkórházaiban igénybevett ápolás után az ORBA-t terhelő ked­vezményes ártérítés összegének megfelelő díjat. (16) A „Kórházi beutaló lap“ érvényét veszti az esetben, ha a beteg annak alapján az ápolást a „Kórházi beutaló lap“ kiállításától számított 14 napon belül nem vette igénybe. (2) Indokolt esetben a központi ellenőrző fő­orvos, illetve a m. kir. tiszti orvos (főorvos) elő­zetes engedélye alapján magántürdőgyógyintéze­­tek is igénybevehetők, az alap azonban kizáró­lag az igényjogosult állandó lakhelyéhez leg­közelebb eső közkórház közös osztályára meg­állapított ápolási díjat téríti meg. (3) A tüdőgyógyintézetekben igénybevehető ápolás tartamára és az igénybevételnél köve­tendő eljárásra az előző szakaszban foglalt ren­delkezések az irányadók. 11. §• Tüdőbeteggyógyintézeti ápolás. (1) Tüdőbeteggyógyintézeti ápolás szüksége esetén az ORBA igényjogosultak az alap terhére közkórházak és klinikák tüdőbeteg osztályain kívül tüdőbeteg-otthonokban és a mátraházai Horthy Miklós állami tüdőszanatóriumban is ápolást nyerhetnek. Budapesti Közlöny 19­12 május 1.99. szám, 12. §. Műtéti segély. (1) Az ORBA szolgáltatásaira igényjogosult családfő és családtag műtéti beavatkozás esetén felmerült költségeinek részbeni fedezésére az ORBA terhére műtéti segélyben részesíthető, ha a műtét az orvos rendelőjében vagy a beteg lakásán végeztetett. (2) Magángyógyintézeti ápolás keretében végzett műtétekért segély az ORBA terhére csak akkor engedélyezhető, ha a központi ellen­őrző főorvos, illetőleg a területileg illetékes m. kir. tiszti orvos (főorvos) igazolja, hogy a műtéti beavatkozás halaszthatatlanul sürgős volt és hogy a megbetegedés helyén nincs köz­kórház, (klinika), amelynek közös kórtermi ápolása keretében a műtét díjmentesen elvégez­tethető lett volna. (3) A műtéti segély engedélyezését a „Műtéti segély“ elnevezésű űrlapon kell kérni. Az űr­lapok ugyanott szerezhetők be, ahol a „Kór­­házi beutaló lap“-ok igényelhetők. (4) A megfelelően kitöltött űrlapot az ORBA kezelőségéhez kell felterjeszteni. A műtéti se­gélyt a belügyminiszter az általa megállapított díjszabás szerint engedélyezi és folyósítja. (5) Az engedélyezett műtéti segélyt az orvos kezeihez kell kifizetni, ha ezt az igényjogosult még nem fizette meg és e körülményt az orvos a jelen rendelethez mellékelt űrlap megfelelő rovatában feltünteti. (6) Az ORBA házi és szakorvosai által végzett műtétek esetében — tekintettel arra, hogy az igényjogosultat a 8. §. (2) és 9. §. (6) bekezdé­sében foglalt rendelkezések értelmében a kész­kiadások megtérítésén kívül egyéb költség nem terheli — a műtéti segélyt mindenkor a­ házi, illetve szakorvos részére kell kérni. 13. §• Betegszállítási segély. (1) Az ORBA szolgáltatásaira igényjogosul­tak kórházi (klinikai) ápolás igénybevétele ese­tén, amennyiben a jelen §-ban meghatározott kellékek fennforognak, a felmerült beteg­­szállítási költségeknek megtérítésére segélyben részesíthetők. (2) Ily segély csak abban az esetben adható, ha a beteget fekve kell szállítani és a fekveszál­­lítás szükségessége orvosi szempontból kétséget kizárólag beigazolást ny­ert. A betegszállítás költsége azonban legfeljebb ama legközelebbi közkórház telephelyéig téríthető meg, ahol a fekveszálítandó igényjogosult betegségének megfelelő ellátást nyerhet. (3) A segély engedélyezésére irányuló kérel­met a jelen rendelethez mellékelt minta sze­rinti „Betegszállítási költségek“ elnevezésű űr­lapon kell előterjeszteni. Az űrlapok ugyanott szerezhetők be, ahol „Kórházi beutaló lap­­ortat kell igényelni. Az űrlap I. rovata a kórházba (klinikára) szállítás, II. rovata a kórházból (klinikáról) való elszállítás esetén töltendő ki. Az I. rovatban a családfő lakóhelyére illetékes központi ellenőrző főorvos, illetve a m. kir. tiszti orvos (főorvos), a II. rovatban annak a kórháznak (klinikának) orvosa igazolja a fekveszállítás szükségességét, amely kórházból (klinikáról) a beteg elszállttatott A III. rova­tot az igényjogosult családfő tölti ki. (4) Az orlanhoz csatolni kell a szállítási költ­ségek kifizetését igazoló számlát. (5) A fentieknek megfelelően kitöltött űrla­pot a vonatkozó számlával együtt a családfőnek az ORBA kezelőségéhez (Belügyminisztérium) kell felterjesztenie. 16) A segélyt a belügyminiszter folyósítja. II. 5- Mű fogsor beszerzési segély. (1) Az ORBA szolgáltatásaira igényjogosult­tak műfogsoruk beszerzési költségeinek rész­beni megtérítésére az ORBA terhére segélyben részesíthetők. (2) Műfogsor beszerzése esetén az ORBA terhére segély csak abban az esetben engedé­lyezhető, ha a műfogsor legalább 8 egységből (fogból) áll, a szájból kivehető s a rágóképes­ség helyreállítására feltétlenül szükséges. 16. §: Fizikális és vizgyógyintézeti kezelésre segély. (1) Az ORBA szolgáltatásaira igényjogosultak fizikális és vizgyógyintézeti kezelési költségei­nek részben megtérítésére az ORBA terhére segélyben részesíthetők. (2) Fizikális és vízgyógyintézeti kezelések költségeinek részben megtérítése céljából segély az ORBA terhére röntgenbesugárzás, contact­­i besugárzás (Chaulkezelés), rádiumkezelés, Zan­der, szénsavas fürdő, sósfürdő, iszappakolások és iszapfürdő igénybevétele esetén engedélyez­hető. A segélyezésnek csak akkor lehet helye, ha a kezelésre az igényjogosultnak egészsége helyreállítása céljából feltétlenül szüksége volt. Segély nem engedélyezhető, ha a kezelést az ORBA szakorvosa utalvány ellenében végezte. 17. §. A gyógyászati segédeszköz és műfogsor beszer­zési, valamint fizikális és vizgyógyintézeti kezelési segély igénylésének módja. (1) A 14—16. §-ban megjelölt segélyek enge­délyezését a „Gyógyászati segédeszközök“, „Műfogsorok“, „Fizikális és vizgyógyintézeti kezelés“, „Röntgen mélybesugárzásra és rá­diumkezelésre segély“ elnevezésű űrlapokon kell kérni. Az űrlapok ugyanott szerezhetők be, ahol a „Kórházi beutaló lap“-ok igényelhetők. (2) E segélyek csak abban az esetben enge­­délyezhetők, ha a központi ellenőrző főorvos, illetőleg a m. kir. tiszti orvos (főorvos) az űrla­pon az előírt feltételek fennforgását igazolja. Ebből a célból az igényjogosult a beszerzett gyógyászati segédeszközt, vagy mű fogsort a központi ellenőrző főorvosnak, illetőleg a m. kir. tiszti orvosnak (főorvosnak) bemutatni köteles. (3) A segély iránti kérelmet az ORRA keze­sségéhez (Belügyminisztérium) kell benyúj­tani. (4) A segélyt a belügyminiszter engedélyezi, mértékére nézve az általa időnként megállapí­tott díjszabás tételei irányadók. 14. §: Gyógyászati segédeszközök beszerzésére segély. (1) Az ORBA szolgáltatásaira igényjogosul­tak egyes gyógyászati segédeszközök beszerzési költségeinek részbeni megtérítésére az ORBA terhére segélyben részesíthetők. (2) Gyógyászati segédeszközök beszerzési költségeinek részbeni megtérítésére segély különleges csiszolású­­ szemüveg, művégtag (mű­láb, műkar), rögzítő fűző, sérvkötő, has­kötő (csak műtét és szülés esetén), járógép, térdrögzítőgép, bokatehermentesítőgép, lemez­ágy, mankó és műtét utáni protézis beszerzése esetén engedélyezhető. Segély azonban csak oly egyszerű, de a célnak megfelelő kivitelben készült gyógyászati segédeszközök beszerzé­sére engedélyezhető, amely gyógyászati segéd­eszközök az igényjogosult egészsége, munka­­képessége, vagy mozgási képessége helyreállí­tására, vagy számottevő fokozására szüksége­sek és alkalmasak. 18. §• Insulin beszerzésre segély. (1) AZ ORBA szolgáltatásaira igényjogosult oly családfő és oly családtag, aki cukorbajban szenved, a munkaképességének fenntartásához (életbenmaradásához) szükséges insulin meny­­nyiséget, amennyiben a jelen szakaszban meg­határozott kellékek fennforognak, az ORBA terhére szerezheti be.

Next