Budapesti Nap, 2003. május (2. évfolyam, 112-125. szám)

2003-05-23 / 118. szám

6 2003. május 23., péntek Budapest aktuális Budapesti Nap Tilos fürdeni a pesti Dunában Utoljára száz éve lehetett fürdőzni a Duna budapesti szakaszán - legalább is az egészségügyi hatóságok szakemberei így tudják. A városok belterületén tilos strandolni, de a folyó fővá­rosi szakasza amúgy is any­­nyira szennyezett, hogy az egészségét teszi kockára, aki megmártózik benne. DÖME BARBARA ÍRÁSA A Duna fővárosi szakasza - a Szentendrei szigettől az M0-s autópályáig - 25 kilométer hosszú. Legközelebb a Ráckevei-Dunán van kijelölt fürdőhely, ám az egészségügyi szakemberek szerint a víz minőségét itt is gyakran kifo­gásolják. Bár a fővárosi szakaszon mindenhol tilos a fürdőzés, a nyá­ri időszakban így is számtalan em­ber hűsöl a Dunában. A legtöbben a Margitsziget déli oldalán mártóz­nak meg az igencsak szennyezet folyóvízben. Itt ugyanis napköz­ben sokan napoznak, majd felhe­­vült testüket fürdőzéssel próbálják lehűteni. - A tiltott helyen fürdőzők sza­bálysértést követnek el - ismertet­te a jogszabályokat a Budapesti Nap érdeklődésére Barnátz István alezredes, a Budapesti Rendőr­főkapitányság vízi közlekedési osztályának vezetője. A szankcio­nálás nem könnyű, hiszen csak azokat lehet megbüntetni, akiket tetten érnek. A tilosban lubickolók azonban többnyire kimenekülnek a vízből, ha rendőrt látnak. Ha mégis megfogják őket, helyszíni bírsággal sújthatók, illetve sza­bálysértési eljárást is kezdemé­nyezhetnek ellenük. A helyszíni KIJELÖLT FÜRDŐHELYEK A DUNÁN Győr, Mosoni-Duna (holtág) Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna (holtág) Baja, Kamarás Duna-ág Géberlak­orda Tas Ráckevei Duna-ág mm­­kt Forrás: Országos Közegészségügyi Intézet­­­ A pesti Duna-part már csak napfürdőzésre alkalmas : 1 ' - A Duna budapesti szakasza rendkívül szennyezett, baktériumokkal fertő­zött, tudtuk meg dr. Tomka Júliától, az ÁNTSZ fővárosi intézetének tiszti­orvosától. Ennek legfőbb oka az, hogy a lakossági szennyvíz jelentős bírság összege 1000-től 10 ezer fo­rintig terjedhet. Az alezredes kifej­tette: a Duna budapesti szakaszán nemcsak tilos, de veszélyes is a vízbe menni. Ezen a részen ugyanis rendkívül nagy a hajótor­része tisztítás nélkül ömlik a Dunába. Éppen ezért a vízben az emberi szék­letben előforduló baktériumok is megtalálhatók, tájékoztatta a Buda­pesti Napot dr. Szénás Attila, a Köz­egészségügyi Intézet munkatársa. Malom, és az örvény is sok. Bár több tucat ember fürdőzik illegáli­san ezen a részen, csak a szeren­csének köszönhető, hogy viszony­lag kevés, évente egy-két baleset történik. Pedig az emberek gumi­A becslések szerint ezt a rengeteg koszt és baktériumot csak Dunaújvá­ros alatt dolgozza fel a folyó. A szak­embertől azt is megtudtuk, hogy a szennyezett vízben való für­dés elsősorban bőrbetegségeket okoz­csónakkal, gumimatraccal is ki­merészkednek az erős sodrású folyóra és mostanában divattá vált, hogy kajakokról, kenukról ugrálnak a vízbe. A vízi rendészet munkatársai minden nyári hétre­hat, de lehet, hogy valaki a tiltott strandolás után hasmenéses, hányá­­sos tüneteket észlel magán. Szénás Attila azt tanácsolja, ha valaki a tiltott területen mégis bemegy a vízbe, zuhanyozzon le fürdés után. gén megerősített szolgálatot tarta­nak, hétköznapokon pedig egész nap cirkálnak a folyón. A buda­pesti szakaszon a nyári időszak­ban több mint 40 rendőr teljesít napi szolgálatot. TÚL SOK TISZTÍTATLAN SZENNYVÍZ ÖMLIK A FOLYÓBA IÍI©H Budapest-info A VII. kerületben a Dózsa György úton már csak az István úttól a Thö­köly út felé vezető külső sávban nem lehet közlekedni a felújítási munkák miatt. A VIII., Nap utcát lezárták a József körútnál vízcsősérülés miatt. A le­zárt szakaszt a Baross utca-Kisfa­­ludy utca útvonalon lehet elkerülni. A XIV. kerületben, a Zichy Géza ut­cában, a Thököly út és az Abonyi ut­ca között közműépítés miatt nem le­het közlekedni. A munkák idején az Abonyi utca a Zichy Géza utcától az Izsó utcáig egyirányú. A XX. kerületi Nagysándor József ut­cát és a kispesti Hunyadi utcát össze­kötő közúti hidat a tehergépkocsi-for­galom elől lezárták, mert megrongál­ták a szerkezetét. A felüljárón csak a BKV autóbuszai és a személygépko­csik haladhatnak át, azok is csak leg­feljebb 30 km/óra sebességgel. Lomtalanítanak a III. kerületben. A kihelyezett lomok és a szállító jár­művek útszűkületet okozhatnak. A Szentendrei HÉV helyett a hétvé­gén - felsővezeték-karbantartás mi­att - autóbuszok járnak Békásme­gyer és Szentendre között. jjlja Traffipax A Budapesti Rendőr-főkapitányság ma hat sebességmérővel felszerelt autót működtet a fővárosban: 1.: Al­kotmány utca, Dózsa Gy. út. 2.: Ár­pád út, Bánkút út. 3.: Stefánia út, Németvölgyi út. 4.: X. Harmat utca, XVIII. Ferihegy I. terminál, XIX. Nagykőrösi út. 5.: IX., Vágóhíd utca, XIX. , Nagykőrösi út, XXI., 8655 dű­lő. 6.: Vili., Kerepesi út, X., Albertirsai út, XVII., Angeli út, l1Ss Tömegközlekedés Tesco-busz elnevezéssel a BKV új járatot közlekedtet Újpest-Központ és a Dózsa György úti metróállomás között az új angyalföldi bevásárló­­központ megközelítésére. Szintén a bevásárlóközpontba va­ló eljutást segíti, hogy a 4-es autó­busz a Gyöngyösi utcai korábbi vég­állomástól továbbhalad az áruházig, majd a Göncöl utcán át tér vissza a Gyöngyösi utcához. A Szabadság híd pesti hídfőjében felújítják a vízvezetéket, emiatt a 47- es és a 49-es villamosok helyett a Deák Ferenc tér és a Bocskai út kö­zött autóbuszok viszik az utasokat. A 47-es villamosok változatlanul Bu­dafok, Városház tértől a Bocskai útig közlekednek. A Batthyány tér és az Etele tér között 19-49 jelzéssel köz­lekednek a villamosok. A Szabadság hídon, a pesti hídfőnél a Buda felé vezető sávot lezárták, ezért rá kell hajtani a villamossínek­re. A Belgrád rakpart felől csak a bal­oldali sávból kanyarodhatnak rá a hídra. A Nagy Lajos király útján a Fogarasi út és a Füredi utca között felújítják a villamosvágányokat, ezért a 3-as és a 62-es villamosok he­lyett autóbuszok járnak a Bosnyák tér és az Örs vezér tere között. A 15-ös autóbuszok ma 19 órától vasárnap estig a Kálvin tér-üllői út- Ferenc körút útvonalon járnak a Boráros tér felé. Jóan nyárig nem érintik a Fehérvári utat, módosított útvonalon járnak. ^3 Forgalomelterelés Útburkolat-javítás miatt helyenként sávlezárást kell kikerülni nappal a Bécsi úton, a Lajos utcában, a Buda­örsi úton, a Váci út újpesti szakaszán, Kőbányán, a Vaspálya utcában és a Nagykőrösi úton. Éjszaka a Szilágyi Erzsébet fasorban dolgoznak. A Flórián téri felüljáró Árpád hídra vezető ágát felújítás miatt lezárták, ezért a Szentendrei út felől az Árpád hídra tartókat a másik ágra terelik rá. Az Árpád híd irányából érkezők a felüljáró mellett elhaladva két sáv­ból kanyarodhatnak be a Szentend­rei útra. A Szentendrei útról az Árpád fejede­lem útjára csak a Vörösvári útra jobb­ra kanyarodva és a villamosmegálló után visszafordulva lehet eljutni. Az Árpád híd budai lehajtója mel­lett vezető Tavasz utcát a Flórián tér felé egyirányúsították, így a Polgár utcából, a Hídfő utcából és a Szent-­ lélek tér felől csak jobbra lehet ka­nyarodni a Tavasz utcába. Az Árpád hídon felújítják a járdá­kat. Jelenleg a Pestre vezető oldalon sávszűkítésre és sebességkorláto­zásra kell felkészülni. A Pacsirtamező utcában a Tímár utcánál sávelhúzással irányonként két sávot biztosítanak a forgalom számára. A Belvárosban a Vécsey utcát átépí­tés miatt lezárták. Oda csak a Sza­badság téri mélygarázsba tartók hajthatnak be. A Fehérvári út és a Bocskai út cso­mópontjában építik az aluljárót, sávle­zárások lassítják a forgalmat. A 3-as, a 3-as gyors és a 3E autóbuszok várhat Új fasor a rakparton Új fasort telepítenek a Széchenyi rakpartra: a most kivágott fák már elöregedtek, az új egyedek nemcsak fiatalok, hanem jobban is bírják az útsza­kasz hatalmas forgalmát. A budapesti forgalmat nemcsak a dugókban araszoló városlakók, hanem a növények is nehezen tű­rik. A por megül a fák levelén, és elzárja a pórusokat, a gyökerek pedig alig jutnak nedvességhez. Pedig a fiatal fák számunkra is el­viselhetőbbé teszik a város leve­gőjét. A Széchenyi rakpart nem­régiben kivágott fái helyére úja­kat telepítenek. A régi fasor egyedei többnyire akácfák voltak, amelyek egy idő után - szakkifejezéssel élve - vágásérettek lesznek. A rakpartra minden fahelyre újat telepítenek: 110 fiatal fát ültetnek el. Az új fasorban a városi körülményeket, a nagy forgalmat jól tűrő ostorfá­kat ültetnek, nyilatkozta a Magyar Rádiónak Radnóczi Péter, a Fővárosi Önkormányzat alosz­tályvezetője. Ezen a területen más nem is él­ne meg, tette hozzá. A 110 fát a lehető legkedvezőbb körülmé­nyek közé próbálják ültetni, élet­­feltételeiket pedig igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben ja­vítani. - Talajcserét is végrehaj­tottunk, és automata öntöző­­rendszer is kiépítettünk. Ez nem­csak a fát, hanem mellette a zöld sávot is öntözi - magyarázta a szakember. Ide füvet vetnek, és cserjéket telepítenek. Várhatóan június végére készül el teljes egé­szében a fasor rekonstrukciója.

Next