Budapesti Napló, 1900. szeptember (5. évfolyam, 239-268. szám)
1900-09-01 / 239. szám
, amelyet az osztrák ipar elnyomó versenye juttatott a végromlás szélére. És ez az életmentés egyúttal sújtó, megsemmisítő polémia is, amely a legegyszerűbb, legvilágosabb módon mutatja meg a kapálódzó, toporzékoló osztrák közvéleménynek, hogy a magyar kormánynak nemcsak joga, hanem képessége is, hatalma is, módja is van reá, hogy a magyar gazdasági erőket felszabadítsa Ausztria bénító hatásától, és akarata is, bátorsága is van reá, hogy ezt a jogát kötelessége szerint gyakorolja. A miniszter rendelete sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy az osztrák gyárakban készült papirost egyszerűen kiparancsolja Magyarországból. Nem szóval, hanem okos, tervszerű intézkedésekkel, amelyek biztosítják azt, hogy a magyar papírgyártás meghódíthassa magának a magyar fogyasztó piacot, amelyen eddig az osztrák iparnak majdnem monopóliumszerű helyzete volt. Az egyenlőtlen versenyben régóta haldoklik a jobb sorsra érdemes magyar papíripar. Ezt az egyenlőtlenséget szünteti meg a kereskedelmi miniszter rendelete s ezzel új életerőt önt a meddő küzdelemben már csaknem kimerült papírgyártásba. Hogy ezzel egyszersmind hatalmas csapást mér az osztrák gyárakra is, ebben van az a válasz, amely az Ausztriából jövő támadásokat illeti. Ebben van megmondva az, hogy a magyar fogyasztási terület nem kizárólagos tulajdona Ausztriának, hogy itt az osztrák ipar nem gazda, hanem csak megtűrt jövevény, hogy Magyarországon mi vagyunk az urak, ha úrrá tudunk lenni a gyöngeségünkön, amely az osztrákok ereje volt eddig, úgy tudjuk, hogy ennek a feleletnek lesz még folytatása is. A miniszternek ez a mostani rendelete csak része egy összefüggő, nagyszabású akciónak, amely egyenként szedi el az osztrák ipartól magyarországi egyedáru-ságait és megszabadítván a hazai ipart legnagyobb veszedelmétől, képessé teszi arra, hogy megnőjjön, megizmosodjék a szabaddá tett honi földben, a megtisztított hazai levegőben. Köszöntjük Hegedűs Sándort ezért a lépéséért, amely újabb vívmánya az ő minden ízében nemzeti gazdaságpolitikájának. Bizalommal látjuk kidomborodni politikájában az egészséges gazdasági sovinizmust, amely a kormányszékből biztatást, segítséget, erőt ad a társadalom sovinizmusának. Ez a legújabb kormányzati cselekedete önmagában is elég fontos, mert a magyar nemzeti vagyonnak sok millióval való gyarapodását jelenti. De fontos leginkább azért, mert a Széll-kormány általános politikájának egy nagyon jellemző vonása lép ebben is előtérbe: az Ausztriával szemben való nyugodt, bátor, okos és hajthatatlan önérzet. Ennek az önérzetnek az akcentusai hangzanak ki Hegedűs rendeletéből. Ezek a kemény akcentusok adnak a rendeletnek gazdasági értékén túlmenő nagy jelentőséget, lunne ma is. Pedig ez a két közvélemény, úgy a célra, mint az utakra és módokra nézve a lehető legellentétesebb. Ausztria közvéleménye mohamedán ellenes : a magyar közvélemény mohamedánbarát. Mikor hadseregünk 1878. július 28-dikán Emániába bevonult, akkor kiadott proklamációjában a törvény előtti egyenlőséget, az élet- és vagyonbiztosságot, a vallás és szokás fenntartását ígérte, de ugyanakkor elvette és katonai célokra használta fel a török mecseteket s egészen nyugati elvek szerint bánt el a mohamedánizmussal a polgári és katonai ügyek terén. A törvény előtti egyenlőségnek ez a gyakorlata tehát annyit tesz, mint a mohamedánizmus elpusztítása. Mert a mohamedánizmus mindenütt a világon csak ott tud megtenni, ahol vagy uralkodik, vagy ha ez nem lehetséges, külön privilégiumokat élvez. Ezek nélkül a mohamedánizmus vagy fellázad, vagy ha erre képtelen, kivándorol. Ha tehát Kállay Béni, mint a megszállott tartományok kormányzója, igazán az osztrák közvélemény szellemében fogta volna föl a „harmadik utat“, s már kormányzatának kezdetén igy fogta volna fel hivatását, hogy „Boszniában a széthúzó elemeket egyesíteni kell s ezért egyiket sem szabad a másik rovására előnyben részesíteni“, — akkor ma, 18 év után, alig volnának a bosnyák mohamedánok abban a helyzetben, hogy panaszra járhatnának, mert vagy teljesen össze volnának zsugorodva, vagy pedig régen kivándoroltak volna valamennyien. Mert ha volt is a Habsburgok és a porta közt 1879-ből egy konvenció, melynek 2-ik cikkelyében a magyar-osztrák monarkia kötelezi magát a mohamedán hit megvédésére Boszniában és Hercegovinában, ámde ez a kötelezettség legfölebb csak azt foglalta magába, hogy esetleges támadások vagy jogtalan erőszak ellenében védje meg a monarkia a mohamedán hitet, de semmiesetre sem tartalmazta azt, hogy támogassa és külön kiváltságokban részesítse is. Valamint hogy minden országban, ahol az iszlám megszűnt uralkodó államvallás lenni, legjobb esetben csak tűrt vagy elfogadott vallásfelekezet számba vették az oszmán uralom megszűnte után. Ezt tehette volna tehát Kállay Béni is, és ekként értelmezhette volna a harmadik utat, és akkor ma neki semmi baja sem lenne Boszniában és Hercegovinában a mohamedánokkal, akik a keresztény elemekkel szemben úgyis nagy kisebbségben vannak s akik a nyugati szellemben vezetett polgári élet és közigazgatásban régen elvesztették volna lábaik alatt azt a talajt, melyet gazdaságilag és társadalmilag még mindig bírnak és azzal együtt azt a befolyást is, melyet még ma is gyakorolni tudnak. És hogy mit szólt volna a magyar közvélemény, ha Kállay ebben az értelemben vállalta volna a „harmadik® utat? —A magyar közvélemény valószínűleg észre sem vette volna. A magyar közvélemény, mely kárhoztatta az okkupációt, az okkupáció után mit sem törődött Boszniával. A bosnyák kormányzat tehette volna a mohamedánsággal, amit akart, s a bosnyák mohamedánokban sohasem támadhatott volna fel az a gondolat, hogy ők a magyar közvéleményben segítséget és szövetséget kereshetnek. Hogy ez a gondolat a bosnyák mohamedánságban föltámadhasson, ahhoz olyan tizennyolc esztendő kellett, mely nemcsak védelmezte, hanem szervezte, nevelte is őket, és beléjük oltván a nyugateurópai eszméket, politikailag is fölnyitotta szemeiket. Mert valóban ez a 18 esztendő, amint ezt a Budapesti Szemle értekezése nem frázisként mondja, hanem tényekre támaszkodva mutatja ki, nem volt egyéb, mint a túlzásig vitt mohamedánofit politika. Azon kezdődött, hogy a megszálló hadsereg által elfoglalt mecsetek nagy áldozattal visszaszereztettek és a mohamedánoknak visszaadattak. Továbbá a polgári kormányzat, mely több éven át még a Kállay regime alatt is együttműködött a katonai kormányzattal, a legparányibb részletekig terjedő gondossággal ügyelt a mohamedán vallási szervezet különlegességeire. Számot vetett a mohamedán nő helyzetével, s a mohamedán házi joggal. Meghonosította a nőorvosok intézményét, mely lassan kint megnyerte a mohamedán asszonyok bizalmát, s évről évre több mohamedán asszony veszi igénybe már az orvosi segítséget. A polgári törvénykezés is tiszteletben tartja a mohamedán nő állását, s a modern polgári törvénykezés a török eljárási szabályokat vette át. Ez a kicsinyességig menő gondoskodás még a népszámlálás alkalmával is érvényre jutott. Ugyancsak tekintetbe veszik a mohamedán szertartásokat a katonai szolgálat alatt is. A bosnyák mohamedán katonák rituális kosztot kapnak, helyet rendelnek nekik, ahol imádkozhatnak, mosásaikat végezhetik, s külön katonai lelkész (imám) ügyel valláserkölcsi kötelességeik teljesítésére. A bosnyák mohamedán katonát, ha Ausztriába vagy Magyarországba van is vezényelve, egyaránt kötelezi a lelki fegyelem; Bécsben, Grácban s Budapesten külön temetőket hasítottak ki számukra. És ugyanez az államilag elrendelt mohamedán irány végig kiséri Mohamed követőit a kórházban, a a vizsgálati fogságban, fürdőhelyeken, sőt a zenicai fegyházban is. De még ezeknél is jobban kitűnik a kormány rokonszenve a mohamedánok iránt a vallási és iskolai intézmények terén. A kormány valóságos életet akart lehelni az iszlámba az egész vonalon. Szemben a mohamedán hierarkhia laza szervezetével, valóságos mohamedán autonómiát teremtett Boszniában és Hercegovinában, s megalkotá a reisz el ulema (törvény tudós feje) állását, mely a mohamedán érsekség fogalmának felel meg; az érsek egyházának fejeként szerepel, s tanácsa tagjaival egyetemben, az államtól nyeri javadalmazását. Az állam kimondotta továbbá, hogy az állami nép- és középiskolákba bármely felekezetű gyermekek járhatnak, de állami protekcióban részesültek a külön mohamedán felekezeti iskolák is, s 1894 óta országos pénzből fizetett mohamedán vallástanítókat alkalmaznak még az állami iskoláknál is. Ily mohamedán hitoktató volt 1892-ben 96, 1900-ban már 112. S ma már a közép- és kereskedelmi iskoláknál is van külön щшяшшш"77 * ~ 7 " '• ■. • Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1900. szeptember 1. 330. _ BELFÖLD. Darányi erdélyi útja. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, hir szerint, a legközelebbi napokban Erdélybe utazik több napig tartó tanulmányútra, mely összeköttetésben áll a földművelésügyi miniszter által tervbe vett nagyobb telepítési és birtokfelosztási akcióval. A miniszter ugyanis még az idén a törvényhozás elé telepítési és birtokfeldarabolási törvényjavaslatot szándékozik beterjeszteni, mely hivatva lenne sok eddigi bajon segíteni. Ugyanebből a célból a földmivelésügyi kormány legutóbb Erdélyben telepítési szempontból rendkívül fontos nagy erdő- és birtokvásárlásokat eszközölt és még nagyobb vásárlások dolgában folyamatban vannak a tárgyalások. Két kódex, Plesz Sándor igazságügyminiszter egész nyáron át dolgozott azon a két kódexen, amelyeknek közrebocsátását erre az őszre ígérte. A polgári perrendtartás közeleg a befejezéshez. Az általános polgári törvénykönyv pedig már egészen készen van, sőt már nyomdába is adták a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv első előadói tervezetét. Ennek a kódexnek első kötete legkésőbb október derekán a könyvpiacra kerül. Ez az első kötet, mely negyven évre fog terjedni, a polgári törvénykönyv öt részét foglalja magában, úgymint: I. Személyi jog. II. Családjog. III. Kötelmi jog. IV. Dologi jog. V. Örökösödési jog. Ezután körülbelül december végéig gyors egymásutánban meg fog jelenni a törvénytervezet öt részéhez, mindegyikhez külön kötetben a megokolás, mely nagybecsű forrása lesz a magyar magánjognak. A polgári perrendtartás előadói tervezete októberre szintén kikerül a sajtó alól. Apponyi Jászberényben. Gróf Appontyi Albert szeptember 23-ikán tartja beszámoló beszédét Jászberényben. Választói máris készü élnek illusztris képviselőjük fogadására. A Tábori tüzérségünk ellátása a gyorstüzelő ágyukkal. Egy bécsi katonai szaklap révén az itteni napi sajtó rovataiba is átment azt a híresztelést, hogy gyorstüzelő ágyúink anyagául az acél-bronz helyett az öntött acélt választották — szerencsésen megcáfolják. Beavatott katonai körökben ugyanis e hírt kezdettől fogva csak bizalmatlanul fogadták. Aki tudta, hogy kovácsolt acél-bronzból készített 7,5 cm-nyi gyorstüzelő ágyúink számos kipróbálás alkalmával teljesen beváltak, úgy hogy tüzérségi csapataink éppen most utasítást kaptak ezen új mintájú ágyukkal való gyakorlati kísérletekre, ugyancsak elcsodálkozhatott, hogy a hadvezetőség, úgyszólván az utolsó órában, egy egészen más anyag elfogadására határozta volna el magát, miáltal nemcsak tábori tüzérségünk új fegyverkezésének költségei igen tetemesen megszaporodtak volna, hanem maga tüzérségünk is, ágyainak anyagára nézve, legalább jórészben a külföldről, tudniillik a német Krupp-féle gyáraktól függésbe került volna. Tény az, hogy az acélbronzból és a Krupp-féle acélból készített gyorstüzelő ágyuk összehasonlító kipróbálása még eddig is folyik ugyan, de a mostanáig nyert tapasztalatok után alig kétséges, hogy végre a mi kitűnős megbízható és olcsó bronzanyagunk le fogja győzni a külföldi anyagot. A magyar papíripar. A magyar papírgyárak júniusban értekezletet tartottak az iparág súlyos válságának orvoslása dolgában. Az értekezlet megbízásából a gyárosok által kiküldött bizottság emlékiratot terjesztett fel a kereskedelemügyi miniszter, aki most rendeletben válaszol a memorandumra. A rendeletet, amelyet a miniszter véleményadás végett megküldött az Országos Iparegyesületnek és amelylyel vezető helyen foglalkozunk, a következőkben is imertetjük: A rendelet első pontja elmondja, hogy a miniszter megindította a tárgyalásokat a pénzügyminiszterrel az 1899. évi XLIX. törvénycikkben foglalt állami kedvezményeknek a papírgyáraknak való meg-, adása iránt. Felhívja a bizottságot, hogy a gyárakénak erre irányuló kérvényeit terjeszsze fel. A második pont tudatja, hogy a minisztertanács felhatalmazást adott arra, hogy az 1890—1891. években lejáró szerződések a jelenlegi szerződéses egységárak mellett 3—5 évre meghosszabbíthatók, hogy a szerződésileg le nem kötött szükségletekre nézve versenytárgyalás mellőzésével ugyanerre az időre szerződések köthetők, melyeknél a gyárak abban az arányban veendők figyelembe, melyben összes termelésükkel a már általuk leírt állami szállí-tások állanak. Ez a felhatalmazás azonban ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az összes hazai gyárak, melyek állami szállításokban részt vesznek, vagy részt venni