Budapesti Napló, 1902. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1902-05-01 / 119. szám
Budapest 1902. Hetedik évfolyam, 19. szám. Csütörtök, május 1. Szerkesztőség és Ktiadóhivatal . Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: Egész évre 28 k., (14), V* évre 14 k., (7), Vj évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 frt). József-körút 18. VÉSZI JÓZSEF, BRAUN SÁNDOR, A SZERKESZTŐSÉG. Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. ...... 1 .... Május 1. Budapest, április 30. (L.) Holnap megállanak a gyárak gépei az egész világon huszonnégy órára. A műhelyek is üresen maradnak mind az öt világrészben. Munka, ipar, kereskedelem ki van törölve ezen az egy napon az egész emberiség életprogrammjából. Ha kimászna sötét földalatti ágyából ama genfi filozófus, nagyot csettintene a nyelvével s azt mondaná: »Lám, száz esztendeig kellett várnom, amíg megértettek engem. ime az emberek ott hagyják a mesterkélt társadalom falansztereit s egy jelre mindnyájan visszatérnek a természethez.“ Igazán: tele lesz rét, erdő, liget, gyalogösvény, mulatókért munkásemberrel. A kéz, amely máskor súlyos pörölyt forgat, gyenge gyöngyvirágot szedeget s tűzi a kalap mellé. A műhelyek vackainak sötétjéhez szokott szemek belenéznek Isten kék egébe. Ezen az egy napon nem kőszénfüstöt szí a tüdő, hanem valódi, hamisitatlan levegőt. Mily csemege! S egészen ingyen adja az, aki a liliomokat ruházza. A transzmissziós szijjak berregése helyett madárdalt és lányok nótázását hallja a fül. S tág, messzi látóhatár nyílik a barna, füstös műhely helyett a szemnek. Nemcsak itt, hanem mind az öt világrészben, ahol csak gyárkémény mered elé a tájakból. És éppen ez az, ami csodálatos. Meg lehetett csinálni valamit, amit sok száz millió ember akart. Nagy kivétel ez az ünnep, mert rendesen az szokott történni a világhistóriában, amit nagyon kevesen akarnak s mérhetetlenül sokan elleneznek. Ezúttal első ízben győzött az igazi többség. Szimbolikus ünnep ez a május elseje. Egyszer egy évben szüntetik be a munkát mindenütt, annak bizonyítására, hogy a munka ura a munkás. Mint ahogy az úri park tulajdonosa egyszer egy évben bezárja a nagy kaput, hogy ne legyen alávetve a szolgalmi jognak. Hogy igazi ura legyen annak, ami az övé. A munkás is az ő munkájának szolgalmi jogát töri meg. Nem rabszolgája a gyárnak, mint szabad ember, szabad akaratból áll a gép mellé. Szép gondolat, a gépek nagy százada szülte hagyatéknak, mielőtt elmerült az idők sírjába. De legszebb benne, hogy utat tudott magának törni valamennyi világrész minden munkásotthonába, hogy nagy, egyetemes gondolattá dagadt, amely ellen nem lehet többé tenni semmit, amit megnyirbálni nem, csak fejleszteni lehet. Minden nagyobb ijedtség nélkül elfogadta a munka ünnepét a modern társadalom és a modern állam. Amióta alkotmányos idők járják, kevesebb a dac és az előítélet az új eszmékkel szemben, mint az isten kegyelméből való autokrácia idejében. A munkás jogainak kérdéseit ijedten lökték vissza egykoron az aulikus miniszterek: a modern kormányférfiú beleilleszti az állam törvényhozásának keretébe, amennyire lehet. Legyen ez is hasznos téglája az állam új épületének. Szolgálja ez is a közt. Simuljon össze az állami feladatokkal, éreztesse velük jó hatásait s vegyen át tőlük kedvező hatásokat, így lesz az államélet egyoldalúságtól mentessé. Igy lehet termékeny televényt formálni a földalatti vulkánok fenyegető lávájából. Május elsejének megünneplése teljesen jelentéktelen kalendárium eset volna, ha nem jelentené a nagy munkáskérdésnek a társadalom által való akceptálását. Felvetették: a társadalom nem bokrosodik meg többé tőle, hanem komoly és jóakaratú vizsgálat alá veszi. A legkitűnőbb elmék dolgoznak serényen a kialakításán. Nem mumus többé. De azt sem lehet mondani, hogy már programm gyanánt szerepel. Abból az állapotból már kiküzdötte magát, emebbe még nem jutott. Rendkívül érdekes átalakulási folyamatban van : most rügyezik, bimbózik, mint májusban a gyümölcsfa. Május elsejének megünneplése igazi primőrje a munkásprobléma lassú kifejlesztésének. Az egész munkáskérdésnek univerzalitása benne kapott látható jelt. Innen tudjuk meg, hogy van valami láthatatlan kapcsolat a világ összes munkásai közt, hogy ez a társadalomgeológiai réteg végigterül az egész földgömbön. Néhol hevesen fölszakítja a föléje terült rétegeket, mint nemrégiben Belgiumban, másutt lassan átszármaztatja, közli jellemző sajátságait a többi népréteggel, mint Németországban. De mindenütt jelen van, mert mindenütt egyazon kőszénport szívja a munkás, egyazon súlyos viszonyok közt tengődik s egyazon vágyak forrongnak szivében. Nem az izgatók és demagógok kapcsolták tehát össze a világ munkásait az immár tagadhatatlan közösségbe, hanem ezek a közös szenvedések és közös ambíciók. Bizony a kisipar vitorláshajóját széjjelrobbantotta a modern gőzgép torpedója, a hajótöröttek milliói pedig mind egyazon part felé menekülnek. Akadtak megcsontosodott elmék, amelyek ijedten verték félre a harangot május elsejének első proklamálásakor, hirdetvén a kakasülőről, hogy ime a munkások ambícióinak világközössége egyforma a hazaárulással, vagy legalább is gyanús kozmopolitizmus. Megdobálták tehát ezt a szép szimbolikus ünnepet is a gyanúsító jelszók mocskával. Holott a munka szentsége és a munkás szabadsága nem lehet egy ország vámsorompóihoz, egy népfaj vérmértékéhez kötve. A szabadságvágy és a humanizmus forró megérzése nem lehet nemzeti monopólium: átvillámlik az a hegyek magasán, a tengereken és völgyeken s megrezzenti a sziveket mindenütt. Az egész emberfaj méltóságáért folytatott küzdelem ez, amelynek becsületes közkatonája minden műveit nemzet. . TÁRCA. UJ VILÁG. — Történelmi regény. — Irta: JÓKAI MÓR. — És a többit. A pénzre nem nézünk. Ez az én gondom. — Akkor te, kedves barátocskám, isteni ember vagy, aki napot ebédelsz, csillagot vacsorálsz. Leirt mindent, amire Rubiánka? Biz az amice nem írt le semmit, hanem egy nyulat rajzolt a papirosra, aki pánsípon furulyál, úgy volt szokva, hogy amit a tiszti széken az urak határoznak, abból vagy lesz valami, vagy nem lesz semmi, akár az egyik, akár a másik esetben mire való az a sok irka-firka? Úgy sem tartja magát ahhoz senki. Majd felírja egy skartétára per apices az egyes tételeket s leolvassa azokat onnan ex memoria. Vili. A veszedelmes gubó. Félbeszakította ez alapos gazdasági tárgyalást Tihamér közbejötte. Minden kocogtatás nélkül rontott be a kancelláriába. — Jó, hogy jöszsz, — fogadá őt Negrotin.— „Res tua agitur.“*) A gazdasági tervezettel foglalkozunk. *) A te dolgod tárgyaltatik. — Julius Caesarnak mondta egykor az aedilis. — Jaj, hagyjatok most nekem békét minden gazdasági ügygyel. Nagyobb baj van annál. A feleségem térdén egy veszedelmes gubó támadt, melytől egész éjjel nem tudott elunni. Fáj és viszket. Nem bírja kiállói. Meg akarja magát ölni. Én is egészen ideges vagyok már miatta. — De hiszen itt van Rubiánka úr, a kitanult borbély. — Már volt a feleségemnél, megnézte. Azt mondta, hogy nem ismeri a bajt. Ez valami újfajta pestis. Az ő praxisában nem fordult elő. Azt tanácsolta, hogy hozassuk le Bécsből Hebrát, a bőrbajokban speciális professzort, arra bízzuk az operációt. Ez bele fog kerülni kétezer forintba. A pénz hagyján, de kétnapi haladék jár vele s a feleségem ezt ki nem állja, inkább patkánymérget vesz be. — De hát mit csináljunk ? — kérdé Negrotin. — Te hozzád fordulok. Te általános kuruzsló vagy. Egész házipatikát hordasz magaddal, hátha tudsz segíteni. Jere a feleségemhez. Különös kívánság egy fiatal férj részéről. Negrotin felismerte a feladata fontosságát, zsebébe dugta a tárcát, mely sebészeti eszközeit rejte, volt ott lancéta, görbe olló, csiptető, fecskendő, szondírozó, tépés, gyapot, minden jó. Egy jószágigazgatónak ezt magával kell hordania. Engedte magát átvezettetni az asszonyság szobájába. Natália pongyolában volt s egy karszékben ült. Mellette volt Lyubissza asszonyság és a Katka. — No hát nézd meg a bajt, — mondá Tihamér, odavezetve Negrotint Natáliához. A fiatal hölgy felijedt, tiltakozott. — Nem! Nemit neki nem mutatom meg! — Hiszen Rubiánkának már megmutattad. — Az más. — De ez is más. Nem lehet. A szeméremérzet erősebb volt nála a fájdalomnál. Negrotin elővette a belső zsebéből a sebészi eszközök tárcáját s tüntetőleg felnyitotta, ő most Operateur. Neutrális ember. A nő arcán meglátszott a kin, amit szenved. Negrotin, mint valami igazi doktor, a pulzusát kérte a szenvedőnek. — Az érvelés rendes. Láz nincsen. A fájdalom mégis beható. — Mint a pokol. Nem bírom kiállani. — Eh, minek ez az ostoba prüdéria? — szólt közbe Tihamér. — Ezt meg kell nézni! Azzal egy indiskrét kézmarkolással felrántotta Natália öltönyét a térdéig, megmutatva a fájdalom székhelyét. Natália eltakarta az arcát a két karjával. Negrotin előtt fölséges látvány tárult fel. Egy rózsaszínű térd, egy klasszikus szépségű lábszár, mely a Cnidoszi Vénuszra emlékeztet: csupa márvány és alabástrom. S e gömbölyű térd felett egy öreg mogyoró nagyságú gubó, szennyesfakó színnel, mely a fájdalmat okozza. Negrotin elmosolyodott. — Ez nem gubó. Hiszen hat lába van. Ez egy élő állat: egy kullancs. Kegyed a kastélyban Lapunk mai száma huszonnégy oldal.