Budapesti Napló, 1904. február (9. évfolyam, 32-60. szám)

1904-02-01 / 32. szám

■wm»­ 33. szám. Budapest, hétfő BUDAPESTI NAPLÓ 1904. február 1. -----__—.------rmyr -- tanuló gyermekei számára az áfám támogatásával internátus létesitessék. Ez indítványt a közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta és a kivitel módozatainak megbeszélése végett a választmányhoz utasította. Végül a sajtónak szavaztak köszönetet, amiért mindenkor önzetlenül támogatta a tisztviselők fizetés­­rendezési mozgalmát.* A hivatalos lap vasárnapi száma közli a kor­mány rendeletét, amely az 1904. évi I. törvénycikkben nyert felhatalmazás alapján, további intézkedésig sza­bályozza az állami tisztviselők személyi pótlékát. A rendelet lényege azonos azokkal a kormányintéz­kedésekkel, amelyek lapunk révén is már nyilvános­ságra jutottak. A BUDAPESTI NAPLÓ telefonja. Szerkesztőség 56—12 Kiadóhivatal 54—39 HÍREK Budapest január 31. — BUDAPESTI NAPLÓ. Január 31-ikén új előfizetés nyílt a Budapesti Naplóra. Kérjük azo­kat a tisztelt olvasóinkat, akiknek az előfizetése ezen a napon lejárt, méltóztassanak a megújításról idejekorán gondoskodni, hogy a lapot akadálytala­nul különessük tovább. — Estély a miniszterelnöki palotában. Ezelőtt hat évvel nyíltak meg utoljára a magyar társadalomnak a miniszterelnöki palota termei. Ma este gróf Tisza Istvánnak és nejének meg­hívására ismét megjelent a magyar társadalom elitje a miniszterelnöki palotában és különösen nagyszámban az arisztokrata hölgyvilág, amely Bán­ffy miniszterelnök estélyeiről tudvalevőleg távolmaradt. A remek gobelinekkel díszített hölgy­­termek este 10 órakor, egy félórával az estély megkezdése után annyira megteltek, hogy akik később jöttek, már alig találtak helyet. De nemcsak a gobelin­es szalonokban, hanem a nagyteremben is szorongtak a rendkívüli nagy számban megjelent úri vendégek. A kormány tagjai mind megjelentek, a képviselőház és fő­rendiház tagjai felette nagy számban és az ellen­zék erősen volt k­épviselve a vendégek közt. A néppárt csaknem teljes számban megjelent, míg voltak, akik észrevették, hogy a Szederkényi­párt tagjai közül egy sem volt jelen. Eljöttek a tudomány és művészet előkelőségei, a miniszté­riumok főtisztviselői, a főváros vezetői, az ipar és kereskedelem ismert képviselői, vala­mennyinek nevét felsorolni lehetetlen volna. Elég az hozzá, hogy oly vendégsereg volt együtt, melynél na­gyobbat és fényesebbet rég látott együtt a főváros társadalma. Fél 11 óra felé megnyíltak a gazdag buffet termei. A társaság egy része erre a nagy­teremből odavonult, de azok helyébe folyton ij meg uj vendégek érkeztek és a házigazda és neje kifogyhatatlan szeretetreméltósága és figyelme fogadott mindenkit. Éjfél után oszladozni kezdett a díszes vendégsereg, mely egy felejthetetlen est emlékét vitte magával a miniszterelnöki palotából. — Wechselmann Ignác emléke. Ma telt le egy éve, hogy lovag Wechselmann Ignác épitész meghalt. A boldogult öreg ur tudvalevőleg két milliós alapít­ványt tett fele részben a keresztény, felerészben a zsidó tanítók árváinak javára. Nagy jótevője emlékére az országos izr. tanítóegyesület ma kegyeletes ünnepélyt ren­dezett. Az ünnepélyen a Wechsehman és Neuschloss család tagjain kívül megjelent Molnár Viktor államtitkár a kultuszminiszter megbízásából, Dérig Ferenc tanács­jegyző a főváros képviseletében, Kohner Zsigmond a pesti zsidó hitközség elnöke stb. A megnyitó beszé­det Kornfeld Gyula a zsidó tanító-egyesület elnöke mondotta, mire Bárd Rezső tartotta meg magasszárnya­­lású emlékbeszédét Wechselmann Ignác felett. Az­után Göőz József a magyar tanítók országos bizott­sága nevében emlékezett meg a tanítóság nagy jóte­vőjéről, dr. Sebestyén Károly pedig lendületes költe­ménynyel adózott Wechselmann emlékének. Az izr. tanítóképző énekkara adta elő azután Major Gyulának szép gyászdalát és Molnár Viktor államtitkár fejezte ki miniszterének kegyeletét. Kornfeld Gyula elnök erre bezárta az ünnepi ülést. — Az iskolaegyesület uj titkára. Ar­szágos Magyar Iskolaegyesület ma délelőtt igatósági ülést tartott gróf Zichy Jenő elnök­­alatt és az újonnan szervezett titkári állásra Enyi Emilt, az ünnepelt költőt, lapunk oszló­­munkatársát választotta meg. — Országos Magyar Szövetség. A VI. kerületi járóság nagytermében ma megalakult az Országos gyár Szövetség VI. kerületi bizottsága. Az alaku­l­tkezletet Vázsonyi Vilmos nyitotta meg és gróf Cserházy János ismertette a szövetség hazafias törek­véseit. A gyűlés a szövetség e­lökévé Jalics Gézát választotta meg, társelnökké ved­i Cséry Kálmán nyug­­táblai bírót, aki 100 koronás alapítványt tett a szövetség alapja javára. — Öngyilkosság idegenben. Belgrádból táviratozzék, hogy egy ottani szállodában Árpád Béla gyógyszerész morfiummal megmérgezte ma­gát és meghalt. Árpád még tegnap követhette el az öngyilkosságot s mikor ma reggel benyitottak szobájában már nem lehetett rajta segíteni. Az életunt ember egy belgrádi udvari gyógyszertár­ban nyolc hónap óta volt alkalmazásban, azelőtt Budapesten élt és itt lakik a felesége és két gyer­meke. — Két kaszinó közgyűlése. Az ország két leg­előkelőbb társasköre a Nemzeti Kaszinó ma délelőtt tartotta közgyűlését és régi szokáshoz híven, aznap a délutáni órákban az Országos Kaszinó is. A Nemzeti Kaszinó Szentiványi Géza indítványára elhatározta, hogy a jövő évtől kezdve évenként 20.000 koronát fordít a hazai művészet pártolására. Az igazga­tóság három tagjára s a választmány tagjaira befoly­t vá­lasztás eredményét a jövő vasárnap a hitelesítő köz­gyűlésen fogják kihirdetni. Ugyanaz nap lesz a Széchenyi-lakoma, amely alkalommal Széchenyi Emil soproni főispán mondja az emlékbeszédet. Az Országos Kaszinó­ban az évi jelentés felolva­sása után betöltötték a választmányban megüresedett tagsági helyeket. A közgyűlést banket követte. Nagy figyelemmel hallgatták Wekerle Sándornak, a kaszinó igazgatójának nagyszabású felköszöntőjét, amelynek vezérlőgondolata az volt, hogy a középosztálynak szakí­tania kell kedvelt életmódjával, úri és nem úri foglalkozás iránti előítéletekkel. A gazdasági élet minden ágára ki kell terjesztenie tevékenységét és minden tisztes­séges munkának meg kell adnia a társadalmi jogo­sultságot E nélkül a magyar középosztály nem óv­hatja meg mai vezérszerepét és nem biztosíthatja a nemzet fejlődését. Hasonló szellemben szólalt föl Gidner Gyula, hangsúlyozva, hogy ha a magyar kö­zéposztály demokratikus irányban halad, megőrizve a hagyományokhoz való törhetlen ragaszkodást, akkor se vagyon, se születés, se pénz, se intrika nem ra­gadhatja ki kezéből a társadalom és az ország vezetését ** Dohányzás az Operaházban. Az Operaház álarcos báljának rendezősége engedélyt kért a székes­főváros tanácsától arra, hogy a bálon a cukrászterem­ben és a társalgóban dohányozhassanak a vendégek. A tanács elutasította a rendezőség kérelmét, a belügy­miniszter azonban megadta a kért engedélyt. — Ösztöndíjas orvosnövendékek. Az orvoskari tanártestület tegnap tartói ülésén ítélte oda a segély­díjakat. Előzőleg az elmekórtani tanszék mellé 11-ik­­segédnek megválasztották dr. Sipőcz Gézát. A díjazá­sok a következők : A Capedba-alapból 100—100 koro­nát kaptak: Goldner Hermann, Goldberger Márk és Balázs Ármin. A Csausz-féle alapítványból 200—200 koronát kaptak Löwy József, Wurmfeld Zoltán, Zemann Dezső, Jank­uler Sándor, Kovács Richárd, Garai Lajos, Mezey János, Schulhof Sándor és Schönhu­m Lajos or­vostanhallgatók. — Letartóztatott orgazda. A rendőrségnek már régebben feltűnt, hogy Spitzer Samu kender­ utcai fűszerkereskedő feltűnően potom pénzért árusít vete­­ménymagvakat. Az a gyanú merült föl hát, hogy Spitzer azoknak a tolvajoknak orgazdája, akik egy idő óta a nagy magkereskedőket állandóan lopják. Tegnap ezen az alapon házkutatást rendeztek a bolt­jában, ahol óriási mennyiségű veteménymagot találtak, találtak, amelyeknek eredetét Spitzer nem tudta iga­zolni. Éppen javában tartott a kutatás, amikor beállí­tott a boltba egy csavargó egy nagy zsák repce­maggal. A detektívek kérdőre vonták s kicsi­­, hogy Fábián György napszámos, aki lopásért többször volt büntetve és a fővárosból is ki van tiltva, Fábián azt mondta, hogy a zsák magot falálta. Ezt azonban nem hitték el neki s úgy őt, mint az orgazda sza­tócsot, Spitzer Samut letartóztatták. — Halálozás. Bécsből távirat­ozzák, hogy Hoff­­mann József festőművész az éjjel 72 éves korában meghalt. — Razzia: A rendőrség detektívtestülete az éj­szaka razziát tartott az Angyalföldön és a VH-ifc ke­­rületben lévő kávéházakban és kávémérésekben. A Verseny­kávéházban két veszedelmes utazó zsebtol­vajt fogtak el: Grünfeld­ Ignácot és Kohn Endrét. Kí­vülük közrekerültek még Burcz Mór Geist Izidor, Bauer József, Herzog János és Singer Vilma notórius zsebtolvajok.­­ Bűnt­anya a Zsigmond utcában A Zsig­­mond­ utca 26. számú házban a rendőrség tegnap bűntanyát fedezett fel. Özvegy Várk­elyi Istvánná, született Rozner Jozefa volt a lakás bérlője. Az öreg­asszony facér cselédleányokat csábított magához azzal az ürügygyel, hogy olcsó áron, heti két koronáért ad nekik szállást és ellátást. A nála lévő cselédeket azután erkölcstelen üzelmekre kényszerítette. A bűn­­tanyán négy cselédleányt találtak, akiket a rendőrség toloncházba visetett. A csábító asszonyt húsznapi elzárásra ítélték A magyar színpad s a kritika. Irta: Fényes Samu. A Szerzők Egyesületének alakulása körül széles vita indult meg a napilapok hasábjain. Az eszme illusztris fölvetője különösen az idegenség ellen lát az egyesületben erős gálát, egy tiszte­letre méltó kritikusunk pedig gúnyosan emlegette, hogy voltaképp rossz darabok védőszövetkezetéről van szó , hogy ennek folytán nem annyira a Szerzők Egyesületére van szükség, mert a magyar drámai termékek módfelett silányak. Nem akarom én apológiáját írni a magyar drámaíróknak, sőt azok közé se tartozom, akik az egyesületben az idegenség ellen erős gátat remélnek, bár Herczog Ferenccel én is rettene­tesen érezem az idegenség züllesztő hatását. Azt meg már éppen veszedelmesnek tartom, hogy cenzúrás rendszabályokkal irtsuk az idegen selej­­tet. Minden cenzúra a szabad gondolkozás fojto­­gatója, de sohasem az erkölcstelenség seprője. Nálunk se volna ez másképpen. Annyit, amennyit tán használhatna ez irány­ban a Szerzők Egyesülete, de gyökeres orvoslást azért nem lehet tőle várni, mert az idegenség burjánzó túltengésének oka elsősorban a­u­tentika. Abban a cikkelyben, mely olyan lesújtó íté­lettel bunkózza le a magyar drámairodalmat, az idegenimádás klasszikus példája nyilatkozik meg. Mert­ ez a mondás, „a magyar drámairodalom nem ér semmit“, annyit jelent, hogy az idegen dráma­­irodalom — a mi nyelvünkön — a francia dráma­­irodalom sokkal-sokkal többet ér. A magyar Semmi, a francia a nagy Hindoo. Ez vak idegenimádás, vak, mert iszonyú hazugság. Ez a kritikai elv volt az, mely 30—40 esztendő óta a magyar színpadot, a francia dráma igájába nyűgözte, minden párisi szemét lerakodó­helyévé tette. Félszázad óta a francia drámairodalomnak egyetlenegy programmpontja volt:­­ a házasság­törés. Száz és ezer változatban Augiertől egész Donnayig, legfeljebb annyi változatossággal, hogy néha a házasságtörés egyes accidenciáiról — a zabigyerekekről és a kokottokról — is szó esett. Hogy a francia dráma otthon egy félév­századon át el tudott élősködni ezen a témán, annak még meg van a maga nép­psichológiai magyarázata: — a második császárság léha, szél­hámos, züllött erkölcsi világa — de , nálunk ez soha társadalmi kérdés nem volt. Ám ebből a­­ fertőből Franciaország rég kilábolt, most diadal­masan vívja a lelkiismereteknek, a szabad elmé­nek felszabadulását a züllés, a hipokritaság nyű­geiből, de a francia dráma még mindig nem tu­dott új programmpontokat felkapni! Már Francia­­országban nincs kongregáció, de a francia dráma még mindig a kongregációplántáló császár er­kölcstelenségei körül táncol; szocialista minisz­tere van már, de a dráma még mindig a házas­ságtörés kátyúiban bódorog s más szociális prob­lémát alig tárgyal. Még otthon is hazugsággá vedlett tehát a francia dráma, (nálunk mindig is az volt) még otthon is megelégelték már s annyira programmtalan lett, hogy Páris színpadain Ibsen és az északi germánok szólalnak meg,­­ de a magyar kritika még ma is a francia drámáról veszi a mértéket. A magyar kritika évtizedeken át telhetetlen volt a francia drámák dicséretében, a magyar színpad azok istápolásában. És hol vannak azok a nagymesterek? Angiért, Sardout és a náluknál kisebbeket már ma — némelyikük él még — a feledés pora borítja s egy évtized múlva Dumas fils is végleg odatemetődik. De a magyar kritika még mindig áhitatos csodálattal csügg a francia drámán és a legelő­kelőbb magyar színpad még mindig a párisi tá­kolmányok lerakodó helye. Nem kell­ékesebb példa, mint Donnay az Új veszélye és Mirbeau úz Üzletk­épe. Mind a kettő mód nélkül rossz darab — rossz és unalmas. Még a híres francia techniká­nak is a csődje, — a legjobb eszterga is elkopik 50 év alatt. Ha magyar szerző merne ilyen unal­mas lenni, azt, hogy többet ne mondjak, Kessler József szőröstül-bőröstül megenné vacsorára. De Dounay úr darabját hasábos tárcák­ban tárgyalta a magyar kritika. Lélektani, bölcseleti, örök emberi, szociológiai alapon és szempontokból. Az egész magyar lyrai- és elbe­szélő költészet 30 év óta együttvéve annyi mél­tatásban nem részesült mint a Donnay ur kokott­­históriácskája, Mirbeau ur pedig maga kacagott volna leghangosabban, ha mind elolvassa a da­rabjairól írt magyar kritikákat, még aki ütötte is olyan kegyelettel tette, mint mikor egy omladozó oltárt kell eltakarítani. Ilyen komolyan még ő maga se veszi magát. És mit beszéljek arról a becéző gondról, amelylyel az ilyen darabokat a színház dédelgeti. Mind a kettő megbukott az első estén, de azért kitűzték négyszer, hatszor, nyolcszor, tízszer, va-

Next