Budapesti Napló, 1904. június (9. évfolyam, 151-180. szám)

1904-06-01 / 151. szám

III. szám. Budapest, szerda BUDAPESTI NAPLÓ 1904. június 1.­3 ?—-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------——— jelentek a mozgalmasnak ígérkező, de valójá­ban lapos, csöndes és inkább a nemzetiségi villongásoknak okai körül mozgó vitát meg­­hallgatandók. Napirend előtt Schneider meginterpellálta a külügyminisztert, hogy vájjon csakugyan megszüntetik-e a new-yorki osztrák ház intéz­ményét. Minden emberbarátot fájdalmasan érin­tett az a viszály, amely New-Yorkban az oszt­rákok és a magyarok közt kitört és amely most e jótékony intézmény felett konditja meg a lélekharangot. Közel 3000 kivándorolt osztrák ennek az intézménynek köszönheti, hogy állást kapott New-Yorkban. Sürgeti, hogy az Ausztriá­ból Amerikába kivándorlók számára rendezzék be a trieszt-new-yorki útirányt. Következett a napirend: a költségvetési bi­­zottság jelentése a hadügyi rendkívüli kiadásokról. Popowski előadó nem sok szót vesztege­tett a költségvetés dicséretére. Utalt arra, hogy az új ágyuk hasonlíthatatlanul jobbak a ré­gieknél s a költségek megítélésénél az a fő­szempont, hogy hadseregünk legalább tíz évig nem volna a kornak megfelelő, ha a költségek felosztása a 25 milliós évi részletek alapján történnék. Ha megadjuk a hadseregnek, amire okvetlenül szüksége van, akkor az a modern technika minden vívmányával fel lesz szerelve , akkor szövetségünk értékes lesz. Még az ellenzéknek is el kell ismernie azt a nagy hala­dást, amelyet a hadügyi kormány újabb időben a kiképzés terén felmutathat. Senki sem kíván­hat többet annál, hogy a katonaság kiképzése és oktatása olyan nyelven történjék, amelyet a legénység megért. A hadügyminiszternek ez a nyilatkozata a delegációban is megelégedést keltett. Az általános vitában a költségek ellen jelentkeztek szólásra: Hisfmann, Stransky, Sus­­tersk, Kramarx; mellette: Ebenhock, Doremba lovag, báró Parish, Rhomberg. Hoffmann szerint a rendkívüli költségeket a politikai előrelátás hiányának rovására kell írnunk. A külügyminiszter is azért pendített meg olyan erős hangokat, hogy legalább némi magyarázatát adja a váratlan nagy költség­emelésnek. Nem viseltetik bizalommal a had­ügyi kormány iránt, mert az minduntalan le­­gyezgeti a magyarok érzékenységét, a­helyett, hogy az ausztriai németségre támaszkodnék, amely igen nagy áldozatokra kész, ha látja, hogy Ausztria az osztrák németeké. Ne csodál­kozzék most a hadügyi kormány, ha a német néppárt visszautasítja a hadügyi követeléseket. Dr. Ebenhach azt vallja, hogy a monarkia nagyhatalmi állásának semmi köze a belpoli­tikai viszonyokhoz és a rendkívüli hadügyi kö­vetelések megszavazása a hazafias lelkiismeret kérdése. Statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy Olasz- és Németországban a lakosság megter­helése jóval nagyobb, mint minálunk, Francia- és Angolországban pedig csaknem háromszor akkora a polgárság adóterhe, mint Ausztriában. Számolt lelkiismeretével és megszavazza a rendkívüli költségeket. (Az urakháza tagjai za­josan éljeneznek.) Stransky az irigység érzetével látja ebben a tetszés­zajban, hogy micsoda boldogsággal fogadják az osztrák népek, hogy egy év alatt 400 millió koronát szavazhatnak meg az osztrák katonák számára. Azt hiszi azonban, hogy őt nem azért küldték ide választói, hogy az urak­­h­ázának tetszését megnyerje s Ausztria népei nem osztoznak az előtte szóló lelkes páthoszá­­ban. A különböző kormányformákról szólva megjegyzi, hogy az bizonyos, hogy az ab­szolutizmus a legdrágább, amint ezt a 400 milliós javaslat is kétségtelenné teszi. Mert Ausztriában abszolutizmus van és pedig nem az obstrukció miatt, hisz obstrukció nélkül is az történik nálunk, amit az előkelő körök akarnak. A delegáció csak látszólag kép­viseli a törvényhozást, nagyban és egészben azonban csak az udvari körök akaratának vég­rehajtója. Mert mi egyebet jelent az a tény, hogy az urak házának kiküldöttei leszavazzák a népképviselet kiküldötteit? És ha teljes tiszte­lettel van is az urak házának egyes tagjai iránt, közülök a delegátusok úgy vannak kiválasztva, hogy az udvari körök akaratával szemben nemet mondani képtelenek. A szónok állást foglal a katonai követelések ellen és azt hangoz­tatja, hogy ő nem fogadja el érvül a hadvezetőségnek azt a kijelentését, hogy ez áldozatokra a hadsereg harcképessége szempont­jából szükség van. Ezt állították akkor is, amikor az újoncjutalék felemelését követelték, s azután a magyarok ellentállásán mégis megtört az ujoncjutalék felemelése. Az egyedüli következ­ménye az esetnek az volt, hogy az előbbi had­ügyminiszter beadta lemondását, nehogy kény­szerülve legyen a régi ujonckontingenssel be­érni. Az eset valóban hasonlít annak a férjnek az esetéhez, aki a felesége hűtlenségéért úgy szerzett elégtételt, hogy a pamlagot eladta. (Derültség.) Ha a jelenlegi hadügyminiszter azt állítja, hogy most már huszonöt évig nem lesz szükség több kiadásra, ezt neki a szónok szíve­sen elhiszi, de ki biztosítja az országot arról, hogy egy következendő hadügyminiszter állja-e ezeket az ígéreteket. Az előterjesztéshez nem járul hozzá. , (Szünet után.)­ mány a költségvetésben felszabaduló 27 milliót már a jövő évben újabb követelésekre fogja felhasználni. Hazafias lel­kismeretére hallgatva, nem szavazza meg a rendkívüli költségeket. Báró Parish a magas színvonalon álló vitára hivatkozik azokkal szemben, akik azt ál­lítják, hogy a delegációban a nép érdekeivel nem törődnek. Elismeri, hogy hazafias szándék vezeti azokat is, akik nem szavazzák meg a rendkívüli kiadásokat, de ne vonják kétségbe azoknak a hazafiasságát sem, akik, mint ő is, megadják a hadügyi kormánynak, amire szük­sége van. Rhomberg védekezik Stranskynak ama vádja ellen, hogy az urak házabeli delegátusok nem jogosultak itt döntő szerepre, sem azok, akik megszavazzák a költségeket, mert azok nem a nép képviselői, hanem a korona meg­bízottai. Szóvá teszi a párbajkérdést a hadse­regben s kéri a hadügyi kormányt, hogy a ka­­tholikus hitélet és vallásos érzés ápolása céljá­ból vessen gátat a párb­ajkényszernek s a ma­gánbecsület védelmére gondoskodjék a törvények szigorúságáról. Elbeszéli azt az esetet, hogy a bécsi hadtestparancsnokság megtiltotta a bécs­újhelyi tisztikarnak, hogy a pármai herceg kas­télyában látogatást tegyenek, mert ott gróf Le­­dochovszki egykori vezérkari századossal kel­lene találkozniuk, akit megfosztottak rangjától, mert elítélőleg szólt a párbajról. Megnyugtató választ vár a hadügyminisztertől, a költségeket egyébként megszavazza. Kramarz úgy látja, hogy Rhomberg azért beszél olyan kicsinylőleg róla és társairól, mert az obstrukció pártjához tartoznak, de elfelejti, hogy volt idő, amikor ő is obstruált. Ne mondja senki, hogy aki a hadügyi követeléseket túlsá­gosaknak tartja, az hazafiatlan, mert ezzel a nagyhatalmi állás erejét csökkenti. Az osztrák pénzügyminiszternél nyomosabban senki sem ellenezte ezeket a rendkívüli kiadásokat, de azért kinek jutna eszébe azzal vádolni az osztrák pénzügyminisztert, hogy a monarkia nagyhatalmi állását akarja megrendíteni. Mi erős hadsereget és fejlett haditengerészetet akarunk, de a népet nem engedjük túlterhelni, mert az mesebeszéd, hogy ezeket a rendkívüli követelé­seket az adózó polgárság­ meg sem fogja érezni. Abban nem kételkedett, hogy az osztrák kor­mány nem fog lelkiismereti kérdést csinálni ebből a dologból és könnyű szerrel hajlandó a törvényen túltenni magát. Báró Gautsch alelnök, aki Jaworskitől időközben átvette az elnöklést, rászólt, hogy üyet ne mondjon a kormányról. Kramarz : Az osztrák kormány jó hírne­­vének ezzel nem árthatok ! (Derültség.) Elnök: Újból figyelmeztetem a szónokot, hogy ilyet nem szabad a kormányról mondani. Kramarz : Csudálatos, hogy nekem mindig az alelnök úrhoz van szerencsém az elnök úr helyett! (Nagy derültség.) Hosszasan beszél azután a refundálás ter­véről, a valuta­reformról a cseh ipar fejlettsé­géről, az alkotmányról és különösen a 14. §-ról. Az alkotmány előjogokat biztosít a németeknek, de ez nem elég nekik, nem érik be azzal, hogy a kormány is az övék, a mások jogára is áhítoznak. Erre való a 14. §­, amely az al­kotmányt illuzóriussá teszi. Nyílt államcsíny és őszinte abszolutizmus kívánatosabb, mint a bur­kolt abszolutizmus a 14. §-szal. Olyan kormány­nak, amely sohasem tartotta meg szavát, de folyton ígért, amely szószegésével elhidegítette magától azokat, akik sokáig küzdöttek ön­magukkal, hogy a kormány jószándékában és őszinteségében hihessenek; ilyen kormánynak nem szavazza meg a kért költségeket. Ez a kormány nem rendezte a kk­áoszt, sőt fokozta azt, hogy a zavarosban halászhasson parlament és alkotmány nélkül, a nép akarata ellenére, 14. §-szal és sajtójával. Szóvá teszi azokat az újságközleményeket, amelyek az udvari ebédek és fogadások alkalmával lefolyt percekről szá­moltak be s a cseh képviselőknek olyan érde­kes nyilatkozatokat adtak alkukra. Azok a nyi­latkozatok nem a cseh képviselőktől származ­tak, nem is voltak igazak, hanem a kormány sajtójának lelkén száradnak. A történelem előtt vállalják el a felelősséget a hadügyi költségek mértéktelen szaporításáért azok, akik nem riadnak vissza az alkotmány megsemmisítésétől és akik nem éreznek a néppel és a népért. (Élénk tetszés a csehek padjain.) Lovag Madeysky az urakházát védi meg az ellene felhozott vádak ellen; az urakháza ismeri történelmi hivatását s teljesíti feladatát. Bízzuk mindenkinek lelkiismeretére, hogy mi­képpen fogja fel kötelességeit s miképpen fog szavazni. , Elnök néhány helyreigazítás után bezárja az általános vitát. Pitreich közös hadügyminiszter azon kezdi, hogy nehéz szívvel határozta el magát ezekre a rendkívüli követelésekre, mert ő is ismeri a két állam pénzügyi helyzetét, de felelősségérzete és a viszonyok kényszerítették rá, hogy megtegyen mei villogtak. Bizalmasan odahajolt a vén cimborához: — Mondd csak, kérlek, hogy hívják azt a kedves kisasszonyt ? — Miért? •— Csak mondd. Érdekemben áll. . — Nagy Indiának. Macher örömében eldobta a fél virzsin­a­­szivart s megölelte barátját. — Az Isten éltesse Nagy Lidit és ked­ves gyermekét. Barátom, Marák, azt hiszem, fényes üzletet fogunk csinálni. Keresni fo­gunk. Sok pénzt. — Pénzt? A direktor bambán nézett Macherre. Meg volt győződve, hogy ez az ember megbolondult. Hogy lehet azt pénzügyileg értékesíteni, ha egy szegény leánynak egy szegény hivatalnoktól gyermeke születik? Képtelenség. Macher kihívta a kioszkból Marákot s félóráig magyarázott neki. — Érted? Nekem egy gyerek kell s egy Lidi. . . . Semmi egyéb. Ez készpénz. Itt van a zsebembe’. Menjünk a leányhoz. Kár minden percért. •.. — Úgy van, — mondotta a direktor — menjünk. Felültek a villamosra, átszállójegyet váltottak. Macher fizette az útiköltséget. Félóra múlva a Mária­ utcában voltak. Marák bemutatta Nagy Lídiának Machert. — Gyerekkori pajtásom. Egy kis pénzt hozott Délután 3 órakor folytatták a rendkívüli költségek tárgyalását. •­Dulemba elismeri és méltatja a nagyfon­­tosságú szempontokat, amelyek a rendkívüli követelésekre indították a hadügyi vezetőséget. Készségesen meg is szavazza a hadiköltsége­ket, de egyben gondozó jóakaratába ajánlja a hadügyi kormánynak a galíciai ipar pártolását. Vannak nagy gyárak Krakóban és Sambod­­ban, amelyek képesek ágyualkatrészeket és lő­szereket szállítani. Sustersic a költségek ellen jelentkezett szólásra. Főképpen a belpolitikai viszonyokkal foglalkozott; panaszkodott, hogy a nemzetisé­gek jogait és szabadságát az egymásután kö­vetkező kormányok minduntalan megnyirbálják s aztán előáll a közös hadügyminiszter rendkí­vüli követeléssel. Adják meg a nemzetiségek közszabadságait, akkor megszavazzuk a költsé­geket. Nagyon félő, hogy a közös hadügyi kar-Nagy Lidia eleinte hallani sem akart pénzről. , — Én szerettem azt az embert. Ha elhagyott, verje meg az Isten. — Helyes, — kapacitálta Macher — verje meg. Abba én nem avatkozom. De itt pénzről van szó, készpénzről. A mai világban a pénz minden. Higgye el, kis­asszony. Nagy Lidia hosszabb rábeszélés után elhitte. Könnyekkel a szemében írta alá a lemondó­ okmányt. Meg se nézte, hogy mi van benne. — Legalább dadát fogadhatok — mon­dotta szomorúan. A pénzt alig olvasta meg, de aztán óvatosan elrejtette. Macher este nyolc órakor vitte az ok­mányt a tőzsdetanácsoshoz. — Tessék. Mondhatom, megizzad­tam érte. A tőzsdetanácsos nem fukarkodott az elismeréssel. — Tudtam, hogy ügyes ember. Itt a provízió. Aztán ismét az okmányba tekintett. — Hm, — mondotta — hogy megszé­pült Lidinek az írása. Mikor Macher a lépcsőkön a pénzt a zsebében szorongatva lefelé haladt, újfent megismételte: — Ilyenek a mai üzletek.

Next