Budapesti Napló, 1904. szeptember (9. évfolyam, 241-270. szám)
1904-09-20 / 260. szám
280. szám. Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1904. szeptember 20. 11 REGÉNY KÉT SZENVEDÉLY Irta: APRAXIN JÚLIA grófnő (49) -------— Pierre —• mondotta ez inasnak, átadva neki a leveleket. — Pierre, ezeket a leveleket vigye rögtön Anglard báró úrhoz. Pierre átvette a leveleket. — Asszonyom — mondotta — várjak-e válaszra? La Feuilladene egy pillanatra gondolkozott, aztán így felelt: — Nem! Fölösleges! Piaere távozott. Akkor Klotild, magára maradva, önkéntelenül is reszketni kezdett. Lélekzete elakadt, a torkát erősen fojtogatta valami. Hideg borzongás futott végig egész testén a fejétől a lábáig. Térde megrogyott. Ismeretlen érzés markolt bele a szivébe, mintha valami rettenetes lárma sikerítette volna. Fuldokolt, hörgött, a szive összeszorult, a szeme zavaros lett, haja szétbomlott, sírt nevetett egyszerre. Keserves volt ez az asszony végső, mondhatatlan kétségbeesésének legmagasabb őrjöngésében. — Rajta! — kiáltott fel, kiegyenesedve hirtelen. — Mivel meg kell lenni, minek habozom! Mi tartóztat vissza ?... Talán félnék a haláltól ?... Az utolsó pillanatban talán valami új életre gondolok? Meghazudtolnám talán egy pillanatban minden elvemet, amelyet vallottam! Az az isteni hit, amelyre gyermekkoromban oktattak s amelynek képtelenségeit eszem később elvetette, az a hit, amely nem kellett nekem többé, miért jut eszembe most, ebben a pillanatban? Miért születnek újra bennem, akaratom ellenére ezek a szelíd érzelmek? Ez a keresztény hit, az anyám hite, hatalmasabb volna-e akaratomnál? Nem! Nem, az nem lehet! Az lehetetlen !... Ésmégis!... Hogyan! Csakugyan álom-e a halál, amelyből az ébredés jutalom vagy bűnhődés? Hát a halál, amelyet föltétlenül minden fájdalom, minden könny végének tartottam, nem volna-e más, mint a test megsemmisülése és a lélek átalakulása! A lélek halhatatlanságának elve nem volna hát épp oly hiábavaló, mint képtelen találmány, csupán a körtyénhívők megfélemlítésére?... Mit érzek hát?... Hogyan értsem meg ezt a hirtelen kételkedést, amely lelkemben támadt?... Milyen különös ingadozás vesz erőt rajtam akaratom ellenére? S amely ellen semmit sem tehetek. Uralkodik akaratomon, megfogja a kezemet... Egy benső hang azt kiáltja nekem, hogy ne tovább... És engedelmeskedném, ha még meg tudnám tenni!... De hogyan tehetném meg a levelek után, amelyeket most elküldtem?... Nem! Nem! Nem lehet többé visszacsinálni! Ah! De hátha Pierre nem ment még el! Ha még van idő!... És valami erőnek engedelmeskedve, amelyet nem igyekezett legyőzni, az előszoba ajtajához sietett. Kinyitotta és kikiáltott: — Pierre! Pierre! De fájdalom, senki sem felelt a kétségbeesett hivogatásra. — Pierre elment! — kiáltotta a szerencsétlen asszony kétségbeesetten. — Nos hát, a kocka el van vetve. A halál kitárja felém fagyos karjait, meg kell halni! És nem is tudva már többé, hogy mit csinál, félőrülten bezárta kulcscsal az ajtót, kószobájába rohant, lerántotta ujjáról a gyűrűt, amelyről annak idején Mersdorf bárónőnek beszélt, körmével kinyitotta a kis rekeszt, amelyben három kis méreglabda is volt és mind a hármat beledobta a madeirába. Egy késsel megkavarta a bort és egy hajtásra kiitta. Aztán mélyen felsóhajtott. — Végre! — hebegte gyötrelnesen. — Megtörtént! És mivel most már nincs visszafordulás, bocsásson meg nekem az isten! Ah! Nagyon sokat szenvedtem! Igen, ha csakugyan van keresztény isten, irgalmas lesz hozzám!... Ah! Brouillardné! Brouillardné! Az ön jóslatai beválnak. Néhány lépést tett a pamlagja felé és leheveredett rá, fejét, hátát a támlájának támasztva. Amikor Corriano odaadta neki a mérget, amelyet megivott, megmondta, hogy ez a méreg rettenetes fájdalmat okoz, mielőtt áldozatát megöli Ezért gondoskodott előre Klotild a kloroformos flakonról. Mihelyt lefeküdt a pamlagra, elővette a flakont, megöntözte a zsebkendőjét, szájára, orrára szorította, hogy minél több kloroformot szívjon magába, abban a reményben, hogy teljesen elveszti az eszméletét. Érezte is nemsokára ennek az erős altatószernek a hatását. Nemsokára egészen elvesztette az eszméletét. Szegény Klotild, mindennek vége volt tehát! A hitnek egy sugara hatott be a lelkébe! Ez a sugár talán elég volt arra, hogy bocsánatot nyerjen. Szegény Klotild! Meghalt tehát szenvedés nélkül!... Ő legalább azt hitte! XIII. Amikor Pierre Anglard Viktorhoz érkezett és mikor átadta úrnője levelét Viktor szolgájának, megmondva, hogy haladéktalanul adja át az urának, az inas azt felelte, hogy ura még nem jött haza. Pierre nagy csalódást érzett, valami azt súgta neki, hogy Anglardnak sürgősen meg kell kapnia ezt a levelet. Azért, mielőtt eltávozott volna, nagyon kérte az inast, hogy rögtön adja át a levelet a bárónak, mihelyt hazajön, mert a dolog rendkívül sürgős. Aztán sietett haza, mert nagyon nyugtalan volt, arra a lelkiállapotra gondolva, amelyben úrnőjét hagyta. Julia pedig erősen felindulva attól a fasorbeli jelenettől, gyöngélkedett. Klotild hirtelen megjelenése, dúlt arca, két éles sikoltása, gyors eltűnése, mindez lelke mélyéig felzaklatta a fiatal márkinét. Egészen fel volt indulva és reszketett. Kiotóidnak ez a fellépése leverte. Arra kérte hát Lacville Máriát, hogy kisérje el. — Magamhoz kell térni — mondotta neki — haza kívánkozom, egyedül szeretnék lenni, hogy magamhoz térjek. Szegény asszony! Fájdalma nagyon hant! Armand, mikor olyan nagyon sápadtnak, fölindultnak, teljesen levertnek látta Júliát attól a jelenettől, nem tudta, mihez fogjon. Végre, amikor nővére és a márkiné elmentek, egy ideig még tétovázott, ide-oda járkált gyors léptekkel, abban a reményben, hogy lecsillapítsa idegeit és visszaszerezze nyugalmát, hogy megállapíthassa magának, mit tegyen. Bizonyos, hogy nem szerette Klotildot. Sőt irtózott tőle azóta, hogy közéje és Júlia közé akart állani. De most akarata ellenére is, élénk szánalmat érzett ez asszony iránt, akinek megrontotta az életét, megtörte a szívét. Mit tegyen hát? Valami rettenetes fordulattól félt. Sötét eseményeket jósolt... akarata ellenére szomorú sejtelmek bántották. Félt! . . . Valami benső hang, bizonyára lelkiismerete, gyászra, könnyre figyelmeztető. Belső megrendülést érzett. Megérezte, hogy valami rettenetes dolog van készülőben... És szeretett volna valami módot kitalálni, amivel elhatározhatta volna a fenyegető veszedelmet. Igen!... De hogyan érje ezt el? Nem volna-e kötelessége, hogy Kiotóidhoz menjen, szelíden, jóságosan beszéljen vele, bocsánatáért esedezzen s megpróbálja, hogy nyugodtabb, lemondó érzéseket öntsön belé. Mert végre is annak, ami történt, ugyancsak ő volt az oka... Rájött, hogy ha annak idején, amikor visszatérve Párisba, Júliát, mint szép fiatal leányt látta viszont, nem a maga eszére hallgat, hanem Anglard tanácsát követi, semmi sem történt volna meg abból, ami bekövetkezett. Szelíden és illendőséggel kellett volna szakítania Kiotóiddal, anélkül, hogy megsértette volna legkényesebb érzelmeiben, anélkül, hogy megbántotta volna hiúságát, anélkül, hogy meggyötörte volna a szívét; nem kellett volna játszania ezt a kettős játékot, amely annyi fájdalmat okozott annyi embernek és megrontotta életüket. Ha úgy cselekedett volna, amint kötelessége előírja, Klotild bizonyosan sokat szenvedett volna úgyis, de fájdalma másféle lett volna, és ki tudja, idővel talán még feledni is tudott volna és egy napon talán találkozott volna valakivel, aki méltó lett volna a szerelmére, aki boldoggá tette volna. Ami pedig Júliát illeti, hogy szereti az, akit gyermekkora óta imádott, sohasem jutott volna az eszébe, hogy feleségül menjen Moreuil márkihoz; teljesítette volna anyja és a márki legkedvesebb óhajtását, feleségül menvén, Armand de Charcethez. Akkor az életük bánat és könnyek helyett, mosolylyal és boldogsággal lett volna tele. De ah, minek mind erre gondolni ? Mikor nem volt már mód visszatérni a múltra, így rontják el sokan a jövőjüket, mert nincs bátorságuk arra, hogy elevenbe vágjanak akkor, amikor még nem késő. Mint ahogy némely sebész késik valami beteg testrésznek az amputálásával, mikor pedig már elhatározza rá magát, a baj már annyira előrehaladt, hogy elragadja a beteget rögtön az operáció után. Armand rendkívül szenvedett! De hát módjában volt-e, hogy elfojtsa gondolatait és lelkiismereti furdalásait? És mikor Julia az imént elhagyta, nem mondott-e neki olyan dolgokat, amelyek felébresztették a lelkiismeretét, amely jellemének érthetetlen gyöngesége következtében olyan sokáig aludt. Nagyon gyakran megesik, hogy a nagyvilág mozgalmas élete megbénítja egy időre a lelkiismeret szavát annyira, hogy saját magunk sem tudunk arról a jóról vagy rosszról, amit elkövetünk. A hírvágy, a felületes élvhajhászat, a mindenféle mámor szárnyaira kap bennünket, kábító forgószélbe sodor és mi megyünk!... Megyünk! ... Megyünk egyre, anélkül, hogy tudnánk, merre és hogy hol állunk meg... Gyakran csak akkor, amikor itt a halál órája... s megyünk, anélkül, hogy tudnánk magunkról........................ . .... És a lélek? . ■ Hát az hová megy aztán! » » (Folytatása következik.) Napirend. Naptár: Kedd, szeptember 20. Római-katholikus: Euszták. — Protestáns: Euszták. — Görög-orosz: (szeptember 7.) Szocont. — Zsidó : Tischin 11. — Nap kél: 5 óra 25 perckor. — Nyugszik: 5 óra 45 perckor. — Hold kél: 3 óra 49 perckor délután. — Nyugszik: 1 óra 4 perckor éjjel. A miniszterek nem fogadnak. Nemzeti Múzeum. Régiségtár, nyitva van délelőtt 9 órától 1-ig. — A könyvtár történelmi és irodalomtörténeti kiállítása megtekinthető délelőtt 9—1 óráig. Belépődíj 1 korona. — Néprajzi tár (Csillag-utca 3.) nyitva 9 órától délután 1 óráig. Belépődíj 1 korona. — Növénytár (Széchenyi-utca 1. sz.) megtekinthető kutatók számára díjtalanul 9 órától délután 1 óráig. — Többi tárai megtekinthetők 1 korona díj mellett. Technológiai iparmúzeum nyitva 9—12-ig. Iparművészeti múzeum nyitva 9—1 óráig. Földtani intézet múzeuma (Stefánia út 14.) nyitva délelőtt 9—1-ig. Belépődíj 1 korona. Múzeumi könyvtár nyitva délelőtt 9—1-ig. Akadémiai könyvtár nyitva délelőtt 3—7-ig. Egyetemi könyvtár nyitva délelőtt 9—12 óráig, és 3 órától 8 óráig. Az aquincumi ásatások és múzeum. Megtekinthetők egész nap Ill. ker. Ó-Buda, Külső-Szent-Endrei út. Helyiérdekű vasút a Pálffy-térről. Mentőegyesület helyiségei a Markó- és Sólyomutca sarkán, nyitva reggel 8 órától este 6-ig. Állatkert a Városligetben nyitva egész nap. Belépődíj 60 fillér. Magyar Kereskedelmi Múzeum. Igazgatóság, kereskedelmi szakkönyvtára, tudakozó osztálya és keleti mintatára V. kerület Váczi-körút 82. szám alatt. Hivatalos órák: délelőtt 9 órától 12 óráig és délután 3 órától 6 óráig. Hazai termékek állandó kiállítása és kereskedelemtörténeti gyűjtemény, továbbá a háziipari kiállítás (melyben az üzletvezetőség árusításokat is eszközöl) a városligeti iparcsarnokban (vasár- és ünnepnapokon is) nyitva délelőtt 9 órától 12 óráig és délután 3 órától 6 óráig. A külföldi kirendeltségek központi üzletvezetősége (Magyar kereskedelmi részvénytársaság V., Váczi-körút 23. szám).