Budapesti Szemle. 1858. 3. kötet, 7-10. szám
7–8. szám - KÉPEK AZ EMBERI MIVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL. – I. China és India. Csengery Antaltól
azonban nem állhatja ki soká az ész : emberi ábrázatot fest a nap tányérára. A hindu a legkevesbbé érzékelhető tárgyban tünteti fel az őslényt : az aetherben, melyből sűrűdés útján jön minden, s a fényben, világban, mely azonban már csak nyilatkozata az őslénynek, nem maga Brahma. Mindazonáltal csalatkoznánk , ha ezen isteni fogalomban monotheismust látnánk. A monotheismusban az istenség külön személyiséggel biró szellem, aki örök bölcsesége és szabad akarata szerint alkotja, teremti a világot , az ind bölcselem Brahmája pedig, maga válik világgá, az ő töredéke lévén minden, ami van. Brahma csupán annyiban szellem, amennyiben erő, de önálló személyiséggel nem bir. S e pantheisticus jellemet az izlám és keresztyénség sem volt képes mindeddig letörölni az ind hitbölcselemről. Az ind vallás azonban nem állapodott meg e hitbölcselmi fejlődés fokán. A nagy eposzok alakulásakor az istenség tárgyilagos , természeti jelleme háttérbe vonul, a természeti erők személyiségei mindinkább kiválnak; a cosmogonia százados törzsét elborítják az ind képzelem parasit növényei, a tarka hitregék; az ind pantheismus polytheisticus mázt kap; a természeti élet némileg történeti idomot ölt; a gondolat helyébe a képzelem lép s a költészet lesz a hittan hordozója. Csak a mélyebb kutatók körében marad fen tisztaságában a vedai tan; míg a nép képzeletéhez inkább szólanak a költészet plasticus alakjai. Visnu átalakulásai képezik e költemények központját. Az epicus képzelem elismeri ugyan az ős Brahmát; szent ködbe burkolva ott van ugyan a háttérben , de se mythosza, se cultusa nincsen. Az indék e sajátságos észjárása szerint ezen ős Brahma alakul ugyan háromsággá , csakhogy a régi vagy épen nem, vagy csak gyöngén személyesített természeti erők helyett határozottabb körvonalakban tűnnek föl az istenalakok, névre és alakra különbözők, de lényegileg ugyanazok. S míg a védák istenei a természet eszményi oldalát, erőit tüntetik inkább föl: az epicus kor az anyagi világ jogosultságát jobban előtérbe lépteti. Ez istenvilág igen is érzéki, melyben a gandharvok, a mennyei zenészek és tánczosok, s az apsarak, e kéjdús nymphák, nem kis szerepet játszanak. Csak fokozatban különböznek az istenek és emberek, amazok teste légszerűbb, finomabb, lakhelyöket ragyogóbbnak festi a képzelem .