Budapesti Szemle. 1864. 19. kötet, 61-63. szám

61. szám - A MAGYAROK EREDETE. I. Mit tanúskodnak a nyelvek a magyarok eredetéről. II. Történelmi bizonyítékok. Hunfalvy Páltól

nyelve csak oly világosan bizonyítaná, mint most, mikor ama történelmi emlékek és emlékezések megvannak, hogy ő a római nyelvvel kapcsolatban van; sőt az egybehasonlító nyelvtudomány azt is bizonyossággal kihozná, hogy a románok nyelve nem test­vére a latinnak, hanem egyik fia, melynek vonásaiban a másik szülőnek képe is sejthető, ép úgy, mint a portugál, a spanyol, az olasz és a franczia nyelvek is fiai a latin nyelvnek.­­ A romá­nok ma az oláh névben gúnyt látnak, s tiltakoznak az oláh ne­vezet ellen; lehet tehát, hogy a történelmi emlékezésben alapja rejlik , miért hiszik azt gúnynévnek : a nyelvek tanúsága mégis azt bizonyítja, hogy abban a szóban nincsen gúny, mert általában oláhnak, olasz­nak nevezte el a magyar azt, ki Itáliából származik, vagy itáliai nyelven beszél; mint a germán nemzetek is w a 1 a c h-, w e 1 s c h-, w a 1 e s-nek nevezik az olaszokat és oláho­kat, így a magyar nép a magyarországi szlávokat t­ó t­oknak neve­zi, a to to (azaz) gyakran hallható szóról; gúny rejlik-e abban? Oly kevéssé, mint abban sem , hogy a magyar, a szláv nemzete­ket utánozva, a „deutsch"-ot néme­t-nek nevezi. Gúnyolják-e a szlávok a deutschokat azért, hogy n­­­e m e c z (német)-nek neve­zik, mi csak ugyan némát jelent? Korántsem. A szláv ön­magát szól­ó­nak, a németeket pedig, kik a nyelvén nem szól­hatnak vala, nem-szólóknak , némáknak nevezte; e gyermeteg elnevezés nem gúny, sőt inkább egy történelmi bizo­nyíték. Ezekből is eleve meggyőződhetünk, hogy a nyelvbeli ta­núságok többet érnek a történelmi tanúságoknál, mert olyan kor­ból valók is lehetnek, a­melybe a történelem föl nem ér; vagy ha fölér is abba, a­melyből valamely nyelvbeli tanúság származik, a történelem talán nem jegyezte föl, vagy nem is vette észre, a­mi a nyelv tárházában emlékpénz gyanánt le van téve. Még egy, még pedig legnagyobb, előnye van a nyelvnek az egész írt vagy mesélt történelem irányában, s az a csalhatatlanság. A nyelve­ket, tehát az egyes nyelvtényeket nem emberi önkény alkotja vagy koholja , azok , úgyszólván , magoktól, a létei legnagyobb és legbizonyosabb szükségéből lettek , mint a természet tárgyai, ámde a történet emlékei nagyon is emberi önkénytől függnek, s a történelmi emlékezéseket a nemzeti hiúság, vagy önzői hajlam, észrevétlenül is kiszínezi, sokszor épen meghamisítja. Azt beszél­lik az évkönyvek, a krónikák , hogy Atilla az isten kardját vevő

Next