Budapesti Szemle. 1879. 19. kötet, 37-38. szám
38. szám - ADATOK PETŐFI ÉLETÉHEZ. (II.) – Orlay Somától
ban a nemesebb eszméket, s barátságos, megközelíthető modorával osztotta buzdító tanácsait. Midőn Petőfi A borozó czímű verse 1842-ik év tavaszán az Athenaeumban megjelent, Zádor (akkor még Stettner) akadémiai tag és jogtanár, figyelmét is magára vonta, s mivel én Zádor házához gyakran jártam, általam szente neki, hogy bordalaiban mire legyen figyelmes. Mivel Selmeczről magával hozott iskolai bizonyítványában a költészeti tanév első feléből volt csak calculusa, Pápán logicusnak (novitius deák) csak oly kikötéssel vették föl, hogy a költészeti osztály tantárgyaiból félév alatt vizsgát tegyen. És kora tavaszszal Bárány Károlylyal, a föntebb említett Bárány Gusztáv rokonával, kinek szintén ily föladata volt, meg is jelent a vizsga letétele végett Bocsor István, igazgató tanárnál. Amennyire otthon volt Petőfi a költészettanban, olyan terra incognita volt előtte a mathesis, Báránynál pedig megfordítva állt ez eset, miért is súgással iparkodtak egymás hiányán segíteni. De a föl nem fogott súgás után oly fejeságyára esett feleleteket adtak, hogy a vizsgáló tanárokat kaczagásra bírták. Különben is Petőfi középszerű tanuló volt, de annál több szorgalmat fordított oly ismeretek szerzésére, melyek lelkét betöltötték, és mennyiben a kollégium könyvtára és a magányosok gyűjteménye erre eszközt nyújtott neki, ő azt mind fölhasználta. Történeti művek, hazája és a külföld költészete érdekelték őt leginkább. Az élő idegen nyelvek közül ekkor még csak a németet bírta, de ami ebbe, más nyelvekből a költészet terén át volt ültetve, azt ő jobbára elolvasta. Ezek után kapott ösztönt a franczia nyelv megtanulására is, mihez már ez időben hozzá fogott, de csak később látott ahhoz egész szorgalommal. Németből több költeményt fordított, melyek közül néhányat az önképző körben is fölolvasott. Lenaut és Heinet különösen kedvelte, Goetheről az a véleménye volt, hogy nincs szíve, s azért nem szerette. Eredeti költeményeivel sűrűn lépett föl önképző körünkben, melyek egy része e társaság által később kiadott Tavasz czímű zsebkönyvben világot láttak. A kritikát, mint teljes életében, úgy akkor is gyűlölte. Erről az a véleménye volt, hogy annak hatása soha sem jótékony, mert ahol tehetség nincs, ott semmiféle bírálat sem fogja azt megteremteni, ahol pedig van, ott többnyire lohan-