Budapesti Szemle. 1891. 65. kötet, 169-171. szám
170. szám - ÉRTESÍTŐ - Nyílt levél a szerkesztőhöz. (Jászai Mari asszony Elektrája). – Spectatortól
Ez nem az örökszépnek cultusa s nem a klasszikai szellem művelése. Hiányzik belőle annak egyszerű fensége, közvetlen és keresetlen hatása. Egyes mozzanatai mintha szándékosan hajhásznák azt, ami sérti a nemes ízlést. •Jászai Mari asszony eltért a saját művészi hagyományától. Antigoné után nem ez lett volna a természetes tovább fejlődés. Az az iskola nem vezetett volna ide. Az irányváltozást csak úgy magyarázhatjuk meg, ha okát idegen befolyásban keressük és ezt az idegen befolyást nem is nehéz megtalálni. Azok a hosszú, lapos lépések, az az öndobálás, azok a gyors fejmozdulatok és az a sörényrázás, az a lelapuló fekvés a földön, az az odaborulás a más karjai közé, az a rohamos szavalat .... mind mind Sarah Bernhardt. Az ő merész fogásai, az ő eredetisége, az ő különcrködése. Csakhogy az ő finomsága nélkül és az ő ... . karcsúsága nélkül. De ez a különbség épen elég arra, hogy a mi amott non-balance, itt lomposság legyen belőle, a mi amott csak különöség, itt eltorzuljon, a mi amott merészség, itt el nem fogadható túllzássá váljék. Színművészetünk fejlődése érdekében szükségesnek tartom, hogy ez új irány ferdeségére, az általános taps között, valaki rámutasson. Mert a siker vonzó, a taps csábít s régi tapasztalat, hogy minden művészet körében hamarább találkoznak követők a ferdeségek utánzásának könnyű útján, mint az önálló alkotás nehéz iskolájában. Nem szándékom Jászai Mari asszony Elektrájáról kimerítő bírálatot nyújtani s ezért nem is szólok alakításának azon vonásairól, melyeket az ő erőteljes, tehetsége és hatalmas színészi temperamentuma, ez aberratio mellett is szerencsésen megmentett. Hiszen az elismerésben ezúttal úgy is van része elég. Spectator. *) Minden megjegyzés nélkül közöljük e sorokat, melyeket épen nem tartunk igazságtalanoknak, sőt azt hiszszük, hogy Jászai Mari Elektrája még más bajban is szenved. Elektra jellemének nem elég szabatos fölfogásában. Elektra elkeseredett nő, aki állítja az atyjáért veendő boszút, de egyszersmind nemes szívű s boszúvágyának is kegyelet a forrása. Legerősebb fölindulásaiban sem hóbortos vagy elvadult, hanem csak érzéseitől elragadott királyi nő, aki soha sem vetkőzik ki egészen nőiségéből. Ezt nem mindig tartotta szem előtt a művésznő s erre befolyt azon sajátsága is, hogy nála a lelki fájdalom kifejezésében könnyen túlsúlyán kap a test lázas idegessége. Épen azért legsikerültebbnek tartjuk egész Elektrájában azt a jelenetet, midőn a gyászhírtől lesújtva, oda borús testvére vélt hamvvedréhez és elsiratja: «Úh szeretett Orestesem emléke te» stb. Itt nemcsak az átmenet volt lélektani, hanem a lélek fájdalmának kifejezése is mély, benső és tiszta, amelyet nem zavart meg a test idegláza. Szerit.