Budapesti Szemle. 1929. 214. kötet, 620-622. szám
620. szám - JÓKAI. – Síremlékének felavatásán. – Berzeviczy Alberttől
tragikumot, így emelt ő költészetének bűvkörébe mindent, amihez nyúlt. És a sors úgy akarta, hogy amikor e fényes pálya véget ért, amikor egy nemzet teste dobogó szívvel a költő ajkáról ellebbenő utolsó sóhajt, én mint akkori közoktatásügyi miniszter voltam hivatva őt mint a nemzet halottját kísérni ki ebbe a sírba s indítani meg a kegyelet művét emlékének megörökítésére. S aki a Jókai géniusza iránti hódolatban, mindig magam mögött véltem érezni a nemzetet, akkor a halhatatlanság küszöbét átlépő költő iránti tartozásunk lerovásában először éreztem elhagyatva magamat. Más esetekben a sajtó egyetlen szózata elég volt előteremteni az anyagi eszközöket síremlék és szobor számára. Jókainak várnia kellett! Egy hosszú gyűjtési akciónak, melyet nagy politikai változások s egy rettenetes nemzeti katasztrófa szakítottak meg ismételve, lett eredménye végül a nyolc év előtt leleplezett szobor, melynek költségét legnagyobbrészt a magyar tanulóifjúság filléreiből szedtük össze. Az adakozók úgy kívánták, hogy előbb álljon a szobor, csak azután keríthettük sorát a síremléknek. Egy e tekintetben nálam szerencsésebb utódomnak volt fenntartva az érdem, hogy amire társadalmunk gyengének bizonyult, annak a tartozásnak a lerovását mint a nemzet mandatáriusa teljesítse. Most itt állunk a kész síremlék előtt, melynek gyűrűalakja példázni látszik az örökkévalóságot : a Jókai halhatatlanságát, míg köveinek az idővel dacolni hivatott szilárdsága az ő költői alkotásának maradandóságát hirdeti. Én hiszek az ő halhatatlanságában, hiszek az ő alkotása maradandóságában! Mint ahogy sírját a forduló évszak mindig új tavasz pompájával fogja környezni, úgy fog alkotásainak szeretete minden nemzedékkel megújulni. Mert Jókai az ifjúság költője volt, a magyar ifjúságé, s az a nemzedék, amely megszűnnék lelkesedni azért, amit ő írt, vagy nem volna fiatal, vagy nem volna magyar! Másnak képzelte Jókai imádott hazája sorsát, melynek jövő nagyságát annyiszor lefestette előttünk! Hiszen ő mondta, hogy a magyar nemzet dicsősége fölötti büszke örömében a Petőfi ércszobra izzóvá lesz és világolni fog az