Budapesti Viszhang, 1852. május-június (1. évfolyam 1. félév, 1-8. szám)
VIDÉKI ÉLET. Kolosvári levelek II. jun. 22. Császár ő Felsége jövő hó 19-kén fog Erdély határán átlépni, városunk pedig azon hó végével lesz szerencsés hódolatát ő Felségének bemutathatni. Az elfogadásra már létetnek az előkészületek. Közelebbről a villám a belvárosban egy istálóba csapott, melly rögtön lángba borulván, menthető nem vala. Minthogy a szakadó zápor a közeli házak tetőit eléggé nedvessé tette, s az istálló közvetlen szomszédságában épületek hirtelen lerántattak, a tűz tovább nem terjedt, s igy hála Istennek a környék lakóinak az ijedtségen kül a részből egyéb rész nem jutott. Nemrégiben a Szamos nagyobb árkából egy parasztosan öltözött idős férfi hulláját fogták ki. Hogy ki volt s mi ok,vezetés szomorú végre? nem tudatik. Egyébiránt a Szamosra, mely oly sokáig a legnagyobb melancholiával folydogált városunk közt, tavaly óta igen nagy panaszunk van. Múlt évben, tán hogy hírnevet szerezzen, a sétányt s több parti utczákat végig seperte, s sok szegény embernek nem csak házát, hanem háza helyét is elvitte. Most pedig mintha csak dicséretet kapott volna e tettéért, fogja magát, s mivel piszkos hullámaival a jobb partján végig nyúló sétatérre tán szégyenlőni, a balpartoni szántóföldekre s rétekre sétál, s közben közben jó darabot elvisz belőlök. így a nemzetőri korban ott épilni kezdett födének oszlopaiból egyetlen egyet hagyott csak, s a sétányról a szellőkbe vezető pallónak nem csak végét szakasztá el, hanem a túlsó partból is egy jó darabot elvitt. Tán nem ártana e rakonczátlanságot illő figyelembe venni se szeszélyes sétáknak gátakat vetni. E hó 20-kán a reform,us templomban néhai Méhes Samu bölcsészeti tudor és tanár emlékére gyászünnepély tartatott. Valláskülönbség nélkül igen sokan valának ott jelen. Az ünnepély két emlékbeszédbő^m^^d\^t. Nagy Péter és t. Nagy Ferencz urak álm^^három igen jól sikerült karénekből állott, mellyben több, kedves hang- és ének-tehetséggel biró mű kedveltő hölgye és férfi ven részt. Az elhunythoz hasonló érdemű férfit közelebbről aligha veszténk. Adja Isten, t. N. P. ur szavai szerint, hogy emléke, példájának hű követése által legyen tisztelve! Sajnos dolog, hogy nem csak egyetlen magyar lapunk, de az erdélyi literaturának egyetlen képviselője a Kolosvári Lap haldokolni látszik. Szeretjük hinni, hogy ennek oka nem egészen a közönség részvétlenségében fekszik, hanem inkább azon körülményben, hogy a szerkesztőség nem találta el az irányt és módot, mely olvasóit kielégítette volna. Azt hisszük, ha többet beszél arról, miként lehet a burgonyavésznek ellentállani, mint Veron úr politikájáról, mind több olvasóra, mind több részvétre fogott volna találni. E lap megszűnésében tehát nem annyira magát a lapot, mint azt lehet sajnálnunk, hogy míg a német s a kevésbbé mivel a román literatura két két közlönnyel bir, nekünk egy sem lesz, s megköszönjük, ha valamely pesti lap a nekünk dobott keztyűt helyettünk fölveszi. Életünk s élvezetünk minéműségét Vörösmarty e rövid mondatával lehet kifejezni : eszünk, iszunk és aluszunk, s igy természetesen álmodozunk is eleget. Tenni, semmit sem teszünk, mert illy nyári hőségben az igen megizzasztana. Minden közmulatságunk azon két esti zenében öszpontosul, melyet a Prrét-ezred zenekara szerda és szombat-napokon a piaczon tesz. Ide is nem azért járunk, hogy a zenében gyönyörködjünk, hanem hogy egymással találkozva, lássuk, ki nem halt meg közölünk Megkérdjük egymástól, hogy szolgál egéssége ? elpanaszoljuk , hogy a kövezet mennyire rosz, hogy hány tyúkszemmel bírunk többet, mint az utolsó találkozásnál, s hasonló kedélyes társalgás közben elverik a takaródét, s ásítva haza takarodunk, édes reményével a legközelebbiéhez hasonló esti zenének. Van ugyan nekünk sétányunk. De ide keresztyén ember csak hajnalkor vagy naplemente után megy, mert máskor a decorationak ott álló három fasor lombjai mellett szerecsenné süthet vagy épen elolvaszthat a nap tűzszeme. S ha már olvadozni van valakinek kedve, árnyékban is találhat szemekre, mellyek sugárai ép ezt a hatást teszik. Bírunk ezen kívül még nehány magánkerttel, melyekbe néha ellátogatunk, de ezek legszebbikét is, mely különben ezelőtt mindig nyitva állt, az idén becsukták az orrunk előtt. Nagyon sajnáljuk, de a szívességet erőltetni nem lehet. Ennyiből áll tehát mulatságunk. Mit is csinálunk még ? Igen , hát pletykálkodunk is keveset. Felöltözünk az utolsó divat szerént, s panaszkodunk, hogy nincs pénzünk s mégis mily roppant a fényűzés. Dicsérjük, mily szép, hogy valahára keletkezett egy méltány■ lást érdemlő szépirodalmi lap, megtanultuk azt is, hogy Budapesti Viszhangnak híják — s nem hozatjuk meg. sat. sat. Végre örvendetes (már nem tudjuk az illetőkre nézve az-e) jelenségül szolgál, hogy a divatból oly rég kiment házasság ismét szokásba kezd jőni. Az élet egyhangú folyásán változtatni akarva házasodunk azaz, jobban mondva házasodnak. Hogy az ily szerencsések ezért értek, abból láthatni, hogy még egy sem panaszkodott egyhangúságról. Sok házasság történt, mint mondok , de okunk van hinni, hogy még több történt volna, ha azon angol törvény, mely a Szökő év czímű vígjátéknak eszmét adott, nálunk is divatoznék. Jaj! de e gondolatnak van borzasztó oldala is.