Bukaresti Lapok, 1933. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1933-07-02 / 147. szám
14. oldal* m. e. A táncoló dollár és Európa francia, holland, belga és svájci aranyszövetség a dolláriniláció ellen Anglia is hozzájárul az aranyszövetséghez, ha Amerika rögzítési ígéretet tesz London, július 1. Roosevelt valutapolitikájának kérdéseiben az amerikai pénzemberek két pártra szakadtak. A „táncoló dollár így mondják Amerikában — nem táncolhat az idők végtelenségéig. Amerika, amely elvesztett vagyonait a tőzsde hossz során visszanyeri most, nem bánja, hogy a dollár táncol, de tudni szeretne meddig és milyen ütemben. Roosevelttel szemben áll a kincstári államtitkár, akinek az a véleménye, hogy a dollárt valahol, akárhol, de stabilizálni kell, mert különben Európának és különösen Franciaországnak nincs más megoldása, minthogy az aranyalapról szintén letérjen. Ezzel szemben az infláció pártján főként Roosevelt tanácsadói állanak, akik javarészt egyetemi tanárok és akiket az amerikai közvélemény a tüenkii zsargonban „agy-csoportnak“ nevezett el — azon a véleményen van, hogy Roosevelt ne hagyja magát befolyásoltatok Az aránytalan dollár meghozza a magasabb árakat és a válság megoldása egyedül akkor következhet be, ha az emberek a magasabb árak jóvoltából adósságaikat meg tudják fizetni. EURÓPA NYUGATI ÁLLAMAI ARANYSZÖVETSÉGRE LÉPNEK Amíg Amerika csak a saját érdekeit nézi, addig Európa rémülten állapítja meg, hogy az aránytalan dollár nyomán az európai pénzeknek is arany dánoknak kell lenni, mert külöben a nemzetközi piacon olyan zavar áll be, amely shellett a megcsappant termetes egyáltalában nem tud majd dolgozni- Londonban éppen ezért nap nap mellett arról tanácskoznak a nyugati hatalmak, hogy miképpen lehetne az amerikai valuta-dömpinggel szemben sikeresen védekezni. Legújabban az a terv merült fel, hogy Franciaország, Hollandia, Belgium és Svájc arany-szövetségre lépnek. Ezek az államok minden áldozatot meghoznának azért, hogy pénzük az aranyalapról le ne térjen. E négy állam között nagyjából már kész is van a megállapodás, de az mit sem ér akkor, hogy ha ahhoz Anglia nem csatlakozik. Ebbe az aranyszövetségbe ezek az államok éppen ezért beinvitálták már Angliát is, amely hajlandó a szövetségben résztvenni, de feltételül azt köti ki, hogy ehhez a szövetséghez Amerika is csatlakozzék, vagy ha nem csatlakozik, legalábbis tegyen ígéretet arra, hogy valutájának hullámzását megszünteti. Az angol kormány tegnap ebben az ügyben egész éjszaka tanácskozott. A minisztertanácson azonban egyöntetű vélemény nem alakult ki. Körülbelül ott tartunk most, hogy az európai jegybankok és az amerikai jegybankok között olyan megállapodást kellene létrehozni, amely szerint Amerika a maga valutáját nem rögzíti ugyan, de garantálja, hogy a táncoló dollár nem táncol tovább. Ígéretet tesz arra, hogy a dollár árfolyamhullámzását valamilyen nívón, de megszünteti. k Felezel a szesz-gangszterek nagyfalm tevékenységből Nem volt 200 ezer lej megvesztegetésre, jött a 9 milliós birság Zilah, julius 1 A zilahi törvényszék pénteken tárgyalta a nagyfalui báró Bánffy-féle szeszgyár bérlőinek: Grocz Jakabnak és Friedmann Izsáknak az ügyét, akiket Stavrat bukaresti pénzügyi inspektor a „repülőbizottság“ jegyzőkönyvei alapján, kihágás címén 9 millió lej pénzbírsággal sújtott. A „repülőbizottság“, amely Savu Cornéllal, az ismert kolozsvári rendőrinspektorból, Fillámon komisszárbóll, Cojocan és Paduran szeszinspektorokból állott, 1932- ban, és idején, botokkal és revolverekkel hatolt beka szeszgyárba, ahol, mielőtt a vizsgálatot megkezdték volna, az összes ajtókat bezárták. Grosz 1 erdőnek arra a kérdésére, hogy „kikhez van szerencsém?“ Cojocan inspektor szembeköpéssel válaszolt. A bizottság ezután tovább folytatta a vizsgálatot, amelynek során a bérlőket s az ott tartózkodó személyzetet is bántalmazták. Két nap múlva, a bizottság kijelentette a bérlőknek, hogy ha 200 ezer lejt adnak nekik, befejezik a vizsgálatot. Groszt magukkal vitték Szilágysomlyóra, ahol elengedték azzall, hogy pénzt szerezzen. A bérlő nem volt ismerős a városban , így egy helyben állítva, üres kézzel várta a visszatérő gépkocsit. A repülőbizottság éktelen haragra gerjedt emiatt s a gyárban újra kezdetét vették a bántalmazások. A kérdőket és a személyzetet fogva tartották a gyárban, öt nap múlva az- 32 1933. július 2, után a helyszínre érkezett Pintea zilahi ügyész, aki a fogva tartott embereknek visszaadta a szabadságát. Ezután érkezett Nagyfaluba Stavrat pénzügyi inspektor, aki a bérlőket a „repülőbizottság“ jegyzőkönyvei alapján 9 millió lejes bírsággal sújtotta. A törvényszék pénteki tárgyalásán megsemmisítette a bírságot s a bérlőket felmentette a kihágás vádja alól. Ami a bántalmazást és a zsarolást illleti, a bérlők annak idején feljelentést tettek, az ügy tárgyalását azonban elhalasztották. A Gazdatisztek Országos Szövetségének közgyűlése Torda, julius 1 A Gazdatisztek Országos Szövetsége. Tordán a városháza tanácstermében közgyűlést tartott, amelyet Rodocan Teodor korelnök nyitott meg azzal a bejelentéssel, hogy a Szövetséget a tordai törvényszéknél jogi személyként bejegyezték. —1 Majd közfelkiáltással megválaszották elnökül C. Filipescu országos gazdasági vezérinspektort. A lordáról Kolozsvárra távozott ügyvezető igazgató, Lapikás Béla helyébe a közgyűlés Turtureanu Alexandra okleveles gazdát választotta meg. A közgyűlés a szövetség eddigi működéséről történt beszámoló kapcsán kimondotta, hogy a közeljövőben Rodocan Teodor javaslata alapján a város határában egy mezőgazdasági gyárat létesít, amelyben elő fogják állítani a mezőgazdasági, gyümölcsészet, kertészet, méhészet, állattenyésztés, stb. részére szükséges, eddig drága pénzen külföldről behozott preparátumokat, amelyeket a kisgazdák eddig nem tudtak beszerezni. Ezután még megválasztotta a közgyűlés dísztagjaiul dr. Serzán államtitkárt és dr Ciprianu volt minisztert és elhatározta, hogy a királyhoz üdvözlő táviratot intéz. A gyűlést közebéd zárta be. — Matuskáné haldoklik. Bécsből jelentik: Matuska Szilveszterné, a biastorbágyi merénylő felesége, aki előrehaladott tüdőbeteg, a végét járja- Az osztrák hatóságok legutóbb úgy döntöttek, hogy Matuskát mégis kiadják Magyarországnak. Feleségével ezt a hírt nem közölték, mert a haldokló asszonyra ilyenfokú izgalom végzetes hatással lehet. Ábel a Társadalomban — K _.„náljuk — véleményezte Garmada úr, aztán kiválasztott engemet a többi közül és a táskát a szerszámokkal ideadta nekem. Én azt kinyitottam, hogy a mester válogasson belőlük. Ő ki is vett egy reszelőt és munkába kezdett. Nagy buzgalommal dolgozott s a vőlegény is állotta szépen a dolgot. De aztán egyszerre felszisszent s abban a pillanatban Garmada úr is azt mondta: — Na, ezt megette a fene! Odanéztem én is s hát abban a pillanatban pökik mérgesen egyet a vőlegény s valami megkoppan a földön. Erre a két vőfély felállott. — Mutasd! — mondták. A vőlegény kitáltotta a száját s hát úgy megtörpült a magas fog, hogy egy szikra sincs belőle, csak a helye. Erre kacagni kezdtek, de én a táskát összecsuktam s hátrább léptem, mert a helyzetet nem szerettem. S hogy mennyire igazam volt, azt mingyárt látni lehetett, mert a vőlegény megtapogatta a száját, majd tükröt vett elé és belénézett. De csak belénézett. Mert a következő pillanatban felugrott, Garmada urat megragadta s vadul elorditotta magát: — Most megöllek, zsidó! — Ábel, segíts! — kiáltotta Garmada ur. Mindenki felugrott a helyéről s ez nekem jó volt, mert a csődületben leemeltem a hátizsákot és ügyesen kifelé vettem az utat. Azt gondoltam ugyanis, hogy segíteni úgysem tudok s akkor pedig jobb, ha egyet ölnek meg s nem pedig kettőt. Szerencsésen keresztül vergődtem valami négy-öt kupén s az első megállónál leereszkedtem szépen a vonatról s arra kértem az Istent, hogy bár Garmada urat is segítené meg valahogy. De hogy mennyire segítette meg, az csak később tudódott ki. _________ Ilyenformán ismét ott állattam egyedül egy kicsi állomáson. S mint a diáknak felébredés után a lecke, nekem is rögtön az a másik hirtelen leszállás jutott eszembe, amelyik a bakteri eredményezte volt. Vajjon ez mit fog eredményezni? ” — kérdeztem magamtól s erre a kérdésre csak a jövő felelt meg. De hogy minél hamarább megfelelhessen, én sem sokáig tartottam a számot az állomáson, hanem amikor megláttam a sínfutó pálya mellett az országutat, akkor így szóltam: — No, ezt megint nekem csinálták. A gondolatot tett követte, mert a hátizsákot elrendeztem hamar a vállamon és elindultam. Vándornak termett idő volt éppen, uzsonna körül, szelíd nyárelőben Ahogy a lábam után a fejem is egyenesbe állott, először Bolha jutott eszembe s aztán a pénz. Úgy gondoltam, hogy a változatosság a vándornak is jó, mert egyszer már próbáltam volt, hogy Bolha legyen velem s ne a pénz. Mivel pedig a vándortársat töviről-hegyire ismerni tanácsos dolog, én is kiléptem az útból és egy dombocskára telepedtem, hogy megolvassam a vagyonomat. Tizenegyezer és kétszázharminc fejem volt pontosan. Ebből a tizenegyezret a legbelső zsebembe tettem, hogy a sírását senki ne hallja, a kétszázharmincat pedig kéz alá, hogy fáradtság esetén legyen mire támaszkodjam. A bankárkodás után széttekintettem, hogy a környék fekvésében is gyönyörködjem, de akkor egy emberbe botlott bele a szemem, aki nagy kézlengetéssel rödögélt felém az országúton. Gondoltam, hogy ezt az egyet bevárom s amikor csakugyan egy szintbe ért volna velem, én is rákiáltottam magamra: — Talpra magyar! Az ember egyszerre úgy megállotta mintha puskát sütöttem volna el s nem jóféle szemekkel nézett. De ha ki is szökött volna a szeme, énelőttem úgyis csak vándor az, aki az országutra szorul ebben a vonatjáró világban. Nagybátron odamentem melléje tehát és azt mondtam: — No, menjünk! Az ember azt hitte, hogy elfogtam őt, mert ijedten nézett rám. — Én senkinek sem vétettem semmit — szabadkozott. — Nem baj — mondtam, — majd véteni fogunk. Akkor sem akart jönni, hanem csak állt. Nem volt mit tennem, jól megnéztem őt: magyaros fekete bajusza volt, szalmakalapja s fehér nadrágja s a fehér nadrághoz katonai bakkancs. Ebből mingyázt gondoltm, hogy szolgált a háborúban s megkérdeztem: — Hány muszkát ölt meg? Erre azt válaszolta, hogy: — Kihez van tulajdonképpen szerencsém? — Hozzám — feleltem. — Megint nem tudta, mit csináljon. Végre megsajnáltam s azt mondtam neki, hogy tegye ki a bal lábát s azt ő ki is tette. Akkor számolni kezdtem: — Egy! S előre tettem a jobbot — Kettő! Erre szépen megindultunk mind a ketten s hát egészen jól tudtunk menni. Közben mind bátrabban s bátrabban nézett engem. — Magyar vagy-e — kérdést*» egyidő múlva. — Ön nem. — Hát mi? — Vándor. Elnevette magát s azt mudta: — Jó-jó, de a származásod. Egyszer Garmada ur megmagyarázta volt nekem az emberiség származását s annak alapján igy feleltem: — Mindnyájan a majmoktól származtunk, látta, hogy ezen az uton nem sokra megy velem s azért a nevemet kérdezte. Én azt megmondtam neki s erre ő is meg, hogy őt Kerekes Jánosnak hívják s állami tanító Alsófehér megyében. — Ha tanító, hát lám tanítson engemet is valamire! — mondtam neki. — Én szívesen — felelte, — hát mit akarsz tanulni? — Mindent. — Hát akkor kezdj el valamit! Gondoltam, hogy csakugyan, elkezdek valamit s így szóltam: — Szép idő van. — Szép — mondta a tanító. — S poros az országút. — Poros — felelte ismét. No várj, gondoltam magamban, mert a végin csattan az ostor s igy folytattam. — S mi ketten megyünk rajta. — Megyünk — mondta. — S okosan beszélgetünk. — Okosan. — Kivált a nagyobbik. Itt már gyanút fogott, mert megadott és így szólt:5 Nem állok kötélnek, hé! — Elég kár — mondtam. — Hát mért? — Azért, mert volt otthon egy szép állatom s azt is olyan nehéz volt befogni. — Milyen állat volt? — kérdezte. — Az egy szamár — mondtam. Ebben a percben furcsa változást láttam a Kerekes úr arcán. A szemei megnőttek, mintha valami nagy öröm érte volna, majd közelebb hajolt hozzám, az ujjával reám mutatott és azt mondta: — Te székely vagy! — Miről gondolja? — kérdeztem. — Az észjárásodról. — Úgy jár, ahogy kell — mondtam. — Apám csinált volt neki lábat s anyám felvirágozta. Furcsa ember volt Kerekes úr, mert ekkor könnyeket láttam a szemiben. Átölelte a nyakamat s apai hangon ezeket mondta: — Ne csodálkozzál rajtam, édes fiam, Ábel... Ne csodálkozzál, mert tizenöt esztendeje Alsófehérben lakom s nemigen látok ott székelyt s most nagyon boldog vagytok, hogy ezen az országúton éppen egy székely fiút találtam... Olyan boldog vagyok, hogy bármit megtennék érted, bármit a világon! (Folytattás a következik) HARMADIK RÉSZ. , * -