Bukaresti Lapok, 1933. december (2. évfolyam, 276-300. szám)
1933-12-01 / 276. szám
4. oldal fi. E, Vendégségben a Vasgárda iófészkében Hogyan élnek, dolgoznak és gondolkoznak Zelea Codreanu légionáriusai látogatás az oroszlánbarlangban Bukarest, november 30. Bucuresti Női. Bukarest Kőbányája, Angyalföldje, vagy Charlottenburgja. Gyárkémények és nyomorúságos munkástanyák.A grivajai vasúti műhelyek, ahol februárban a gyászos emlékű munkászavargások történtek... — Taxa. — A vasgárdista légióig... Az utazóközönség felfigyel. Néhány nemárja kinézésű egyén drukkolva begombolkozik, egy kékzubbonyos vasúti munkás dacosan felemeli fejét. Feneketlen sárral borított külvárosokon keresztül. — A Gárda légiója. A sínek mellett óriása rács, a Vasgárda jelvénye. Alatta: — Stajia Garzái de Fér. Sár, köd, fagyasztó száj, mezők, viskók, sovány, beesett arcu férfiak, koravén, rongyos asszonyok és piszkos, karikalábú gyerekek. Fölötte a közeli gyárkémények füstje. A sarokban horogkeresztes cégtáblája fodrászüzlet. Utána korcsma, fűszerüzlet és más apró vállalatok, amelyek mind a légió által teremtett idegenforgalomból élnek. A kerítéseken nyilak jelzik az utat a légió tanyájához. Mellettük vörös horogkeresztek. És: — Le a vérszopókkal! A tanya: Épülőfélben levő hatalmas ház. Körülötte rögtönzött kunyhók. Köztük szakállas, rongyos fiatalemberek. Mindez úgy hat, mint egy orosz proletárregény. A meszeletlen ház előtt őrt álló zöldinges légionárius római kézköszöntéssel fogad. És utána harsonázva: — Egészség! Be akarok menni. — Állj! — Kérem, a légió székhelyét szeretném megtekinteni. — Ki maga? — Erdályii kisebbségi ujságíró. — Keresztény? — Az. — Esküdjék! ■— Esküszöm. — Akkor tessék befáradni a kapitány kunyhójába. Minden keresztény vendéget szívesen látunk. — Ki a kapitány? — Legfőbb vezérünk: Zelea Codreanu. A név kimondásánál, szinte meghabol vezér názva, vigyázzba vágja magát. A kapitány lakosztálya: Földbevájt négy négyzetméternyi terület, gályákká födve. Spártai berendezés. Három deszkatákolmány durva pokróccal. Minden díszítés nemzeti és vallásos jellegű A jövő örvendezőinek nevei egy vastag könyvben A kapitány nincs itt. Választási propagandán van. Az ablakpárkányon vastag könyv. A látogatók névsorának díszkönyve. — Győzelmünk után örvendeni fognak, akik itt be vannak jegyezve. Bekerülök a jövő örvendezői közé. Vannak még kisebbségi társaim. Számtalan német név szerepel a könyvben. Bánátiak, bukovinaiak, besszarábiaiak és különösen sok erdélyi szász. Nevük és az adományozott összeg mellett egy-egy jelszó: — Heil, Hitler! ... Román elvbarátainknak ... Küzdjünk közös ellenségünk, a zsidók ellen! Ott van Fabritius is, a szászok Führerje. — A németek nagyon támogatnak bennünket. Házunk építésénél számtalan német orvos segített. És munkásokat állítottak ingyen rendelkezésünkre. Nemcsak a romániai német kisebbségiek, hanem különösen a bukaresti birodalmi német vállalkozások is. A „Gager”-cégtől kapunk naponta tíz darab kenyeret — Mi az Önök álláspontja a kisebbségekkel szemben? — A kisebbségek magatartásától függ. Ha nem állnak nemzeti törekvéseink útjába, nemcsak megtűrjük, hanem szívesen látjuk őket szervezeteinken belül. Különösen a szászokat, akiknek, mint németeknek, nemzeti érdekük, hogy a nemzeti eszme mindenütt győzelemhez jusson és így segítségünkre lehetnek a zsidó internacionalizmussal vívott harcunkban. — És ha uralomra kerülnek? — Hát akkor, természetesen, meg fogjuk fékezni a kisebbségeket, akik nagyobb urak Nagy romániában, mint az uralkodó elem. Meg fogjuk tisztítani tőlük a hivatalokat és néptársainknak adjuk a kenyeret, amit tőlük elszedünk. Különösen a magyarokkal szemben fogunk erősen fellépni, akik még most is uralkodnak Erdélyben és sohasem lehettek lojálisak a román nemzeti állammal szemben. Veszedelmet jelentenek Románia egységére nézve, azért kötelességünk éber szemmel őrködni fölöttük és erős kézzel kezelni a gyeplőt. A szászok mások. Ők, geográfiai helyeztüknél fogva, nem lehetnek irredenták és a németek revizionizmusa nem vonatkozik Romániára. Megtekintjük az épülő házat. Többemeletes palota készül Itt lesz a Vasgárda-légionáriusok kórháza. A házat adományokból és önsegélyezési eszközökkel építik föl A téglákat egy gyártól kapták, ahol több hétig ingyen dolgoztak a légió tagjai. Diákok, tapok, tanítók, hivatalnokok és munkások. — Mi tulajdonképpen a légió? — A Vasgárda harcos élcsapata. Mind fiatalokból áll, akik mindenüket, életüket is feláldozzák a román nemzeti eszméért. Az országos légió több „fészekből“ áll. Ez itt a központi fészek. Külön fészkekben vannak szervezve a diákok. A diáklányok pedig „várakat“ alkotnak. Kiadja a parancsot: — Gyülekezni!... Máskor több légionárius van itten. Sokszor kétszáz. De most kevesen vannak, mert legnagyobb részük elment választási propagandába. Sorba állnak és katonásan köszöntenek: — Egészség! Aztán énekelnek. Többek között: ...Fel a harcra, fel, románok! Az utolsó óra ütött már. Láncokban nyög a nép már régen Bz asztalnál züllenek a bojárok. Föl hát, szent háborúra, föl!" — Ezt az éneket már hallottam a diákoktól. De mintha azok nem éppen igy énekelték volna. Bojárokról ott nem volt szó, csak zsidókról. A vezető kissé zavarba jön. — Hát igen, így követeli a taktika. A kapitány jó légionáriust kér Nagyszerű taktika! A gyomor korgását átültetni romantikus delikriumba. Itt a harci kedv, most következik a levezetés: Hősi dalok a kapitány és légionáriusainak csodatetteiről. Meg a nagy dicsőségről, amit a Hadisten tartogat a hősök számára. Egy küldönc jelentkezik. A kapitánytól. A karok a levegőbe emelkednek. — Éljen a kapitány! — A kapitány tíz légionáriust kér a választási propaganda számára. Ki jelentkezik? Mindenki. A vezér kiválaszt tizet. — Sorba! Énekelni, indulj! A tizek kórusa: — Most? — Hát mikor? Hogy lehet egy légionáriusnak ilyet kérdezni, mikor a kapitány parancsáról van szó? — Hisz még nem ebédeltünk! — Majd megebédeltek, mikor lesz rá idő. Az ilyesmi nem lehet akadály a légió harcában. Haboznak. Nem lehessen tudni, hogy fog végződni ez a belső harc. A vezető elejét veszi: — Jó, hát először ebédeltek. Az épülő ház egyik meszeletlen és ablak nélküli szobájában van a konyha. Két csinos diáklány áll a fazék mellett. Az egyetemi „várból“ felváltva jönnek el főzni a légió főfészkébe. A filológiai hallgatónők klasszikus citátumokat lehelnek az ételpára közé és nagyon mulatságosnak, de főleg hősiesnek tartják az egészet. — Ugye nem is hinné el rólunk, hogy diáklányok vagyunk? Látja, ez a fiatal intellektudek-“irt feladata. Közelebb hozni az elidegenített munkásokat és parasztokat. Ne higyjék, hogy ők másodrangú proletárok. Néptársak vagyunk. Szeretjük egymást, de megköveteljük a kölcsönös tiszteletet is. Mindenki a rangjához mérten. Gracióz gesztussal osztogatja a légionáriusoknak a levest. Közben viccel velük. Leereszkedően és mégis három lépés távolságról. És ők boldogok. A mosolytól meg a tudattól, hogy nemsokára már nem lesznek olyan nagyon éhesek. A sok emészthetetlen frázison kívül kenyérmorzsát de osztogatnak. És ez volsz. Engem is meghívnak ebédre. Az egyik diáklány megjegyzi: — ön nem revizionista? Legalább tudjam, kit szolgálok ki... Borzasztó emlékek ébrednek fel bennem. A tavalyi magyarverések. De a másik lány, a mosolygósabb, megmenti a helyzetet: — Mindegy. A fő, hogy keresztény. Tehát van egy közös ellenségünk, a zsidó. Először ezt kell elintézni. Lenyelem a levest és megköszönve, elindulok a választási propagandisták csapata mögött. A fészek vezetője elkísér a villamosig. Magyarázza, hogy sokszor előkelő látogatói is vannak a fészeknek. Köztük katonatisztek is. A vasgárda már mindinkább tért hódít a magas társadalmi körökben. Az egyik villanypóznán vasgárdista választási plakát. A bombasztikus jelszavak alatt egy név: Cantakuzino herceg. De herceg nélkül. Tehát a Gorkij-szinek hamisak. Gorkij csak kirakat, legbelül Cantakuzino herceg és más hercegek rejtőznek. Huszár Emil 1933. december 1 TALLÓZÁS A Kiiterizmus és a 9 hónap A Völkischer Beobachter november 18-iki száma nagy örömmel állapítja meg, hogy a házasságkötések előmozdításáról kiadott rendeletnek nagyszerű hatása van, amennyiben a születések száma jelentősen növekedik. Ennek az az oka, hogy a nemzetiszocialista állam a családi élet szentségét visszaállította és a házasságot eredeti hivatásába visszaemelte. Statisztikát is ad a V. B. Elmondja, hogy a nagyvárosokban augusztusban 3,5, szeptemberben pedig 7 százalékkal több gyermek született, mint az elmúlt esztendő ugyanezen hónapjaiban. Közben egyet elfelejt a Völkischer Beobachter. Elfelejti, hogy Hitler tömjénezett rendeletét májusban adta ki. Májustól augusztusig és májustól szeptemberig még nem telt el kilenc hónap? Vagy Hitler már a kilenc hónapot is megreformálta? íA nz. Üllést éppen lengyelországia is elísértf ne? A lengyel sajtó egy része azt követeli, hogy Palesztina protektorátusát vegyék el az angoloktól és adják oda Lengyelországnak. Az angolok csodálkozva hallgatják, a cionista végrehajtó bizottság meg tiltakozik ellene. Egészen érthetetlen. Miért tiltakoznak ellene? Annyi joggal, mint amennyivel Anglia „kormányozza“ Zsidóországot, annyi joggal Lengyelország is kormányozhatná? De miért éppen Lengyelország akar Protektor lenni? Hárommillió zsidó él Lengyelországban, akiket az állam nehezen tűr el és nehezen tart el. Talán éppen ezért a nagy terv, talán a protektor így akarja a maga zsidókérdését megoldani? Bogaras és exotikus tervek merülnek fel manapság. Efemer értékű és talajtalan megoldási módok ezek. Ez sem egyéb és ez sem más. fia ia, csak vadássar afoSt! A világháború befejeztéig alig-alig fordult elő, hogy a politikusok egymást látogassák. Egészen új ez a tegnapi divat, amelynek az a parancsa, hogy a vezető államférfiak szinte nap-nap mellett látogassák egymást. Most ez a személyes politikai eszmecsere is kiment a divatból. Most már nem tárgyalnak személyesen, most már csak — vadásznak. Vadászni — Papén kezdett, ő volt az első, aki azzal jött Magyarországra, hogy neki ott semmi dolga, csak éppen a szarvasbőgés miatt utazik. Most Gömbös és Kállay mentek el Wurzuschlagba vadászni Úgy jelentik ma, hogy a magyar politikusok ausztriai tartózkodásuk során senkivel sem tárgyalnak, senk sem fogadnak, csak vadásznak. Tegnap Dollfuss is velük — vadászott. Ma visszautazott Bécsbe, de holnap ismét — vadászni fog. Úri sport, szép sport, kellemes és egészséges és mi, távoli szemlélők és tudatlan olvasók sokkal jobban is szeretjük, ha a politikusok bakkot lőnek, semhogy embert lövessenek. Ha még száz évig így elvadászgatnak, száz éviig nem lesz Háború. Ez csak biztos. Jobb szórenddel jobban hangzik, csak ez biztos. ©eij Goga Octavián, aki most már másodszor bukott le az uralomrajutás létrájáról, Kolozsváron előadás keretében fejtette ki újdonsült sovén elveit. Miután ilyeneket mondott: „A román lélek lázongó, mélyen elégedetlen lett, ... a kétkedés elöntött minden zugot, ... az általános szavazati jog elanyagiasította a politikai életet, előtérbe helyezve a gyomrot,... a szociális tényező szétrombolta a nemzetit.. . — megállapította, hogy a túlzott decentralizáció állandósítja a régi határokat, mert a csatolt területek városait ma is idegen szellem uralja. S adatokat közölt az erdélyi postahivatalok tisztviselői létszámának a nemzetiségi összetételéről. Felhozta, hogy pl. a nagykárolyi postán „csak“ 38, a szalontain 33, a kolozsvárin 34, a gyergyószentmiklósin 25, a marosvásárhelyin pedig „csupán“ 35 százaléknyi a román hivatalnokok száma, a többi „idegen“. Sürgősen érvényesíteni kell ennélfogva az aránylagosság elvét az összes közhivatalokban, az állami és magánintézményeknél és az egyetemeken. Bravó! Egyetértünk! Az aránylagosság elve alapján ugyanis a nagykárolyi postán alig lehetne román tisztviselő s ugyanígy a székelyföldi postákon sem. Vagy ha Goga az aránylagosságnak országos méretben való érvényesítésére gondolt, úgy pl. a magyarságot megilletné legalább egy minisztérium és két-három államtitkárság, azaz pont annyi, amennyivel a költő-politikus beérte volna a Duca-kormányban, ha... nem bizonyult volna rosszabb politikusnak, mint költőnek.