Bukaresti Lapok, 1933. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1933-12-01 / 276. szám

4. oldal fi. E, Vendégségben a Vasgárda iófészkében Hogyan élnek, dolgoznak és gondolkoznak Zelea Codreanu légionáriusai látogatás az oroszlánbarlangban Bukarest, november 30. Bucuresti Női. Bukarest Kőbányája, Angyalföldje, vagy Charlottenburgja. Gyárkémények és nyomorúságos munkástanyák.­A grivajai vasúti műhelyek, ahol febru­árban a gyászos emlékű munkászavargá­sok történtek... — Taxa. —­ A vasgárdista légióig... Az utazóközönség felfigyel. Néhány nemárja kinézésű egyén drukkolva be­gombolkozik, egy kékzubbonyos vasúti munkás dacosan felemeli fejét. Feneketlen sárral borított külvárosokon keresztül. — A Gárda légiója. A sínek mellett óriása rács, a Vasgárda jelvénye. Alatta: — Stajia Garzái de Fér. Sár, köd, fagyasztó száj, mezők, vis­kók, sovány, beesett arcu férfiak, koravén, rongyos asszonyok és piszkos, karikalábú gyerekek. Fölötte a közeli gyárkémények füstje. A sarokban horogkeresztes cégtáblája fodrászüzlet. Utána korcsma, fűszerüzlet és más apró vállalatok, amelyek mind a légió által teremtett idegenforgalomból élnek. A kerítéseken nyilak jelzik az utat a légió tanyájához. Mellettük vörös horog­­keresztek. És: — Le a vérszopókkal! A tanya: Épülőfélben levő hatalmas ház. Körü­lötte rögtönzött kunyhók. Köztük szakál­las, rongyos fiatalemberek. Mindez úgy hat, mint egy orosz prole­tárregény. A meszeletlen ház előtt őrt álló zöldin­­ges légionárius római kézköszöntéssel fo­gad. És utána harsonázva: — Egészség! Be akarok menni. — Állj! —­ Kérem, a légió székhelyét szeretném megtekinteni. — Ki maga? — Erdályii kisebbségi ujságíró. — Keresztény? — Az. — Esküdjék! ■— Esküszöm. — Akkor tessék befáradni a kapi­tány kunyhó­jába. Minden keresztény vendéget szívesen lá­tunk. — Ki a kapitány? — Legfőbb vezé­rünk: Zelea Codrea­­nu. A név kimondásá­nál, szinte meghabo­­l vezér názva, vigyázzba vágja magát. A kapitány lakosztálya: Földbevájt négy négyzetméternyi terü­let, gályákká­ födve. Spártai berendezés. Három deszkatá­kolmány durva pokróccal. Minden díszí­tés nemzeti és vallásos jellegű A jövő örvendezőinek nevei egy vastag könyvben A kapitány nincs itt. Választási propa­gandán van. Az ablakpárkányon vastag könyv. A látogatók névsorának d­íszkönyve. — Győzelmünk után örvendeni fognak, akik itt be vannak jegyezve. Bekerülök a jövő örvendezői közé. Van­nak még kisebbségi társaim. Számtalan német név szerepel a könyvben. Bánáti­ak, bukovinaiak, besszarábiaiak és külö­nösen sok erdélyi szász. Nevük és az ado­mányozott összeg mellett egy-egy jelszó: — Heil, Hitler! ... Román elvbarátaink­nak ... Küzdjünk közös ellenségünk, a zsidók ellen! Ott van Fabritius is, a szászok Füh­­rerje. — A németek nagyon támogatnak ben­nünket. Házunk építésénél számtalan né­met orvos segített. És munkásokat állítot­tak ingyen rendelkezésünkre. Nemcsak a romániai német kisebbségiek, hanem kü­lönösen a bukaresti birodalmi német vál­lalkozások is. A „Gager”-cégtől kapunk naponta tíz darab kenyeret — Mi az Önök álláspontja a kisebbsé­gekkel szemben? — A kisebbségek magatartásától függ. Ha nem állnak nemzeti törekvéseink út­jába, nemcsak megtűrjük, hanem szíve­sen látjuk őket szervezeteinken belül. Kü­lönösen a szászokat, akiknek, mint néme­teknek, nemzeti érdekük, hogy a nemzeti eszme mindenütt győzelemhez jusson és így segítségünkre lehetnek a zsidó inter­nacionalizmussal vívott harcunkban. — És ha uralomra kerülnek? — Hát akkor, természetesen, meg fog­juk fékezni a kisebbségeket, akik na­gyobb urak Nagy romániában, mint az uralkodó elem. Meg fogjuk tisztítani tő­lük a hivatalokat és néptársainknak a­d­­juk a kenyeret, amit tőlük elszedünk. Különösen a magyarokkal szemben fo­gunk erősen fellépni, akik még most is uralkodnak Erdélyben és sohasem lehet­­tek­ lojálisak a román nemzeti állammal szemben. Veszedelmet jelentenek Romá­nia egységére nézve, azért kötelességünk éber szemmel őrködni fölöttük és erős kézzel kezelni a gyeplőt. A szászok má­sok. Ők, geográfiai helyeztüknél fogva, nem lehetnek irredenták és a németek re­­vizionizmusa nem vonatkozik Romániá­ra. Megtekintjük az épülő házat. Többemeletes palota készül Itt lesz a Vasgárda-légionáriusok kórháza. A házat adományokból és önsegélyezési eszközökkel építik föl A téglákat egy gyártól kapták, ahol több hétig ingyen dolgoztak a légió tagjai. Diákok, tapok, tanítók, hivatalnokok és munkások. — Mi tulajdonképpen a légió? — A Vasgárda harcos élcsapata. Mind fiatalokból áll, akik mindenüket, életüket is feláldozzák a román nemzeti eszméért. Az országos légió több „fészekből“ áll. Ez itt a központi fészek. Külön fészkekben vannak szervezve a diák­ok. A diáklányok pedig „várakat“ alkotnak. Kiadja a parancsot: — Gyülekezni!... Máskor több légio­nárius van itten. Sokszor kétszáz. De most kevesen vannak, mert legnagyobb részü­k elment választási propagandába. Sorba állnak és katonásan köszönte­nek: — Egészség! Aztán énekelnek. Többek között: ...Fel a harcra, fel, románok! Az utolsó óra ütött már. Láncokban nyög a nép már régen Bz asztalnál zü­llenek a bojárok. Föl hát, szent háborúra, föl!" —­ Ezt az éneket már hallottam a diá­koktól. De mintha azok nem éppen igy énekelték volna. Bojárokról ott nem volt szó, csak zsidókról. A vezető kissé zavarba jön. — Hát igen, így követeli a taktika. A kapitány jó légionáriust kér Nagyszerű taktika! A gyomor korgását átültetni romantikus delikriumba. Itt a harci kedv, most következik a le­vezetés: Hősi dalok a kapitány és légionáriusai­nak csodatetteiről. Meg a nagy dicsőség­ről, amit a Hadisten tartogat a hősök számára. Egy küldönc jelentkezik. A kapitány­tól. A karok a levegőbe emelkednek. — Éljen a kapitány! — A kapitány tíz légionáriust kér a választási propaganda számára. Ki jelent­kezik? Mindenki. A vezér kiválaszt tizet. — Sorba! Énekelni, indulj! A tizek kórusa: — Most? — Hát mikor? Hogy lehet egy légioná­riusnak ilyet kérdezni, mikor a kapitány parancsáról van szó? — Hisz még nem ebédeltünk! — Majd megebédeltek, mikor lesz rá idő. Az ilyesmi nem lehet akadály a légió harcában. Haboznak. Nem lehessen tudni, hogy fog végződni ez a belső harc. A vezető elejét veszi: — Jó, hát először ebédeltek. Az épülő ház egyik meszeletlen és ab­­lak nélkü­li szobájában van a konyha. Két csinos diáklány áll a fazék mellett. Az egyetemi „várból“ felváltva jönnek el főzni a légió főfészkébe. A filológiai­ hall­gatónők klasszikus citátumokat lehelnek az ételpára közé és nagyon mulatságos­nak, de főleg hősiesnek tartják az egé­szet. — Ugy­e nem is hinné el rólunk, hogy diáklányok vagyunk? Látja, ez a fiatal intellektudek­­-“irt feladata. Közelebb hozni az elidegenített munkásokat és pa­rasztokat. Ne higyjék, hogy ők másod­ran­gú proletárok. Néptársak vagyunk. Sze­retjük egymást, de megköveteljük a köl­csönös tiszteletet is. Mindenki a rangjá­hoz mérten. Gracióz gesztussal osztogatja a légio­náriusoknak a levest. Közben viccel ve­lük. Leereszkedően és mégis három lépés távolságról. És ők boldogok. A mosolytól meg a tudattól, hogy nemsokára már nem lesznek olyan nagyon éhesek. A sok emészthetetlen frázison kívül kenyérmor­zsát de osztogatnak. És ez volsz. Engem is meghívnak ebédre. Az egyik diáklány megjegyzi: — ön nem revizionista? Legalább tud­jam, kit szolgálok ki... Borzasztó emlékek ébrednek fel ben­nem. A tavalyi magyarverések. De a másik lány, a mosolygósabb, meg­menti a helyzetet: — Mindegy. A fő, hogy keresztény. Te­hát van­­ egy közös ellenségünk, a zsidó. Először ezt kell elintézni. Lenyelem a levest és megköszönve, el­indulok a választási propagandisták csa­pata mögött. A fészek vezetője elkísér a villamosig. Magyarázza, hogy sokszor előkelő lá­togatói is vannak a fészeknek. Köztük katonatisztek is. A vasgárda már mindin­kább tért hódít a magas társadalmi kö­rökben. Az egyik villanypóznán vasgárdista választási plakát. A bombasztikus jelsza­vak alatt egy név: Cantakuzino herceg. De herceg nélkül. Tehát a Gorkij-szinek hamisak. Gorkij csak kirakat, legbelül Cantaku­zino herceg és más hercegek rejtőznek. Huszár Emil 1933. december 1 TALLÓZÁS A Kiiterizmus és a 9 hónap A Völkischer Beobachter november 18-iki száma nagy örömmel állapítja meg, hogy a há­zasságkötések előmozdításáról kiadott rende­letnek nagyszerű hatása van, amennyiben a születések száma jelentősen növekedik. Ennek az az oka, hogy a nemzetiszocialista állam a családi élet szentségét visszaállította és a há­zasságot eredeti hivatásába visszaemelte. Sta­tisztikát is ad a V. B. Elmondja, hogy a nagy­városokban augusztusban 3,5, szeptemberben pedig 7 százalékkal több gyermek született, mint az elmúlt esztendő ugyanezen hónapjai­ban. Közben egyet elfelejt a Völkischer Beo­bachter. Elfelejti, hogy Hitler tömjénezett ren­deletét májusban adta ki. Májustól augusztusig és májustól szeptemberig még nem telt el ki­lenc hónap? Vagy Hitler már a kilenc hóna­pot is megreformálta? íA nz. Üllést éppen l­engyelországi­a is elísértf ne? A lengyel sajtó egy része azt követeli, hogy Palesztina protektorátusát vegyék el az ango­loktól és adják oda Lengyelországnak. Az an­golok csodálkozva hallgatják, a cionista vég­rehajtó bizottság meg tiltakozik ellene. Egészen­ érthetetlen. Miért tiltakoznak ellene? Annyi joggal, mint amennyivel Anglia „kormányoz­za“ Zsidóországot, annyi joggal Lengyelország is kormányozhatná? De miért éppen Lengyel­­ország akar Protektor lenni? Hárommillió zsi­dó él Lengyelországban, akiket az állam ne­hezen tűr el és nehezen tart el. Talán éppen ezért a nagy terv, talán a protektor így akar­ja a maga zsidókérdését megoldani? Bogaras és exotikus tervek merülnek fel manapság. Efemer értékű és talajtalan megoldási módok ezek. Ez sem egyéb és ez sem más. fia i­a, csak­ vad­ássar afoSt! A világháború befejeztéig alig-alig for­dult elő, hogy a politikusok egymást lá­togassák. Egészen új ez a tegnapi divat, amelynek az a parancsa, hogy a vezető államférfiak szinte nap-nap mellett lá­togassák egymást. Most ez a személyes politikai eszmecsere is kiment a divat­ból. Most már nem tárgyalnak személye­sen, most már csak — vadásznak. Va­dászni — Papén kezdett, ő volt az első, aki azzal jött Magyarországra, hogy neki ott semmi dolga, csak éppen a szarvas­­bőgés miatt utazik. Most Gömbös és Kál­­lay mentek el Wurzuschlagba vadászni Úgy jelentik ma, hogy a magyar politi­kusok ausztriai tartózkodásuk során sen­kivel sem tárgyalnak, senk­­­ sem fogad­nak, csak vadásznak. Tegnap Dollfuss is velük — vadászott. Ma visszautazott Bécsbe, de holnap ismét — vadászni fog. Úri sport, szép sport, kellemes és egész­séges és mi, távoli szemlélők és tudatlan ol­vasók sokkal jobban is szeretjük, ha a politikusok bakkot lőnek, semhogy em­bert lövessenek. Ha még száz évig így elvadászgatnak, száz éviig nem lesz Há­ború. Ez csak biztos. Jobb szórenddel jobban hangzik, csak ez biztos. ©­eij Goga Octavián, aki most már másodszor bukott le az uralomrajutás létrájáról, Kolozs­váron előadás keretében fejtette ki újdonsült sovén elveit. Miután ilyeneket mondott: „A román lélek lázongó, mélyen elégedetlen lett, ... a kétkedés elöntött minden zugot, ... az általános szavazati jog elanyagiasította a poli­tikai életet, előtérbe helyezve a gyomrot,... a szociális tényező szétrombolta a nemzetit.. . — megállapította, hogy a túlzott decentralizá­ció állandósítja a régi határokat, mert a csa­tolt területek városait ma is idegen szellem uralja. S adatokat közölt az erdélyi postahi­­vatalok tisztviselői létszámának a nemzetiségi összetételéről. Felhozta, hogy pl. a nagykárolyi postán „csak“ 38, a szalontain 33, a kolozsvá­rin 34, a gyergyószentmiklósin 25, a maros­vá­sárhelyin pedig „csupán“ 35 százaléknyi a ro­mán hivatalnokok száma, a többi „idegen“. Sürgősen érvényesíteni kell ennélfogva az aránylagosság elvét az összes közhivatalok­ban, az állami és magánintézményeknél és az egyetemeken. Bravó! Egyetértünk! Az arány­lagosság elve alapján ugyanis a nagykárolyi postán alig lehetne román tisztviselő s ugyan­így a székelyföldi postákon sem. Vagy ha Go­ga az aránylagosságnak országos méretben va­ló érvényesítésére gondolt, úgy pl. a magyar­ságot megilletné legalább egy minisztérium és két-három államtitkárság, azaz pont annyi, a­mennyivel a költő-politikus beérte volna a Du­­ca-kormányban, ha... nem bizonyult volna rosszabb politikusnak, mint költőnek.

Next