Californiai Magyarság, 1958 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1958-10-31 / 44. szám
No. 44 — 1958 október 31 CALIFORNIA! MAGYARSÁG 3-ik oldal NYUGATI FIGYELŐ Ólja: fijeduf. ilaj&b UJ MUSZKA MÓDSZER Az utóbbi 18 hónap alatt húsz szenzációs amerikai dokumentumot “fedezett fel” a moszkvai hazugsággyár. A bolsi szereposztás szerint, amint a hamis irat elkészül Moszkvában, azt Kelet-Berlinbe küldik és a kommunista “Neues Deutschland’’ hasábjain lát napvilágot. Teszik ezt azért, mert a kelet-berlini lapok minden európai riporterhez közelebb esnek. És oly bárgyúnak képzelik az olvasóközönséget, hogy azok nem fogják Berlin és Moszkva között a kapcsolatot gyanítani. Az egyik épületes dokumentum Allison tokiói amerikai követ távirata Washingtonba, amelyben egyebek között Sukarno indonéz kormányának megbuktatását ajánlja Dulles államtitkárnak. Ugyancsak érdekes az a levél is, amit Herbert Hoover Jr. írt volna, amelyben előterjeszti azt a tervet, amellyel Franciaországtól el lehet rabolni a Szahara olaját. Nem kevésbbé hajmeresztő az a dokumentum sem, amelyet állítólag Henderson amerikai külügyi államtitkár helyettes vesztett el Törökországban. Ebben vannak azok a tervek lefektetve, hogy Lebanon miképen fogja megtámadni Szíriát. HA RÖVID A KARDOD, toldd meg — egy hazugsággal! Módosítja Nikita a régi magyar közmondást. Dr. Frank B. Berry, az amerikai Védelmi Osztály egészségügyi államtitkára, ő “vesztette el” azt a jelentést, amelyben bejelentette volna McElroy államtitkárnak, hogy az amerikai bombázó pilóták 67%-a vagy részeges, vagy degenerált. Amikor Kruscsev William Hearst amerikai lapkiadóval beszélt, azon aggodalmának adott kifejezést, hogy mi történik akkor, ha egy részeg amerikai pilóta ledob egy atombombát orosz területen? Lehet a világ békéjét ilyen degenerált amerikai pilótákra bízni? Mivel azonban erre az aggodalomra, az amerikai stratégiai bombázó haderő nem omlott össze, az Egyesült Nemzetek elé vitték a dolgot, ahol azon aggódtak, hogy az amerikai bombázó erő egyharmada állandóan a levegőben lévén, veszélyezteti a világbékét. Ez a taktika rettenetesen fáj a muszka hadvezetőségnek. Amelyik gép a levegőben van, azt nem lehet orvtámadással a földön megsemmisíteni. És ha az amerikai repülőraj kétharmadát sikerülne is hadüzenet nélküli rajtaütéssel elpusztítani, a levegőben levő egyharmad elég lesz a muszka birodalom porrá zúzására. A megvizsgált dokumentumok európai gyártmányú írógépen íródtak. A Berry jelentésben a “favor” szó, angol módon, “favour”-nek van elírva. De ily apróságok nem zavarják a Kremlin analfabéta urát. Ő például nem tudja, hogy “ramming home” amerikai formája: “drive a point home”. A taktika egyelőre csütörtököt mondott. Ezután muszály lesz az “elvesztett” amerikai dokumentumokat amerikai hamisítókkal íratni. DÉRY ÉS PASTERNAK "1945-ben azt hittem, hogy munkások és parasztok, akik a nemzeten kívül rekedtünk, új hazára lelünk. De tíz év alatt lépésről-lépésre kilopták alólunk az országot." — írta Déry Tibor az októberi forradalom alatt. És 64 év súlyával terhelve vezekel a Kádár börtönben. Most Boris Pasternák hangját hallottuk Moszkvából. Dr. Zsivago című novellája, amelyet a Szovjet betiltott, Olaszországban megjelenve, nemcsak a század legnagyobb regényének bizonyult, hanem megnyerte a Nobel irodalmi díjat is. A dühödt bolsi sajtó oldalakat szentel azoknak a támadásoknak, amelyek az “ellenforradalmár” Pasternákot és a svéd irodalmi köröket próbálnák az orosz nép szemében lejáratni. És mivel válaszol Pasternák? 68 éves öregember, aki dédelgetett kedvence volt a Szovjet urainak mindaddig, amíg szembe nem került a pártvonallal. Angolnyelvű táviratot merészkedett küldeni a Nobel bizottságnak Stockholmba, amelyben csak ennyit mond: "Nagyon hálás vagyok. És büszke vagyok arra, hogy idáig eljuthattam." Az eljutás alatt Pasternak nem a Nobel díjat érti, hanem azt, hogy eljuthatott annak felismeréséig, hogy egy írónak kötelességei vannak népével és korával szemben. És bármennyire nehéz is öregedő, 68 éves öklöt az egész hóhérsereggel szemberázni, csak ez lehet a becsület és halhatatlanság útja. Két késői jövevény társaságában sokkal jobban érzi magát egy másik 64 éves is, aki 1929 óta hallatja pusztába kiáltó szavát s akibe ma is olyanok törülköznek, akik a csizmája száráig sem érnek. NOISZEN, MAJDNEM KIMARADT Cár Nikita a múlt héten azt mondta, hogy az alkoholizmus nem egyeztethető össze a szocializmussal. Mi sohasem állítottuk, hogy Kruscsev — szocialista. A politikai viccekkel pedig az a legnagyobb baj, hogy gyakran arra szavazunk, aki a leghumorosabb formában adja be nekünk a kefét. Nem kell pénz a boldogsághoz . . . mondja a magyar nóta, — de kell a CALIFORNIAI MAGYARSÁG, az Ön lapjának — előállításához, ha akarja, hogy az minden héten pontosan bekopogtasson portájára. Ha teheti, küldje be még ma előfizetését, vagy hátralékát! A Szabadságharcos Szövetség Hírei Az Október 23-i ünnepség Nem kedvezett a sors a losangelesi magyarság idei októberi megemlékezésének. A hosszú száraz évszak után váratlanul épen okt. ’23-án állt be a hideg, és esős idő. Miután egész nap esett, a legtöbben úgy gondolták, hogy a szabadtéri előadás elmarad. Mégis mintegy 350 főnyi közönség gyűlt össze az Exposition Parkban levő szabadtéri színpad nézőterén és ezért a szabadságharcosok kezdeményezésére, a rendezőség az ünnepélyt nem halasztotta el. Az eső következménye volt az is, hogy a hangszórók vezetéke beázott és ezért rossz volt a hangerősítés. A zenei és irodalmi számokból álló műsor ezt erősen megsínylette. Mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy az est sikere és az előadás színvonala nemcsak méltó megemlékezést jelentett a magyar forradalom hőseiről de ugyanakkor legfontosabb ügyünk, a magyar összefogás is nagy lépést tett vele előre. Elek Elemér bevezetője után Msgr. Kerner István kanonok tartott megemlékezést a hősökről és a fogságban lévő főpapról, Mindszenty hercegprímásról. A szentéletű XII. Piusz pápáról úgy emlékezett meg, mint Magyarország nagy barátjáról. A műsoron szerepeltek: Kiss Menyhért, Pfeiffer Ede hegedűművész, lánya Neszlényiné, Pfeiffer Judit zongorakíséretével, majd Elek Elemér saját költeményét szavalta: “Ima 1958-ban.” Az ünnepség második részében a magyar zászlóavatásra került sor, melyet az Amerikai Magyar Református Egyesület ajándékozott a Magyar Szabadságharcos Szövetség los angelesi szervezetének. Nt. Négyessy Bertalan zászlóavató beszédében elmondta hogy a magyar forradalom bizonysága szerint a kommunizmus nemcsak egy országban, hanem világméretekben is megbuktatható, világháború kockázata nélkül. Magasszárnyalású szónoklatában hangoztatta, hogy a szabadságharc nem ért véget és a szabadságharcosok hivatást teljesítenek az emigrációban is: letépni a fátylat a világ szeméről. Megható jelenet volt, amikor a Szózat hangjaira másodgenerációs amerikai magyar fiatalok küldöttsége, ünnepélyes menetben vitte a zászlót a szabadságharcosokhoz, amit egy börtönviselt szabadságharcos vett át és egy lány, aki részt vett az utcai harcokban, fekete szalagot kötött rá, elesett társai emlékére. A zászlóavató ünnepség elnökségében részt vettek a magyar egyházak és egyletek részéről az Amerikai Magyar Szövetség nevében. Balogh Ferenc, Rév. Szabó Antal, Elek Mária, Néző János s Boér Béla. A felszólaltak után Dolinszky János, a Szabadságharcos Szövetség californiai elnöke mondott nagyszabású ünnepi beszédet. Az ünnepély harmadik részében szavalatokon kívül szerepelt még a Tatár-Patócs táncművész pár is, szép sikerrel. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget. Elköltözött Városunkból Ft. Edelényi Achiles, a Szt. István Római Katolikus Magyar Egyházközség káplánja a vasárnapi szentmisén vett búcsút híveitől és hétfőn reggel Helena, Montanába utazott, hogy az ott kapott tanári széket átvegye a Carrol College katolikus főiskolán. Mint köztudomású, Ft. Edelényi a Comptonban levő katolikus középiskolában tanárkodott és az egyházközségnél csak mint kisegítő lelkész működött. Ft. Edelényinek sok szerencsét kívárunk új állomáshelyén és reméljük, hogy helyébe fognak találni oyan állandó magyar papot, aki a magyarok lelki gondozását minden hívő megelégedésére el fogja tudni látni! LELEPLEZIK TITÓT Richard Löwenthal, ismert angol publicista és keleteurópai politikai szakértő az “Encounter” című angol folyóirat októberi számában leleplezte Tito igazi magatartását a magyar forradalom alatt. Löwenthal szerint a Kreml a második magyarországi orosz beavatkozás előtt többször kikérte Tito véleményét és Magyarország lerohanása nov. 4-én Tito előzetes beleegyezésével történt. Lőwenthal szerint Tito csak egyes, kisebb jelentőségű kérdésekben foglalt el az orosz tervekkel* ellenkező álláspontot. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! Meghívó A FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ gyülekezetének női osztálya tisztelettel hívja Los Angeles és környéke magyarságát a most vasárnap november 2-án, déli 12 órától kezdve a 7350 Sunset Blvd.-on levő templom melletti teremben tartandó első Bazárjára ahol szebbnél-szebb kézimunkákat, háztartási tárgyakat, a karácsonyi ünnepre ajándékokat vásárolhat. Ebéd vagy vacsora, Hurka-kolbász és sült csirke. 1958 november 10-én, hétfőn este 7 órakor a Los Angeles-i Patriotic Hallban (1816 Sp. Figueroa St.) Tollas Tibor a Szabadságharc lánglelkű költője a Magyar Szabadságharcos Szövetség meghívására IRODALMI ESTET tart, amelyen a los angelesi magyarság legkiválóbb ének-, zene-, tánc- és szavalóművészei is fellépnek. Belépődíj nincs, a rendezőség adományokat nyugtáz a Nemzetőr c. lap és a Füveskrt c. antológia angol nyelvű kiadása és az ausztriai magyar iskolák fenntartása javára. a MEGHÍVÓ WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET 525-ik FIÓKJA tisztelettel meghívja tagjait, valamint a Los Angeles és környékén lakó magyarságot a NOVEMBER 8-án, SZOMBATON ESTE 6 órai kezdettel tartandó Krizantém báljára 3208 W. 85th Street, Inglewood alatt levő AMERICAN LEGION (Post No. 398) HALL BAN (1 utcára északra a Manchestertől és 1 utcára nyugatra a Crenshaw Blvd.-tól). Vacsorára lesz sült csirke tarhonyával, sütemény és kávéval $1.50-ért. Ezenkívül lesz sonka szendvics és kitűnő hűsítő italok. BELÉPŐJEGY ADÓVAL EGYÜTT: EGY DOLLÁR. Jó magyar zenekar szolgáltatja a zenét. AJTÓ-DÍJ: Ez alkalommal lesz a 17 incses Portable Television készülék kisorsolva! Mindenkit szeretettel vár és hív a Vigalmi Bizottság.