Californiai Magyarság, 1960 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1960-08-19 / 34. szám

8>ik oldal Egyházközségeink kalauza és hitel Szent István R. Kát. Egyházközség Ft. LÁNI MÁTYÁS alapítása. 3715 Woodlawn Avenue, Los Angeles 11, Calif. Telefon: Adams 4­9246 Ft. ARNOLD BIEDERMANN plébános. Pl. LACZKOVITS JÓZSEF, lelkész. A magyar Szentmise vasárnap d.e. 11.15 órakor. Gyóntatás: Vasárnap misék előtt és alatt. Elsőpéntekre. El­ső csütörtök este 7-8 között. Elsőpén­teken reggel 7 órakor. Megbeszélés szerint bármikor. XXIII. János Pápa, a Münc­henben tartott 37. Eucharisti­­kus világkongresszus befejezé­se alkalmából, rádiószózatot intézett a Vatikánból a zarán­dokokhoz a világbékéért, a­­melyben a következőket jelen­tette ki: “Ti mindnyájan, ép­pen úgy mint mi is, elszorult szívvel figyeljük a veszély fel­hőinek nagyságát, amely beár­nyékolja az emberiséget, és hogy miként van a nemze­tek békéje fenyegetve. Töre­kedjünk együttesen imádsá­gunkkal elnyerni Jézus Krisz­tustól a Béke fejedelmétől, hogy megvilágosítva az állam­fők elméjét és miután a téve­dések sötétsége eltűnt, adjon a nemzeteknek igaz békét, a­­mely az Egyház jogainak meg­becsülésén és az emberi méltó­ságon alapszik.” Szent István Napján mi is kü­lön imádkozzunk a Világbéké­ért és szívleljük meg a Szent Atya üzenetét. Szent István ha­lála előtt pár nappal (mivel nem volt fiú utóda) nemcsak koronáját, hanem az egész or­szágot is felajánlotta a Boldog­­ságos Szűz Anyának, — innen hívják a magyar: “Boldogasz­­szony népének.” Szeressük Szent István ki­rályunkat, áldólag emlegessük az ő tiszteletére méltó szent Jobbját. Ne feledjük, ma is vé­di az ő magyar népét. Halad­junk méltóan és hazafiasan a Szentjobbtól kijelölt utón, csak az lehet a mi utunk, amit Mindszenty József hercegprí­más mutat, csak ez az út vezet vissza Magyarországba — ezer év után... .Új­ra megismételjük, hogy a körmenet 21-én délelőtt 11 ó­­rakor fog kezdődni, így már fél 11-kor gyülekezzünk a templom előtt. Szentmise előtt zászló­szentelés lesz. Az új é­­nekkar fog bemutatkozni két egyházi énekkel. A szentmise után a Hallban rövid program lesz ebéd előtt, amit a rádió is közvetít. Délután szórakozás, majd este fényes műsor, na és természetesen finom vacsorá­val vár a Nőszövetség minden kedves magyart és vendéget is. Jöjjön el mindenki! Szép tárgyakat sorsolunk ki, amiért az adakozóknak hálás köszönetünket tolmácsoljuk. Akinél van még sorsjegy, az ne felejtse el leadni a pénzt. Első Magyar Református Egyház Lelkész: SZABÓ ANTAL. Templom: 1101 W. Florence Ave. Los Angeles 44, Calif. Iroda telefon: PLeasant 8-8630 Lelkészlak telefon: PLeosant 1-6819 Egyházi naptár: Vasárnap délelőtt 10-kor angol nyelvű istentisztelet; 11 -kor magyar nyelvű istentisztelet. Énekkari gyakorlás: szerda este 7.30-kor. Egyháztanács gyűlése: a hó első vasárnapján délután 1 órakor. Augusztus harmadik vasár­napján a 10 órakor kezdődő angol nyelvű istentiszteleten a prédikáció tárgya: “What Ma­kes the Bible Different from Any Other Book?” A 11 órakor kezdődő magyarnyelvű isten­tiszteleten az egyházi beszéd tárgya: “Miben áll az erős gyen­gesége és a gyenge erőssége?” Múlt vasárnapi magyar isten tiszteletünkön úgy a keresztség mint az úrvacsora sákramentu­­mát kiszolgáltattuk. Az ujke­­nyéri úrvacsoraosztásra a szent jegyeket a következők ajánlot­ták meg: Fodor András tb. fő­gondnok, László Gyuláné, Ba­csó Györgyné, Szűcs István és neje, Krajcsik István és neje, Bodnár Imre főgondnok és ne­je. Keresztelés. A magyar isten­­tisztelet keretében múlt vasár­nap keresztelte meg az egyház lelkésze Szegő László és neje Gacsar Katalin gyermekét, Er­vint. Keresztszülők Szabó Zol­tán és neje Gellencsér Irén. A távol levő keresztanyát Szalay Gabriella helyettesítette. A Kossuth Társaskör augusz­tus 21-én, közvetlen vasárnapi templomozás után fontos gyű­lést tart a Kossuth Teremben, melyre kérjük a tagok teljes számú megjelenését. Árvaházi vasárnap. Ezévi ár­vaházi vasárnapunkat augusz­tus 31-én tartjuk meg, mely al­kalomból szeretettel buzdítjuk egyházunk tagjait és barátait, hogy a ligonieri Bethlen Ott­hon fenntartási költségeire jó­­szívvel elszánt adományaikat hozzák fel a templomba, hogy az egybegyűlt összeget az egy­házi pénztár a Bethlen Otthon­nak továbbíthassa. Augusztus 28. családias ki­rándulás. Harmadik és ezév­­ben utolsó nyári gyülekezeti kirándulásunk a Kossuth Tár­saskör rendezésében augusz­tus 28-án El Monte városában lesz, Nagy Sándor és neje tá­gas és árnyékos kerthelyiségé­ben. Cím: 4519 Kasselbaum Avenue, El Monte, California. Menü: marhapörkölt, laci­­pecsenye, kirántott sertéska­raj, frissen sült fánk, kávé, frissítők: este 6 órától szalon­nasütési verseny. Vidám sza­badtéri szórakozásról, társas­játékokról, versenyekről, dí­jakról a rendezőség gondosko­dik. Amerikai Magyar Baptista Egyház Lelkész: BERTALAN ISTVÁN Templom: 380 W. 43rd St. ot Grand Los Angeles 37, Calif. Iroda telefon: Adams 4-1314 Istentiszteletek rendje: Vasárnap d.e. 9:30-kor imaóra. 10-kor vasárnapi iskola magyar és angol nyelven, 10: 50-kor magyar és angol prédikáció. Vasárnap este 7-kor énektisztelet az ifjak vezetése alatt, azt követi angol és magyar prédikáció. Szerda este 7: 30-kor imaóra a felnőttek részére s bibliaóra és énekkar-gyakorlat az if­jak által. — Minden magyar testvé­rünket szeretettel fogadunk. A múlt vasárnap a reggeli tiszteletet Rév. Kovács Miklós tv. tartotta. Témája: “Új Ég és új Föld az Isten népének.” I­­gen tanulságos bibliai tanítás­ban volt része a hallgatóság­nak. Hogy ezek mikor fognak bekövetkezni, azt senki nem tudja, csak egyedül a Minden­ható és tudó Isten, de hitünk szerint meg fog lenni, mert an­nak előjelei már észlelhetők is. Az esteli prédikációt Rév. Bertalan tartotta. Témája: “A hit megtartó ereje” volt. Hit által sok és nagy dolgokat tet­tek azok, akiknek teljes volt a hitük Istenben. Hit által dől­tek halomra Jerikó falai, ami­kor Izrael serege bevonult Is­tentől nyert sajátjába. Hit ál­tal győzte le Gedeon 300 em­berével Midián hatalmas sere­gét. Ami pedig e világnak go­noszságát legyőzi, az az Isten­ben hívők hite. János Apostol I. levele 5:4 verse. Az ifjúsági programot Tur­­mezei Zoltánná vezette le. A szereplők többen voltak, mint bármikor, voltak szóló énekek, épületes felolvasás, alkalmi költemény és az Énekkar is két ízben szerepelt, úgy hogy a meghatározott idő, az egy óra teljesen betelt. Evangélizáló estéinket au­gusztus 21-én, most vasárnap reggel kezdjük meg és az azt követő héten minden este, szombatot kivéve lesznek bib­liai előadások. Már jó ideje hogy nem volt hitközségünk­ben ilyen evangélizáló hét. Az esteli előadások 7.30-kor kez­dődnek. A befejező előadás au­gusztus 28-án lesz. Evangélis­tánk Dr. Udvarniki Béla, aki a Budapesti Magyar Baptista Pré­dikátorképző szeminárium ta­nára, jelenleg pedig North Ca­­­rolinában egy kollégiumban, mint tanár van alkalmazva. Szeretettel hívjuk kedves magyar honfitársainkat az elő­adások meghallgatására, hív­juk testvéreinket, barátainkat, mindenkit, aki érdeklődik lel­kének jövőjéről, mindenkit szeretettel fogadunk. Ellépő­­szeretettel fogadunk. Belépő­jegy nincs. Szeretettel a Rendezőség Templomalapunkra újabb befizetés: Vass Ilona $10. Egyházunk csak azzal a reménységgel vállalhatta a templomvásárlással kapcsola­tos terheket, hogy egyháztag­jainkat és barátainkat az ügy mellett tudhattuk. Akkor, ami­kor számos egyháztagunk ere­jükön felül vállaltak terheket magukra, hogy gyülekezetünk megvethesse lábát s önálló haj­lékhoz jussunk, sokan vannak akik felé hittel és baráti re­ménységgel nézünk, akikről tudjuk, hogy szintén nem akar­nak kimaradni az áldozatválla­lásból. Úrvacsoraosztás új kenyérre az elmúlt vasárnap volt gyülekezetünkben a szokásos 11 órakor kezdődő istentiszte­let keretében. A szentjegyeket Kovács Péter és neje ajánlot­ták fel. Isten dicsőségére Néző Já­nos és Agnes Savage $10-t a­­dományoztak. Gyűlés. Az Úrvacsoraosztás miatt múlt vasárnap elmaradt presbiteri és nőegyleti gyűlé­sünket a ránk következő vasár­napi istentisztelet után tartjuk meg. Szeretettel kérjük a ta­gok lehetőleg teljes számban való megjelenését. Születés. Mrs. Agnes Savage egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. A család nagy szo­morúságát Isten kegyelmesen enyhítette az újszülöttel. Sok szeretettel köszöntjük az édes­anyát és gyermekét. Múlt vasárnap tartott isten­tiszteletünkön számos új hívő vett részt. Különösen szeretet­tel köszöntjük az óhazából két hónappal ezelőtt leányához ér­kezett idős testvérünket: Nyer­ges honfitársat. Kis Szent Teréz R. Kát. Egyházközség Plébános: Ft. VARGA JÓZSEF Templom: 923 Congress St. San Bernardino, Calif. Telefon: Texedo 8-61338 Vasárnapi szentmisék: 9-kor an­­gol nyelvű szentbeszéddel, 11-kor ma­­gyar szentbeszéd és énekek. Gyóntat­tatás minden szombaton 4-5 ig és va­sárnap a szentmisék előtt. Plébánosunk, Ft. Varga Jó­zsef a múlt hét folyamán visz­­szaérkezett európai útjáról, a­­hol 14 év után először találko­zott szüleivel és testvéreivel. Ft. Vargának egy szívből jövő Isten hoztá­t kívánunk, Ft. Né­­methnek pedig, aki a plébániát vezette 2 hónapig, köszönetün­ket fejezzük ki. Most vasárnap, augusztus 21-i ebédünk alkalmával meg­emlékezünk Szt. István kirá­lyunkról, kinek ünnepét e hé­ten tartotta meg a Katolikus Egyház. Reméljük, hogy híve­ink és barátaink teljes szám­ban lesznek jelen a nagymisén és az utána lévő ebéden, illet­ve programon. CALIFORNIA! MAGYARSAG No. 34 — 1960 augusztus 19 BE­T SURE ■* . .. ? t • YOU CAM ...SEE V ...STEER ...stop SAVm • w is check you: car is cheek accidents Magyar Református Egyház Lelkész: TROMBITÁS DEZSŐ megbízott esperes. Templom: 755 Crenshaw Blvd. (Crerwshaw és 8th St. sarok) Los An­­geles, Calif. Lelkészi Hivatal: 753 Crenshaw Blvd. Lelkész telefonja: WE 8-0205, Gond­nok telefonja: PL 9-5593. Pénztáros telefonja: PL 8-7659. Presbitériumunk és Nőegyletünk gyű­léseit minden hónap második va­­sárnapján, az istentisztelet után tart­ja Istentisztelet ideje: Vasárnap d. e. 1­1 órakor. Amerikai Független Magyar Ref. Egyház Templom: 918 No. Euclid Ave., Ontario, California — Beszolgálja Nt. Négyessy Bertalan, az Amerikai Magyar Református Egyesület califor­­niai szervezője. Telefonszámok: OR 4-8909, YU 4-0341, YU 4-5837. Orgonista: Veres József. Istentiszteleteinket minden hónap második és negyedik vasárnapjain törtjük d. e. 11 órakor. Úrvacsoraosztást ,újkenyér­re augusztus 28-án tartunk. Az urvacsorai kenyeret és bort Ka­las József és neje ajándékoz­zák. Isten áldása legyen ado­mányukon. Adományok a templomalap­ra. Farkas Bútorüzlet $25, Mrs Kiss $10, Szedlák Sándor $10 és Vincze János $10. Isten áldá­sa legyen a jószivü adakozók életén. Szüreti mulatságot tartunk összes testületeink rendezésé­ben szeptember 18-án. Bővebb tudósítást később adunk. San Fernando Völgyi Magyar Ref. Egyház Templom: 14615 Sherman Way, Van Nuys, Calif. Lelkész: Nt. Kecskeméthy László Lelkész lakása: 701­1 Goodland Ave., North Hollywood, Calif. PO 4-5483.­­Orgonista: Szabó Mártuska. Istentisztelet d. e. 10-kor. Angol, nyelvű istentisztelet d. e. 11-kor. Presbiteri gyűlés a hónap második keddjén este 8-kor; a kegyzeti gyűlés a hó harmadik keddjén este 7:30-kor Házasok Köre a hó harmadik vásár,­napján délután a lelkész lakásán. “Magyarokat szolgálunk és ameri­kaibarátokat s?“""r.k a magyar ügy­nek­­" Kerti ünnepélyünk Dayka Béla és neje rendezésében a lelkész lakásán lesz augusztus 28-án. (A dátum változása a római katolikus testvéreink ünnepsége miatt volt szüksé­ges.) Székelygulyás, sütemény, frissítők és kellemes szórako­zás: úszás és tánc a házi zeneka­runk vezetésével. Jöjjön és hozza vendégeit és barátait is. Augusztus 21-én az igehirde­tés tárgya: A mindennapi ke­nyér kötelez! Őszi nagy bazárunkat, festő­­művészeti kiállításunkat októ­ber 22 és 23-án tartjuk a lel­készlakás kerthelyiségeiben. A bazár, egyik érdekessége, kü­lönféle pogácsa árusítás, Nő­egyletünk tagjainak szakács­­művészeti remeke. Sorsköny­vünk főnyereménye egy ere­deti olajfestmény Göncz Jenő­től. A MAGYAR MELÓDIÁK Rádió Club hírei Hallgassa meg minden pén­tek este 6 órától és vasárnap déli 12 órától a XEMO állomás­ról 860 hullámsávon, és min­den vasárnap 1 órától 2-ig a KBLA állomásról 1490 hullám­hosszon közvetített angol és magyar nyelvű adásainkat. Tagdíjak, befizetések: Soós István pénztáros 6654 Hough St. L.A. 42 címre kérjük. A Rádió Club ügyvezetőjé­nek, Boér Bélának telefonja: PO 4-6176. HOGYAN VÁLHATUNK POLGÁROKKÁ? A “HOW TO BECOME A CI­TIZEN OF THE UNITED STA­TES?” című könyvnek új kia­dása jelent meg. Read Lewis írta a 128 oldalas tájékoztató­nak ezt a 19-ik kiadását, amely könnyen érthető nyelven is­merteti az amerikai polgárjog megszerzésének feltételeit és az eljárás részleteit. A polgár­vizsgánál feltett 130 féle kér­dés és felelet, az amerikai al­kotmány és a Függetlenségi Nyilatkozat teljes szövege is bennfoglaltatik a munkában. A honosításban segédkező egyházak és egyletek is érté­kes útbaigazítást nyerhetnek a könyvből, amely igen sok n­­jítást is tartalmaz. A 40 év óta nélkülözhetet­len szakkönyv az American Council for Nationalities Ser­vice-től szerezhető be (20 West 40 Street, New York 18, N. Y.) $ 1.00-ért példányonként. Ma­gyarul is levelezhetünk és az ellenérték bélyegekben is be­küldhető. American Council NE MARJA . . . magyar a magyart, mert úgyis oly kevesen vagyunk, hogy ma­holnap nem lesz kit marnunk!

Next