Cegléd, 1946. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1946-07-07 / 27. szám

2. oldal, A függetlenség minden ember és mind­en nemzet Legfeket­­é­bb és legdrágább kincse. Kivívott függet­­lenségét ünnepli minden esztendőben a ha­a­talmiig angolszász nemzet, az Amerikai Egyesült Államok is július 4-én. 1/76 /li­ter­­■ 4-én bocsátotta ki az akkori államfő a Függetlenségi Nyilatkozatot, mely örök illőkre lefektette az amerikai polgár és az amerikai demokrácia jogait Ennek a nyi­latkozatnak, — melyet az emberi jogok törvényének nevezünk — minden sorát Valamennyi amerikai polgár betéve tudja, azt betartja, és másokkal betartatja En­nek látható eredménye Volt az amerikai polgár öntudatos harca a fasizmus, a szol­­­gaság ellen. HL­M— SZÍN A ceglédi közönség ugyyszik végle­gesen szeretetébe fogadta az itt h­ező Szokoly-társulatot. Ennek külső jelét mu­tatja az estéről-estére megtelt színházte­rem, a színházi közönség megértő tapsa és a szünetekben elhangzó kijelentések, amelyek az előadásokat dicsérik. A magunk részéről ennek külön is örü­lünk, hiszen annyira áterezzük és ismerjük a magyar kultúra ezen fáradhatatlan ápo­lóinak küzdelmes és nehéz életét. És an­nál is inkább örülünk ennek, mert a szín­házi vendégjáték a legkedvezőtlenebb idő­ben, rekkenő hőségben és a legfontosabb mezei munkák idején történik. Éppen ezért és ezen a helyen kérjük a rendőrkapitány urat, engedélyezze ünnep és vasárnap a pótszékek beállítását, mert ennek hiányában éppen azok nem jutn­ak el a színházba, — ebbe a ritka ceglédi élménybe, —akik a hétköznapokat a me­zei munkákkal töltik el, tehát legjobbban rászorulnak a lelki felüdülésre és test­i pi­henésre egyaránt Az elmúlt héten a bemutatott dara­bok ismét a vidámságot és a könnyű szóra­ko­­zást célozták, így az egyetlen hiba, am­it felróhatunk, a széppróza elhanyagolást. Hiányzik a közönségnek és várja a kö­zönség a drámai műveket is, sőt többé­­kevésbb a lebecsülése a színházba járóknak az, ha feltételezik róluk, hogy a komoly darabok iránt nem mutat érdeklődést. Az eddigi — operett és hasonló — előadások lelke Bázsa Éva volt, aki es­téről-estére fáradhatatlanul táncol, éne­kel, szórakoztat és elfeledteti a gondokat. Mellette a társulat másik üdvöskéje Far­kas Anni hódítja meg a hölgyeket és férfiakat egyaránt- Annyi veleszületett hu­morérzék és eredetiség van benne, ami mindenki számára az első pillanattól kezd­ve rokonszenvessé teszi. A társulat többi tagja is mindkér, elismerést megérdemel, jól összedolgozott és tehetséges együttes. SZÍNHÁZI műsor Szombaton, július 6-án és vasárnap 7-én fél 8 órakor Csak felnőtteknek Ártatlan Zsuzsi Operett, Szerdahelyi Borbála felléptével-Vasárnap, július 7-én, délután fél 5 óra­kor, hétfőn és kedden fél 8 órakor Bubus A legkacagtatóbb burleszk operett- Szerdán és csütörtökön fél 8 órakor Nemes Rózsa Aszlányi-Martonffy filmen is nagysikert aratott operettje- I Pénteken fél 8 órakor Tűzvész Keti világsikert aratott színműve-Szombaton, július 13 -án és vasárnap es­te fél 8 órakor | [ j ; j _ |*J Két Kapitány Erdélyi M- romantikus táncosoperettje, * I — Gimnáziumi szülök, öreg diákok fi­gyelmébe. Vasárnap, f. hó 7-én délelőtt I­ órako­r Városháza közgyűlési ter­mében iskolai ügyben nagyon fontos meg­beszélést tartunk, amelyre a kedves szü­lőket, az intézet volt növendékeit és a Dolgozók Gimnáziumának tanulóit szere­tettel hívja és várja az igazgatóság- HÍREK — Sajtóper. A város vezetőségi r. k­ép­viselőtestület felhatalmazására saj­tópert indít a »Ceglédi Kisgazda Újság» c- lap szerkesztője, Arany László lelkész ellen, a lap június hó 16-i számában megjelent közmunkára való behívásokkal foglalkozó cikk miatt. A közlemény hazug és valót­lan állításokat tartalmazott és a szerkesztő megtagadta a helyreigazító nyilatkozat közzétételét­a B.-lista bizottság Cegléden. Meg­kezdte műköödését Cegléden a közigazga­tás megtisztítására alakult szanálási bizott­ság. A bizottság a belügyminiszter hatás­köre alá tartozó közalkalmazottak felett határoz­— Középiskolába járni akaró gyerme­kek újraoltása* Mindazon az elemi iskola IV. osztályát végzett tanulók, akik kö­zépiskolába szándékoznak járni, a himlő elleni újraoltás és újraoltási bizonyítvány­­állítása céljából naponta délelőtt 8— 122 óráig a városi orvosi rendelőben je­­lentkezzenek. Marx Károly (Szekfü) u. — Felhívjuk a termelők figyelmét, hogy lucernát és lóherét termelők jelentsék be sürgősen a Termelési Bizottságnak a lu­cerna és lóhere területet. — Internálás. Maár Antal ipar­o­stüioti vendéglőst a ceglédi rendőrség áruzvora miatt internálta. — A bor-, szesz-, sör és húsfogyasz­tás! adó* julius 1-től háromszorosára emel­ték fel­— Amint értesültünk Groszmann Ja­kab fakereskedő cég Gellért Testvérek név alatt, régi helyén, fatelepét megnyi­totta* Ezidőszerint bükktűzifa, szén, hasz­nált épületfaanyagok, szuperfoszfát és kálisó kapható a cégnél korlátolt meny­nyi­ségben. — Halálos autógázolás. Szűcs Ferenc 38 éves járásbírósági végrehajtót Űznap­­napján elütötte egy autó kerékpározás közben. Gerinctörést szenvedett, beszállí­tották a közkórházba, de nem lehetett rajta segíteni és 30-án, vasárnap meg­halt* — Elfogtak egy tolvaj cigányasszonyt. KStip­el Annát, egy besurranó tolvajlások­­ból élő l­eányasszonyt elfogott a rend­őrség* Ál'.;sértek a kecskémé'.'. ügyészség­re* — A Város nagykiterjedésű határa mi­att még most is szükségesnek mutatkozik a határrendőrség létszámának felemelése. Ezért a rendőrség felhívja a város la­kosságát, hogy jelentkezzenek minél töb­ben határrendőri­­szolgálatra az őrsökön, legalább a cséplési és betakarítási mun­kálatok idejére. — Autógázolás. Múlt pénteken ha­lálosvégű gázolás történt a Pesti úton. Boldizsár Mihály 68 éves nyugdíjas va­sutas volt az áldozat. Az öregembert kór­házba szállították, ahol 4 nap múlva meg­­halt* ! — Talált tárgyak. Nyeles lapát, kály­hacső, mosdótál, aluminiummozsár törő vej, kávédaráló, rézüst, 10 literes öntött vasfazék,lábasok, edények, nagykabát, és két-három hónapos malacot szolgáltattak be a rendőrségre, ahol igazolt tulajdono­saik átvehetik.­­ Elkészült a Kossuth gimnázium év­könyve. Kiosztása szombaton 6-án és va­sárnap 7-én reggel 9—12-ig­ Akik az iskolában nem jegyezték elő az Értesí­tőt, azok korlátolt példányszámban be­szerezhetik Sárik Gyula és Géza könyv­nyomdájában Batthyány út 8* — Hadigondozottak figyelmébe, (régi és új világhálózás, valamint polgári­ ha­dirokkant, hadiözvegy, hadigondozott) hogy 1946. július hótól esedékes ellátási díjaikat a jövőben nem a városi szám­vevőség, hanem a hadigondozási hivatal számfejti a Városháza 41 sz. szobájában. A julius havi ellátási díjak kifizetése elő­reláthatóan 10-én kezdődik meg. Felvi­lágosításokat a hadigondozási hivatal ad* — Országos sportkongresszus. Ma, va­sárnap délelőtt 10 órától a Városháza ásztermében országos sportkongresszus lesz. A sportegyesületeket és a sport­­kedvelő közönséget ezúton hívja meg a kongresszus rendezősége. . CÍMLÉD. 1 HALLOTTUK A HETEI, hogy a munkaadók és munkavállalók egyöntetű véleménye szerint az atombom­bát az OTI-n kellett volna kipróbálni, hogy a szódavíz ára Cegléden ötször annyi, m­int a környéken és körülbelül tízszerese a pestnek. Igaz, hogy itt jobb a víz, több a csorba üveg, de viszont any­­nyival gyengébb a szénsav. Azért drágább mint a tej, mert m­i megy össze. Vissza mehetne, hogy a csillagászok újra iskolába já mert a pengővel való számoláshoz már a csillagászati számok kicsinyek­­hogy az állomáso már nem ragasztanak bélyeget a pénztáraknál. Valószínűleg azért, mert mire a vonat célhoz ér, a biz­tosított — baleset esetén — koporsó he­lyet csak két szál gyufát vehetne, hogy a Gubody szobor majdnem napon­ként másfelé néz. Néhány évig a Vigadót nézte, azután «arccal a vasút felé», mert a Vigadó nem a legszebb látványt nyújtja- Nézte a gimnáziumot is. E héten már a kisvasutat «nézte»­ Sokan szeretnék tudni, hogy a sok forgás után fizet-e forgalmi adót ? hogy a közönség szívesen látogatja a prózai előadásokat a színházban. Az igaz­gató szerint nagy a kulturszomj a városban hogy míg ön alszik a pengője romlik, hogy egy hazatért hadifogoly — kije­­lentése szerint — mikor beért a városba azonnal tudta, hogy a református templom­mal Ills­essé vált bádogosmester itthon van. Arra a kérdésünkre, hogy miből követ­keztetett erre, azt felelte: Láttam, hogy a katolikus templom tornyával baj történt, ho­gy a zenei kisember nagyokat ugrik és sajtóperekkel fenyegetődzik. Állítólag mindenkit «felkoncol»,­ hogy nemrégen betörés történt a környé­ken, a betörő több órai munkával megfúrt egy páncélszekrényt, de ott csak pengő­bankjegyeket talált. «Ezért dolgoztam?» kiáltással öngyilkos lett, hogy a ceglédi városháziak nagykőrösi meccsén kínos botrány volt, a nagykőrösi játékosok közül néhányan megfeledkeztek arr­ól a jó nevelésről, melyben nem volt részük, hogy az ismert kertész — akit «Dália­­bűvölő« néven ismernek — most egy új­fajta hagymával kísérletezik. Ha ez si­kerül — mondotta — átültetem és nem lesz többé kopasz fej. Magunk is érdek­lődéssel várjuk a hajhagymák sikerét­­hogy a nagyszakállú hittérítő — Ceg­léd jellegzetes alakja —­ újabb szekta tagja lett. Ez már az ötvenedik jubiláris vallása. Most már nemcsak szektálja és szelektálja, hanem szekálja is azokat akik még szóba állnak vele. ■— Eljegyzés. Reggel Marika és ifj. Szabó Benő f* hó 7-én tartják eljegyzé­süket. (Minden külön értesítés helyett). — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mon­dunk hálás köszönetet mindazoknak, kik drága jó férjem, édes­apánk, nagyapánk temetésén személyes részvétükkel nagy fáj­dalmunkat enyhítették. özv. Herczeg And­­rásné és családja. — Anyakönyvi kimutatás: Születtek : Demeter Sándor, Barna Ilona, Czibere Sándor, Jámbor Balázs, Mészáros Fe­renc Sándor, Erdélyi Pál, Fábián Bor­bála, Cseh Sarolta, Füle Irén. — Házasságot kötöttek: Olti István és Bányai Ilona. — Meghaltak: Fehér István 61 év Karaszek Vencel 70 év, Zimbauer Au­rél 61 év, Timár József 31 év, Kovács József 65 év, Szűcs Ferenc 37 év, Gál Jánosné Gyurgyik Mária 64 év, Kapus László 24 év, Angyal Anna 37 év, Jó­nás Károly 66 év, Herceg András 67 év, Magó László 74 év, Boldizsár Mi­hály 68 év­—­ Nyugati állampolgárok felkutatá­­sa. Felhívjuk azon francia, holland, bel­ga vagy luxemburgi állampolgárokat, akik esetleg Cegléden tartózkodnak, hogy ha­ladéktalanul jelentkezzenek összeírás cél­jából a Városháza 4 számú szobájában. Ha valaki tudna itt tartózkodó fenti állam­polgárokról, kérjük, hogy haladéktalanul jelentsék a Városháza 4. szobájában. 1946 jW Mezei lopások és mezei tüzek m­eggátlása­ ­ cséplés­ és betakarítási munkálatok idején minden dolgozó kötelességének érezte azt, hogy a hatóságokat, hatósági közegeket mezei lopások meggátlása és a mezőgazdasági ter­mények tűztől való megóvása érde­kében ki­fejtett munkájában támogassa. Nem másról van szó, mint arról, hogy valamin*'*,­­ dolgozó részére nagyobb darab kenyér jusson a jövő évi termésig, mint ed­d­­ig. Ez az egyetlen cél, amit a rendőrségnél és a demokratikus szervekkel karöltve el aka­runk és el is fogunk érni. A mezei lopások és gyújtogatási kísér­e­tek tekintetében a veszélyt a demokrácia legna­gyobb ellenségei: a bujkáló fasiszta elemek, a dologkerülők, a mindig dolog nélkül élők jelentik. Az általuk okozható károk elkerülése céljából a­­d­emokratikus pártok és szervek a rendőrség és tűzoltóság képviselőjével tar­tott értekezleten dr. Farkas Ferenc rendőr­­őrnagy, mint az államrendőrség ceglédi ka­pitányságának vezetője bejelentette, hogy a rendőrség már megtette a szükséges intézkedé­seket és pedig: A határrendőrség létszámát sikerült 880 főre emelni. A szatárrendőrség 20 őrsre van beosztva, a határrendőrök éjjel-nappal járják a körzetüket és példás szogálat teljesítésük biz­­­tosítek arra, hogy a mezei lopások és gyú­j­toga­­tási kísérletek a minimumra csökkenjenek. A határrendőrség tagjainak felhatalmazása van fegyverhasználatra az esetben, ha a ha­tárban történt igazoltatás esetén az igazolta­tott menekülni vagy szökni kísérel meg. Az elfogott mezei tolvajok és gyújtogatók internálási, illetve statáriális eljárás alá ke­rülnek. A mezőgazdasági termények tűztől való megóvása érdekében az alábbiakat közöljük: 1. A learatott terményt vasútvonal mentén a sittektől minél távolabb­i keresztet leg­alább 60,­ osztagot legalább 100 m. távolság­ban kell összerakni. Pályaudvar körül learatott termény az első váltóktól számított 400 m Sugarú körön kívül rakható le. Ha a távolságok nem tarthatók be, a learatott termény aznap estig elhordandó. 2. A pályamenti gazdaközönség a tarlót tartozik feltisztittatni­ és az első kereszt (bog­lya) sortól 5—10 m­. távolságban a vasúti töltés felől legalább 4 barázda széles védő­­szántást létesíteni. 3. Szálas mezőgazdasági termények belső­­területre hordása, itt cséplése, tartása, közös szérű létesítése hatósági engedélyhez van köt­ve. 4. Szérüs kertb­en dohányozni, tüzet gyúj­tani nem szabad. 5. Csépelni csak hajnaltól besötétedésig sza­bad, tehát éjjel csépelni tilos. 6. Gőzgépet és nem villamos energiával hajtott motort úgy kell felállítani a csépi­nél hogy az asztag mellé ne kerüljön. A hajtó és hajtott kerekek között legalább 8 m. távolságnak kell lenni. 7. Robbanó motort csépléshez csak akkor szabad használni, ha a kipuffogó megfelelő biztonsági edénnyel van felszerelve. 8. A motor közelében ü­zemanyagot csak egy munkanapra szükséges mennyiségben szabad tartani. 9. Gőzgéppel csak nem lakott területen szabad csépelni. 10. Cséplésre csak olyan gőzgépet szabad használni, melynek teljesen zárt tűzszekrénye kifogástalan szikrafogója és hamuládája van. A napi munka elvégzése után a hamut vízzel le kell locsolni. 11. A tűzoltóparancsnok a gőzcséplőgép tü­zelő és szikrafogó szerkezetét cséplés előtt megvizsgálja, hogy azok az említett tűzbiz­tonsági követelményeknek megfelelnek-e, ott ezenkívül a cséplőgép mellett az elsősegély nyújtáshoz sz­­kséges mentőfelszereléseket ir. Addig, amíg a tűzoltóságtól ellenőrző kiszállás nem történik, a cséplőgép tulajdonosa a csép­­­ést nem kezdheti meg. 12. A gőzkazánt közös szérűn szalmával fű­teni tilos. 13. A cséplőgép mellett legalább 600 liter mennyiségű vízkészletet, egy darab targonca, fecskendőt, 3 darab vedret, 3 db ponyvát, 3 jó szikracsapót kell tartani. Ezen rendelkezések megszegése büntetőel­­­járás von maga után.

Next