Czeglédi Hiradó, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-05-23 / 42. szám
czegléd, 1920. II. évfolyam, 42-1fő szám. 119SZIDK18p’» május 23 CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP |------1 MEGJELENIK HETeNKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. ker., Eötvös tér,régi járásbíróság! épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF | Előfizetési dij: egész évre 20 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. «=» Egyes szám ára 1 K c=3=‹ Nyiktér garmond sora S K Pünkösd. A keresztény felvilágosodás és felvilágosítás ünnepe. A lángoló keresztény lelkesedés megszületésének évfordulója. A harcrakész keresztény lelkesedés ünnepén minden igaz keresztény szent fogadást tegyen, hogy a keresztény nemzeti eszméért nemcsak szóval, hanem tettel is áldozni, harcolni, küz' deni fog, s ha nagy célunkat el is érjük, akkor is mindenkor éberen sütésre készen vigyázunk arra, hogy idegen betolakodók a kereszténységet és a nemzeti állameszmét meg ne támadhassák, meg ne rendíthessék s meg ne csúfolhassák. Ha a mai ünnep ezt a gondolatot mindnyájunkban tetté érleli, akkor ünneplünk csak a mai követelményeknek megfelelően s a nagy gondolatokhoz méltóan. Mert az ország közviszonyainak mai állapotában egyetlen jó érzésű magyar kereszténynek sem szabad egy pillanatra sem felednie, hogy a nemzeti és keresztény eszme mit követel s nem szabad szavakban, óhajtásokban kimeríteni kötelességeinket, hanem tettekkel kell megmutatnunk érzéseink s elhatározásaink komolyságát. Bizalommal látjuk, hogy a magyar szalmalángról elterjedt híresztelések alaptalanok s ennél a pontnál nem válnak be. Az emberek kitartanak a magyar és keresztény eszmék mellett. Hisszük s el is várjuk, hogy a kereszténységnek ez a nagy ünnepe csak megerősít mindnyájunkat a nagy gondolat szolgálata iránti készségben és hathatósságban. Isten minket úgy segít! — Az idei termés felhasználása. Rubinek Gyula földmivelésügyi miniszter a nemzetgyűlésen kijelentette, hogy az idei gabonatermés még nem lehet szabad forgalom tárgya. Terve szerint bizonyos mennyiséget be kell szolgáltatni közszükségleti célra. A többit az állam monopolizálja s valutajavításra használja fel. A határokon belül bizonyos fokú szabadforgalom lesz s keresztény vállalatokat bíznak meg a forgalom lebonyolításával. A Csáti-féle sertésvásárlási esetről. A „Czeglédi Kisgazda“ 1920 május 16-án megjelent számában „Működik az átvizsgáló bizottság“ cím alatt egy hosszabb közlemény jelent meg, amely a legutóbbi hetekben történt Csáti-félesertésvásárlási ügygyel foglalkozik és ennek kapcsán megtámadja a czeglédi átvizsgáló bizottságot, a czeglédi rendőri büntető bíróságot és többek közt engem is, mint kihágási bírósági ügyészt és az eljárás során bebizonyított tényállás elhallgatásával vagy nem ismerése folytán úgy tünteti fel az egész ügyet, mintha itt a gazdaközönség, vagy az igazság sérelmére valami meg nem engedhető dolog történt volna. Épen azért, hogy a közönség teljesen tisztán lásson és ítélhessen ez ügyben, szükségét látom annak, hogy az ügyiratokból ismertessem a dolog lényegét és a bizonyítás eredményét. A tényállás az iratok szerint röviden az, hogy Czegléden a piacon, az esetet megelőző hetekben több illetékes tényező szerencsés közreműködése folytán, a hízott sertések árai körülbelül 20—25 koronával kisebbek voltak, mint a budapesti piacon. Ezt tudva Csóti János budapesti sertésnagyvágó, aki iparigazolványát a budapesti V. kerületi lipótvárosi elöljáróságtól kapta, lerándult Czeglédre, megbízott heti 400—400 korona fizetéssel két czeglédi embert, akik sertések üzletszerű vételére iparigazolvánnyal és jogosultsággal nem bírtak és azok segítségével felkutatta és megvetette az egyesek birtokában lévő hízott sertéseket az akkori naptárakon felül és ezzel lehetetlenné tette, hogy a czeglédi hentesek a közfogyasztás céljaira sertéseket vehessenek és a czeglédi fogyasztó közönség szükségleteit kielégíthessék. Hogy milyen eredménye volt ennek az akciónak, azt legjobban igazolja Jónás János és özv. Türei Mihályné czeglédi lakos tanuk vallomása, akiknek pl. az egyik eladó azt mondotta, hogy „bizony Isten, magának adnám a sertést 75 koronás árban, ha Cseh János többet nem ígért volna érte.“ Megjegyzem, hogy Cseh János egyike volt azoknak, akik Csáti János részére iparigazolvány nélkül a czeglédi piacon sertéseket vásároltak. Megjegyzem még azt is, hogy özv. Türei Mihálynénak az illető eladó 75 koronáért hagyta meg a sertését kgr.-ként élősúlyban és csak Cseh János közbelépésére emelte fel és adta el azt magasabb áron. Csáti János akciójának az eredménye volt továbbá az, hogy a czeglédi hentesek vagy egyáltalán nem tudtak vásárolni a közfogyasztás céljaira, vagy pedig magasabb árakat voltak kénytelenek megadni, hogy élhessenek és hogy a czeglédi piac számára vághassanak, amint ez a felvett jegyzőkönyvből kitűnik. Ha egyéb bizonyíték nem állt volna a rendőri büntető bíróság rendelkezésére, az árdrágítás ténye ezekből már kétségtelenül megállapítható, de a láncolás ténye is megállapítást nyert magának, Csáti Jánosnak az előadásából, aki a rendőrbíróság előtt történt kihallgatása alkalmával bevallotta, hogy a vett sertések közül ő csak a gyengébb minőségű húst szokta kimérni, a jobb árut pedig átadta kisebb henteseknek kimérés céljából. Azt persze nem mondta meg, hogy mennyiért. Ilyen tényállás mellett pedig helyesen járt el a rendőri büntető bíróság, mivel a 3678— 1917. M. E. sz. kormányrendelet alapján kihágást követ el az, aki az üzleti tisztességbe ütköző módon jár el és ezen ténykedésével árdrágító hatást ér el. Márpedig, kérdem, megfelel-e az üzleti tisztességnek az, ha nekem valaki 75 koronáért meghagyja a sertését és ha a megvételre nekem megszabott idő alatt másvalaki többet ígér az eladó által kívánt árnál is, csakhogy a sertést ő vehesse meg. És kérdem továbbá, nem árdrágítás-e az, ha valaki többet ígér, mint amennyit az eladó tőlem kért. Azt hiszem, hogy nemcsak az árvizsgáló bizottság és nemcsak a rendőri büntető bíróság, hanem bármelyik czeglédi gazda jogos megbotránkozással törne pálcát az ilyen vevő és az ilyen eladó felett és hogy az ilyen visszaélések ismétlődésének meggátlását a leghatározottabban kívánná. Hogy az eset így történt, arról úgy a „Czeglédi Kisgazda" cikk írója, mint bárki más meggyőződést szerezhet az iratokból. Ezek után, azt hiszem, teljesen felesleges azt bizonyítgatni, hogy a czeglédi rendőri büntető bíróság helyesen járt el és hogy én, mint rendőri büntető bírósági ügyész, csak hivatali eskümnek tettem eleget, amikor ennek a törvénytelenségnek a megtorlását kívántam a köz érdekében. Különösen kötelességem volt ez akkor, amikor Czegléd város közönségének a megélhetéséről volt szó és amikor azt kellett megakadályozni, hogy jogtalan uton és módon a czeglédi közönség hús- és zsírellátása lehetetlenné ne tétessék olyan idegenek által, akik a lipótvárosi elöljáróság engedélyére hivatkozva az összes hízott sertések összevásárlását és kivitelét célozták keresztülvinni, egyáltalán nem törődve azzal, hogy mi a város érdeke és nem törődve azzal, hogy az itteni ínségben élő közönség miképen tudja magát ellátni, és nem törődve azzal sem, hogy a czeglédi, túlnyomó részben hadviselt hentesek miképen tudnak a saját megélhetésükről és adójukról gondoskodni. Ezek után nem is látom szükségét annak, hogy a cikk többi részével foglalkozzam, azonban nem hagyhatom szó nélkül azt a kitételt, hogy a rendőri büntetőbíróság csak