Czeglédi Hiradó, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-09-19 / 76. szám
Czegléd, 1920. Szerkesztőség és kiadóhivatal, I. ker., Eötvös-tér, régi Járásbíróság! épület II. évfolyam, 76-ik szám. V&S31113Pf szeptember 19 POLITIKAI LAP ] MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési díj: egész évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 29 K. a Egyes számára 1 K ré Jrn Nyiktor garmond sora 5 K aca A mi zászlónk. Büszkén lengeti a szél a mi zászlónkat. Azt a zászlót, melyet ezer év óta követ a magyar. Ezzel a zászlóval állunk vagy esünk, de attól el nem tántorodunk soha. Rövid, csúfos időszak után, amelyben vörösre kellett volna festeni a nemzeti szint, kétszeresen érezzük, hogy evvel a zászlóval forrtunk össze, vérünk minden lüktetése, szívünk minden dobbanása ezé a zászlóé. Erre esküszünk, ennek a védői vagyunk, ezt tiszteljük, ezt szeretjük. Most, amikor ezt a zászlót a katonák erős kezébe adjuk, büszkén nézünk reá, büszke örömmel, hogy ez a kincsünk megmaradt, mert kincsünk az, nemzeti kincsünk, melyet rapcsoktalan tisztaságban örököltünk őseinktől. Ezt a zászlót nem érte még szégyen soha. Ez a zászló mindig fényesen tündökölt s sugárzó ereje eddig mindig tudott buzdítást adni a magyarnak. Most van erre az erőre a legnagyobb szükségünk. Most kell vigyáznunk a zászlóra, most kell tántoríthatlan erővel állni mellette. Most kell az erős kéz a tartására. Ennek a zászlónak bűvös ereje áthat a mesterségesen felállított válaszfalon, melyet durva kezek közénk és testvéreink közé állítottak. Ezt a falat nekünk le kell döntenünk s zászlónkat kivinni a régi határokra, hogy újra csókolhassa az ismerős magyar levegő a Kárpátok bércein. Testvéreink várják a zászlót, sírva kívánják vissza szabadságukat, melyet a zászló jelképez. Az az erős kéz, melyre mi is bízzuk zászlónkat, biztosítson bennünket arról, hogy ez a zászló mindig egyenesen áll felfelé, mint amilyen egyenes a magyar lélek, amely legtisztább felbuzdulásában nyújtja azt oda. Ezt a zászlót most szavainkkal áldjuk, de ha visszakerül nagy útjáról s visszahozzák győztesen a Kárpátok ormáról, akkor lelkesedésünk örömkönnyeivel áldjuk meg. Addig nem is tölti be hivatását, míg a felszabadítás örömét nem hozza hírül. Kisérje áldásunk, büszkeségünk, az a várakozásunk, hogy dicsőségben fürödve várjuk vissza, az a reményünk, hogy ez a várakozásunk mielőbb beteljesül, mert tudjuk, hogy azok, akiknek kezébe adjuk, a vérük árán is dicsőséget szereznek neki. Odaadjuk hát ezt a kincset, ezt a varázserőt, mely mindnyájunk közös értéke. Tudjuk, hogy méltó kézre bízzuk azt. — Hazaárulók. Érzésünkre esett, hogy pajeszos alakok azt hintegetik el a köztudatban, hogy ma már nem kell katonáskodni. Ezek a hazaáruló gazemberek arra törekszenek, hogy zavart csináljanak, mert a zavarosban könnyebb halászni. Felhívjuk ezekre a rendőrség figyelmét. Az érdekelteket pedig figyelmeztetjük, hogy a magyar kormány a ma is érvényben levő régi magyar törvények alapján jár el s rendelkezései is törvényesek lévén, azoknak mindenki köteles engedelmeskedni. Aki a nemzetközi zsidóügynökök gonosz indulat sugallta félrevezető szavaira hallgat, az maga is a hazaárulás bűnébe esik. HÍREK — Az Ébredők napja, így lehet nevezni a múlt vasárnapot. Az Ébredő Magyarok Egyesülete népgyülést tartott vasárnap d. e. 11 órakor. A népgyülés három szónoka Budapestről jött a Központi Egyesülettől. Tüzes hangok, nagy igazságok a zsidó faj elhatalmasodásáról. A népgyűlésen mintegy 3000 ember volt jelen s lelkes hangulatban, de elkeseredetten hallgatta végig a szónokokat. Egy órakor társasebéd volt a Nemzeti szállodában, majd este hangverseny gazdag műsorral. Az Ébredőkhöz ennek kapcsán annyi szavunk van, hogy sűrűbben kell összejöveteleket tartani. Nem elég felébredni, hanem az emberekben állandóan ébren kell tartani azt a gondolatot, hogy a keresztény magyarság a zsidó fajjal szemben háttérbe szorult s ma is háttérben van s hogy ez a méltatlan helyzet tovább nem tűrhető, mert immáron országos veszedelemmé nőtte ki magát. — Halálozás. Herczog László városi hivatalnok rövid súlyos szenvedés után tüdőbajban meghalt. A fiatal tisztviselő 22 éves volt s a város szolgálatában 5 éve állott s szorgalmas, buzgó, lelkiismeretes tisztviselő volt. Korai halálát a városi alkalmazottak őszintén fájlalják és gyászolják. Temetése vasárnap délután lesz. Az evangélikus templomban ma, vasárnap d. e. 9 órakor dr. Kovács Sándor budapesti theol. akadémiai tanár prédikál, az oltári szolgálatot Zólyomi Pál alberti-i lelkész végzi. — Pályázat: A városi takarékpénztár vezérigazgatói állására pályázatot hirdettek. Pályázatok október hó 7-éig nyújthatók be. Pályázhatnak nagykorú keresztény magyar állampolgárok, akik gyakorlati és elméleti képességüket igazolni tudják. Az állás javadalmazása : évi 18.000 K fizetés s ugyanannyi drágasági pótlék, 4000 K lakbér és a bank tiszta jövedelmének 3% -a. — Szüret. A szüret a korai fajokra már megkezdődött. Ezzel egyidejűleg kezdetét vette a borvásárlás is. Az óborok ára emelkedést mutat s már meghaladja a 15 K-át, az új bormust ára még nem alakult ki, de minthogy több kereskedőnek van nagyobb mennyiség vételére, megbízása, ott is emelkedettebb árakra van kilátás. Szórványos lekötések 800—1000 K körül történtek. Hordóhiány nincs. Ha az időjárás még 6—10 napig ilyen kedvező lesz, az idei must minősége jobb lesz a tavalyinál. Az országban még kétmillió hektómkor van eladatlan. — Lisztkiosztás. Október 1-től kezdve a lisztet a következő helyeken árusítják az ellátatlanok részére: Az I—II. kerület Gombos Pál és fiai, 111—IV. kerület Kalocsai Ferencz, V. kerület Terstoglavecz István, VI. kerület özv. Bogyai Béláné, VII. kerület Keglovics Simon, VIli. kerület Dékány Jenő, IX. kerület Borsós Károly, a X. kerület Gábor Mihály üzletében, míg a külterület a hatósági lisztüzletben. Ezzel el lesz kerülve a sok ácsorgás és tolongás. A lisztjárandóságot minden hónapban kétszer kell átvenni és pedig 1. és 10-ike közt és 15. és 25-ike között, mert aki ez idő alatt el nem viszi, nem kaphatja meg. Az Ébredő Magyarok Egyesülete f. hó 19 -én délután 4 órakor rövid választmányi ülést tart. Pontos megjelenést kér az elnökség. — Házasság. M. Szabó Ilonka és Szabó János huszártörzsőrmester e hó 16-án házasságot kötöttek. — Zsidóüldözés. A múlt vasárnapi ébredő népgyűlésen már túlságos számban részt vettek a zsidók. Megjelentek ők és bizonyos lekicsinylő ábrázattal hallgatták a szónokokat. Sőt az egyik Judasi azt jegyezte meg: Csak beszéljetek, beszélhettek, mégis mi esszük meg a libacombot, nektek csak a tolla jut. Nem, Izrael népe téved. Eddig úgy volt. Ezután nem lesz semmi a zsidók kedve szerint. A szavak mellett tettek is jönnek s a zsidófaj megfogja,kapni a magáét, meg fog bűnhődni azért, amit a magyarság ellen és az ország ellen vétkezett. Ami eddig történt, az csak bevezetője a legkomolyabb cselekményeknek. Hogy az ébredők gyűlésére odamertek tolakodni, az csak annyit jelent, hogy nincs zsidóüldözés, nincs rendszertelen erőszak s a Lipótkáknak nem kell félteniük a bőrüket ilyen alkalmakkor, de nem jelenti, hogy nincs s nem lesz rendszeres védekezés a zsidó túltengés, mételyezés ellen. Ez igenis lesz, máris van és hatékony lesz. — Kenyérárusítás. Október 1-től kezdve hatósági lisztből készült kenyér minden péküzletben vásárolható lesz. — A kenyér ára kilónként 3 , 20 fillér. Csak jegy ellenében lehet kapni. — Az árváknak Donovicz Alajosné és Polgár József 1—1 kas almát, Biró Lajosné 1 zsák almát, Magyary Lajosné 1 kas körtét, Koszorú Lajosné 9 drb dinnyét ajándékoztak. Fogadják az árvák hálás köszönetét. — Fehérterror. Erről sír még most is az internacionális sajtó. Ha van terror Csonka- Magyarországon, az csak zsidóterror lehet. Ilyen terror van most is Czegléden, pont abban az időben, amikor a város szegényebb lakosságáról van szó. Ugyanis a városi ruha- és cipőüzlet részére a bevásárlók után vannak áruért s Friedmann Sándor üveges ezt megakadályozandó, állítólag megnyert perére való hivatkozással, 48 óra alatt kiürítteti az üzletet, amelyről ő egy ízben már írásban is lemondott. Az üzletre neki úgymond szüksége van, a ruhátlanok menjenek az ébredőkhöz vásárolni. K. — A gőzfürdő szeptember hó 13-ától kezdve bizonytalan időre zárva van. — Tarhonyagyár. Az OTOSZ tudvalevőleg tarhonyagyárat akar felállítani. Erre miniszteri engedélye is biztos kilátásba van helyezve, ha ott kizárólag hadiözvegyeket s kereső nélküli szegény családtagokat foglalkoztat. Ki is hirdette, hogy jelentkezzenek s bár 40—60 korona napi keresetet biztosít, mégis eddig mindössze négy hadiözvegy jelentkezett. Nagyon örvendetes volna, ha a városban csak négy keresetre szoruló özvegy asszony volna. Azonban sajnos, sokan vannak, de még sajnosabb, hogy a biztos megélhetést nyújtó dolog után nem igen kapnak. — Kincstári lovak jelzése- Az összes kincstári lovak sütése szeptember 24-én történik a vásártéren. E célból a lovakat reggel 8 órára kell elővezetni. Aki elmarad, attól a lovat elveszik.