Ceglédi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1936-11-08 / 45. szám

45. szám. CEGLÉDI HÍRLAP segélyosztagainak gázvédelmi eszközökkel való ellátása az illető polgári légoltalmi közület terhére kötelező, míg az állami szer­veknek ily eszközökkel való ellátása az államkincstárt terheli. A honvédelmi miniszter csak arról gondoskodik, hogy a megfelelő gázálarcok a polgári lakosság részére könnyen és méltányos áron legyenek beszerezhetők és hogy karbantartásukra, valamint időszakon­kénti megvizsgálásukra és megújításukra mód legyen. Halottak napján... Halottak napján már a fák sárga lepellel borítják be az avar földet. Borongós ősz­időben feldíszítjük a temetőket, az elmúlás birodalmát virágokkal és a meggyújtott ezer­ezer gyertyafény, mint a szeretet, az emlé­kezés örökké égő lángjai világítanak bele az alkonyat homályába. Emlékezünk és szívünk megtelik a szeretet melegével. Elhunyt apa, anya, testvér, barát és bajtárs sírjához megyünk el ezen a napon, hogy a Minden­ható Istenhez küldött fohász közben talál­kozzunk lélekben azokkal, akiket sorsuk rendeltetése már elszólított az élők sorából. Emlékeiket utódjaik tartják fent és ápolják tovább a mindenkori megemlékezés arany­sugaras melegével. Az emberi érzéseknek talán a legnemessebbike ez az emlékezés. Ez az érzés hozta össze a ceglédi bajtársi egyesületek, a „Turul“ és az Emericana fiatalságát, hogy leróják kegyeletüket elhunyt bajtársaik és a világháború vérzivatarában hazájukért hősi halált halt magyar katonák emlékének. Minden esztendőben elindul ez a kis csapat és a bajtársak sírjainál elmondott néhány megkapó szó mindegyikében ott remeg az a fájdalmas érzés, mely az egye­sületet érte bajtársa elvesztésével; de ott ég az a tudat is, hogy ez az évenkénti, az em­lékezésen keresztüli találkozás új erőt, új kitartást ad a további küzdelemre, a bajtársi eszméért és célkitűzésért a napi élet robot­jában folytatott harcra. Kegyelettel adózott ez a fiatalság a világ­háború hőseinek is. Azoknak, akik nem néztek a holnapra, a terveikre, a vágyaikra, a békés életben való elhelyezkedés után eddig folytatott küzdelmeikre, bátor szívvel és elszánt akarattal mentek a küzdelembe és a magyar haza boldogulásáért és állami integritásáért dobták oda életüket. Ma jeltelen sirokban pihenik e fáradalmaikat valahol a Wolhinia mocsaraiban, a Doberdó és a Kár­pátok tájain. Márványba vésett nevük ma már történelmi emlék, tetteik és küzdelmeik dicsfénye kötelező öröksége a nyomdokaikba lépő fiatalságnak. Réti Imre, az Emericana seniora megható szavakkal adózik a gimnázium hősi halott­jainak, kik az iskola padjaiból, zsenge ifjú korban léptek a harcok mezejére. A lengyel­orosz síkságokon, a szerb, az olasz és az oláh frontokon pihenik ki fáradalmaikat. Tetteiket hagyták a ma élő fiatalságnak örökségül. Ez az örökség kötelezi ezt a fiatalságot, hogy megvívja harcát a magyar­ság ellenségeivel, az orosz szovjet romboló aknamunkájával szemben. Dr. Bánkuti László a „Turul“ Szövetség Kossuth Lajos B. T. örökös törzsfője a Hősök szobránál megemlékezik azokról a jeltelen sírokról, melyekben Európa majdnem minden részében nyugosznak a hős magyar katonák, zokogó apákat, anyákat, testvéreket, özve­gyeket, és árvákat hagyva hátra. Az ő hősi önfeláldozásuk, az a harc, amelyért küz­döttek, nem jutott el a sikeres befejezéshez. Elbuktunk Trianonnál és a csonka haza határain belül utódaik, a ma élő magyar fiatalság az egszisztenciális és elhelyezkedési nehézségek következtében a legnagyobb nélkülözésben és nyomorban él. A lassú ki­bontakozás csak egyeseknek javít a helyze­tén, csak egyeseknek hozza meg az elhelyez­kedést, az állampolgári munkában való részvételt. Ennek a fiatalságnak mégis küz­denie kell, bár lassankint már csak ezt a küzdés jogát mondhatja magáénak. Joga lesz harcolni minden ellen erős akarattal a bék­és külföldi ellenségekkel, a kommunizmus romboló áradatával szemben, hogy egyszer ezen hősök emlékkövéhez rakhassák le ha­zánk nagyságát, szebb és igazibb jövendőjét. Halottak napja, pislákoló gyertya lángjai égnek még ma is lelkünkben. A templomi zsolozsma felemelő hangjai szűrődnek át a jégen és az emlékezés érzésével, fájdalom­mal, de mégis felemelt fejjel megyünk a holnap elénk meredő küzdelmeibe és robot­jába ! Bárdy István: Heti levél Vérrel kevert bor Gondolatban egy pillanatig álljunk meg ennél az esetnél. Mindig történik valami olyasmi, ami megérdemli, hogy nyomtalanul ne menjen feledésbe ! Ott, ahol most majd barangolni fogunk ezen a három kis hasábon át, ráismerünk várjon az emberre ? Vadul kegyetlen ez az eset is, mint sok más társa. Azt hihetné valaki, hogy mindez csak valami lázálom. Gyatra, kíméletlen elkép­zelés. Óh, nem így van. Kíméletlen ugyan, de tény is egyben. Nehéz, súlyos tény. Ádáz bizonyítéka annak, hogy mi mindenre képes az ember, ha levetkőzi magáról az embert. Lehet, hogy ez a levetkőzés csak egy pillanatig tart. Az a pillanat ez, amely idő­tartam elegendő, sőt sok is arra, hogy egy ember feledjen értelmet, ízlést, nevelést, kultúrát. De még ezenfelül is mindent, ami emberi, ami megkülönbözteti az embert az állattól. Még ez a kifejezés is kevés e legújabb szörnyűségrészlet érzékeltetésére. Az a vad­állati munka, amit legutóbb elénk tért egy minden emberi érzéséből kivetkőzött siheder, valóban kegyetlenül meg tud döbbenteni. Komolyan el tudunk tűnődni azon, hogy — az Isten szerelmére — várjon mikor, hol sajá­títhatta el ez az emberpéldány azt a vakmerő elszántságot, amivel a rémtettét elkövette. Kegyetlenséggel, minden nemesebb erkölcsi érzék iránti eltompult idegrendszerrel el lehet ilyesmit követni. Ott talán ne is keressük a hibát, hogy az a lövés, ami ezt a szerencsétlen egyetemistát egy szemrebbenésnyi időtartam alatt véglegesen átmentette az örökkévaló­ságba — ilyen következményeket hozott. Rendszerint nem tudja azt maga a gyilkos sem, hogy a lövése milyen eredményhez fog jutni. Sokkal fontosabb az elhatározás, a cselek­vésre, a véghezvitelre való előkészület gondo­latának kiformálódása. Egy pillanat alatt mindez nem születhetik meg. Mennyi min­dennek kell forrongania ott bent addig a lélek, az értelem útvesztőiben, amíg ezeknek a megvadult gondolatoknak az őrjöngő irama elhatározássá, tetté izmosodhatik. Ha már azután eljutott idáig, akkor a többi ? Nagyon sokszor bizony a véletlen befolyásol­hatja döntő súllyal a következményeket. Hol, merre lehetne találni olyan elvetemültet, aki a tett pillanatában is, a pisztoly eldörrentése pillanatában is előre kiszámítottan képes megtartani a lélekjelenlétének biztos egyen­súlyát, képes megőrizni a higgadtságát és cselekedni zsinórnyi pontossággal, mint ahogy azt elméletben eltervezte. Az előre megfontolt szándékhoz mégis csak olyan múlt, olyan erkölcsi visszamaradottság, olyan bűnöző környezet hatása szükséges, amit egy húsz éves suhancnál igazán nem lehet feltételezni. Rendületlenül élhet a hit, hogy a pestszent­­erzsébeti esetnél sem volt előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság. Amint ez megtörtént, az megtörtént úgy, ahogy épen a körülmények alakultak. Garmadával van súlyosbbító körülmény. Számítás szerint folyt le a terep kikémlelése, a cselekvés alkalmas percének a megválasz­tása. Ott a hordó mellett azonban, amely az áldozat első halotti párnájául szolgált, a gyilkos golyó mehetett volna egy két centi­méterrel jobbra, vagy balra is és nem okozott volna halálos sérülést. Lehet, sőt majdnem biztosan véletlen, hogy ilyen kegyetlenül és holtbiztosan pontosan talált. Miért ? Nem tudja senki. Lehet, hogy figyel­meztetésül. Állandóan emlékeztetni kell az embert az erkölcsi lealjasodása szörnyűségeire. Talán kell ez. Talán szükséges ez. A vérrel kevert bor minden cseppje a Magas Egekig kiált elégtételért. Lehet , azonban várjon elégtételről beszélni akkor, amikor valaki ilyen fiatalon és ilyen kíméletlenül otromba formában hal el ? A kimúlás ilyen formáját senki se választja ki magának ! Kétségtelen, hogy a tettes, — tekintet nél­kül az életkorára —elszánta magát mindenre. Heteken át töprenghetett, hogy hogyan és mikor jusson hozzá ahhoz a néhány garashoz, amit a borkimérés sovány pénztárában remélhetett ! El lehet várjon hinni azt, hogy a lőfegyvert csakis önvédelemből vitte volna magával ? Hallgat erről a krónika. Okos ember erre választ adni nehezen tud. Ki tudná megfejteni annak a titkát, hogy annak az új bornak miért kellett a fiatal emberi vérrel keverednie ? Ám, miért vitte a tettes a pisztolyt magával ? Életet védeni, vagy kioltani ? Nem tudhatja ezt senki. Itt nem adhat senki felvilágosítást. Soha. Ha kiváncsiak vagyunk, töprenghetünk rajta, így is jó­­ — de a titok mégis titok marad, a bor mégis keveredett a friss emberi vérrel... — Máthy — 3. oldal. Preszly Elemér búcsúja Cegléd népétől A Kormányzó Ur ő Főméltósága legfelsőbb elhatározásával Pest- Pilis-Solt Kiskun vár­megye főipánjává kegyeskedett kinevezni. Ez a legfelsőbb elhatározás törvényes kö­telességemmé teszi, hogy a ceglédi ország­­gyűlési képviselői megbízatásomat vissza­adjam a Város Közönségének. Fájó szívvel teszem ezt, hiszen felejthetet­len számomra az az egyhangú bizalom és szeretet, amellyel Cegléd választópolgárai ezt a patyolatfehér, tiszta mandátumot nekem juttatták. Ezt a kapcsolatot sokkal hosszabb­nak, részemről a sírig tartónak gondoltam, de a sors útjai kiszámíthatatlanok és mi va­lamennyien olyanok vagyunk a sors kezében, mint a falevél, amelyet a szél ide-oda dobál. Kénytelen vagyok tehát Cegléd megyei város népétől búcsút venni. A búcsú pilla­natában úgy érzem, hogy hűséges, jó kép­viselőjük voltam. A magyar országgyűlés képviselőházában beszédekkel nem szerepeltem. Nem ez volt a feladatom és higgyék el, nem mindig a beszéd jelenti a képviselői hivatás helyes betöltését. Ellenben felkaroltam a város köz­ügyeit és meleg szívvel hallgattam meg a lakosság kérelmeit, panaszait. Ezalatt a rövid idő alatt is létesültek olyan közintézmények, amelyek maradandók : a város kivitelét szolgáló hűtőház, a városi kórház kibővítése, egészségház és iskolafürdő, iskolák kibővítése és anyagi ügyeinek ren­dezése, halastó feltöltése s azok a közmunkák, amelyeket boldog örömmel támogattam. Hazánk mai nehéz helyzetében mindig a békére, a nemzeti egységre törekedtem, ame­lyet személyemmel biztosítottam, békére a felekezetek között, békére a politikai pártok közt. Köszönöm a ragaszkodásét a velem egy hitet vallóknak, de köszönöm a támogatását és csatlakozását a más politikai pártállásúak­­nak is, akiktől soha nem kívántam és nem vártam meggyőződésük feladását. Életem büszke élménye marad, hogy Kossuth Lajos ceglédi mandátumának birtokosa vol­tam, hiszen Kossuth Lajost kora ifjúságomtól B0GD0G5AG Ritka filmcsemege ! Dráma 9 felvonásban.Kultur­ mozgóban

Next