Ceglédi Kisgazda, 1921 (2. évfolyam, 2-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

Czegléd, 1921 3-ik szám. Vasárnap, január 16 Megjelenik vasárnap Megjelenik vasárnap Főszerkesztő: Dr. DOBOS SÁNDOR Felelős szerkesztő: Dr. SZALISZNYÓ JÁNOS Főmunkatársak: Dr. HITTER MIKLÓS, VÁRÓCZY MIHÁLY, FÁBIÁN IMRE, KUKLA BENŐ, LAKOS JÓZSEF, BIMBÓ PÁL A CZEGLÉDI KERESZTÉNY-KERESZTYÉN KISGAZDA- ÉS FÖLDMÍVES­­PÁRT ÉS A CZEGLÉDI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA ÁRA­­K ÁRA­­K ünnepi beszéd. Január 9-én, a ref. templomban tartott vallásos ünnepélyen el­mondotta dr. Dobos Sándor. Itt e megszentelt falak között, melyet a mi atyáink emeltek a béke boldog napjaiban az Urnák dicsőségére, s amelynek az ég felé emelkedő hatalmas falai és oszlopai között a mi zsoltáros isteni tiszteletünk szokott emel­kedni az Úr zsámolya felé, ahova az öröm és boldogság — sajna ma már oly ritka — napjaiban­­eljövünk, hogy hálákat adjunk a Kiapadhatatlan Kegyelemnek, s hová elzarán­dokolunk a megpróbáltatások és keserűségek sűrü megismétlődése között, hogy erőt kö­nyörögjünk a Végtelen Jóságtól — isteni­tiszteletet tartottunk ma is. Mert vájjon nem az Urnak bemutatott kedves és szent áldo­zat­ e az emberben lakó Isteni léleknek, az emberi szellemnek az a megnyilatkozása, mely szóban, dalban és zenében tisztelvén a világ nagy teremtőjét és megtartóját, az Istenség gondolatát és az egyházhoz való tántoríthatatlan hithűséget igyekezik erősíteni a hívek nagy tömegében ? És várjon nem az Urnák bemutatott kedves és szent áldozat-e, mikor megnyílt e nagy gyülekezet lelke és mindenki a reábizott talentumokat — a szel­lemekben gazdagok a szellemieket, az anya­giakban dúsabbak az anyagiakat — egymás­sal versengve igyekeztek áldozatul hozni az eklézsia nagy és nemes feladatának: a gyer­mekoktatás, a kultúraterjesztés, az emberi lélek megvilágosításának szent oltárára ? — Mert bizony mi jómódúak voltunk és meg­szegényedtünk, dúsak voltunk és kifosztot­­tunk, boldogok voltunk és megsanyargatottak lettünk. — Nem panaszképpen, nem lázongó lélekkel, az Ur akaratán való megnyugvással, de azért látó szemmel mondom el, hogy ha volt valaha emberi nemzedék e földön, mely­ről el lehetett mondani a költővel, hogy meg­nehezedett az idők járása felette, — ha volt valaha nemzedék, mely érezte Uram a Te kezednek súlyát — mely nyögött a próbára­­tétel s a megpróbáltatások súlyos terhe alatt —, úgy az bizonyára a mi nemzedékünk. Esz­tendőkön keresztül becsülettel és emberi fogalmakat meghaladó hősiességgel vívtuk a ránk kényszerített nagy harcot, melynél na­gyobbat emberi fajta nem vívott még e föl­­­dön. Ellenségeink fegyverrel le nem bírtak bennünket s mégis elvesztettük a küzdelmet, mert megingott a mi lelkünk ereje és kicsiny­­hitüekké lettünk. Elbuktunk, mert mi túlsá­gosan jók és naivan bizakodók, azok pedig, kiknek kezébe tetted le Uram e nép sorsát — túlságosan gyengék és túlságosan gono­szak voltak. Azon e két évvel ezelőtti márciusi tava­szon, mely nem volt szent tavasz — ver sacrum — hanem az emberben lakó Sátán gonosz győzelme, — darabokra törött az ezeréves magyar állam, — széthullott az emberi társadalom s az ezeréves magyar állam és társadalom romjai fölött szemeinkbe vigyorgott a világrombolás vészes, gonosz vörös csillaga. Észtvesztő, lelket romboló fáj­dalmunknál talán csak szégyenünk volt na­gyobb ! Homlokunkra süttetett a honárulás,­­ a testvér­gyilkosság s az Isten tagadás megszégyenítő hain bélyege. A pokol ural­mától a Sátán szabadított meg s ránk zúdult egy alsóbbrendű nép megszégyenítő meg­szállása. Úgy látszott, hogy megméretvén, könnyűnek találtattunk. E rettenetes próbára­­tételek szörnyű napjaiban is,­­ az össze­omlás rettenetes kataklizmája között is szikla­­szilárdan álltak e szent falak és ősi tem­plomunknak hatalmas kupolája komor fen­ségével, szóltan némaságával is hangosan tiltakozó kiáltás volt a körötte tomboló őrült bábeli zűrzavarral szemben. Óh, hányszor jöttünk ide e szent falak közé. Hányszor hoztuk ide agyongyötört lelkünk dacos ke­servét. Hányszor menekültünk ide a saját, gyermekeink és fajunk jövőjéért remegő lé­lekkel. És mindannyiszor vigasztalást leltünk. Ott künn némán, dacosan, ökölbeszorított kézzel jártunk, — de itt benne megnyílt a lelkünk. Te költöztél bele világokat megtartó örök Isten ! Hányszor énekeltük itt bennt Is­tenhez emelkedő lélekkel a magyarság szent Himnuszát s amig szememet elborító köny­­nyeken keresztül szétnéztem a gyülekezeten, reménykedő lélekkel vettem észre, hogy a könnyek nem csak az én szemeimet borítot­ták el, hanem itt is, ott is, majdnem min­denütt könnyek csillogtak férfik, nők és ifjak szemében. Ezek a könnyek voltak azokban a szomorú napokban az én lelkem megerő­sítő forrásai. Ott kint zúgott a söpredék nemzedék és hitét tagadó, sokszor halált üvöltő ordítása,— itt­ megnyugodott lélekkel énekeltük a zsoltáros költővel, hogy Te ben­ned bíztunk eleitől fogva ! Te benned Uram mindenkor, azelőtt is, akkor is a gyász és szomorúság napjaiban és ma is, amikor két­ségek és remények közt reméljük a bizony­talan jövő rejtelmes napjait. Mert — úgy látszik — a próbáratételek ideje még nem járt le. Az a hatalmas nagy lendület, mely a keresztyénség és nemzeti eszme két örök ideáljával talpra szöktette a porba fetrengő nemzetet, mintha megtorpant volna. Bajokat, veszélyeket érzünk kint és bent egyaránt. Nem számon kérni, nem kritikát gyakorolni akarok. Lehet — óh, bár adnád Uram, hogy úgy lenne — hogy csak magyar fajtám jövő­jéért aggódó lelkem látja a rémeket, melyek a valóságban nincsenek meg, vagy nem olyan sötétek, mint ahogy lelkem érzi azokat. Óh bár adnád Uram, hogy úgy lenne,­­ hogy ez a korszak ne kerüljön azok közzé a sivár, meddő és terméketlen magyar kor­szakok közé, melyeket a nagy akarások és nagy csalódások korszakainak nevezhetünk. Mi hisszük,­­ mi bízunk Uram azoknak a férfiaknak bölcsességében és hűségében, kik­nek kezébe tetted le e válságos, nehéz idők­ben e nép sorsát. Lehet­, hogy ők bölcsek és hűségesek Hozzád és hozzánk, s csak az élet­körülmények és események ereje az, melyeken jószándékuk erőt nem vehet. Világosítsd meg az ő elméjüket Uram, Tedd látóvá szemüket a sötét zűrzavarban. Fo­kozd becsületességüket, vértezd jellemüket a hozzáférhetetlenség tiszta erkölcsével. Adj nekik bátorságot, hogy merjenek, ha menni kell, de legyenek bölcsen körültekintők, ha e sokat szenvedett nép sorsdöntő események határkövéhez érkezik el. Mert él bennünk a hit,­­ hiszen ha e hit nem élne bennünk, ez élet se jelentene többé értéket számunkra, — hogy a világ urainak bátor döntésével szertedarabolt magyar haza egységes, nagy és hatalmas lesz még valaha ! Lehet, hogy a feltámadás közelebb van, mint hisszük, — lehet, hogy a tavasz nagy és sorsdöntő ese­mények elé állít bennünket. De lehetséges az is, hogy újabb próbáratételek következ­nek el. Kelet felől sűrű, fekete, romlást hozó felhők tűnnek fel a láthatár alján, melyek­nek dörejét ha nem is halljuk még, de lát­juk azokat a vészes, vörös villámokat, me­lyek kelet felől megsemmisült szándékkal robbannak ki az európai keresztyén kultúra és civilizáció felé. Lehetséges az is, hogy a tavasz nem csupán bennünket tesz próbára, de megrázza és próbára teszi az egész európai keresztyén kultúrát is. A jövő kár­pitja mögött érezzük és halljuk a nagy ese­mények zuhanását, — hogy ott mit tarto­gatsz számunkra, — azt bőven elfedted szemünk elől. Egyről azonban bizonyságot teszünk itt előtted a h­áram. Arról, hogy mi sem a beléd vetett hitünkben, sem a nem­zetünkhöz való hűségünkben meginogni nem fogunk. Mi erős törhetetlen hűséggel ragasz­kodunk a mi kálvinizmusunkhoz, — de ez a mi hitünk sem a nemzet egyetemes czél­­jaival nincs ellentétben sem pedig kicsinyes felekeztetkedése nem fog elfajulni soha. Mi testvéri hűséggel álljuk e szent szövetséget, melyet a vörös nemzetköziség hatalmával szemben a keresztyénség nagy gondolatá­ban a testvér keresztyén felekezetekkel kö­töttünk. S ezzel a testvéri hűséggel szemben a magyar faj egyetemes érdekében is ha­sonló testvéri hűséget várunk. Mi méltányol­juk azt a nagy és hatalmas constructiv erőt, melyet a mai világrend fen maradásának kérdésében a katholicizmus képvisel, de hasonló méltánylást követelünk a protestáns világnézet számára, amelynek constructív erejét egy jottányival se értékeljük cseké­lyebbnek, büszkén mutatván az egyetlenegy tényre, — arra nevezetesen, hogy ma­ a világ összes vezető államai az egy Franczia­országot kivéve, mind a protestáns világ­­szemlélet formájában fogadják el a Kriszti­­anizmust. És jöjjenek ránk újabb megpró­báltatások, — a Fe bölcsességed szerint Uram nehezedjék bár fölöttünk még jobban az idők járása, — mi szikla­szilárdan állunk a mi hitünk érez fundamentumán, és hoz­­zád való buzgó hűséggel kérjük Tőled, hogy álljon és éljen örökké a magyar Kálvinista Sión­a­ k­! R E K — Házasság. Legifjabb Füle János gaz­dálkodó f. hó 16-án tartja esküvőjét özvegy Kernács Ferencné kedves leányával, Erzsi­kével. — Halálozás. Józsa Dénes, a Czeglédi Gazdasági Egyesület titkára vasárnap Buda­pesten, hosszú betegség után meghalt. Ébredők! Egy éve múlt, hogy az Éb­redő Magyarok Egyesülete városunkban ki­bontotta zászlaját­. Az emberi ésszel szinte felmérhetetlen hatalmakkal mérte össze ere­jét : a vörös, bolseviki nemzetköziséggel, a szabadkőműves világintr­rnacionáléval és az ezeket támogató zsidó világszolidaritással. Mindezen alvilági hatalmak együttes táma­dásai sem tudták megdönteni az Ébredők erejét és vele együtt nemzetünket. Hogy köz­épületeink ormain nemzetiszín zászló leng, azt nagy részben az Ébredőknek köszönheti az ország. Ma, 16-án délután 3 órakor a Városháza közgyűlési termében, két hóna­pos kényszerű szünet után első tagértekez­­letet tart az egyesület, melyen beszámolunk egyévi munkánkról. Az általános helyzetet a központ két leküldött szónoka fogja ismer­tetni. Nemzeti színekért, magyar fajunk ural­máért és Nagy-Magyarországért imádkozó testvéreink és bajtársaink legyetek mindnyá­jan ott, hogy minden erőnket összeszedve még nagyobb erővel és lelkesedéssel kezd­hessük meg második harcos esztendőnket! Bizton számít jelenlétetekre a Vezetőség.­­ A gazdasági előadások tegnap este megkezdődtek. Beiratkozni a gazdasági egye­sületben lehet.

Next