Czeglédi Közlöny, 1934 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-07 / 1. szám
2. oldal CEGLÉDI KÖZLÖNY Ködésének az igazi szövetkezeti szellem és a valódi altruizmus jegyében való irányítását a kormány egyik feladatául tűzte ki. A szövetkezeti programmom e körvonalazása óta bekövetkezett gazdasági fejlődés, a mezőgazdasági válságnak további kiéleződése még jobban megerősített abban a felfogásomban, hogy a gazdasági kibontakozás és talpraállás nehéz munkájában a szövetkezetnek igen fontos szerepet kell juttatni. Az irányított termelés mellőzhetetlen megvalósítása természetszerűleg csak erős szövetkezeteken keresztül válik lehetségessé, mert piacképes, egységes típusú standard termékek produkálását csakis a szövetkezeti termelés teheti lehetővé. De ugyanilyen fontos szerep vár a szövetkezésre az értékesítés nehéz harcában is, amelyet eredményesen megvívni a sok százezer gazda külön-külön sohasem lesz képes. Itt érvényesül a legvilágosabban a szövetkezeti eszme nagy igazsága: egyesülésben az erő! De az elháríthatatlan kötelességünkké vált jövendő nagy birtokpolitikai akciók lebonyolításánál is feltétlenül szükség lesz a szövetkezetekben rejlő egységesítő és tömörítő erő felhasználására. A mezőgazdasági hitel újjáélesztésében — a mai hitelválság elsimulása után —nemkülönben fontos hivatás vár a szövetkezeti hitelszervezetre. Oly nagy problémák tornyosulnak mindezekben a magyar szövetkezeti élet elé, amelyek megoldása a legnagyobb erőkifejtést és erőösszefogást követeli. Az erők egyesítésének szükségességét felismerve, maguk a szövetkezetek járjanak elől jó példával és alapozzák meg a szövetkezeti munka hatékonyságát célszerű összefogással és pedig az egyenirányú és azonos rendeltetésű szövetkezeteknek önmaguk között leendő szerves kooperációjával. Főként azonban annak az igazi alturista szellemnek a további ápolásával, elmélyítésével és gyakorlati megvalósításával, amely a magyar szövetkezeti mozgalom vezércsillaga kell, hogy legyen a jövőben is. »»»»»» »» »» »» »» »»»»»»»» Az utolsó Turini Százas Küldöttségi tag elhalálozása. Zakar Károly maradt utolsónak azok közül, akik 1877. január 24.-én felkeresték Kossuth Lajost turini magányában. Cegléd város akkor országgyűlési képviselőjévé választotta a Kormányzót s a közgyűlés elhatározta, hogy 100 tagú küldöttséggel adja át a város mandátumát, hogy ezzel szeretetének, ragaszkodásának, nagyrabecsülésének jelét adja, de tudassa velte azt is, hogy 30 évi távollét után se feledkeztek meg róla, visszavárjuk, visszareméljük s ma is bízunk benne és követni akarjuk a béke munkájában mint valamikor a harci munkában. Közismert dolog, hogy Kossuth Lajos csak holtan jött haza az országba, a turini látogatás azonban nem múlt el nyomtalanul a város életében s olyan szervezetté alakult a zarándokküldöttség, amely a hazafias érzést é a Kossuth kultuszban kifejezhető független nemzeti érzést van hivatva ápolni. A küldöttség u. i. együttmaradt, egyesülésszerű szervezetet vett fel s biztosította örök életét azáltal, hogy az elhalt küldöttségi tag helyébe fiát, vejét vagy valami más közeli hozzátartozóját választotta be tagnak s a városi közéletben érdemes férfiakkal is kiegészítette tagjainak sorát s a newyorki Kossuth szobor leleplezésére kizarándokoltakat is meghívta a küldöttségbe. Az eredeti tagok közül, akik tehát Kossuth Lajost színről színre látták, hangját hallották, kezének tapintását érezték, maradt a halálozás sorrendjében utolsónak Zakar Károly, aki 84 évet élt szorgalmas munkában derült kedéllyel, példaadó hazafiassággal. A város és a százas küldöttség díszes temetéssel búcsúztatta el az utolsó zarándokot. A városháza kupolacsarnokában ravatalozták fel nagy dísszel , ott volt a gyásszertartás is újév napján d. u. 3 órakor. Az egyházi szertartás után, melyet Szilágyi Imre kanonok plébános végzett, két beszéd következett. Először dr Sárkány Gyula polgármester búcsúztatta el a város elöljárósága, a képviselőtestület s a város egész közönsége nevében. Kiemelte azt a nagy hazafiságot, amely a zarándokokat télvíz idején náluk szokatlan nagy útra késztette s azt, hogy Kossuth Lajos hazahívása nem párt, nem politikai ügy volt, hanem a város egész lakosságának óhaja) melyre a közgyűlés határozata a hivatalos jelleg pecsétjét is ráütötte s attól kezdve nem is szűnt meg a lelki kapcsolat Kossuth Lajos és Cegléd között s tart mind a mai napig a nagy Hontalan halála után is, mig csak magyar él s a tényleges zarándokok után következő fiatalok nevében itt a koporsónál tesz fogadalmat, hogy azt a szellemet soha sem hagyjuk el s a Kossuth kultuszhoz mindvégig hűek s abban egyek leszünk. Azután dr Dobos Sándor a Turini Százas Küldöttség nevében köszönt el Zakar Károlytól s kiemelte a zarándoklatnak azt a hatását, hogy annak hire országszerte városunk hazafias magatartására fordította a közérdeklődést s még ma is össze van forrva a város a Kossuth kultusszal s országszerte ismerik, amiben van valami kitüntető megkülönböztetés s azt nagyrészben a turini százas küldöttségnek kell tulajdonítani. A temetésen résztvett nemcsak a Turini Százas Küldöttség valamennyi tagja, de a város egész közönsége, hivatalai, intézetei s a kiterjedt rokonság a gyászban résztvevő közönség mellett eltörpült, oly nagy számban jelentek meg a végtisztességtevők s a temetés egyáltalán nem mutatta a megszokott temetés külsőségeit, hanem egy nagy gyászünnepély látványossága volt s a közönség végeláthatatlan hosszú sorban kisérte az utolsó zarándokot a Kálvária temetőbe s aki életében sohase nyugodhatott, hanem mindig csak munkálkodott, most utolsó pihenője helyén van. dik, a revízió-követelés hangja hallatszik, — egy színmagyar városban újságcikkben segítsen a csehek, oláhok, szerbek szekerét tolni. Amikor némileg felocsúdtam az indulattal vegyes elképedésből, — jutott eszembe, hogy megnézzem, kinek is köszönhetem ezt a „meleghangú, hazafias“ cikkecskét. — Kukla Béni. Higgjék el kérem, Kukla Béni volt a cikk papája. — Esetleg mostoha papája. — Én mindenesetre csak azért nem változtam sóbálvánnyá a meglepetéstől, mert ilyen csak a mesékben fordul elő. Tehát ő, Kukla Béni, a gazdatársadalomnak dísze-virága, — érezte kötelességének leszögezni, hogy gondolkozni még nálunk is szabad. Ne nehezteljen rám senki, ha erre a felfedezésre tűnő haraggal lélekzettem fel. — Az más! Már azt hittem, valaki illetékes, vagy legalább is illetékesebb újságíró taposta meg ilyen gyalázatosan hazája szólásszabadságát. Kukla Béni. Fejcsóválva gondolkozom, s most nem a csodálkozás ragad el. Ő írta volna ? Bizony, több ilyen nevű embert nem ismerek városunkban, tehát mégis ő, a kisműveltségű, de annál nagyobb szerencséjű gazda író brillírozott. Szerencsés embernek mondom, mert aki a kormány jóvoltából, szegény embertársai rovására 50 hold földhöz jut, amiből tíz szegény ember eléldegélne, — azt joggal nevezhetem szerencsésnek, — a műveltségi foka pedig köztudomású. Vagy talán csak bitorolja a szerő „díszes“ címét Kukla Béni ? Ha így van, sokkal nehezebb mentséget találni. Feltételezzük ugyanis, hogy Kukla bátyánk, zseni agyából kipattanó gondolatának szavakba öntésével saját magánál hozzáértőbb embert bízott meg. (Nem volt nehéz ilyent találnia.) Ha pedig egy felvilágosodottabb ember irt ilyent, — elhamarkodott — hogy úgy mondjam — lépés volt a fellélegzés afelett, hogy nincs jelentősége az egésznek. Akárhogyan van is, — Béni bátyánk nem túlságosan tiszta fényben mutatkozik. Azt ajánljuk Béni bácsi, hogyha a maga fia ez a cikk, — tagadja ki, — ha pedig csak mostohája, — ismertessen meg bennünket az igazi apával. vs. Válasz a „válaszra“. Forgatva a „Ceglédi Kisgazda“ múlt vasárnapi számát, — semmi értékeset nem várva, kezdtem olvasni egy cikket, mely „Válasz“ cím alatt látott napvilágot. Valami helyi érdekesség lesz — gondoltam —,nem hagyhatom olvasatlanul. Most már sajnálom, hogy engedtem eme kíváncsiságomnak. Az ártatlan cikkecske egy-két bevezető és egyben ízelítő sora után rátért a „tárgyra", amely — le nem írható felháborodásomra — ilyen formán hangzik: „Hála Istennek, gondolkozni szabad még nálunk is, nemcsak a megszállott területen“. Nahát! Az első pillanatban nem hittem a saját szemeimnek. Nem hittem, hogy jól értettem, nem bírtam elképzelni, hogy valaki 1933. év végén, amikor az egész Európában a revízió gondolata érlelő 1. szám »»»»» »»»»·»» »» »» »» »»»»»»· Népmozgalmi kimutatás. Cegléd megyei város anyakönyvi hivatalától nyert értesítés szerint városunk elmúlt 1933. évi népmozgalmi adatait a következőkben ismételjük: városunk területén élve született 803, halva 35, együtt 838 gyermek. (1932. év folyamán: 812 + 37.849.) Nemek szerint: 414 fiú — 389 leány gyermek. Felekezeti megoszlás szerint: Meghalt pedig: 605 embertársunk. 317 róm. kath. (160 férfi 157 nő) 2 g. kath. nő, együtt 319. 259 református (120 férfi, 139 nő), 16 ág. h. ev. (4 férfi, 12 nő), 1 baptista férfi, 10 izrealita (2 férfi, 8 nő). (1932. év folyamán halottaink száma 799 volt.) 1933. év folyamán a nagy háború alatt eltűnt hőseink sorába 12 újabb holttá nyilvánított hősi halottunk került. Házasságot kötött: 300 pár. (1932. év folyamán 290 pár.) Ha a férfi születési számból 98 csecsemőt 8—10 nap is korában lakóhelyére innen el nem vittek volna — úgy a gyarapodásunk lélekszámban 198 fő lenne — igy e szám levonásával 100 lélekkel gyarapodtunk. Róm. kath. 236 fiú, 217 leány, Görög kath. 1 1 , együtt: 456 Református 164 „ 153 „ . 317 Ág. h. ev. 11 , 11 , 22 Izraelita 3 , 2 , „ 5 Görög keleti 1 „ 1 „2 Baptista 1 „ 1 ,2