Czeglédi Közlöny, 1934 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-07 / 1. szám

2. oldal CEGLÉDI KÖZLÖNY­ Ködésének az igazi szövetkezeti szellem és a valódi altruizmus jegyében való irányítását a kormány egyik feladatául tűzte ki. A szö­vetkezeti programmom e körvonalazása óta bekövetkezett gazdasági fejlődés, a mező­­gazdasági válságnak további kiéleződése még jobban megerősített abban a felfogásomban, hogy a gazdasági kibontakozás és talpraállás nehéz munkájában a szövetkezetnek igen­­ fontos szerepet kell juttatni. Az irányított termelés mellőzhetetlen megvalósítása ter­mészetszerűleg csak erős szövetkezeteken keresztül válik lehetségessé, mert piacképes, egységes típusú standard termékek produká­lását csakis a szövetkezeti termelés teheti lehetővé. De ugyanilyen fontos szerep vár a szövetkezésre az értékesítés nehéz harcában is, amelyet eredményesen megvívni a sok százezer gazda külön-külön sohasem lesz képes. Itt érvényesül a legvilágosabban a szövetkezeti eszme nagy igazsága: egyesü­lésben az erő! De az elháríthatatlan köte­lességünkké vált jövendő nagy birtokpoliti­kai akciók lebonyolításánál is feltétlenül szükség lesz a szövetkezetekben rejlő egy­ségesítő és tömörítő erő felhasználására. A mezőgazdasági hitel újjáélesztésében — a mai hitelválság elsimulása után —nemkülön­ben fontos hivatás vár a szövetkezeti hitel­szervezetre. Oly nagy problémák tornyosul­nak mindezekben a magyar szövetkezeti élet elé, amelyek megoldása a legnagyobb erő­kifejtést és erőösszefogást követeli. Az erők egyesítésének szükségességét fel­ismerve, maguk a szövetkezetek járjanak elől jó példával és alapozzák meg a szövetkezeti munka hatékonyságát célszerű összefogással és pedig az egyenirányú és azonos rendel­tetésű szövetkezeteknek önmaguk között le­endő szerves kooperációjával. Főként azon­ban annak az igazi alturista szellemnek a további ápolásával, elmélyítésével és gyakor­lati megvalósításával, amely a magyar szö­vetkezeti mozgalom vezércsillaga kell, hogy legyen a jövőben is. »»»»»» »» »» »» »» »»»»»»»» Az utolsó Turini Százas Küldöttségi tag elhalálozása. Zakar Károly maradt utolsónak azok kö­zül, akik 1877. január 24.-én felkeresték Kos­suth Lajost turini magányában. Cegléd város akkor országgyűlési képvi­selőjévé választotta a Kormányzót s a köz­gyűlés elhatározta, hogy 100 tagú küldött­séggel adja át a város mandátumát, hogy ezzel szeretetének, ragaszkodásának, nagyra­becsülésének jelét adja, de tudassa velte azt is, hogy 30 évi távollét után se feledkeztek meg róla, visszavárjuk, visszareméljük s ma is bízunk benne és követni akarjuk a béke munkájában mint valamikor a harci munká­ban. Közismert dolog, hogy Kossuth Lajos csak holtan jött haza az országba, a turini láto­gatás azonban nem múlt el nyomtalanul a város életében s olyan szervezetté alakult a zarándokküldöttség, amely a hazafias érzést é a Kossuth kultuszban kifejezhető független nemzeti érzést van hivatva ápolni. A küldöttség u. i. együttmaradt, egyesülés­­szerű szervezetet vett fel s biztosította örök életét azáltal, hogy az elhalt küldöttségi tag helyébe fiát, vejét vagy valami más közeli hozzátartozóját választotta be tagnak s a városi közéletben érdemes férfiakkal is ki­egészítette tagjainak sorát s a newyorki Kossuth szobor leleplezésére kizarándokol­­takat is meghívta a küldöttségbe. Az eredeti tagok közül, akik tehát Kos­suth Lajost színről színre látták, hangját hal­lották, kezének tapintását érezték, maradt a halálozás sorrendjében utolsónak Zakar Ká­roly, aki 84 évet élt szorgalmas munkában derült kedéllyel, példaadó hazafiassággal. A város és a százas küldöttség díszes te­metéssel búcsúztatta el az utolsó zarándokot. A városháza kupolacsarnokában ravataloz­ták fel nagy dísszel , ott volt a gyásszer­­tartás is újév napján d. u. 3 órakor. Az egyházi szertartás után, melyet Szilágyi Imre kanonok plébános végzett, két beszéd következett. Először dr Sárkány Gyula polgármester búcsúztatta el a város elöljárósága, a kép­viselőtestület s a város egész közönsége ne­vében. Kiemelte azt a nagy hazafiságot, amely a zarándokokat télvíz idején náluk szokatlan nagy útra késztette s azt, hogy Kossuth La­jos hazahívása nem párt, nem politikai ügy volt, hanem a város egész lakosságának óhaja) melyre a közgyűlés határozata a hivatalos jelleg pecsétjét is ráütötte s attól kezdve nem is szűnt meg a lelki kapcsolat Kossuth Lajos és Cegléd között s tart mind a mai napig a nagy Hontalan halála után is, mig csak magyar él s a tényleges zarándokok után következő fiatalok nevében itt a kopor­sónál tesz fogadalmat, hogy azt a szellemet soha sem hagyjuk el s a Kossuth kultusz­hoz mindvégig hűek s abban egyek leszünk. Azután dr Dobos Sándor a Turini Százas Küldöttség nevében köszönt el Zakar Károly­­tól s kiemelte a zarándoklatnak azt a hatá­sát, hogy annak hire országszerte városunk hazafias magatartására fordította a közér­deklődést s még ma is össze van forrva a város a Kossuth kultusszal s országszerte ismerik, amiben van valami kitüntető meg­különböztetés s azt nagyrészben a turini szá­zas küldöttségnek kell tulajdonítani. A temetésen résztvett nemcsak a Turini Százas Küldöttség valamennyi tagja, de a város egész közönsége, hivatalai, intézetei s a kiterjedt rokonság a gyászban résztvevő közönség mellett eltörpült, oly nagy szám­ban jelentek meg a végtisztességtevők s a­­ temetés egyáltalán nem mutatta a megszo­­­­kott temetés külsőségeit, hanem egy nagy gyászünnepély látványossága volt s a kö­zönség végeláthatatlan hosszú sorban kisérte az utolsó zarándokot a Kálvária temetőbe s aki életében sohase nyugodhatott, hanem mindig csak munkálkodott, most utolsó pi­henője helyén van. dik, a revízió-követelés hangja hallatszik, — egy színmagyar városban újságcikkben segít­sen a csehek, oláhok, szerbek szekerét tolni. Amikor némileg felocsúdtam az indulattal vegyes elképedésből, — jutott eszembe, hogy megnézzem, kinek is köszönhetem ezt a „meleghangú, hazafias“ cikkecskét. — Kukla Béni. Higgjék el kérem, Kukla Béni volt a cikk papája. — Esetleg mostoha papája. — Én mindenesetre csak azért nem változtam sóbálvánnyá a meglepetéstől, mert ilyen csak a mesékben fordul elő. Tehát ő, Kukla Béni, a gazdatársadalomnak dísze-virága, — érezte kötelességének leszögezni, hogy gondolkozni még nálunk is szabad. Ne nehezteljen rám senki, ha erre a fel­fedezésre tűnő haraggal lélekzettem fel. — Az más! Már azt hittem, valaki illetékes, vagy legalább is illetékesebb újságíró taposta meg ilyen gyalázatosan hazája szólásszabad­ságát. Kukla Béni. Fejcsóválva gondolkozom, s most nem a csodálkozás ragad el. Ő írta volna ? Bizony, több ilyen nevű embert nem ismerek városunkban, tehát mégis ő, a kis­­műveltségű, de annál nagyobb szerencséjű gazda­ író brillírozott. Szerencsés embernek mondom, mert aki a kormány jóvoltából, szegény embertársai rovására 50 hold föld­höz jut, amiből tíz szegény ember eléldegélne, — azt joggal nevezhetem szerencsésnek, — a műveltségi foka pedig köztudomású. Vagy talán csak bitorolja a szerő „díszes“ címét Kukla Béni ? Ha így van,­­ sokkal nehezebb mentséget találni. Feltételezzük ugyanis, hogy Kukla bátyánk, zseni­ agyából kipattanó gondolatának szavakba öntésével saját magánál hozzáértőbb embert bízott meg. (Nem volt nehéz ilyent találnia.) Ha pedig egy felvilágosodottabb ember irt ilyent, — elhamarkodott — hogy úgy mondjam — lé­pés volt a fellélegzés afelett, hogy nincs jelentőség­e az egésznek. Akár­hogyan van is, — Béni bátyánk nem túlságosan tiszta fényben mutatkozik. Azt ajánljuk Béni bácsi, hogyha a maga fia ez a cikk, — tagadja ki, — ha pedig csak mos­tohája, — ismertessen meg bennünket az igazi apával. vs. Válasz a „válaszra“. Forgatva a „Ceglédi Kisgazda“ múlt vasár­napi számát, — semmi értékeset nem várva, kezdtem olvasni egy cikket, mely „Válasz“ cím alatt látott napvilágot. Valami helyi érde­kesség lesz — gondoltam —,nem hagyhatom olvasatlanul. Most már sajnálom, hogy enged­tem eme kíváncsiságomnak. Az ártatlan cikkecske egy-két bevezető és egyben ízelítő sora után rátért a „tárgyra", amely — le nem írható felháborodásomra — ilyen formán hangzik: „Hála Istennek, gon­dolkozni szabad még nálunk is, nemcsak a megszállott területen“. Nahát! Az első pilla­natban nem hittem a saját szemeimnek. Nem hittem, hogy jól értettem, nem bírtam elkép­zelni, hogy valaki 1933. év végén, amikor az egész Európában a revízió gondolata érlelő­ 1. szám »»»»» »»»»·»» »» »» »» »»»»»»· Népmozgalmi kimutatás. Cegléd megyei város anyakönyvi hivatalá­tól nyert értesítés szerint városunk elmúlt 1933. évi népmozgalmi adatait a következők­ben ismé­teljük: városunk területén élve született 803, halva 35, együtt 838 gyermek. (1932. év folyamán: 812 + 37.849.) Nemek szerint: 414 fiú — 389 leány gyermek. Felekezeti megoszlás szerint: Meghalt pedig: 605 embertársunk. 317 róm. kath. (160 férfi 157 nő) 2 g. kath. nő, együtt 319. 259 református (120 férfi, 139 nő), 16 ág. h. ev. (4 férfi, 12 nő), 1 baptista férfi, 10 izrealita (2 férfi, 8 nő). (1932. év folyamán halottaink száma 799 volt.) 1933. év folyamán a nagy háború alatt eltűnt hőseink sorába 12 újabb holttá nyilvánított hősi halottunk került. Házasságot kötött: 300 pár. (1932. év folya­mán 290 pár.) Ha a fér­fi születési számból 98 csecsemőt 8—10 nap is korában lakóhelyére innen el nem vittek volna — úgy a gyarapodásunk lélekszámban 198 fő lenne — igy e szám­­ levonásáva­l 100 lélekkel gyarapodtunk. Róm. kath. 236 fiú, 217 leány, Görög kath. 1­­ 1 , együtt: 456 Református 164 „ 153 „ . 317 Ág. h. ev. 11 , 11 , 22 Izraelita 3 , 2 , „ 5 Görög keleti 1 „ 1 „2 Baptista 1 „ 1 ,2

Next