Czeglédi Ujság, 1919 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1919-01-05 / 1. szám

CZEGLED! ÚJSÁG !-fő szám XXIX­­k évfolyam. gikai elméletekkel sehol sem kormá­nyozható. Egy hatalmas örvénynek két­séggel és bánattal övezett fenyegető krátere szélén szomorúan szemléljük, hogy pusztulunk, veszünk s hogy sehol sehonnan sem mutatkozik egyetlenegy biztató reménysugár. Így csak önma­gunkban, egymás megértésében lehet megtalálnunk a fékevesztett rohanásban teljesen figyelmen kívül hagyott azt az erőforrást, amely a romlásban megállít bennünket és hozzásegíthet ahhoz, hogy a múlt gonoszságait elpusztítva, a jövendő igazságát vérontás nélkül diadalra vigyük. Ezeket a szempontokat hagyta figyel­men kívül a szociáldemokrata párt ceg­lédi vezetősége, mikor aavátítő-iki el­járásával pillanatnyi siker miatt párttak­­tikából a Károlyi-párt alakuló gyűlésé­nek megtartását megakadályozta. Jól tudom én, hogyha az egyetértést és bé­két szolgálni akarjuk, nem szabad az égő szenvedélyek tüzét táplálni, néhány kérdés feltevése — anélkül, hogy arra feleletet várnánk — talán még­sem fö­lösleges. Kérdjük tehát, miért tartja fö­löslegesnek a szociáldemokrata párt helyi csoportja a Károlyi-párt megalakítását, ha maga Károlyi Mihály annak megala­­kítását nem tartotta fölöslegesnek? Ho­gyan egyeztethető össze az egyesülési és gyülekezési jog szabad gyakorlása és a Károlyi-párt alakuló gyűlésének meghiú­sítása a szociáldemokrata párt Vezető­ségének azzal a felfogásával, mely más­nak is meg kívánja adni azt a jogot, amellyel ő maga is él s kívonhatja-e jogosan a maga részére a bizalmat ez a párt arra nézve, hogy az emberi szabad­ság védelme az ő kezében van a legjobb helyen és hogy az emberi boldogságot az ő vezetése békés úton tudja megte­remteni és biztosítani, mikor czeglédi eljárása éppen az ellenkezőjére enged következtetni? S végül biztos-e benne a szociáldemokrata párt, hogy a gépek megjelenésével felhalmozódott tőke ellen irányuló elméleti tételei átalakítás nélkül megvalósíthatók-e földművelő államokban minden társadalmi osztályra s hogy e ta­nok egyetemes megvalósítása nem ve­zeti-e holt­vágányra az emberiség ügyét, miután a jót vagy rosszat csupán a ma­terialisták szempontjai szerint mérlegeli ? Feleljen meg a kérdésekre mindenki ön­magának és lelkiismeretének legyen cse­lekedeteiért a felelős! Hogy a szociáldemokrata párt magyar­­országi programmja, mint a gyűlésen hallottuk 1­5 éves, jól tudjuk, de e helyen a magyarság programmja már ezer éves, melyet kicsinyelni nem lehet, mert ez a Programm addig fenn tudta tartani e helyen a magyarságot és biztosítani tudta az itt élők számára minden időben azt az általános emberi szabadságot, melyet a kor fejlettségi foka nyűgöt Európában megkívánt. És azért múltja alapján sem engedheti, hogy itt most azt vigyék a közt­udatba, hogy a szabadság és nemzeti érzés ellentétes fogalmak, mikor épp egy magyar költő ajkán fa­kadt a „világszabadság“ szava, de azt se kívánja tőlünk senki, hogy a magyar­ság éppen akkor, mikor évszázados el­nyomás után saját sorsának intézője le­het s mikor körülötte, sőt benne is nem­zeti alapon szervezkednek embertársai, bármilyen szép elmélet kedvéért lemond­jon a nemzeti egyéniségéről. Ez a nemzet, mely századokon át ta­nult tűrni, szenvedni és sorsában bízni, most sem­ türelmetlen, hanem vár és re­mél, ha most nem is elegyedik bele minden erejével a dolgokba s egyelőre áll, hogy tájékozódjék és a dolgo­ •V­au 'mié, nagy oka van rá, hisz oly sokszor becsapták és félrevezették már az idők folyásában. És azért nem ment át cselekvésbe a Károlyi-párt ala­kuló gyűlésén sem, de tu­domosabbnak tartotta volna, hogy annak az embernek a prograamját ebben a városban sza­badon kifejthessék, akit ép egy héttel előbb avatott városának díszpolgárává azért, hogy mikor helyzete és munkája egyre jobban megnehezedik, maga mel­lett érezze annak a városnak becsülését, amelyik mindig büszke volt arra, hogy megfelelő formában kifejezésre juttassa, hogy azokat az érdemes embereit, akik a hazának és az emberiségnek szolgá­latot tettek, a magyarság mindenkor meg szokta becsülni. Nem rajta múlt, hogy a zászlóbontás meghiúsult, a szociálde­mokrata párt vezetősége határozott más­ként. És mikor én csendes óráimban a mai napok jelentős és változatos eseményei fölött elgondolkozom és rövid újságírói működés után más irányú elfoglaltságom miatt e lap kötelékéből kilépek, eszembe jutnak a francia forradalom evangélistá­jának, Rousseaunak szavai. Minden töké­letes, ami a teremtő kezéből kikerül, de minden megromlik, ami az ember kezébe jut! Bucsuzóul azt kívánom, hogy legyen­­ egyetértés, békesség és szabadságszere­tet e város falai között! Sárkány József: A beszéd hiába! Akár napilapot, akár hetilapot vesz az ember a kezébe, a sokféle baj és panasz közt mindegyikben panaszkodnak arról is, hogy ma Magyarországon senki se akar dolgozni­-* s ez is dologtalanság előbb-utóbb katasztrófába dönti elgyen­­gült nemzetünket. Felhívásokat, buzdításokat eresztgetnek szét az ország minden részébe s szép­­ szavakkal buzditgatják egymást doh ■*'* az emberek. (Közben azonban megtörté­nik s éppen Czegléden, olyan eljárás is, hogy a legmunkásabb, a legtöbbet dol­gozó embert akarják megbotozni a nyil­vánosság előtt könnyelmű halandók csak azért, mert amannak s szorgalmas, be­csületes munkája nem deficittel végző­dött.) A munkára való noszogatás mellett a városházát járják az emberek; s mint aki a naponta megjelenő 1—2—0- féle falragasz elolvasásával, a 2—3­—8 féle dobszo s különféle gyűlések végig­hallgatásával teljesen eleget tett honpol­gári kötelességének , döngeti a városháza ajtaját s nem kéri, hanem követeli a bért, a jól megszolgált segélyt. Segélyt! Segélyt és segélyt! Csupán csak ez kell s semmi más! Ebből azon­ban sokat adjatok, mert ha nem, hát megharagszunk ! Aki pedig haragszik, annak — lega­lább az öregük azt tartották — nincs ám igaza, segélyt követelő urak és asz­­szonyságok! Ma már a jótékonysággal a város odáig ment, hogy egyáltalán nem lehet Czegléden sem férfi, sem női munkást kapni. Nincs már szegény ember! Kar­­batett kézzel, segélyből éldegél mindenki! Lesik-várják a potyát, a sült galambot ! A mi városunkban alig van segélyre­­szoruló éhező. Bizonyítja az, hogy egyik helybeli nagybérlő 20 K és koszt mellett nem kapott elegendő napszámost a ta­­karmányrépaf­elszedéshez, a másik a bur­gonya és kukorica betakarításához, a harmadik a szüreteléshez stb. A cukor­gyárak 40 K napszám ellenében szinte lámpával keresik a napszámosokat, hogy szedjék ki a cukorrépát, amelynek egy nagy része népünk dologtalanságának esik áldozatul. Napszámos ugyan nincs, de azért a cukrot pontosan követelik asszonyaink ott a városházán. (Úgy hall­juk azonban, hogy a közel­jövőben hiába követelik.) Hogy Czegléden nincs szegénység, ezt a munkásosztály által zsúfolásig megtöl­tött mozik és színház is bizonyítják. Aki cselédet vagy mosónét akar fogadni, az újabban a mozi tájékán néz szét. Ezen­kívül ékszerészektől, rövidárukereskedők­­től, fényképészektől halljuk, hogy az ő üzletüek, dacára minden drágaságnak, s®ha olyan kitűnően nem ment, mint mostanában, vevőik a legszegényebbnek gondolt néposztályból kerülnek ki, igen sok gramofont s hozzávaló lemezeket, képeket, tükröket, ékszereket, szóval luxus­cikkeket vásárolnak. Ez­ pedig mind nem a szegénységnek­ a jele. Igen sok ilyenféle panaszt hallottunk : nincs kocsis, nincs boltiszolga, a dur­vább napszám-munkákra nincs ember. Megtörtént, hogy egyik gazdálkodó a piacon csoportokban ácsorgó emberek közül 40 et is megszólított, hogy jó fize­tésért segédkezzenek neki egy sír kiásá­sában, de hiába­, senki se vállalkozott. A dologtalanság ellen tehát már nem­ beszélni, hanem tenni kell.. Hagyja abba a város az alamizsnaosztosítást, az éhező szegények részére állítsa fel a népkony­hát, ezenkívül gondoskodjék a város vezetősége munkaalkalomról. Vannak a vezetőségben szakemberek, adjanak mun­kát annak, akinek nincs, vagy ha itthon nem tudnak adni, hát szerezzenek mun­kát máshol. A békében is voltak kisebb-nagyobb mérvű ínséges esztendők, amikor munka­alkalmat teremtettek az állam és a városok. Azt nem tették soha, hogy dologtalan embereket etessenek. b - t •*-. t p p w 1 fi Jfii IV. H — A Károlyi Mihály párt szerv«?.kezé ülé­se. A Károlyi Mihály párt szervezkedését előké­szítő bizottság f. hó 2-án, csütörtök délutánra hívta össze f. régi függetlenségi és 48-as párt nagybizott­ását a Népkör helyisége, hogy a forradalom okozta történelmi nagy átalakulás következtében beálló új helyzettel szemben ál­lásfoglalásra bírja rá a pártot. Dr. Gombos La­jos orvos vázolta előbb az állapotokat, melyeket bizony mindenképen sötétnek ítélt. Rendkívüli munkára, páratlan akaraterőre lesz szükség szerinte, hogy hozzáfoghatunk munkánkhoz, — melynek ideje csak ezután következik el — s amely­ munka nem lehet más, mint a nem­zeti érzésében változatlanul kitartó magyar pol­­gári társadalmi megszervezése és egy zászló alá való tömörítése. A régi, kipróbált harcosok helyébe új erőkre, fiatal! emberekre kell bíz­nunk e munkát — mond? — és ezért ajánlja hogy a régi tisztikar helyébe új vezetőség és a régi elnök helyére is uj, elhatárolt és lelkes férfi átfuttassék. Ez természetesen nem lehetett más, mint ak­. Dobos Sándor, a■ párt vezéralakja, aki azonnal megejtett rendkívül lelkes megválasztás* után hatalmas beszédben foglalta el székét­. A Károlyi-párt programiját fejtette tiszta logikával, fényes eloquentiával a nagygyűlés tagjainak lelkes helyeslése közben, majd beszédének vé­gén beterjesztette az új tisztikar névsorát, me­lyet az előkészítő bizottság nevében elfoga­dásra ajánlott. A rögtöni választáson Dr. Do­­bos Sándor mellé társelnökökül Takács Jó­zsefet és Dr Gombos Lajost, a központi alelnök­sig tagjaiul id. Füle Jánost, Dr Halász Lászlót, Ries Ferenczet, Dr. Traub Józsefet, Lámer Já­nost, Dr. S. Nagy Lajost, Szabó Józsefet, Szi­lágyi Imrét, Tatteli Lajost, Dr. Feldmann Jó­zsefet, és Darányi Jánost, kerületi alelnökökü­ Lakos Józsefet, Csernus Andrist, Antal Antalt, Varga Dinast, Alexy Lajost,­­ Molnár Ele­mért, Szemerédi Istvánt, Füle Istvánt, Szebeni Benőt, File Józsefet, Gyn­ge Istvánt, Gyura Istvánt, Hoffer Istvánt és Rcseri Ferencet, tit­kárul a Károlyi párt mozgalmaiban eddig is

Next