Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-05 / 1. szám
Alapítva: CHICAGO és KÖRNYÉKE „Chicago and Vicinity" Hungarian weekly newspaper with readership in every State of the U.S.A. 1985. január 5 Issue No. 1. Üzleti iroda—Business-office! 4125 N. Central Park Ave. Chicago, 111. 60618 Tel: (312) 478-0850 MR LOUIS S2ATHMARY 2218 M LINCOLN AYS CHICAGO IL 60614 A Szovjetunió ismét temet: Hadügyminisztere Ustynov elhalálozott Dimitrij Ustynov Csernyenko elmulasztja saját temetésének főpróbáját Washingtoni tudósítónk jelenti: Dimitri Ustynov marshall „meghűlése” (amelynek magyarázatával hosszú hetek óta eltűnt a nyilvánosság elől) véget ért. Karácsony este temették a Kreml falába, a szokott pompával. Állítólag szívattak vitte el, de a bennfentesek szerint több súlyos betegségben szenvedett, de az ok más is lehetett. A fagyos hidegben az egész szovjet vezetőség felvonult, leszámítva magát Csernyenkót, a vörös cárt, aki súlyos emphysemában szenved és a minusz 10 fokos fagyban még ha jól lenne sem tudta volna szerepét játszani. A Londont látogató „mosolygó Mihály”, az állítólagos trónörökös, Mikhail Gorbachev, angliai útja alatt külföldön jelentette be a hadügyminiszter elhalálozását, hasonló esetre még nem volt példa. Moszkvában azonban már napok óta suttogták a marshall halálának hírét. A 76 esztendős Ustynov, Csernyenko és Gromikó szövetségese, 8 évig volt a hadügyek élén, de pártmúltjában hosszú ideje részese a Vörös Hadsereg hatalmas kiépítésének. Utódja a 73 esztendős Gergely Sokolov marshall, ezúttal tehát civil helyett a hadsereg tagja került a hadügyek élére. A nyugati Kreml-i szakértők azt jósolgatták, hogy fiatalabb pártember kapja majd a pozíciót, Gorbachev vetélytársát, a 61 esztendős Gregory Romanovot emlegették. Ustynov pótlásánál fontosabb a tény, hogy ki az aki nem lett hadügyminiszter! — Amennyiben valóban Romanovot nevezik ki, úgy újabb hatalomhoz való jutása mellett egyben zsákutcába került volna. A Szovjetunió hadügyminisztere, amennyiben még nem lenne az ** akár civil, akár katona az illető, a marshalli kinevezést kapja, egyenruhát kell öltenie és ezzel kilátásai a teljhatalom elnyerésére végetértek. A Romanov, amikor nem kapta meg a hadügyi tárcát, tehát továbbra is versenytársa maradt Gorbacsovnek, és feltehetően görbe szemmel szemlélte Moszkvából riválisának és feleségének londoni sztárszereplését. Az egyik brit lap a mosolygós és elegáns szovjet házaspárt ,,Gucci elvtársaknak” nevezte el a divatos és méregdrága nyugati üzlet után. Romanov alkalmasint támogatásra talált a Vörös Hadseregen belül Ogarkov marshall személyében. Amennyiben Csernyenkó és talán Ustynov nem mozdítja el Ogarkovot a helyéről (állítólag a Nyugat elleni blitz hadjárat tervezését bízták rá ) úgy ő örökölte volna most Ustynov pozícióját. Mindehhez hozzájárult még a tény, hogy „az öreg vezetők trojkája” — a Csernyenkó— Gromikó—Ustynov trió most duóra csökkent, csupán Csernyenkó és Gromikó maradt, háttérben „a hataloméhes kölyökkel” — Gorbachevvel és a 60-as évek elején tartó és és szintén sihedernek számító Romanovval az élen. Reagan a honvédelmi kiadások csökkentése ellen döntött Caspar Weinberger honvédelmi miniszter került ki győztesen a honvédelmi kiadások csökkentésének viaskodásából. A költségvetési iroda igazgatója, David Stockman, az elkövetkező három esztendőre 58 milliárd dollárral szerette volna csökkenteni Amerika honvédelmi beruházását, hogy a 210 milliárd dolláros deficittet ezzel csökkentse. Stockman minden oldalról támogatásra talált érvelésében, abban, hogy a Pentagonnak szintén ki kellene vennie a maga részét az általános kiadások megnyirbálásából. Minden oldalról, leszámítva Reagan elnököt, aki a kívánt 58 milliárd dollár helyett csupán 28 milliárd dolláros honvédelmi kiadás csökkentésébe egyezett bele. Ezt a csökkentést Caspar Weinberger dolgozta ki és ez érintetlenül hagyja a nagy programokat, mint az MX rakéta építését, valamint a B-1. bombázók gyártását. Az elnököt a honvédelmi miniszter következő érvelése győzte meg: „A Szovjetunió részéről évről-évre nagyobb a katonai nyomás. Ha erre nem válaszolunk saját erőink erősítésével úgy Moszkva félreértené szándékunkat. Még esztendőkbe fog így is telleni, hogy behozzuk eddigi mulasztásainkat és utolérjük katonai téren a Szovjetuniót.” A honvédelmi miniszter a kongresszusban támadásokra és további nyirbálási kísérletekre számíthat. Saját 28 milliárd dolláros terve a kongresszusban fagyos fogadtatásra talált, még a republikánusok részéről is. Például a szenátus új többségi vezetője Bob Dole szenátor a jelentősebb csökkentést kívánók táborába tartozik. Az elkövetkező esztendők polgári költségvetéséből Reagan 34 milliárd dollárt vág le, de a Pentagon költségvetését csupán 8,7 milliárddal csökkenti, amit a kongresszus többsége elítél. Az elnök döntését viszont az a tény befolyásolta, hogy elsőszámú kötelessége Amerika nemzetbiztonságáról gondoskodni és ezért a honvédelmi kiadások megállapítását nem lehet belpolitikai vagy financiális szempontokból mérlegelni. Az ENSz-közgyűlés vége: Jeane Kirkpatrick önfelmérése A világszervezet közgyűlése véget ért, az ENSz-ben 1984-ben a két legfontosabb téma: Az USA kilépése a kulturális szervezetből az UNESCO-ból volt, valamint Jeane Kirkpatrick amerikai fődelegátus távozása. Az UNESCO szenegáli főnöke Amerika kilépése után kijelentette, hogy ez semmilyen kihatással nem lesz az UNESCO-ra, minden megy tovább, mint korábban! Amennyiben ez igaz, és minden úgy megy mint eddig, úgy Anglia és Hollandia követhetik az amerikai kilépés példáját és az UNESCO ezzel elvesztené anyagi bázisának jelentős részét és nem tudná folytatni Nyugat-ellenes agitációját. Az amerikai kilépésnek így, vagy úgy, de valószínűleg meg lesz a maga jelentős kihatása! A másik legfontosabb fejlemény a világszervezet frontján, Jeane Kirkpatrick amerikai fődelegátus szándékolt visszavonulása. A közgyűlés zárása után a szókimondó hölgy felmérte saját 4 esztendős működésének hatását: „Amikor átvettem hivatalomat, — mondotta Jeane Kirkpatrick nagykövet, — az Amerika és Izrael ellenes kirohanások mindennaposak voltak a világszervezetben. Mindenért ezt a két országot okolták, különösen a Harmadik Világhoz tartozó országok. Ezt nem illett észrevenni, „jó ha kiengednek egy kis gőzt!” még Washingtonban is ezt mondták a kirohanásokról. Én ezzel nem értettem egyet, és azzal sem, hogy ez ENSZ biztonsági tanácsát a konfliktusok rendezése helyett azok elmérgesítésére használták leginkább a világszervezet tagjai!” Mrs. Kirkpatrick hivatalba lépése után, 1981-ben mindenkit megdöbbentett, amikor levelet írt 67 jórészt amerika-barát, de Harmadik Világhoz tartozó országnak, mert ezek csatlakoztak Kuba anti-USA kiáltványához, amely Washingtont Líbiával és Nicaraguával szembeni agresszióval vádolta. Mrs. Kirkpatrick levelében megrótta „ezeket a barátokat”, hogy ilyen hazugságokat tartalmazó nyilatkozatot aláírtak és közölte velük, hogy a jövőben rajtuk tartja a szemét, és azon is, hogy hogyan szavaznak a közgyűlésben. Kirkpatrick levelének meg volt a maga hatása, hirtelen abbamaradtak az Amerika ellenes kirohanások, sőt a közgyűlésben megváltoztak a szavazatok is. Mrs. Kirkpatrick hatalmas tekintélyre tett szert az ENSZ-ben, barátai tisztelték, ellenségei féltek tőle. Egy Harmadik Világbeli diplomata a változás okát így magyarázta: „Eddig nem tudtuk, hogy Washingtont érdekli-e az, hogy mi mit mondunk és teszünk az ENSZ-ben!” Jeane Kirkpatrick 4 év után úgy érzi elege volt jelen feladatával és visszavonulási szándékát jelentette be. Reagan elnök hiába igyekezett őt maradásra bírni. Az erélyes hölgytől a fehér házi és külügyminisztériumbeli munkatársak kissé fáznak, attól tartanak, hogy amennyiben Kirkpatrickból elnöki tanácsadó lenne, úgy nekik gyűlne meg vele a bajuk. Szívesen látnák, ha Kirkpatrick asszony visszatérne katedrájára a washingtoni Georgetown egyetemre. Reagan elnök viszont személyes tárgyalások során arra kérte Jeane Kirkpatrickot, hogy halassza el távozási szándékát az új elnöki beiktatás utáni időpontra. Ezért Kirkpatrick aszszony jövője továbbra is rejtély és állandó washingtoni találgatások témája. 1984 a szabadság szempontjából jobb esztendőnek tekinthető A new yorki Szabadság ház, a Freedom House szervezet, amely a II. Világháború végén alakult és szemmel tartja az egész földgömbön a szabadság helyzetét, mint minden esztendőben most is közzé tette szokásos év végi jelentését, térkép kíséretében. „1984 a Freedom House jelentése szerint aránylag, a jobb évek között könyvelhető el, a szabadság ügye jelentős előrehaladást tett az amerikai kontinensen. Argentínában véget ért a katonai diktatúra, polgári kormány alakult, Brazília szintén ebbe az irányba tart. Uruguayban választottak, Granada önrendel,kezési jogát részben visszanyerte, El Salvadorban is választást tartottak, sőt Nicaraguában nem teljesen szabad, de legalább részben engedélyezett választásra került sor. Túl az amerikai kontinensen a szabadság szempontjából a következő országokban javult a helyzet: Egyiptom, Jordánia, Irán, Dél-Korea, Törökország és a Fülöp Szigetek. Afrikában viszont jelentősen romlott a szabadság ügye. Nigéria visszaállította katonai diktatúráját, Szudánban a mohamedán vallási törvények szigora korlátozza a szabadságjogokat, Ghánában klikk vette át az uralmat, Krányában önkényuralom szilárdult meg, Libériában öldösik a rendszer politikai ellenfeleit. A szabadnak számító nemzetek száma világszerte 53, és 32 terület is ideszámít. A világ szabad összlakosságának arányszáma 34 %. A félszabadságban élő országok száma 59, a területeké 19, a százalékarányszám 23 %. A nem-szabad országok száma 55, a területeké 3, ez a világ lakosságának 41 %-a. Világszerte több mint 2 milliárd ember él rabként. A Szabadság Ház az egyetlen Jugoszláviát leszámítva egész Kelet- Európát és a Szovjetuniót arab országok sorába számítja, tehát Magyarországot is. A Szabadság Ház jelentése szerint 1984-ben több tudósítót öltek meg mint korábbi években, több hírközlőt tartóztattak le, vagy zaklattak mint korábban, ugyanakkor számos országban a sajtó képviselőit jobban kezelték, mint azelőtt. Mindent összevéve 1984 a szabadság szempontjából nem mondható kimondottan rossz esztendőnek. Európa ahogy a „Der Alte” látja Der Alte, az elsőszámú Konrad Adenauer volt Nyugat-Németország alapítója, és legendás hírű első kancellárja. Der Alte III., Amerika jelenlegi bonni nagykövete Arthur Burns, aki óriási tiszteletnek örvend Nyugat- Németországban. Közben volt egy II. Der Alte is, John McCloy, aki a megszállott Németország idős és bölcs amerikai főbiztosa volt. Ezt a három amerikai öregembert a németek hallatlanul tisztelték, tanácsaikat meghallgatták, sőt követték. Reagan jelenlegi bonni nagykövete, Arthur Burns, a III. Der Alte, jelenleg 80 esztendős. Burns fiatal korában Franklin Delano Roosevelt new deal programját szolgálta ifjú demokrataként. Azután kiábrándult a demokratákból és a republikánusokhoz csatlakozott. ,1952-ben Eisenhower elnök gazdasági tanácsadói testületének vezetője lett. Nixon, Ford és Carter elnöksége idején ő volt a Federal Reserve Board vezetője, ami az amerikai nemzeti bank elnökségének felelne meg amennyiben ilyen pozíció létezne. Burns Reagant 4 esztendeje szolgálja bonni nagykövetként, pártállása szerint jelenleg Reagan-konzervatív. A németek úgy tekintenek rá, mint valami amerikai Deák Ferencre, aki egyben gazdasági szakértő és ugyanakkor kiváló politikus és hallatlanul kifinomult diplomata. Burns nagykövet legutóbb Nyugat-Németországot gyenge anyagi helyzetéért korholta szelíden. Egy kínai filozófust, Han Fei-t idézte: „Nincs olyan ország, amely tartósan erős és olyan sincs amely állandóan gyenge maradna!” Burns azt mesélte hallgatóságának, hogy Nyugat-Németországgal 1950-ben ismerkedett meg egyetemi professzor korában, azért érkezett oda, hogy könyvet írjon. Az első éjszaka sem ő, sem felesége, Helen Burns, nem tudták lehunyni szemüket. Nyugat-Németország olyan tempóban építkezett, hogy a kőművesek még éjszaka is a villanyfény mellett is kopácsoltak és falakat emeltek Frankfurtban. Amerikába hazatérve Burns professzor bejósolta, hogy Nyugat- Németország pár esztendőn belül ipari óriássá változik éspedig azért, mert ellentétben Nyugat-Európával a németek valóban keményen dolgoznak! ■ „Ezt többé nem állíthatnám, — folytatta Arthur Burns, — a munkakedv lanyhult, a termelés hanyatlik, a munkások igényei viszont állandóan nőnek. Munkanélküli segély,, nyugdíj, fizetett szabadság, kisded-óvók, államilag támogatott iparágak, amelyek ráfizetéssel dolgoznak. Nyugat-Németország welfare állammá változott! Mint egyebütt Európában elpárolgott belőle a dinamizmus, előrehaladás helyett most egyhelyben topog. A két olajválságnak mindebben szintén volt szerepe, de a probléma ennél mélyebben rejlik. 1970 és 83 között az Egyesült Államokban 22 millió új dolgozó lépett a munkapiacra. Európában viszont növekedés helyett a munkások állandósult száma jellemző. Miért? Túl sok az állami ellenőrzés és beavatkozás. Nyugat-Németországban egy új üzem megindításához 150 különféle engedélyre van szükség. A Der Alte III. azonban Amerikát is korholja, amennyiben ennek szükségét látja. Nem tetszik neki a túl nagy deficit és ennek sürgős redukálását kívánja. Valamint azt is, hogy a Szovjetunióval szemben enyhítsék a hangnemet. Burns nagykövet saját hazáját illető intelmeit diszkréten és a nyilvánosság kizárásával, diplomáciai úton juttatja, el az illetékesekhez. Margaret Thatcher és Mitterrand elnök azonban fennhangon kaptak Burnstől intést. Azt mondta, aggodalommal tölti el őt az a mohóság amivel Thatcher aszszony és Mitterrand elnök Gorbachev ajánlatán kaptak, az űrben való fegyverkezés korlátozását illető ajánlatán. Lassabban a testtel, tanácsolta nekik Der Alte a harmadik. Ezt suttogják Washingtonban: Vérengzés a Ködös Ülep környékén? Ha a New York Times értesülése megbízható, — és a ha szócskát húzzuk alá, — úgy a State Department tömegkivégzést készített elő az esztendő végére. Közép- Amerikában nagykövetek sorát váltja le és több politikai kinevezettet karrier diplomatával pótol. Ami konzervatív körökben aggodalmat és haragot váltott ki. Azt suttogják, hogy Schultz külügyminisztert, a „Ködös Ülep” becézett State Department bürokráciája bírta rá a „vérfürdőre” és ennek végrehajtásában a Fehér Ház pragmatikus vezetetői, James Baker a fehér házi gárda vezetője, Mike Denver, a helyettese és Richard Darman, az egyik fontos beosztott beszélte rá Shultzot. A felbőszült konzervatívok a New York Times szerint Reagan elnökhöz készülnek appellálni. Nincs kizárva azonban, hogy a New York Times eltúlozza az esedékes őrségváltást és a belviszályt úgyszintén.