Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-02 / 44. szám
s Az írek hagyományos szerencséje kommunizmus ellen! És most legújabbak a terroristák ellen. Mindig Reagan áll az erény oldalán! És most nem csupán csatát nyert a terrorizmus ellen, hanem azt úgy állította be, hogy indulat helyett csupán az igazságszolgáltatás vezette végrehajtásában. Még az is előfordulhat, hogy Genfben rábeszéli Gorbacsovot, — hogy harcoljon vele együtt, — már úgy ahogyan Reagan látja azt, — a támadó jellegű ________________________ nukleáris fegyverek ellen. És ha a csúcsértekezlet véletlenül jól végződne de mégis csak győze —mondogatják máris a Fehér Házban beosztottak, — úgy talán már idén karácsonyra felteszi az elnök a koronát második mandátumára és kiharcolja az adóreformot. Ebben a harcban megint úgy állítja be magát, mint aki a nép érdekeiért küzd, — a speciális érdekek ellen! Ronald Reagan (akinek ír felmenőit az angolszászkékvérűeket számontartó Burgeez’s Peerage majdnem egy évezreddel ezelőtti ír királyokig vezeti viszsza!) abban is osztozik az írekkel, hogy a szerencse csillagának jegyében született. Majdnem 70 éves volt amikor elnökké választották, túlélt egy rettenetes merényletet, négy esztendős kormányzás után elsöprő többséggel újjáválasztották. Majd amikor azt kezdte hajtogatni a hírközlő média, hogy mint minden kétmandátumos elnök, a másodikkal elérkezett számára a hanyatlás kora, a kocka hirtelen megint Reagan javára fordult. Itt a szót most a Newsweek Magazinnak adjuk át, az erősen anti-Reagan napilap, a Washington Post hetilap gyermekének, amely fogvicsorgatva a következőket írja: Reagan újabban ismét sok mindenben nyer Jóval Labour Day utánig úgy tűnt, hogy ez az ősz megpróbáltatásokkal telített lesz. Reagan számára: A parlamenti vereségek kora és a két mandátummal járó egyéb bajok miatt. A közvéleménykutatók szerint egyéni népszerűsége továbbra is változatlanul nagy, de ez politikájára nem terjed át, sok mindenben nem értenek vele egyet az emberek és ezért a kongresszus szentül elhatározta, hogy magához ragadja tőle a kezdeményezést. A Fehér Ház új gárdája túlságosan tapasztalatlan és botorkáló, hogy ennek elejét vegye, így a prognózis heves vitákat ígért idén ősszel. Dél-Afrika, a külkereskedelmi mérleg, a farmpolitika és a deficit terén. Közben Gorbacsov is kikezdte, ővele is hadakoznia kellett az elnöknek, azután gyorsan vissza a honi frontra, az adóreform amiért korteskedik. — Reagan kilátásai minden téren egyre borúsabbá változtak, mára, nem éppen diadal, sem!íme a tapasztalatlan, a botorkáló fehér házi gárda, amint megint egyszer kifogott a kongresszuson és túljárt azoknak az eszén akik magukhoz akarták ragadni a kezdeményezést! Hm... hm... az Isten tartsa meg az ilyesfajta botorkálást és tapasztalatlanságot! De hallgassuk csak tovább a Newsweek sirámait. A kiegyensúlyozott költségvetés ötletéért nem Reagant illeti a dicséret És a Fehér Házat sem! Az ilyen irányú javaslat a Gramm—Rudman féle törvényjavaslat, amely 1991-re kiegyensúlyozott költségvetést ír elő, Phil Gramm texasi szenátor ötlete volt, és az elnök magáévá tette, anélkül, hogy lemérte volna, hogy ez milyen következményekkel járhat. Esetleg kénytelen lesz a fegyverkezésre előirányzott összegeket erősen lefaragni és ígérete ellenére talán még az adóemelésre is kényszerül! Mindenesetre a terv (a Gramm—Rudman— Reagan terv) a demokratákat fejvesztett menekülésre kényszerítette, —sőt mi több Edward Kennedy, — éppen ő, — átállt és a terv mellett adta le szavazatát! A Reagan nevét viselő terv mellett szavazott, amely a deficit felszámolását ígéri. Ez megint egy újabb győzelem Reagan számára. Mondhatnók azt is, hogy nem Reagan ötlete volt, hogy pénzügyminisztere, James Baker Dél-Korea fővárosába, Seoulba menjen és ott változtasson Amerika eddigi politikáján a Harmadik Világ eladósodott nemzeteivel szemben.De ez a javaslat is Reagan nevét viseli és a külföldtől most dicséret áradatot kap érte, akár hatásosnak bizonyul hosszú távon, akár nem. És ugyan ki merne küzdeni Reagan ellen, és a speciális érdekek érdekében? De hirtelen ismét kitavaszodott Legalábbis Reagan számára most ismét kék az ég. És ez nem egyedül annak tudható be, hogy a legújabb túszválság, a hosszúnak ígérkező Achille Lauro elrablása váratlanul és gyorsan és kedvezően oldódott meg. Sok egyéb dilemma is hirtelen más fordulatot vett. Ennek részbeni oka, a fehér házi új gárda vezetője, Donald Regan rádöbbent, hogy saját arrogáns bánásmódja a kongresszus irányában, ha majdén-megmutatom-hogy-ki-az-úr, h a fenyegetőzés egy őszi offenzívával a törvényhozók ellen, nem tesz jó szolgálatot az elnöknek. Ezért Donald Regan gyorsan taktikát változtatott és az őszi támadó hadjáratból hirtelen őszi védelemre szorítkozó hadművelet lett. Dél-Afrikát illetően például a Fehér Ház abbahagyta a gazdasági szankciók elleni hadakozást, amikor látta, hogy ezt a kongresszus nem támogatja és hirtelen saját szankcióival állott elő, majd az efeletti szavazáson legyőzte azokat a demokratákat akik túl akarták licitálni az elnök által javasolt megszorításokat. Most pedig mi vesszük át a szót Szakítsuk itt meg a Newsweek elmélkedését, tegyük eheti eszmefuttatásunkat, még élénkebbé és élvezetesebbé azzal, hogy a magunk mondanivalóival spékeljük meg. Ha úgy tetszik, most egy négykezes zongoragyakorlat következik, az előadóművészek, a washingtoni hírmagazin a Newsweek és a Kék Újság. A Newsweek alig néhány sorral feljebb, azt állította, hogy az új fehér házi gárda túl tapasztalatlan és botorkáló. Majd alább azt írja, hogy ennek vezetője Don Regan gyorsan taktikát változtatott, és az offenzívából defenzívába lendült. Dél-Afrikát illetően győzött a demokraták ellen egy fontos szavazás során. Kérdjük nincs itt egy súlyos ellentmondás? De adjuk át ismét a szót a Newsweeknek. A külkereskedelem terén is változik a taktika Ami a külkereskedelmet illeti, alig néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az elnök az ország hajóján mereven áll a szabad kereskedelem parancsnoki hídján, ahonnét majd a kongresszus korlátozó törvényjavaslatainak hullámáradata az óceánba sodorja magával a kapitányt. De ezen a téren megint egyszer a rugalmasság és az ötletesség mentette meg a helyzetet. Az elnök akcióba lendült, az amerikai kivitel előmozdítására , és a nem fair kereskedelmet folytató külországok ellen is fellépett. De még ennél is fontosabb volt a lépés pénzügyminisztere James Baker részéről, aki cselekedett a túlértékelt dollár árfolyamának leszállítása terén. A múlt héten a kongresszus megszavazta saját törvényét a textilbehozatal korlátozására. De ezt csupán olyan kis szavazati többséggel tette, hogy az elnöki tiltó szót, a vétót nem tudja vele hatálytalanítani. Ez egy kis győzelem csupán Reagan szó- Az elfogott terroristák fokozzák Reagan diadalát Az Achille Lauro kalózainak elfogása további dicsfényt áraszt Reaganre. Ez az elnök második mandátumának Grenada-i győzelme, amely végétveti a szóbeszédnek, hogy az USA csupán szavakkal hősködik, de sohasem cselekszik, — mert a nemzetközi terrorizmussal szemben egy szegény szánalomra méltó tehetetlen óriás! Valójában Grenada és az izraeliek ütése Tuniz, Arafat főhadiszállása ellen. — Rambo-szerű akció volt. Brutális, véres és nem nézte, hogy kit ütött, csak ütött! Reagan ezúttal jobban szerepelt, nem ontott vért, az USA légiereje és a Hi-Tech tökéletesen működtek, — más civilizált nemzetek együttműködését is biztosították, — és a könyörtelen bűnözök bíróság elé lesznek állítva és majd ott felelnek bűncselekményeikért. A politika aranyszabálya, hogy az akiről azt hiszik, hogy nyerőben van , az újabb nyereségre tesz szert. Reagan azonban nem csupán ebben tehetséges, hanem abban is, hogy hogyan halmozza előnyeit. Harcait mindig úgy állítja be, hogy ő áll az erény oldalán és ami ellen küzd, az a bűn. A terroristák, a szabad kereskedelmet korlátozó elfogultak, ma Két megjegyzés részünkről Phil Gramm, egy hivatásos közgazdász, korábban demokratapárti képviselő, ki lett ebrudalva saját élesen hátrafordult demokrata pártjából, mert nem értett egyet annak tragikus politikájá val, Mondalelel, Ferraroval, és Tip O’Neill-lel. A nézeteltérés gazdasági téren még élesebb volt közte és a demokraták között. Phil Gramm tehát 1984-ben átállt a republikánusokhoz. Képviselő helyett szenátornak lépett fel Texasban és Reagan korteskedett mellette, erős része volt abban, hogy Phil Grammot szenátorrá választotta Texas. Ez Reagan győzelme is volt, amit Phil Gramm most szaktudásának legjobbjával hálál meg az elnöknek. De a Newsweek abban is tévedett, hogy a Gramm— Rudman javaslat legelőször Gramm ötlete volt. Eredetileg a kaliforniai konzervatív agytröszt a Hoover Institute nevű Think-Thank egyik közgazdászának ragyogó ötlete volt. Gramm átvette, tovább finomította, majd prezentálta a Fehér Háznak, Reagan magáévá tette, Teddy Kennedy átállt és a többi demokrata menekült, csupán Tim O’Neill a házelnök maradt továbbra is a vártán és habzó szájjal kiáltotta: Soha! Én nem hátrálok meg! És a második megjegyzésünk: Egy elnök nem hivatott arra, hogy ő maga gondoljon ki mindent. Ezt minisztereinek és azok tanácsadóinak a felada ta. F.D.R., akiért a Washington Post és a News week annyira lelkendeznek, nem önmaga találta ki a New Dealt, hanem tanácsadói és így tovább — és így tovább. Viszont a Newsweek sohasem írná le ezt a sort: „F.D.R.-t nem illeti dicséret a New Deal-ért, — mert voltaképpen nem az ő ötlete volt! Most pedig tessék folytatni kedves Newsweek! Párizsi látogatása folyamán Mihail Gorbacsov október 3-án, egy francia parlament képviselőivel való találkozása alkalmával állítólag teljesen új leszerelési javaslattalállott elő. Ennek értelmében Moszkva és Washington megegyeznének a támadó jellegű világűrfegyverek használatának teljes eltiltásában és abban, hogy stratégiai nukleáris fegyvertárukat 50 %-kal csökkentik. Ez azt jelentené, hogy elpusztítanák mindazon rakéták felét, amelyek a másik szuperhatalom területét elérhetnék. Ezenkívül a Szovjetunió megígérné, hogy középtávú rakétáit az 1984 júniusi számra redukálná. Kész volna arra is, hogy külön tárgyalásokat folytasson Franciaországgal és Angliával rakétafegyvereiket illetőleg, amelyek eddig szinte automatikusan az amerikai fegyvertárhoz lettek számítva. A Kreml hajlandó lenne tárgyalni még a kémiai fegyverekről, közvetlen kapcsolatok létesítéséről a NATO és a Varsói Paktum között és talán egy atomfegyverektől mentes zónának Európában való felállításáról. A Szovjetunió első emberének javaslata természetesen mindenütt érdeklődést keltett. Tartalmazott is néhány új gondolatot, bár a szovjet belső, főleg gazdasági nehézségeinek ismerői számára ezek nem jelentettek meglepetést. A franciák megállapították azt is, hogy az 1984 júniusi terminus elfogadása a szovjet középtávú rakétafölény véglegesítését szolgálná. Az amerikai Pershing és Cruise rakéták Európában való felállítása ugyanis ezután indult csak meg, éppen a szovjet fölény ellensúlyozására. Rámutattak arra is, hogy maga a „stratégiai fegyverek” kifejezés, ahogy azt Moszkva értelmezi, félrevezető, mert az amerikaiknál kiterjedne a középtávú rakétákra is, míg a szovjetnél csak a hosszútávú rakétákra vonatkoznék, mert egyedül ezekkel érheti el Amerika földjét. Vagyis a javaslat kedvezőtlen Nyugat-Európa védelme szempontjából. Nyilván ez indította Mitterrand elnököt annak a félreérthetetlen kijelentésnek a megtételére, hogy eszmecserére mindig kész, de tárgyalásokra nem. Az arány a szovjet és francia atomfegyvertár között messze túl nagy ehhez. Az amerikaiak úgy látszik hajlandók a szovjet javaslatokról tárgyalni, illetve azok pontos szövegét behatóan tanulmányozni. A hírközlő eszközök persze ezt is ellenük fordították, hisz elejétől fogva túlságos merevséggel vádolták Reagan elnököt. Viszont a szovjet javaslat — a már említett francia meggondolásokon kívül — tartalmaz olyan súlyos pontokat, amelyeket egy felelősségteljes politikus nem hagyhat szó nélkül. A Nyugat vérszegény propagandájával mindig elmarad a legfontosabb alapelvet illetőleg, hogy a szuperhatalmak lefegyverzésének kérdése csupán eszköz az elérendő célra. A politikának arra kell törekednie, hogy a békét biztosítsa a világban. De ez csak akkor lehetséges, ha helyreáll a bizalom. Ma viszont általános a bizalmatlanság. Ezért a felelősség egyedül a Szovjetuniót terheli. Élő bizonyítékai ennek, hogy csak a közelmúltról beszéljünk, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és Afganisztán. Ezenkívül Moszkva az utóbbi évtizedekben, mint azelőtt is, újra és újra megszegte adott szavát. Gondoljunk csak a Kabullal a megszállás előtt kötött megnemtámadási szerződésre, vagy a Dubcseknek tett ígéretekre. Ami a szószegést illeti, igazán nehéz lenne eldönteni, ki kapja az első díjat, Hitler ezeréves birodalma, vagy „a munkásparadicsom.” Ezért meg kell állapítanunk, hogy nem bízhatunk Moszkva szavában, hacsak nem kapunk olyan garanciákat, amelyekkel képesek vagyunk hathatóan ellenőrizni tett ígéreteit. A fegyverkezésnél ez azt jelenti, hogy a vállalt kötelezettségek betartását mindenkor felül tudjuk vizsgálni. Egyszerű szóbeli ígéretek és erősködések nem elégségesek. Felismer te ezt Eisenhower volt elnök, amidőn az UNO- ban az „Open Skies” ról tartott beszédében ünnepélyes kötelezettséget vállalt arra, hogy megengedi országa területének korlátlan ellenőrzését, amennyiben a Szovjetunió is ugyanezt teszi. Moszkva ezt annak idején azzal a nagyon is átlátszó érveléssel utasította vissza, hogy ezt a választ nálunk alig említették. Vajon mi lett volna a reakció, ha Washington mondta volna ugyanezt Moszkvával szemben? Azóta úgyszólván nem történt változás az érdekeltek magatartásában. Bár ma azt mondják, hogy az ellenőrzés már nem olyan fontos, mert az űrbolygók által a szuperhatalmak tudják mi történik a másik területén. Ez részben igaz, viszont tudjuk azt is, hogy a Szovjetunió mindig kész arra, hogy letagadja az igazságot. Gondoljunk csak megint egyszer Afganisztánra. De van egy másik szempont is. Nálunk szabad sajtó van, amely tő le telhetőén minden tit kot nyilvánosságra hoz. Egyes sajtószervek akkor is megteszik ezt, ha saját országuk érdekeit sértik vele. Példa erre a Le Monde magatartása a „Greenpiece” botrányban, amely súlyos erkölcsi károkat okozott Franciaországnak. Ilyen nem történhetik meg a Szovjetunióban. Ott a közvélemény nem gyakorol semmiféle ellenőrzést. Nálunk ez természetes. Gorbacsov híres javaslatában nem említette az ellenőrzést. A hangsúlyt aránylag kevéssé fontos körülményekre fektette, míg a lényegről hallgatott. Ha nem ezt tette volna, úgy valóban átütő jelentőségű ajánlatról beszélhetnénk, így azonban a gondolkodó emberekben azt a benyomást keltette, hogy számára a propagandahatás fontosabb, mint a lényeg. Az egyik párizsi baloldali lap október 4-én Gorbacsov politikai bombáját emlegette. Sokan szurkolták ezt a jelszót, pedig helyesebb lenne tűzijátékról beszélni. Bomba, vagy tűzijáték? Habsburg Ottó Saját utószavunk Ezzel végetért négykezesünk a Newsweek-kel. Kettős célunk volt vele: Bevalljuk élveztük azt, hogy a Newswek-kel soroltathatjuk fel az általa annyit szapult elnök újabb eredményeit. És a második ok: A Newsweek cikke iskolapéldája az amerikai hírközlő média acsarkodásának, majdnem minden sorából gyűlölet árad, olyankor amikor Amerika ügyei általában kedvezően alakulnak. Kérdjük, mit írna a Newsweek, ha ennek az ellenkezője forogna fenn? A belga választás Belgium megosztottságát bizonyítja csupán Az október elején tartott országos választás Belgium jelenlegi kereszténydemokrata miniszterelnökének, Wilfried Martensnek kedvezett. Négy pártból álló jobbközép koalíciója két szavazattal gyarapodott, most 115 mandátumot kapott a 212 tagú belga parlamentben. A Martens kormánykoalíció négy tagja: a franciául beszélő vallonok flamand nyelvűek, kereszténydemokrata pártjai és ugyanezen népcsoportok liberális pártjai. Az utóbbiak konzervatívabbak az előbbieknél. A választásnak két meglepetése volt. Az egyik, csupán három kormánypárt gyarapodott, a negyedik a flamand liberális párt erős vereséget szenvedett. A második meglepetés: Mind a kormánypárti koalíció, mind a szocialista ellenzék gyarapodott a vidéki népesség-csoport pártok rovására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 10 milliós belga királyság többé nem egy megosztot ország, sőt most még inkább az, mint volt korábban. A délen élő négy milliós, franciául beszélő vallonok és az északi flamandok, amely a kissé némethez és hollandushoz hasonló nyelvet beszéli, továbbra is gyanakodva néz a másikra. A flamandok jóval népesebbek, lakosságuk száma 6 millió. A vallonok száma négy millió, de korábbi századelejei hegemóniájukat úgy ahogy igyekeztek megtartani. A népességpártok nem azért vesztettek, mint hogy ha a nyelvi ellentét most kisebb lenne, — a magyarázat, a gazdasági ellentétek erősbödtek, az adóztatási és a jövedelemelosztás m a fontos most, — és a ha■ talom a kormányzó kereszténydemokrata pártok, valamint a liberális pártok kezébe került, ■ ezért sorvadnak a népességre épült politikai pártok. A három ideológiát képviselő párt, a kereszténydemokrata és a klasszikus értelembe vett liberális párt, valamint a szocialista pártok megduplázódtak, mindnek tagozata van - úgy Walloniában, mint Flamandiában. De ahelyett, hogy egymással szimpatizálnak, a flamand szocialisták például nyíltan bevallják, hogy több közösséget éreznek a flamand kapitalistákkal, mint a vallon szocialistái elvtársakkal. A nagy ellentét Belgiumban most elsősorban az adózás kérdése. Svédország és Norvégia után Belgium szedi a legmagasabb adót polgáraitól. A szabadság piacot hirdető liberálisok 1981- ben ennek megszüntetését ígérték. És mire megy a magas adó? A hatvan százalékos flamand lakosság is nyögi ezt, a 60-40 %-os népesség arányszáma ellenére a jövedelmet Belgiumban 50-50 %-ban osztják el. Kérdés, hogy Martens miniszterelnök uralmon lévő kereszténydemokrata dominálta koalíciós kormánya, amely Wallonia szavazatának köszönhetett újabb többséget, képes lesz-e ellenállni a francia belgák követeléseinek és az elavult ipar további szubvenciójának? 3. oldal