Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-14 / 50. szám
A be nem avatkozás elve Zathureczky Gyula Évekkel ezelőtt Kádár János a magyarországi kommunista párt főtitkára beszélni akart kollégája*13 ”testv®ri’.’ román kommunista párt főtitkárával az erdélyi és romániai magyarság problémájáról. Nicolae Ceausescu a következőben válaszolt: „Én nem avatkozom be Magyarország belügyeibe, hát Kádár elvtárs se avatkozzék be a miénkbe.” Ehhez tulajdonképpen nem kell kommentár. Csak a „gyengébbek kedvéért”: Magyarországon huszonnyolcezer román él, Romániában több mint két és fél millió magyar. Tegyem hozzá nemzethalálra ítélt magyar! Mert ugyancsak Ceausescu jelentette ki valamivel később: „Belátható időn belül, nálunk nem lesznek többé velünk együttélő nemzetiségek, hanem csupán egyetlen homogén szocialista társadalom.” A jelek szerint az 1919-es pesti humornak marad igaza a kommunizmus lényegét illetően, ami szerint „Ami a tied az az enyém és ami az enyém, ahhoz semmi közöd!” És ha szabad feltennem a kérdést, amit eddig illetékesek nem tettek fel a dialógus érdekében: hát mi Moszkva pszichológiai háborúja, ha nem beavatkozás más államok belügyeibe?! Akkor is, ha kengyeltartóival hajtatja végre akaratát?! Miután a téma igen nagy és ágas-bogas, csak Nyugat-Németországnál maradok. Tizenháromesztendei kormányzás után a szociáldemokrataliberális koalíció megbukott. Részben a szociáldemokrata párt balszárnyának előretörése, másrészt a felhalmozódott sok milliárdos államadósság, az elviselhetetlen munkanélküliség, stb. miatt. S nem kis mértékben az Ostpolitik végett. A német alaptörvény (alkotmány) értelmében az 1938 évi birodalmi határok érvényesek s azokon csak a mai két Németország egyesülése után kötendő békeszerződés változtathat nemzetközi jogérvénnyel. Ugyancsak az alaptörvény értelmében a nyugat-német politikát kizárólag a mindenkori kancellár határozza meg. Willy Brandt akkori kancellár ezzel szemben szuverén német államnak ismerte el a Német Birodalom szovjet zónáját és betonírozta nemcsak Németország, hanem Európa pillanatnyilag fennálló politikai határait. Így a trianoniakat is. Csak csendesen teszem fel a kérdést, hogy milyen jogon és címen dönthetett a mi valóban „belügyeinkről” egy német kancellár? Egy „szuperdemokratikus” kancellár? De hát erről beszélni sajnos nem időszerű. És sok értelme sincsen, hiszen a jelenlegi nyugatnémet kormányt is kötelezik az előd által megkötött keleti szerződések. A mai konzervatív kormánykoalíció nehéz örökséget vett át. Neki kell lehordani az összetört cserepeket, takarékoskodni minden téren, fenntartani a nyugati szövetséget, helyrehozni a közgazdaságot, csökkenteni a munkanélküliséget stb., stb. Ez minden bizonnyal nem lehet „népszerű” politika. És mégis az, mert a német nép tisztában van a helyzettel és tudja másképpen nem lehet politikát csinálni az államcsőd veszélye nélkül, bármilyen gazdasági nagyhatalom is legyen ez az ország. A Kohl kormány eddig is igen sokat ért el ezen a téren, megindította a gazdasági vérkeringést, helyreállította a megingott nemzetközi bizalmat, nincsen infláció, de van kezdeményezés, invesztálás stb. Az ellenzékbe szorult szociáldemokraták, a baloldali szakszervezetekre támaszkodva, minden megengedett és meg nem engedett eszközzel, a kongó frázisok pergőtüzével támadják... Moszkva érdekeit szolgálva. Igaza van Márai Sándornak, aki legújabb „Naplójában” azt írta, hogy „a szociáldemokratákat, csak árnyalati különbségek választják el a kommunistáktól.” Ezt saját választóik is érzik a Saarvidéki és Rajna-Westáliai tartományok választási sikerek ellenére, a tagság tömegesen hagyja el a pártot és a szakszervezeteket. Hogy a két év múlva megtartandó szövetségi választásokon visszanyerje a hatalmat, most szövetkezik a Zöldek pártjával. Ezek nyíltan hirdetik a fennálló államrend megdöntését anélkül, hogy meg tudnák mondani mit akarnak helyébe. Kilép a NATO-ból, az Atlanti Szövetségből, atommentes övezet, béketüntetések, terrortámadások az atomenergia termelőgyárai, az amerikai fegyverraktárak és Amerika ellen, utcai zavargások, kirakatüvegek betörése, üzletek kifosztása, a rendőrség fizikai megtámadása, amiket ugyan a parlamenten kívüli kaotikus fiatalokkal hajtatnak végre ugyancsak kommunista mintára stb. Nem éppen örömteljes állapot. Velük szemben szinte érthetetlen türelemmel ragaszkodik a kormány a demokratikus játékszabályokhoz. De ez mégis érthető, hogy ha ezt a magatartást abból a szempontból ítéljük meg, hogy a szabadelvű demokrácia erősebb a terrornál és diktatúráknál. Ezt a német nemzet is érzi és érti. Igaz, hogy a hesseni tartomány kisebbségi kormánnyal működő miniszterelnöke egy Zöldet vett be miniszteri tárcával és két ugyancsak zöld államtitkárral, kisebbségi kormányába, hogy meg tudja szavaztatni költségvetését. Ezt maga Willy Brandt iniciálta és kijelentette, hogy a Zöldek „tolerálni” fogják a választások után a szociáldemokrata kormányt. Rau új kancellárjelöltje viszont azt jelentette ki, hogy semmi körülmények között nem hajlandó közösködni a Zöldekkel. Rau pedig ma az egyetlen vezető szociáldemokrata, akit hívei szeretnek és ellenfelei is megbecsülnek. A vezetőségből a régiek közül már igen sokan kiléptek. Pártszakadás lesz a vége? Nem lehet tudni. De a hatalom megszervezésére Brandtnak kevés esélye van, különösen mióta kijelentette, hogy „Európa természetes vezető hatalma a Szovjetunió.” Hát ezt mindenki megérti és senki nem kér belőle. A Zöldeknek pedig alig van esélyük, hogy bejuthassanak a szövetségi parlamentbe a következő választásokon. És nem lehet „elhallani” Gorbacsov kijelentését sem a szófiai találkozón, miszerint Európáról úgy beszélt, mint „a,mi házunk” -ról. Ez sem félreérthető. Annál okosabb ember, mintsem, hogy ,,lerohanja” Nyugat-Európát. Tudja, hogy ez atomális világháborút jelentene. Reméljük nem vörös Hitler, aki München után azt hitte, hogy neki mindent szabad és lehet, mert a nyugati hatalmak akkor nem voltak felszerelve. Az „Ezeréves” Birodalmából öt év múlva egy füstölgő romhalmaz maradt. Gorbacsov tehát folytatja a pszichológiai háborúját. Mást nem tehet, mert senki nem ugorhat át saját árnyékán. Az ő árnyéka pedig az ideológia. A baloldaliság ugyan még mindig dívik. De miféle szellemi hadjárat az, ha kellős közepén a spanyol és a finn Kommunista Párt négyfelé szakadt, a francia kommunista minisztereket Mitterrand szocialista államelnök kirakta kormányából, a hatalmas olasz párt nem tudta kihasználni a legutóbbi kormánykrízist, Lengyelországban változatlan az ellenállás és Kelet-Európában gyűlölik a rendszert. Ez a moszkvai mintájú „be nem avatkozás elvének” eredménye. Lemondott Robert McFarlane, Reagan elnök egyik tanácsadója Reagan elnök bejelentette, hogy Robert McFarlane, a Fehér Ház főtanácsadója saját kérésére távozik beosztásából és a magánéletbe vonul vissza. Utódául az elnök a 49 éves John Poindexter tengernagyot nevezte ki, akiről közismert, hogy nemcsak kiváló katona, hanem behatóan ismeri a külpolitikai problémákat is. Robert McFarlane távozása nem volt váratlan. Washingtonban régen rebesgették, hogy nem volt jó viszonyban az elnök személyi tanácsadójával, Donald Regan-nal. Bár ezt úgy ő, mind a Fehér Ház erélyesen cáfolják, nem titok Washingtonban, hogy McFarlane lemondásának személyi okai vannak. Poindexter tengernagy pályafutása folyamán parancsnoka volt több rakétákkal felszerelt cirkálóegységnek, majd az utóbbi években a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot, mint a fegyverkezési rendszerek szakértője. Döntő szerepe volt abban, hogy az amerikai légierők Szicíliába irányították és leszállásra kényszerítették az Achille Lauro olasz luxushajó terroristáit szállító repülőgépet. Meghalt András Sándor tábornok Eisenstadtban, Ausztriában, november 28-án hunyt el András Sándor András Sándor tábornok tábornok, az Oroszországban harcolt 2. hadsereg légierőinek vezérkari főnöke. 1944-ben élete veszélyeztetésével hűen kitartott Horthy kormányzó mellett. Később szembeszállt a kommunistákkal, amidőn Magyarország szovjet megszállás alá került. Ezért népbíróság elé állították és halálra ítélték, amit később életfogytiglani fegyházra változtattak. 1956-ban szabadult a börtönből, részt vett a szabadságharcban, majd Nyugatra menekült és Kanadában telepedett le. Nyugdíjazása után 6 hónapot Ausztriában és 6 hónapot Kanadában tartózkodott. Még életében megvette a portugáliai Estorilban a Horthy Miklós kormányzó nyughelye melletti sírhelyet, hogy hamvai a legfőbb hadúr közelében nyugodjanak. Izig-vérig katona volt, aki szeretett hazáját és nemzetét mindig önzetlenül, híven szolgálta. Emlékét megőrizzük! A franciák nem lelkesednek Jaruzelskiért Legutóbbi párizsi látogatása alatt Jaruzelski tábornok állandóan tapasztalhatta, hogy nem örvend népszerűségnek a szabadságszerető franciák között. Megérkezésekor hátsó ajtón kellett beosonnia az Elysée Palotába, mert előtte többezerfőnyi tömeg tüntetett látogatása ellen. Amidőn másnap sétahajózást akart tenni a Szajnán, a luxushajó tulajdonosa megtiltotta, hogy a fedélzetre lépjen. A párizsi lengyel követség előtt a francia szakszervezetek rendeztek tömegtüntetést, míg a Franciaországban nagy számmal élő lengyelek mindenütt ott voltak, ahová csak ment, Jaruzelski ellenes plakátjaikkal és jelszavaikkal. A konzervatív többségű szenátus annyira ment, hogy tíz percre felfüggesztette ülését annak kifejezésére, hogy „együttérez a lengyel néppel” szabadságáért való küzdelmében. Még a hivatalos funkciók folyamán is feltűnt, hogy sehol sem terítették ki a szokásos vörös szőnyeget a tábornok lába elé. A látogatásról kiadott hivatalos kommüniké is csak annyit mondott, hogy a két elnök „egyetért a francia— lengyel kapcsolatoknak a két ország népe és a béke érdekében való fejlesztésének szükségességében.” Fabius francia miniszterelnök a parlamentnek tett beszámolójában kijelentette, hogy a látogatás nem jelenti azt, mintha Franciaország helyeselné a lengyel kormánynak az emberi jogok kérdésében folytatott politikáját. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Egy a hírközlő eszközökkel foglalkozó parlamenti kihallgatás folyamán, a televízió egyik képviselője azt vetette az őt kikérdező képviselő szemére, hogy bár ők vannak megbízva a hírközlés szabályozásával, egyáltalán nem alkalmasak a feladatnak a megoldására. Ha ugyanis feladatukat lelkiismeretesen végeznék, — mondotta — úgy egyetlen estéjük sem lenne szabad és a hírközlő eszközökkel való kapcsolatuk néhány fellépésre szorítkoznék csupán. Az amit a nézők nap-nap után látnak, az ismeretlen marada számukra. Ennek az embernek igaza van. A televízió és a filmek a mai, mindennapi élet általános és lényeges jelenségei. Nagy hatással vannak a nép gondolkodásmódjára és ezáltal politikai beállítottságára, különösen akkor, amikor nem kimondottan pártpolitikával foglalkoznak. Ha tehát valaki demokratikus társadalm Folytatás az első oldalról.) Jesztín Felszabadítási Szervezet terrorista osztagainak, cserébe azért, hogy merényleteket kövessenek el Románia Nyugaton élő politikai ellenfelei ellen. 1975-ben a román titkosszolgálat meggyilkolt három Nyugaton élő antikommunista személyt, az egyikük Vasile Zapartan pap volt. Bukarest akciókba kezdett azok ellen is, akik bírálták a román elnök körül kialakult gusztustalan személyi kultuszt. Pacepa ezután így folytatja: 1978-ban azt a parancsot kaptam, hogy szervezzem meg azoknak a román emigránsoknak a munkban helyes tervező munkát akar végezni ezen a téren, akkor alaposan kell ismernie a kérdést. Ezenkívül van egy másik szempont is: a filmrendezőknek, ha azt akarják, hogy sikerük legyen, alkalmazkodniok kell az emberek érzelmeihez. Persze sokszor szégyenletesen visszaélnek azokkal. A hírközlő eszközök fejlesztenek és erősítenek bizonyos hangulatokat, vagy hallgatás által igyekeznek azokat elfojtani. Igen jellemző példája volt ennek az amerikai sajtó és televízió magatartása a vietnámi háború idején. Joggal mondották ebben az időben, hogy a kommunizmus keletázsiai győzelme a New York Times, a Washington Post és az NBC vezetőségének volt köszönhető. Ezért érdemes és érdekes a filmgyártás időszaki, hangulattükröző ingadozásait figyelemmel kísérni. Már jóval 1968 előtt voltak jelek a nihilista forradalom jövetelére. Ugyanez áll a szexuális „felszabadulás” kérdésére is. A filmrendezők nem engedhették volna meg maguknak, hogy olyan meggyilkolását, akik a Szabad Európa Rádiónál dolgoznak és robbantsam fel a müncheni rádióközpontot. 1981. július 28-án Emil Georgescut, a SZER egyik vezető szerkesztőjét, Bukarest parancsára . bérgyilkosok csaknem megölték, 22- szer szúrtak bele. A legnagyobb vámkedvezmény legutóbbi megújítása nem teszi Romániát függetlenebbé a Kremltől. A naiv megfigyelő számára is világos, hogy Ceausescu a sztálinista marxizmus követője. Éveken át dolgoztam neki, — írja Pacepa, — és világosan megértettem: Moszkvához való viszo messzire menjenek, mint amennyire elmentek, ha nem élvezték volna a közönségnek legalább részbeni támogatását. Nem volt kevésbé jellemző a forradalmi erőszak akkoriban dívó istenítése és a hazafiasság ledegradálása, különösen a vietnámi háborúval foglalkozó filmekben. Céljuk a társadalom bírálata és a gyarmatosítás ócsárlása volt. Hollywood és más filmvárosok persze sohasem voltak az erkölcsök és erények őrei, mégis kétségtelen, hogy a filmek rútsága nem nyilvánult volna meg a maga teljességében, ha a nagyközönségben nem találtak volna befogadásra. Mert a filmmogulok nem állnak ki nagy eszmék mellett — kivéve ha fennkölt idealizmusuk anyagilag kifizetődő. Egy idő óta újabb fordulat jelei mutatkoznak. A rendszeres önmarcangolás helyébe, amely a bátorságot, a hazafiasságot, az önfeláldozást semmibe sem vette, 1978 eleje óta új szempontból kezdték nézni Amerika vietnámi szerepét. Ennek első jele a „Travel to the End of the Night” film volt, amely nyár az Egyesült Államok sohasem befolyásolta. Ezt sokkal inkább az adott szovjet vezetőhöz kialakított személyes viszonya határozta meg. Andropov kevésbé volt merev Ceausescuval szemben, mint Brezsnyev. Gorbacsov nyilvánvalóan ezt a politikát folytatja A szovjet—román viszony az utóbbi időben egyre szorosabbá válik titkos kétoldalú egyezmény biztosítja a KGB és a román hírszerző szolgálat együttműködését és a Romániába érkezett nyugati technológia továbbadását a Szovjetuniónak. Bukarest jelenleg is sikeresen túljár Washington eszén. A legnagyobb vámkedvezmény egyedül közel egy milliárd dollárt vesz ki az amerikai adófizetők zsebéből. Az Egyesült Államoknak most már 10 év tapasztalata áll rendelkezésre. Véget kellene vetni annak, hogy az amerikai adófizetők dollárjaival támogassa azt a kommunista dinasztiát, amely megveti a demokrácia elveit és az Egyesült Államok érdekeinek ellensége. • Lapzártakor érkezett washingtoni jelentés szerint az amerikai kormány figyelmeztetni fogja Romániát, hogy elvesztheti a legnagyobb vámkedvezményhez való jogát, amennyiben nem változtatja meg az emberi jogok kérdésében folytatott eddigi politikáját. Schultz külügyminiszter a napokban látogat Bukarestbe és ő fogja közölni ezt figyelmeztetést az ottani vezetőkkel. A jelentés kiemeli, hogy az amerikai vezető köröket különösen aggasztja keresztény egyházak elnyomása Romániában Mint tudjuk, az amerikai magyar emigrációs vezetők is évek óta ismételten felhívták a washingtoni körök figyelmét az erdélyi magyarok elnyomására. Nem kérdés, hogy az ő „lobbizásuknak” is jelentős része van az amerikai kormány akciójában, a vietnámi veteránok tragikus sorsát mutatta be, akiknek hazájukba való visszatérésük után mindenki hátat fordított és akiknek hazafias áldozatát igen kevesen értékelték. A film végén néhány, a borzalmakat túlélt hős egy asztal köré gyülekezve elénekli a „God Bless Amerika”-t, ami a hosszú éjszaka után az ébredő hajnal első fényét jelentette. Ami 1978-ban csak a kezdet volt azóta nagyot fejlődött. A szerencsétlen Cartert az erőteljes Reagan követte a Fehér Házban. A szűk látókörű kommentátorok eleinte csak „The Cowboy”-nak nevezték őt, elfelejtve, hogy az amerikai tömegek előtt ezt a foglalkozást hazafias nimbusz övezi. A filmgyártás észrevette a hangulatváltozást és eleinte a vadnyugat hősi időszakával foglalkozott, majd lépésről-lépésre áttért századunk eseményeinek szemléltetésére. Először a két világháború hősi tetteit mutatták be és csak azután tanúsítottak megértést annak a 60 ezer amerikainak a sorsa iránt, akik a vietnámi mocsarakban áldozták fel életüket hazájukért. Nem voltak ők többé gyáva, részeges, korrupt zsoldosok, amilyeneknek az ún. intelligencia beállítani akarta őket, hanem legtöbbször becsületes polgárok, akik erkölcsileg messze fölötte állottak cinikus, félműveit becsmérlőiknek, akik hazájuk becsületéért semmit sem tettek. A legcsodálatosabb az volt ebben a fejlődésben, hogy a hazafias filmek nemcsak a Reagan-i Amerikában, hanem másutt is visszhangra találtak. Nagy kasszasikerük volt mindenütt. Vagyis a hangulatváltozás nem korlátozódott az Egyesült Államokra, hanem általánossá vált. Ennek az irányzatnak a legújabb és legerősebb kifejezői a Rambo filmek, Sylvester Stallone főszereplésével. Ma talán a legnépszerűbbek a világon. Itteni öncsinálta esztétáink bírálataikban primitív-hazafiaskodó, katonásdit játszó jelzőkkel illetik őket. De mit számít ez, ha a nézőközönség körében népszerűek. Jellemző volt erre az egyik baloldali párizsi lap címfelirata: „Rossz Film, de Sajnos Nagy Siker.” A cikk azon siránkozott, hogy hiányzik a filmből szociális kérdések iránti érzék, a megértés a fehér gazdasági kihasználás áldozatai iránt, helyette primitív hazafiskodás és antikommunizmus jut érvényre. Vagyis az ő szemükben hiba az, ha polgárainknak végre elege van a hivatásos szellemi vezetők tépelődéseiből és azt kívánják, hogy újra a hazához és annak történelméhez való hűség számítson erénynek. Sokan amerikai konzervatív forradalomnak nevezik ezt az új irányzatot. De ez a meghatározás téves, mert rendesen pártideológia szempontokon alapul és mert csupán az Újvilágra alkalmazzák. A való helyzet az, hogy úgy az amerikaiak, mind az európaiak visszatérnek a régi erények tiszteletére. Többre becsülik a bátorságot, az áldozatkészséget és a hűséget, mint a behódolást és megalkuvást. A „RAMBO” mánia Habsburg Ottó Románia nem érdemli meg a legnagyobb vámkedvezményt! Bourassa győzött , és veszített A québeci provinciális választáson a Liberális Párt elsöprő győzelmet aratott és végetvetett a Parti Quebecois 9 éves kormányzásának. A 122 képviselői mandátumból a liberálisok 99 képviselői mandátumot kaptak, tehát a nemzetgyűlésben (Quebecben így nevezik a provinciális parlamentet) abszolút fölényes, többségük van. A választási eredmény Robert Bourassa személyes győzelmének tekinthető, aki 1976-ban veszített, lemondott a Liberális Párt vezetéséről és visszavonult az aktív politizálástól, ezzel a választási győzelemmel bebizonyította, hogy a Parti Quebeco is eredeti, annak idején sikeres szeparatista programja megbukott Quebecben. Bourassa győzelmét bizonyos mértékben elhomályosítja az a körülmény, hogy saját választókerületében veszített. Ez a körülmény azonban nem akadályozza meg azt, hogy tartományi miniszterelnök legyen, ettől függetlenül viszont szereznie kell egy képviselői pozíciót, mert elképzelhetetlen gyakorlatilag egy olyan helyzet, amikor a miniszterelnök nem vehet részt a parlamenti vitákban. Több megválasztott képviselő máris felajánlotta, hogy lemond pozíciójáról Bourassa érdekében. Bourassától függ, hogy melyik szavazókörzetben fog indulni. Ehhez időközi választást kell kiírnia ebben a körzetben és általános becslés szerint 40-45 napon belül bekerülhet a nemzetgyűlésbe. Politikai hírmagyarázók véleménye a québeci választásról a következőkben foglalható össze: A választás részint bebizonyította, hogy a Parti Quebecois népszerűtlen és a szeparatizmus gondolata halott, másrészt pedig bebizonyosodott, hogy függetlenül az elsöprő liberális választási győzelemtől, személyében maga Robert Bourassa népszerűtlen. Az elkövetkező kormányzási időszak, éppen ezért érdekes lesz: egy népszerű Liberális Párt fog kormányozni, élén egy népszerűtlen liberális miniszterelnökkel. Sokakban felmerült a gondolat: hol maradtak a konzervatívok? Ontario után Kanada második legnagyobb tartománya került a liberálisok kezébe Quebec-kel.