Amaro Drom, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
A muzsika szól Egy bőgő kerekezik hazafelé az éjszakai országúton. Pontosabban nem is maga a bőgő, hanem annak megszólaltatója, a muzsikus, aki munkája végeztével biciklire szállt, hangszerét a hátára erősítette, s így indult meg pihentető otthona felé. Szóval: muzsikus kerekezik, de a mellette elsuhanó kocsik lámpáinak fénye hátulról csak a bőgő viaszos fényű fáján csilan meg. S talán jól is van ez így! Jól, mert legalább nem látszik a muzsikus talán fáradtságtól, hosszú évek keserűségétől elnyűtt arca és teste. Csak a bőgő viaszos fényű fája. Amivel örömet szerez örömet, magának is. Mint ezen az estén. Egy bőgő kerekezik hazafelé az országúton. Egy hangszer, amelyik lényegesen több annál, hogy csupán tárgyként kezelhesse „őt” bárki is. Több, hiszen mesterien megformált, harmonikus teste még így, fényképen látva, hangok nélkül is magában hordozza a jókedv, a megértés, a szeretet és a szerelem lehetőségét, amit épp hangjai által tesz lehetőségből valósággá. Egy bőgő kerekezik hazafelé az éjszakai országúton. Egy kényesen megformált hangszer, ami nemcsak megszólaltatójának, de nekünk, hozzá nem értő élvezőknek is félreérthetetlenül sugallja, hogy történhet bármi iszonyat a világon, mégsem kell örökre elkeserednünk. Mert ameddig „ő” létezik, megszólalhat valamely értő muzsikus kezében, addig a muzsika minden szörnyűség és tragédia ellenére is szól. S ez nem is lehet másképpen, hisz mindannyian tudjuk, hogy senki és semmi nem létezhet ezen a földön a jókedv, a megértés, a szeretet és a szerelem „ ő általa ” (is) megtestesített lehetősége nélkül. Aminek megéléséhez mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! Me Som 3