Amaro Drom, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
Hát ti kik vagytok? A szegények mintha furcsa, szúrós fullánkú és szúrós, hm. . . illatú rovarok lennének. Megülnek a homályos, hiányos, törött és üveg- meg lemezdarabkákkal pótolt ablakok mögött, az ember azt képzelné, várnak valakire, valamire. . . Pedig nem várnak. Élnek ők is, mint más, megvannak a maguk teendői. Munkát keresnek nappalonta, vagy valami más, alternatív kereseti lehetőséget: segélyt, kukában található értékeket, szeméttelepi rézdrótot, kéregető tenyerükbe hullajtott pénzdarabot, miegyebet, kicsi, egynapi sanszokat legalább. Néha főznek. Máskor, ha van miből, fűtenek. Szerelmesek lesznek, összefeküsznek a vastag télikabátokkal leterített heverőn, dikón, gyereket szülnek, etetik, tisztába teszik, altatják, és közben megfeledkeznek róla, fürdetni nincs hol, öltöztetni nincs miből. Azért valahogy felnő a gyerek. Óvodába nem jár, legfeljebb, ha nagyon piszkálják az apját-anyját, valami iskolaelőkészítőbe. Az általános iskola első osztályában, a legelső napon boldog. Mert minden szép, a tanító néni, az osztálytársak, a falak, a cserépkályha is. A második napon már magányos egy kicsit, csak az unokatesója játszik vele. Azután az sem. Tizenhat évesen kimarad a harmadikból. Az ablakon időnként változnak a plakátok. A fehér zöldre, kékre, sárgára, pirosra. Változnak rajtuk az arcképek és a feliratok is. Csak a plakát marad. Mire leszakadna, leázna, elkopna, addigra mindig jön az új. Szép ez is, mindig szebb, mint a régi volt, csak éppen semmi értelme nincs. Hacsak az nem, hogy az egyiken lobogó zászló van, a másikon szegfű, “életfa”, címerpajzs madarak, búzakalász, narancs, piros lufiba bújtatott ötágú, tiltott vörös csillag. Éppen egymás mellett láthatók: az ember és a plakát. Mintha együvé tartoznának. Pedig sohasem kérdezik meg egymástól: Hát ti kik vagytok? Hát Fotó: HORVÁTH M. JUDIT /