Amaro Drom, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

A fordulat éve Cigányok ideje: 1997 Miközben Magyarország miniszterelnöke éppen „Kisebbségekért” elnevezésű díjakat adott át a Parlamentben, egy Fejér megyei faluban egy sísapkás, sovány magyar állampolgár családjával együtt egy furgonban rettegett a felbőszült helyiektől, akik mindenre elszántan saját testükkel akadályozták meg, hogy érvényes vételi szerződéssel bíró sísapkás polgártársuk beköltözhessen saját házába. A jogsértés magyarázata egyszerű: a falu Magyarországon található, Magyarországot, így Belsőbárándot is magyarok lakják, az új lakó pedig cigány. Magyarországon ugyanis durván ötszázezer olyan ember él - őket hívják cigányoknak -, akiknek magyar állampolgársága nem ér annyit, mint a többi kilenc és fél millióé, a velük való foglalatoskodásért mégis állami kitüntetéseket osztanak. 1997 sorsfordító éve a cigányok­nak. Pedig nem lőtt le egy romát sem a mezőőr, nem gyújtották fel sehol ci­gányok házait, nem gyilkoltak szkin­­hedek, és mégis, mostantól a korábbi­nál sokkal nehezebb, veszélyesebb ro­mának lenni Magyarországon. Átsza­­kadtak a nem is létező gátak: a ma­gyar polgárok nagy része fennhangon, dühödten cigányozik, s míg korábban több településen a helyi polgárok „csak” aláírásokat gyűjtöttek, lakos­sági fórumokon tiltakoztak a cigá­nyok beköltözése ellen, decemberben már meg is akadályozták. A polgárok félelme ismerős, és nem is csak magyar sajátosság: Amerikában rendszeresen, változatos eszközökkel akadályozzák meg fehérek azt, hogy színesek költözzenek a házukba, utcá­jukba. Az itthoni történésekben az az igazán riasztó, hogy a romák diszkrimi­nálásában aktív és vezető szerepet ját­szanak a közhatalom képviselői: ami­kor egy polgármester belemondja a té­vé kamerájába azt, hogy bár tudja, hogy törvénytelenséget követ el, még­sem hagyja, hogy cigányok költözze­nek a falujába, az nem csupán egy pár száz fős település ügye: veszélyesen megroppannak ilyenkor a friss jogál­lam alapjai. Az állam választott tisztvi­selőinek feladata fontosabb polgáraik igazgatásánál: az embereknek bizonyo­saknak kell lenniük afelől, hogy életük bizonyos területei sérthetetlenek; em­beri és polgári jogaik gyakorolhatósá­­gát az állam szavatolja. Ha a közhata­lom képviselői ezt nem képesek garan­tálni, sőt ők maguk kérdőjelezik meg, akkor tízmillió ember - nemcsak a jog­sértettek - élete válik bizonytalanná. Minden cigány fehérvári A székesfehérvári Rádió utcai lako­sok elhelyezése körüli viharok a hét­éves magyar demokrácia legveszélye­sebb pillanataivá váltak, mert a tizen­három család elhelyezése kapcsán a magyar társadalomfejlődés legfonto­sabb megoldatlan kérdésére, a cigány­ság élethelyzetére születnek rossz, ve­szedelmes, precedensértékű válaszok. (Meg kell említenünk, hogy az ügy arra is precedens lehet, hogy az önké­nyes vagy jogcím nélküli lakásbérlők­kel szemben az önkormányzatoknak a kilakoltatáson kívül másféle kötele­zettségei is vannak.) A székesfehérvári ügy legfonto­sabb hordaléka az lehet, hogy a ci­gányságot elítélő össznépi egyetértés nyilvánosan és tömegesen kettős jog­­gyakorlat kialakulásához vezethet. Létrejöhet az az állapot, amikor ma­gyar állampolgárok egy csoportjára nem lesznek érvényesek a Magyar Köztársaság törvényei, és ez a jogsér­tés a cigányokat övező általános el­lenszenv erejére támaszkodik. Életve­szélyes a helyzet: ideges, felháboro­dott gázsók és ugyanilyen állapotban lévő romák néznek farkasszemet egy­mással, vagy inkább kerülik egymás tekintetét, s ami a legveszélyesebb, a háttérben politikusok, újraválasztásu­kért izmozó politikusok állnak. A sá­toraljaújhelyi polgármester annak tu­datában kérhette ki magának a ki­sebbségi ombudsman törvényt­elen­­ségre figyelmeztető véleményét,­hogy­ a háta mögött tudta több ezer választó­polgára helyeslését. A székesfehérvári önkormányzat is megerősödve került ki a Rádió utcaiak két éve tartó kálvá­riájából, győztesként hátrált meg saját - törvénytelen - konténerterve végre­hajtásától, humánusnak és külső erők nyomása alatt állónak festve le magát. Ráadásul látványosan odadobott har­mincmilliót tizenhárom családnak (előbb ország-világban tudatosítva azt, hogy ezek az emberek nem nyo­morúságos körülmények között élő polgárok, mások, kevesebbek annál: cigányok és önkényes lakásfoglalók­, amitől persze egy ország hördült fel, újbóli igazolását látva a túltámogatott cigányokról szóló előítéletének. Ez­után pedig odalökte ezeket a deviáns, túltámogatott, rettegő cigányokat a média agymosása révén feltüzelt kör­nyékbeli falvak polgárainak. A dolog odáig jutott, hogy komoly esély volt/van rá: azért, hogy romák elfoglalhassák saját ingatlanjukat, rendőrök verik szét a falusiak élőlán­cát. Ha ez bekövetkezik, akkor bárhol az országban elég lesz egy kocsmai verekedés szikrája, és a gázsók neki­mennek a romáknak. Egy politikai ke­zelést igénylő ügy megoldását nem le­het rendőrhatósági intézkedésre bízni. De a romák akkor is rosszul járnak - sőt, ekkor csak igazán­­, ha csak egy önkormányzatnak is sikerül - jogsze­rűtlenül - megakadályoznia azt, hogy romák költözhessenek településükre. Olyan precedens lehet ez, ahonnan már nem is nagy ugrás a romák szabad költözködési jogának korlátozása. Elnökök ilyen helyzetben megsokszorozó­dik a jogállam képviselőinek felelős­sége. Ezek az emberek pedig rosszul, veszedelmesen rosszul szerepeltek. A cigányság „legfőbb közjogi méltósá­ga”, az országos önkormányzat elnö­ke törvénysértő cigányokról beszélt a Rádió utcaiak kapcsán, s ezzel a leg­­szégyenteljesebb kollaborációra vál­lalkozott. Az OCKÖ ugyanígy visel­kedett Sátoraljaújhely esetében is. Farkas Flórián ezzel azt a kevés társa­dalmi szolidaritást is rombolja, ami ebben az országban a cigányokat öve­zi. Hiába tetszenek ezek a megnyilat­kozások Horn Gyulának, az OCKÖ­­legfőbb támaszának, Farkas Flórián­nak is tudnia kell, hogy a díszcigány is csak büdös cigány, akármit csinál is.

Next