Lungo Drom, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1992-12-01 / 1. szám (próbaszám)
. Ez év októberében múlt két esztendős a „Lungo Drom”, Magyarország immár egyik legnagyobbnak számító romaszervezete. Ezzel az apropóval, a mérlegkészítés szándékával beszélgettünk Farkas Flóriánnal, a „Lungo Drom” főtitkárával. (Bár a „sajtós szokásrend” szerint, az interjúírás általánosan elfogadott hangneme újságíró és interjúalany között a magázás, ezúttal bocsánatos kivételt teszünk: a közel 1 évtizedes ismeretség kellő felmentést ad ez alól a szabály alól.) - Flórián, 1990. októbere óta honnan, hová jutott el a „Lungo Drom" ? A név magyar jelentése ugyanis sokatmondó: hosszú út, nyilvánvaló utalásként a cigányság előtt álló szükséges változások sorára. Egy valóban nagyon hosszú út első egy-két lépését sikerült megtennünk ez alatt a bő két év alatt. A „Lungo Drom” számára 1990-ben felfelé ívelő pályát terveztünk meg. A szürke szervezettömegből való kiemelkedést, a hatékony érdekvédő tevékenységet tűztük ki célul magunk elé, s mivel jómagam családsegítőként dolgoztam korábban, ezt óhatatlanul a romák sorsán, egyéni életvitelén, szociális viszonyain való javítással képzeltük el elsősorban. Szervezetileg most mindenesetre már a legnagyobbak közé sorolhatjuk magunkat, a nyolc megyében meglévő, több mint 70 működő tagszervezetünkkel. Ezek tények. A munkánk érdemi, tartalmi színvonalát viszont az eredmények minősítik elsősorban. Milyen stratégiát, milyen politizálási módot követett a „Lungo Drom" az elmúlt két évben? Egyáltalán, kialakult-e ilyen, markánsan kirajzolódó szervezeti ars poeticája a szövetségnek? - Úgy gondolom, hogy mindenképpen! Abból, hogy vidéken van a székhelyünk, és hogy a hétköznapok szorító gondjaihoz lényegesen közelebb élünk, mint az országos szervezetek általában, egyenesen következik egy erősen gyakorlatias politizálási mód, szervezeti stratégia. Mi mindvégig igyekeztünk „földközelben”, a valóság talaján maradni, s az eddigi részeredmények azt mutatják, hogy talán sikerült. Mielőtt még ezekről beszélnénk, maradjunk egy gondolatra a szűkebben vett politikai színtéren! Amikor ez év elején a „Lungo Drom” a legmagasabb költségvetési támogatást kapta a cigányszervezetek közül, majd pedig, amikor nyáron kilépett a közismerten ellenzéki jellegű Roma Parlamentből, többen rásütötték a bélyeget, hogy kormánypárti szervezet lett. Mennyi igaz ebből? Nem hiszem hogy a miénkhez hasonló szervezetek esetében értelme lenne ilyen merev kategorizálásnak. Mert kérdezem én: megengedheti-e magának egyáltalán azt egy érdekvédelmet a zászlajára tűző szervezet, hogy ellenzéki legyen? Sodorhatja-e az általa képviselni felvállalt romákat olyan helyzetbe, hogy odaköti a lovát egyetlen politikai erő, párt szekeréhez? Elvonulhat-e időnként négy-négy évre ellenzékbe, eltávolítva a tagjait annak a pozitív diszkriminációnak még a lehetőségétől is, amit egyébként nagy hangon, ellenzékből, folyamatosan követel a képviseltjeinek? A „Lungo Drom” válasza, és az én személyes válaszom is az erre, hogy nem! Az érdekvédelmi szerep sokkal inkább az párbeszéd folytatását követeli meg. Meggyőződésem, hogy meg kell próbálni szót érteni, és okos kompromisszumokat kötni az éppen aktuális hatalommal. Ez a mi úgynevezett kormánypártiságunk! Ha az 1994-es választások politikai hatalomváltást hoznak, a mi párbeszédre törekvő stratégiánk akkor sem változik. Azon megint el lehet gondolkodni, hogy milyen hatást vált ki a szélesebb társadalomból, a többségből, a mai rohamosan romló szociális viszonyok mellett, az állandó és automatikus szembenállás, a követelő hang. Tapasztalataink szerint, egyértelműen rontja a cigányság megítélését, növeli az előítéleteket és a türelmetlenséget a többség részéről. Ezt pedig nem akarhatjuk, nem vállalhatjuk! - így tehát nem! De akkor hogyan? Mi az elmúlt két esztendőben nagyon gyakorlatias munkát végeztünk. A kisebb-nagyobb eredmények, akciók, kezdeményezések felsorolásához sokkal nagyobb terjedelemre lenne valószínűleg szükség, ehelyett most csak az igazán alapozó jelentőségűi folyamatokról beszélnék. - Tessék! - Nos, az vitán felül áll, hogy ma a cigányság legégetőbb gondja a munkanélküliség. Mi megkerestük, mit is tehet ez ügyben egy cigányszervezet. Közhasznú foglalkoztatás keretében, családsegítőket és kommunális munkásokat foglalkoztatunk az esztendő végéig, s már most úgy fest a dolog, hogy 1993-ra jelentősen kibővül a számuk. A szociális munkások állításával egyébként, nemcsak munkahelyet teremtettünk, hanem a szervezetünket is építettük, erősítettük. - A hírek szerint Kunhegyesen faüzem épül... - Igen, ma már elmondhatjuk, hogy nagy a realitása ennek. Tavasszal kezdődik a beruházás, és a tervek szerint szeptemberben az üzemszerű termelés. Ezzel egyébként nemcsak annak a harminc családnak adunk munkalehetőséget és jövedelmet, amelyeknek családfője az üzemben dolgozhat. A képződő nyereség szociális célú felhasználásával sokkal több emberen segíthetünk. A faüzen egyébként csak az első eleme annak a vállalkozási tevékenységnek, amelyet két-három éven belül pályára szeretnénk állítani. Nem lehet ugyanis igazán hosszú távon arra alapozni a szövetség létét, hogy az állam majd automatikusan és mindig adja a tevékenységhez szükséges támogatást. Mi szeretnénk magunkat anyagilag fokozatosan függetleníteni a központi költségvetéstől. - Tehát a termelői tevékenység nyeresége, részben a szervezeti életet segíti, nagyobb részt pedig „visszaforgatódik" a szociális munkára... - Pontosan. Szociálpolitikai tevékenységünket egyébként a Missziónk foglalja majd egységes szervezeti keretbe. Ez olyan szociális intézmény lesz - terveink és reményeink szerint -, amely előítéletektől mentesen segít a rászorulókon. Az intézményhez olyan, fokozatosan kiépülő, családsegítői hálózat fog kapcsolódni, amely a településeken élő romák segítését vállalja fel. Gondolnunk kell emellett arra is, hogy szövetségünk tagszervezeti vezetőit és aktivistáit folyamatosan ismeretekkel lássuk el. Erre szolgál a jól bevált cigány-népfőiskolai keret, de jövőre ennél többet is próbál . „LUNGO DROM" 1992. DECEMBER