Cigányfúró, 1995. 5. szám, október
Angus Fraser: Mennyi iránymutatást remélhetünk maguktól a cigányoktól
Angus Fraser MENNYI IRÁNYMUTATÁST REMÉLHETÜNK MAGUKTÓL A CIGÁNYOKTÓL?* A cigányság története egy olyan vándorló népé, amelyik a középkorban bukkant fel a Balkánon, majd innen áramlott szét fokozatosan az európai földrészre, és azon túl is. Amikor zarándoklat ürügyén Nyugat-Európa kapuin kopogtattak, határozott érdeklődést keltettek, s azonnal elburjánzottak a különböző elméletek származásukkal kapcsolatosan. Mégis csak sokkal később vált lehetségessé, hogy nyelvükből kikövetkeztessék: hol is kezdődött szétszóródásuk? Ez a nép a töméntelen elnyomatás, s az őt ért rengeteg hatás ellenére is megőrizte önálló identitástudatát, s jelentős túlélési és átvételi képességről tett tanúbizonyságot. Valóban, aki végigtekint mindazokon a viszontagságokon, melyeken keresztülmentek – mert a cigányság története jelentős mértékben annak a története, hogy mások mit tettek az ő elkülönülésük felszámolása érdekében –, az arra a következtetésre fog jutni, hogy legjelentősebb értékeik végsősoron fennmaradtak. Amióta azonban némileg megkérdőjeleződött az az általánosan elismert igazság, hogy a cigányság az „európai népek” közé tartozik, azóta az tűnik a legjobbnak, ha munkánkat annak a megvizsgálásával kezdjük: vajon helyesen járunk-e el, ha ezt a népet a jelen sorozatban (A szerző arra a „Peoples of Europe” című sorozatra utal, amelyben kötete megjelent.**) mutatjuk be? Ma a nép fogalmát úgy határozzuk meg, mint férfiak, nők és gyermekek olyan csoportját, amelyik környezetétől a közös nyelv, közös kultúra és közös rassztípus alapján világosan elkülöníthető, akkor a cigányságot már régóta népnek kell tekintenünk. Az évszázadok során jelentős különbözőségek alakultak kii közöttük és a többi nép között. Olyannyira, hogy a „cigány” szó jelentéstartalma felvet egy, nem maga a cigányság által kialakított szemantikai problémát. Ezt a nevet ugyanis – számos egyéb megnevezés mellett – a kívülállók ragasztották rájuk. A megnevezésben tapasztalható zűrzavar különösen a 20. században vált akuttá. Egy időben a „cigány” szó lényegileg faji jelentéstartalommal bírt. A „The Oxford English Dictionary” (Oxfordi Angol Értelmező Szótár) 1989-ben megjelent második kiadása már így határozza meg a szó jelentését: „cigány...” (Az eredeti szövegben két változat – a „Gypsy” és a „Gipsy” - szerepel.) hindu eredetű nép tagja. A nép önmagát a 'roma' (Az eredetiben „Romany” szerepel, ezt azonban fordításomban mindenütt a Magyarországon használatos „roma” névalakkal helyettesítem.) néven nevezi. Ez a nép a 16. század közepe táján jelent meg Angliában, s ezt követően úgy hitték róla, hogy Egyiptomból származik. Tagjainak bőrszíne sárgásbarna, hajszíne pedig fekete. Kosárfonásból, lókereskedésből, jövendőmondásból stb. élnek. A cigányságot nomád életformája és idegen szokásrendszere következtében általában gyanúsnak tekintik. 'Romani' néven ismert nyelvük egy jelentős mértékben megromlott hindi dialektus, melybe számtalan, különböző európai nyelvekből átvett szó keveredett.” Napjainkra azonban ez a név a fenti meghatározásnál tágabb értelmet nyert: gyakran alkalmazzák azt etnikai különbségtétel nélkül a népesség bármely olyan, vándoréletet élő tagjára, aki nem egyértelműen és nyilvánvalóan csavargó. Egyre kedveltebbekké válnak azonban a közösségen kívül és belül egyaránt más, jelentésükben semlegesebb meghatározások (mert a „cigány” név gyakran bír becsmérlő felhanggal). Ezek közül a „Traveller” a legújabb (a szó jelentése „utas, utazó, vándor, útonjáró”. A fordítás az utóbbi változatot használja). Lassan az egész folyamatot átszínezi a faji megkülönböztetéssel szembeni érzékenység, ám a kívülállók használta egyik kifejezés sem kétértelműségtől mentes, kielégítő meghatározás. A csapdákat bőségesen illusztrálja az a változás, amelyen a „cigány” szó az angol törvényhozásban az ötvenes évek vége óta keresztülment. Először véletlenszerűen, majd mindinkább tudatosan levetkőzte minden faji-etnikai jelentését abban a csupán két rendelkezésben, amelyik ebben a periódusban született. Az 1959-es „Highways Act” (Törvény az országutakról) a korábbi rendelkezések megerősítésekor kihagyja szövegéből a régebbi általánosító kifejezést – „vagy más útonjáró személy” –, amikor meghatározza azon emberek csoportját, akik megbüntetendők, ha bódét, elárusítóhelyet, standot állítanak fel az országúton (melybe a törvény szerint beletartozik a járda, a füves szegély és a parkoló is) vagy letáboroznak ott. A megbüntetendők lehetséges köre ily módon „az utcai árusra és egyéb vándorkereskedőre, illetőleg a cigányra” szűkül le. Nincs bizonyíték arra nézve, hogy a törvényhozók túl hosszan gondolkodtak volna azon, hogy milyen célzást rejt magában a „cigány” szó ennyire hangsúlyos említése, ami azzal is járt, hogy többé soha nem volt lehetséges egy ilyenfajta interpretáció figyelmen kívül hagyása. Ezzel egy pillanat alatt megteremtettek egy olyan értelmezési kérdéskört, amelyiknek – már előre megjósolhatóan – a bíróságokon kellett eldőlnie. Amikor a kérdés 1967-ben végül a Legfelsőbb Bíróság elé került, akkor a bírák arra a következtetésre jutottak, hogy ebben az összefüggésben a szó nem elsődleges szótári jelentésében, vagyis nem „a * Részletek a szerző „The Gypsies” című tanulmánykötetének (Blackwell, Oxford UK,Cambridge USA, 1993.) előszavából. A kötet az Ozirisz Kiadó gondozásában fog megjelenni a közeljövőben. ** A zárójelben szereplő dőlt betűs szövegek a fordító megjegyzései.