Cigányfúró, 1997. 5. szám, október
Judith Okely: Kulturális alkotókészség és autonómia – nem másolás, csupán választás
Judith Okely* Kulturális alkotókészség és autonómia – nem másolás, csupán választás TÉR, IDŐ ÉS KULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI A földrajzi helyzet és kultúra közti állandó összefüggés még a letelepedettek esetében is egyre inkább megkérdőjeleződik (Fogelwig és Hastrup, 1996), saját nemzeti területtel nem rendelkező vándorló népeknél ennélfogva még kevésbé egyértelmű. A nem cigányok által írott ciganológiai tanulmányokat sajnos egy földrajzilag meghatározott helyzetű, kötött kultúra egyre kétségbevonhatóbb, tradicionális képe uralja. Tulajdonképpen ez az, amit találóan a letelepedett életmód legfőbb ideológiájának neveztek el, s kiváltságot biztosít az állandó tartózkodási hellyel rendelkezőknek, de elutasítja a nomád életformát. Az elmúlt években a nacionalizmus váratlan megerősödésével ilyen és ehhez hasonló eszmék éledtek újjá: „A nemzetiség eszméje új látásmódot alakított ki egyes népeknél, melyek elenyésző tapasztalattal rendelkeznek a nemzeti államra mint demokratikus politikai intézményre nézve. Ezek a népek saját, kulturálisan homogén, tiszta nemzeti egységet akarnak.” (Gilroy, 1993) A kelet-európai cigányok a nyugatiakhoz hasonlóan egyre sebezhetőbbé válnak, ha feltételezzük, hogy a népek identitása, s valójában az egész politikai jogrendszer megváltoztathatatlanul összekapcsolódik a pontosan kijelölt, földtulajdonjogon alapuló határvonalakkal. Ebből következik, hogy egy letelepedett nép vagy nemzet összekapcsolhatja kulturális identitását a fölrajzilag meghatározott területtel és földdel. Népszerű dalok és himnuszok variálják a „szép szülőföldem”, vagy a „hazám zöldellő mezői” témáját. Ezek a képek, metaforák nem igazán hozhatók kapcsolatban vándorló népekkel, például a cigányokkal. Emellett vannak olyan területek, melyek politikai és államhatárokkal nem rendelkeznek, más megjelöléssel azonban igen. Azok a pásztorkodó nomádok például, akik meghatározott időszakonként vándorolnak, az út során azonosítják és térképezik fel tartózkodási helyüket. A hajdani vadászok, mint Ausztrália őslakói, bizonyos időpontokban vissza-visszatérnek a szent helyekre. A romák történelmében is találkozhatunk kiemelkedő jelentőségű területekkel. Sem az állandó földrajzi hagyományokat nélkülöző, sem pedig a földjüktől megfosztott bennszülött népek, mint az amerikai indiánok, a maorik és az ausztrál őslakosok nem képesek nemzetként kapcsolatot teremteni kultúrájuk és az önálló, politikailag kötött terület között. Ugyanazon a földrajzi fekvésű, politikailag meghatározott területeken más népekkel kénytelenek együtt élni, mások rendszerébe kell beilleszkedniük, kultúrájuk nem maradhat hermetikusan elszigetelt. A cigányokkal ellentétben azonban politikailag nyomós okok vannak arra, hogy ezek a bennszülött népek, melyek az európai bevándorlás előtt egész kontinenseket népesítettek be, visszaidézzék és helyreállítsák egykori kultúrájukat. Ezek a népek ugyanakkor saját felfogásuk szerint azóta is újjá- és újjáteremtik ezt a kultúrát. Mások viszont, például az afro-amerikaiak vagy az afro-karibiak, akik rabszolgává válásuk előtt valóban rendelkeztek „szülőfölddel”, az új területeken is kialakítják saját, nem csupán afrocentrikus jellegű kultúrájukat. „Mindig idegesség fog el, valahányszor Rankin frázisával találkozom, mely szerint "nem az számít, honnan származunk, hanem, hogy jelenleg hol vagyunk." Ez a kijelentés az önmegvalósítás jelenlegi folyamatából létrejövő identitástudatot, a jelen prioritását hangsúlyozza akkor, amikor az eredetmítoszok varázsa egyre inkább előtérbe kerül.” (Gilroy, 1993) Az eredeti lakóhely szempontjából vizsgált kultúra rekonstruálása még kevésbé elfogadható a cigányok esetében. Egyes tudósok mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy a cigányokat egyfajta ősi, önellátó, földrajzilag meghatározott helyzetű egészként láttassák. Így nem csupán egy bizonyos területhez, hanem a múlt mítoszához kötik őket. Ezek után minden a nép és kultúrája elveszett tisztaságát gyengíti, hígítja, esetleg be is „szennyezi”. A cigányok – vándorlók vagy romák – kultúráját ehelyett a maga teljes egészében úttörő jellegűnek kell tekintenünk, mely a menekültek, egykori hazafiak, emigránsok és a jelentősebb kisebbségek szemében csak tiszteletet ébreszt, mivel maguk is ennek eléréséért harcolnak. A zUtószó A roma kultúra és cigány identitás című tanulmánykötethez. Szerkesztette: T. Acton és G. J. Mundy.) .