Corvina, 1889 (12. évfolyam, 1-35. szám)

1889-03-20 / 8. szám

30­ tatásaival van dolgunk. De nemde Ön ezen feltevés ellen tiltakozik s józan elméjű embernek tartja magát? Ámde akkor mi célja az Ön minduntalan ismétlődő­ magánügyes bulletinjeinek, mit akar azokkal az Ön néha sértő, néha undorító, de mindenkor a legkín­zóbb benyomást keltő aphorizmáival, melyekkel minden ellen kikel, ami nem az Ön tetszésében részesül ? Különösen, mi célja ezen enuntiatiónak a magyar könyvkereskedelemmel szemben, melynek Ön azokkal minduntalan terhére esik és pedig igazán már megbotránkoztató módon ? — D át segíthet-e akár valamelyikünk egyenként, akár a magyar könyvkereskedelem egyetemessége is az Ön családi s magán­bajain, mik csak önre tartozhatnak, de semmiesetre oly másokra, kik minden tekintet­ben távol állnak öntől és ügye­ bajaiba semmi, de épen semmi tekintetben nem folyhatnak be ?! Higgye el, hogy valahányszor öntől ilynemű nyom­tatott enuntiatiók érkeznek (melyek különben is már oly nagy kárára s hátrányára voltak Önnek állásaiban is), mindannyiszor a legkellemetlenebb benyomást teszik az olvasóra, s hogy vannak sokan, kik Önt egyszerűen eszelős embernek tartják, ügyei különben lehetnek bármily fontosak, igazságosak és orvoslásra méltók: «levelezés»-ei közül találtassék bár nem egy keserű valóság, de utóvégre, ha Önt mindezek embergyűlölővé tették is, mi jogon akarja Ön pályatársait is családi s magánügyeibe s meg­hasonlott világnézeteibe belevonni kéretlen és kí­méletlen közleményeivel egy oly közös szenvedő­legességbe, mely nemcsak az ildomosság és tisztes­ség, de már a közmorál és egyéni sérthetetlenség tekintetében is meg nem engedhető és kárhoztatandó. Mi az ön ügye-bajain nem segíthetü­nk­ részvétünket, amennyire ezt megérde­mi, amúgy is bírja, amennyire pedig azt nem érdemli, enuntiatióival tőlünk kicsi­karni soha sem fogja, sőt ellenkezőleg ezen enunti­atióival arra késztet bennünket, hogy Önt egészen megtagadjuk. Mi sem magán­ügyeire nem vagyunk kíváncsiak, sem boldogtalan világnézeteit «levele­zés»-ei által még jobban megismerni nem kívánjuk, és ezen okoknál fogva ezennel komolyan megintjük és felkérjük Önt, hogy minket bárminemű írott vagy nyomtatott további kinyilatkoztatásaival egyszer s mindenkorra kíméljen meg. Ha Önnek azonban, dacára mindezeknek, még is kedve telik enuntiatióinak irogatásában és zsebétől azoknak kinyomatása, s ké­retlen, sőt betiltott szétküldözgetése, ám tegye, de ez esetben óvakodjék ezt zárt bérmentetlen levelek alakjában tenni, mint tette ezt legutóbbi m. é. de­cember 18-ától a kelettel ellátott enuntiatiójával, mert különben, mint a postai megbirságoltatással kárt valló polgárok Ön ellen, vagy mint beszámításon kivül eső egyén ellen, vagy pedig mint könnyelmű és közbaszankodásra folyton alkalmat szolgáló s kártékony egyén ellen a kellő lépéseket megtenni kénytelenittetnénk. Többek nevében S. A. dúsabban felszerelt nyomtatvány és irószer-raktára!» Hol ? mondom, hogy Léván. No, pukkadj meg irigy­ségedben Kárpátoktól Adriáig, de különösen Buda­pest-Varjúkán létező összes nyomdászok és papir­kereskedők tehetetlen parányi serege, mert Léva legnagyobb köztetek, legyőzött mindnyájatokat! — Bumm! Bumm! És tovább: «Minden nyomtatványok, irodai felszerelések, törvénykönyvek, vagy Európa, bár­mely kiadójánál megjelenő irodalmi termékek (így! igy! persze, hogy törököt épen úgy, mint norvégot, portugáliait és úgy, mint muszkát) az eredeti gyári, illetve bolti áron bármily mennyiségben (ne mondják !) általa polcmentesen szállíttatik. !!!» Tra-ra-rá ! De hát ezt mind nem bánnánk mi, könyvkeres­kedők, bár mint rösteljük is a dolgot, hogy egyik tagunk ily bombastikus fanfarádát bocsát ki urbi et orbi. Hanem a tisztelt collega urak «bármily mennyiségű törvénykönyveket» is szállítanak «porta­mentesen», mi — jól megjegyzendő — a rabatt­adást még felül is múlja s ezt már nem hagyhatjuk szó nélkül. — Nem azért, mert valami nagy féle­lembe estünk az összes magyar könyvkereskedelemre Léváról,«a magyar birodalom legdicsóbban felszerelt» raktáráról vészteljesen, pusztítóan ráözönlő concur­rentián, hanem csak azért, hogy rámutassunk arra, h­ová viheti némely collega urat vagy a nagyzás hóbortja, vagy pedig az egyezménybe merően üt­köző önhittség és kötelesség-mulasztás. Nyitrai és társa urak nem adnak rendelőiknek directe rabattot, de igenis adják azt indirecte, midőn könyvkülde­ményeiket portamentesitik, ez pedig nemcsak egyre megy, de a 10 percentet legtöbb esetben túl is ha­ladja. Ajánljuk e tisztelt céget az elnökség szíves figyelmébe. Spect. sec. A reclam-dob. Szörnyűségesen ütik ezt a dobot a Budapesti Hírlapban s bizonyára a magyar birodalom «leg­nagyobb» közlönyében, a «Lévai Tárogatóban» is Nyitrai és társa Léván s oly rikítóan fújják hozzá a reclam-trombitát is, hogy az ember szinte bele­süketül. Halljuk csak: «A magyar birodalom leg­ CORVIN­A. Ifj. Hochmeister Márton örökösei. (1837—1843.) I. Fájlalandó, mert hazai könyvkereskedelmünk történetére vonatkozó nagyobb szabású dolgozatok közlésére igen hátrányos az a körülmény, miszerint a Corvina csak aránylag szű­k tért engedhet az ily féle közléseknek, s e körülmény bírta rá e lap szerkesztőségét arra, hogy ifj. Hochmeister Márton nagyobbszabású életrajza utolsó részleteit is már csak kivonatkép közölje, s az ezen dolgozathoz bekül­dött szükséges «Pótlások és javítások »-at­ egészen mellőzze. E szükségszabta tekintet előtt meg kellett hajolnom magamnak is, midőn a következő uj dolgo­zatomat, mely ifj. Hochmeister Márton örökösei s majdan utódainak történetét óhajtja adni, kéziratom csak újra átdolgozása s jóval rövidebbre szabása után bocsáthatom napvilágra. Megjegyezve még, hogy miután ifj. H. M. halálával életíró fiának forrás­műve is véget ért, tanulmányom is megszűnt élet­rajzi kép lenni, s innen egyedül az általam össze­gyűjtött adatokra támaszkodva, szaktörténeti jelleget ölt magára. Az 1837-ik évi január 9-én végrendelet hátra­hagyásával jobb létre szenderült ifj. Hochmeister Márton ingatlanokból, készpénzből s ugy a nyomdai mint könyvkereskedői üzletekből álló jelentékeny vagyona gyermekeire szállott át. H. Binder mostoha fián kivül öt gyermeket hagyott hátra, u. m. Júliát (szül. 1819-ben), Adolfot (szül. 1823-ban), Edét (szül. 1889

Next