Család és Iskola, 1910 (36. évfolyam, 9. szám)

1910-05-01 / 9. szám

a zsongó-bongó képek rabjukul ejtették figyelmünket s akaratunk ellenére elolvastunk a könyvből egy egész fejezetet. (Kolozsvár.) Mihalik Lajos. 83 A közegészségügyi ismeretek terjesztése az iskolában.* Az ügy szeretete vezetett e körbe, mely alkalmat ad nekem arra, hogy az egészségügyi, tehát orvosi műkö­dés és a tanítóság működése között egy olyan utat egyen­gessek, melyen karöltve egy cél megvalósítása érdekében együtt munkálhassunk, együtt haladhassunk. Amely után a fejlődésben levő emberanyag tanításával, nevelésével közegészségügyünk javulását is előmozdíthatjuk s talán sikerülhet az állam és társadalom nehezen megközelít­hető segítségét is igénybe vennünk anélkül, hogy esz­méink a nagy m­oloch gyomrában nyomtalanul eltűn­jenek. Mert hiszen tudjuk, hogy mint mindenütt, sajnos, mi nálunk is, ha terem jó eszme, ha van is aki hirdesse azt, legtöbbször úgy készül el a zöld asztalnál, hogy a kivitele vagy a nemtörődömség, vagy egyszerűen a végre­­hajthatás lehetetlensége miatt csak írott malaszt marad, szaporítva a levéltárak, úgy is zsúfolt aktacsomóit. Az is tudva van előttünk, hogy nagyon sokszor azért fenekült meg valamely eszme, mert igen problematikus értékű és vagy soha, vagy csak elvétve vonják be azokat, a­kik praktikus érzékkel vannak megáldva, az ilyen ügyek tárgyalásába , akik már az előkészítésben is szem előtt tartanák a végrehajtás lehetőségét, vagy ha be is vonják őket, hiszen örökké hallunk és olvasunk ankettekről s meg is hallgatják, de végeredményében talán jóhiszemű­séggel, de sohasem haszonnal idealizálják és rontják el. A mi termékeink itthon nem közkeletűek. Az ide­genből hozunk be mindent s nehezen vehetők reá az emberek, hogy a mi speciális viszonyainkat is tekintetbe vegyék. Az idegen hat s aki érvényesülni akar, annak is előbb idegenbe kell mennie, hogy egykor számba vehető alakká nőjje ki itthon magát, kivéve, ha meg­felelő patrónusai vannak, mert akkor még a jogászból is egyszerre kitűnő nyelvész lesz egy katedrán. Azt kérdezhetik, mi köze mindennek a közegész­ségügyhöz ? Látszólag semmi, a valóságban pedig nagy köze van. A látszólagosan hasznosabb fiskális érdekeket min­dig és mindenben elébe helyezik az emberiség és köz­­jóllét érdekének s ezért az egészségügyi intézmények tökéletesbítése is csak felette lassan halad előre. A köz­egészségügyi intézkedések szükségének felismerésére hiányzik az általános műveltségnek megkívántató foka, azoknak kivitele meg van akadályozva az ország nagy részében a lakosság vagyontalansága, szegényes anyagi körülményei és mondjuk műveletlensége miatt. Közegész­ségügyünk terén oly külföldi intézkedéseket utánozunk, melyek ott, hol a lakosság egész más viszonyok között áll, műveltebb és vagyonosabb, a maguk helyén vannak, de nálunk épen ezért kivihetetlenek, írott malasztot kép­viselnek. Igen sok egészségügyi intézkedés pld. könnyen kivihető a vagyonos és értelmes lakossággal bíró terü­leteken, míg ugyannak életbeléptetése más helyen vagy épen nem, vagy csak a legnagyobb nehézségekkel esz­közölhető. A közegészségügy javításának, fejlődésének legfőbb akadálya az, hogy ezt a kérdést pénz nélkül, sok pénz nélkül akarják megoldani s ami pénzt kiadnak, az állam . Felolvasás a kolozsvári tanítói körben, azt is a községeken hajtja be, melyek már­is csak úgy görnyednek a puska és ágyúra költendő terhek miatt. A közegészségügy büdzsé­je nyomorúságos kicsiny, pedig ez nem kisebb rangú érdek, mint az állam más érdeke. A lassú fejlődés okai még abban is feltalálhatók, hogy munkálását még most sem mindig szakképzett, prakti­kus emberek végzik, hanem a jogászvilág rendezi s bár terem is hátra-vakra rendelet, de az életben kivihetetlen­­­­nek, végrehajthatatlannak bizonyul. Mindenütt és mindenben keresünk aztán bűnbakkot s itt meg is találjuk az orvosban. A hivatalos orvosok, akik mostantól kezdve megszűntek tisztviselők lenni, habár hivatalos esküt tettek s mindig s mindenben az állami rendeletek végrehajtásával vannak agyon­nyomo­rítva, épen azok, akik ezeknek a kivihetetlen rendelet­nek végrehajtói kell legyenek s kikre emiatt az emberek, a nép haragja sokszor brutális módon zúdul. Ilyen formában van köze az előre elmondottaknak a közegészségügyhöz. És már most keressük meg az utat, amelyen a tanítóság és orvosok együtt haladhatnak. Nem igyekszem az ókor népének, mai felfogásunk szerint, barbár szokását dicsőíteni s nem óhajtom s velem együtt senki sem óhajtja, hogy Taygetos sziklái­ról ledobáljuk gyenge szervezettel született gyermekein­ket. A spártaiaknak akkor a testi nevelés és edzés, de főleg a háborúk viselése miatt lehetett igazuk abban, hogy csak az erősnek van joga a léthez, a gyenge vesszen, mert az az államnak csak teher, de ma, midőn tudjuk a gyengét erősíteni, midőn van annyi hatalmunk, hogy az államnak a gyengéből is hasznos polgárt tudunk teremteni, akkor csak arra van szükségünk, hogy e tekintetben mindannyian testvér kezet fogva, igyekezzünk az embereket meggyőzni szóval, példaadással, tanítással ; m­­it, hogy a spártaiaknak is volt igazuk abban, mikor csak az ép testben látták az állam hatalmát, támaszát, mi is abban kell lássu­k egészséges nemzet, egészséges állam létezését, ha a elkiek mellett a testiek ápolására is gondot fordítunk. Az egészség fogalmához nem csak az érzékszervek, a vegetatív működések, a mozgás épsége szükséges, hanem a szellemi működése is. Ezek a működések az egyes egyéneknél annyira különbözők, kifejlettségre, képes­ségre annyira eltérők egymástól, hogy így elméletileg abszolút egészségesnek nem volna senki mondható. De­­ gyakorlatilag másként állunk, amennyiben a relatív egész­­­­ség is még mindig munkaképességgel van összekötve. Az ember élete születése pillanatától kezdve bizo­nyos viszonyok között foly le, melyeket részint a ter­mészet, részint maga az ember teremt. E viszonyok vagy káros, vagy kedvező befolyást gyakorolhatnak az egész­ségi állapotra.­­Mindenkinek tehát az volna a feladata, hogy életét, tehát az egészségét fenyegető veszedelmeket elhárítsa, azokat elkerülje s így egészsége megőrzését saját tudásával, saját akaratával előmozdítsa s ezzel kap­csolatosan a mások egészségének is őre, védője legyen. Igaz, hogy az egyes ember minden ártalom elhárítását egymaga eszközölni nem tudja, nem főleg akkor, ha mások cselekedetei vagy pedig külső természeti befolyá­sok okozzák az ártalmat. Ezek tehát nem csak az ő egyéni egészségével, hanem számos embernek, az embe­rek összeségének, az állam egészségével függenek össze. Végeredményében tehát az állam közreműködésére van szükség, annak támogatására, hogy az ártalmak minden téren lehetőleg elháríttassanak. Nem akarok kitérni, hiszen messze vezetne, ha az egészségtannak és egészségügynek történetét akarnám elmondani az ősidőktől a mai napig. De van egy érde­kes jelenség abban a praehistorikus időben, az t. i., hogy

Next