Család és Iskola, 1910 (36. évfolyam, 9. szám)
1910-05-01 / 9. szám
a zsongó-bongó képek rabjukul ejtették figyelmünket s akaratunk ellenére elolvastunk a könyvből egy egész fejezetet. (Kolozsvár.) Mihalik Lajos. 83 A közegészségügyi ismeretek terjesztése az iskolában.* Az ügy szeretete vezetett e körbe, mely alkalmat ad nekem arra, hogy az egészségügyi, tehát orvosi működés és a tanítóság működése között egy olyan utat egyengessek, melyen karöltve egy cél megvalósítása érdekében együtt munkálhassunk, együtt haladhassunk. Amely után a fejlődésben levő emberanyag tanításával, nevelésével közegészségügyünk javulását is előmozdíthatjuk s talán sikerülhet az állam és társadalom nehezen megközelíthető segítségét is igénybe vennünk anélkül, hogy eszméink a nagy moloch gyomrában nyomtalanul eltűnjenek. Mert hiszen tudjuk, hogy mint mindenütt, sajnos, mi nálunk is, ha terem jó eszme, ha van is aki hirdesse azt, legtöbbször úgy készül el a zöld asztalnál, hogy a kivitele vagy a nemtörődömség, vagy egyszerűen a végrehajthatás lehetetlensége miatt csak írott malaszt marad, szaporítva a levéltárak, úgy is zsúfolt aktacsomóit. Az is tudva van előttünk, hogy nagyon sokszor azért fenekült meg valamely eszme, mert igen problematikus értékű és vagy soha, vagy csak elvétve vonják be azokat, akik praktikus érzékkel vannak megáldva, az ilyen ügyek tárgyalásába , akik már az előkészítésben is szem előtt tartanák a végrehajtás lehetőségét, vagy ha be is vonják őket, hiszen örökké hallunk és olvasunk ankettekről s meg is hallgatják, de végeredményében talán jóhiszeműséggel, de sohasem haszonnal idealizálják és rontják el. A mi termékeink itthon nem közkeletűek. Az idegenből hozunk be mindent s nehezen vehetők reá az emberek, hogy a mi speciális viszonyainkat is tekintetbe vegyék. Az idegen hat s aki érvényesülni akar, annak is előbb idegenbe kell mennie, hogy egykor számba vehető alakká nőjje ki itthon magát, kivéve, ha megfelelő patrónusai vannak, mert akkor még a jogászból is egyszerre kitűnő nyelvész lesz egy katedrán. Azt kérdezhetik, mi köze mindennek a közegészségügyhöz ? Látszólag semmi, a valóságban pedig nagy köze van. A látszólagosan hasznosabb fiskális érdekeket mindig és mindenben elébe helyezik az emberiség és közjóllét érdekének s ezért az egészségügyi intézmények tökéletesbítése is csak felette lassan halad előre. A közegészségügyi intézkedések szükségének felismerésére hiányzik az általános műveltségnek megkívántató foka, azoknak kivitele meg van akadályozva az ország nagy részében a lakosság vagyontalansága, szegényes anyagi körülményei és mondjuk műveletlensége miatt. Közegészségügyünk terén oly külföldi intézkedéseket utánozunk, melyek ott, hol a lakosság egész más viszonyok között áll, műveltebb és vagyonosabb, a maguk helyén vannak, de nálunk épen ezért kivihetetlenek, írott malasztot képviselnek. Igen sok egészségügyi intézkedés pld. könnyen kivihető a vagyonos és értelmes lakossággal bíró területeken, míg ugyannak életbeléptetése más helyen vagy épen nem, vagy csak a legnagyobb nehézségekkel eszközölhető. A közegészségügy javításának, fejlődésének legfőbb akadálya az, hogy ezt a kérdést pénz nélkül, sok pénz nélkül akarják megoldani s ami pénzt kiadnak, az állam . Felolvasás a kolozsvári tanítói körben, azt is a községeken hajtja be, melyek máris csak úgy görnyednek a puska és ágyúra költendő terhek miatt. A közegészségügy büdzséje nyomorúságos kicsiny, pedig ez nem kisebb rangú érdek, mint az állam más érdeke. A lassú fejlődés okai még abban is feltalálhatók, hogy munkálását még most sem mindig szakképzett, praktikus emberek végzik, hanem a jogászvilág rendezi s bár terem is hátra-vakra rendelet, de az életben kivihetetlennek, végrehajthatatlannak bizonyul. Mindenütt és mindenben keresünk aztán bűnbakkot s itt meg is találjuk az orvosban. A hivatalos orvosok, akik mostantól kezdve megszűntek tisztviselők lenni, habár hivatalos esküt tettek s mindig s mindenben az állami rendeletek végrehajtásával vannak agyonnyomorítva, épen azok, akik ezeknek a kivihetetlen rendeletnek végrehajtói kell legyenek s kikre emiatt az emberek, a nép haragja sokszor brutális módon zúdul. Ilyen formában van köze az előre elmondottaknak a közegészségügyhöz. És már most keressük meg az utat, amelyen a tanítóság és orvosok együtt haladhatnak. Nem igyekszem az ókor népének, mai felfogásunk szerint, barbár szokását dicsőíteni s nem óhajtom s velem együtt senki sem óhajtja, hogy Taygetos szikláiról ledobáljuk gyenge szervezettel született gyermekeinket. A spártaiaknak akkor a testi nevelés és edzés, de főleg a háborúk viselése miatt lehetett igazuk abban, hogy csak az erősnek van joga a léthez, a gyenge vesszen, mert az az államnak csak teher, de ma, midőn tudjuk a gyengét erősíteni, midőn van annyi hatalmunk, hogy az államnak a gyengéből is hasznos polgárt tudunk teremteni, akkor csak arra van szükségünk, hogy e tekintetben mindannyian testvér kezet fogva, igyekezzünk az embereket meggyőzni szóval, példaadással, tanítással ; mit, hogy a spártaiaknak is volt igazuk abban, mikor csak az ép testben látták az állam hatalmát, támaszát, mi is abban kell lássuk egészséges nemzet, egészséges állam létezését, ha a elkiek mellett a testiek ápolására is gondot fordítunk. Az egészség fogalmához nem csak az érzékszervek, a vegetatív működések, a mozgás épsége szükséges, hanem a szellemi működése is. Ezek a működések az egyes egyéneknél annyira különbözők, kifejlettségre, képességre annyira eltérők egymástól, hogy így elméletileg abszolút egészségesnek nem volna senki mondható. De gyakorlatilag másként állunk, amennyiben a relatív egészség is még mindig munkaképességgel van összekötve. Az ember élete születése pillanatától kezdve bizonyos viszonyok között foly le, melyeket részint a természet, részint maga az ember teremt. E viszonyok vagy káros, vagy kedvező befolyást gyakorolhatnak az egészségi állapotra.Mindenkinek tehát az volna a feladata, hogy életét, tehát az egészségét fenyegető veszedelmeket elhárítsa, azokat elkerülje s így egészsége megőrzését saját tudásával, saját akaratával előmozdítsa s ezzel kapcsolatosan a mások egészségének is őre, védője legyen. Igaz, hogy az egyes ember minden ártalom elhárítását egymaga eszközölni nem tudja, nem főleg akkor, ha mások cselekedetei vagy pedig külső természeti befolyások okozzák az ártalmat. Ezek tehát nem csak az ő egyéni egészségével, hanem számos embernek, az emberek összeségének, az állam egészségével függenek össze. Végeredményében tehát az állam közreműködésére van szükség, annak támogatására, hogy az ártalmak minden téren lehetőleg elháríttassanak. Nem akarok kitérni, hiszen messze vezetne, ha az egészségtannak és egészségügynek történetét akarnám elmondani az ősidőktől a mai napig. De van egy érdekes jelenség abban a praehistorikus időben, az t. i., hogy