Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
CSONTIRÁD MEGYEI VÁROS.* Őstörténeti nyomok és leletek bizonyítják, hogy a Tisza e merész kanyarulatánál emberi élet volt már évszázadokkal ezelőtt is. A Nemzeti Múzeum gyűjteményei között a bronzkarperec és a vaslándzsahegy kerek köpüvel a jellegzetességei ennek az időnek, a történeti folytonossággal igazolva, hogy állandó volt a népessége. A honfoglalás, 896 tavaszán, itt a tiszamenti földvárakban és sáncokban rejtőző szláv lakosság teljes legyőzésével ment végbe. Anonymus leírja, hogy Árpád fejedelem e vidéket rendelte Ondnak, Ete atyjának. E vidéket a szlávok az ősnyelvükön Csongrádnak nevezik. (Fontes Donesc. II. 34.) Ezzel a hiteles adattal megoldást nyer néveredete is. A szláv „fekete vár“ Csernigrád így lett évszázadokon át a helynek neve és egy nagymultú vármegyének névadója. Csongrád földrajzi fekvésénél fogva elsőségi jogot nyer, mert mint védelmi központ már a megye őskorában székhely lett. Okleveles emlékekben 1075-től fordul elő neve, amely Csurnigrad név alakban általánosan elterjedt. A vár környéke mint uradalmi és hadiközpont irányítója lett a körülötte keletkezett és benépesült falvaknak. A szolgáló népesség pedig a védműveken kívül természetes vonalban újabb és újabb településekkel gyarapodott. A békés fejlődést hol az árvizek, hol a külellenség zavarta meg, így 1091-ben a kánok pusztítása, amikor a lakosság zömét rabszolgának adták el. Az ellenség pusztításait emberhiány miatt nehezen lehetett rendbehozni.A lakosság védelem szempontjából szívesebben húzódott a földvár oltalma alá, amely Csongrádnak, a királyi várnak elsőséget adott. Ez időben Csongrád királyi birtok és a vár fenntartása a jelenlevő lakosság kötelessége volt. Közvetett bizonyítékok mutatják, hogy 1241-ben a tatárok perzselik fel és ölik halomra a lakosságot. Nyoma sem maradt az egykori életnek. Magyarázatát adja a végzetes pusztulás, hogy történeti írásos emlékeink ebből a korból fogyatékosak. A csongrádi templom és más hiteles helyek gerendái alatt pusztultak el a történelmi múlt dokumentumai. A sivár pusztaság rejtekhelyéből előmerészkedett maradék népességet az elhagyatottság nyomában fellépő éhínség és járványok űzték el. Kóborló csoportok új otthont kerestek, nem bíztak a tatár elvonulásban, amely színlelésével és cselvetéseivel annyiuk halálát okozta. A csongrádi vár teljesen elpusztult. A királyt jószág a IV. Béla király által építtetett szegedi királyi várra ruháztatok át. Ezért szerepel sokáig Csongrád mint Szeged tartozéka, ahol néhány halász család telepedett le. Királyi hívásra a tatárjárás előtt kivándorolt kánok ismét visszaköltöztek. Az erkölcstelen és munkátlan, érdemükön felül kegyelt kánok nemcsak a rablásaikkal és vadságukkal váltak ki az ország népei közül, de pogány vallásukhoz is szívósan ragaszkodva, 1280—82 között pusztították a vidéket. Őshazájukból segítségükre siető Oldamur kún fejedelem harcra sarkalta az itteni kun szállásokat. Minden leégett, ami magyarnak volt tulajdona, nemes, jobbágy élet egyformán kardjuk útjába állott. A hódtavi csata véget vetett uralmuknak. A mocsaras részeken védekező kúnok ezreiestek el, de hol volt ez a nagy veszteséghez képest, amely népünket érte! Zsigmond király uralkodása alatt Csongrád népessége és anyagi helyzete folytán városi rangot ért el. Állandóan a szegedi királyi várhoz tartozónak írják, mert a hadi szempont érvényben maradt, megújított királyi rendeletekkel. Első eladományozásáról az 1439. évből tudunk, mikor a szegedi királyi vár kötelékéből kiveszi Albert király és nejének, Erzsébet királynénak adományozta, liezke faluval együtt. (Teleki: Hunyadiak kora. A. 54.) Az akkori okleveles gyakorlat szerint neve Chongrad, vagyis teljesen kialakult a név formája. (Csánki, I. 680.) A köztörténeti vonatkozásokból ismert pénzügyi körülményekből tudjuk, hogy új birtokosa szükségből még ugyanabban az évben elzálogosította királyi urától nyert birtokát a Kátai-családnak. (Hornyik, Kecskemét tört. 217.) A birtoklás szabad használatát évekig semmi sem zavarta, mert a zálogjogon birtokos család védelmet nyert királyi adósának jóvoltából. Hihetőleg 1451-ig bírták a hátai leszármazottak, mikor Hunyadi János a vásárhelyi uradalom tulajdonosa visszaváltotta és Földeáki Ambrus szegedi kamarás kérésére 1000 forintért eladta. (Károlyi okit. II. 291.) Az összegszerűség is értékjelző, hogy a város úgy jövedelem szempontjából, mint pedig gazdasági befektetés céljából kedvező helyzetben volt. A mohácsi vészt követő belháborúk és hűségnyilatkozatok nagy birtokharcában került martonosi Pestyéni Gergely tulajdonába. Érdekelt birtokos, aki 1527- ben Hódmezővásárhely földesura volt és János király pártjára állott. Anyagi tekintetben az utóbb említett birtokváltozási korok már nagy eltolódást mutatnak. Az 1514. évi parasztlázadás vérhullámai Csongrádot sem kímélték meg. A mohácsi vész pedig olyan zilált életkörülményeket teremtett, hogy sok helység alig tudta, ki az ura az ő területének és kinek engedelmeskedjen. A halászatot már nem kizárólagos foglalkozásnak tartják, mert a szükségszabta körülmények lassanként rákényszerítették a lakosságot az őstermelés kezdeti állapotára. Az immár helyhez kötött magyar jobbágyok engedelmeskedtek Pestyéni Gergely új adománybirtokán. Családi leszármazással özvegye, újabb házasságával Révay Ferenc neje, Ferdinánd királytól nyerte el a Pestyéni András nevű fiával együtt új adomány útján 1544-ben és 1547-ben. A Pestyéniak 1557-ben kihaltak és birtokaik a korona tulajdonába kerültek vissza. Új jutalmazásra 1559- ben Csömöri Zay Ferenc, Viczmándy János és Viczmándy Mátyás közös tulajdonaként kapták Vásárhellyel, Szentessel és sok más szép birtokkal együtt. Elsőbbség jogán fele Zayé, míg társai a másik egyenlően részeltek örökösödési joggal. (Uj M. Muz. 1897. I. 422124.) A beiktatást a váradi káptalan teljesítette, de már csak távolból, Gyula várának falai között. A politikai élet nagy küzdelmei a két király harcában a harmadik szerencsésnek, a török szultánnak kedveztek. Az előretolt török állások már 1540 után éreztették hatásukat, a megelőző korokban pedig 1526-tól török portyázó csapat többször is megfordult a vidéken, hogy barbár pusztításaival megölje a lüktető magyar életet. Népességi viszonyai csak árnyékai az előző kornak. A hódoltság kora 1541 után állandósul, török közigazgatás, hadiszervezet ül a meghódított területek felett.